Aki adott már el "szeretett" autót mennyi idő után "fáj" kevésbé?

Teljesen érthető, egy autóbolondnak szívéhez tud nőni az autója.

Nekem is ilyen volt az első autó eladása. A mostanit nem tervezem eladni mostanában pedig arra is kell költeni, szintén egy VAG, nem racionális fenntartani, pláne úgy, hogy annyira szerencsétlen vagyok, hogy már a többedik alkalommal húzzák meg nem sokkal azután, hogy az előző hibát javíttattam.

A rémálom egy kicsit túlzás, de kinek mi. Én nem nagyon hiszel az álmokban, de én is szoktam olyan dolgokkal álmodni, amik nagyon nyomasztanak.

Szerintem csak akkor add el, ha tényleg meg tudsz békélni a dologgal és olyat tudsz helyette venni, amiben legalább ennyi örömöd lenne. Mert van ilyen bármennyire is nehéz elhinni.

Olyan embernek mint te és én nem való az A-ból B-be járós autó. Kell valami plusz. Én azon gondolkoztam többször már, hogy ha nem jött volna a vírus és cégautót kapok, akkor hogyan tudnám eleget használni a mostanit.

Te vagy az aki volt a hír műsorokban hogy megdugta a kipufogót és a

tanknyílást?

Eladó szeretett, imádott, drága kisautóm. Nehezen válok meg tőle, nagyon a szívemhez nőtt, de sajnos a családi állapotok miatt nem tarthatom meg.

Rendszám: SCx-xxx

Kinek ismerős a hirdetés szöveg? :DDD

Aki nem autóbolond, kedves hatos és hármas, az mi a francnak kommentel? Egyértelmű, hogy ti nem értitek, miről beszél az ember, viszont ha valakinek ez a hobbija, akkor teljesen máshogy áll hozzá.

Mint autóbolond:

A kérdésed alapján hasonló helyzetben vagy, mint voltam én is régebben.

Van egy régi vasad, ami eszi a pénzt, de sosem jó, mert öreg. Csak hát nagyon szereted. Nekem is volt, 20 évesen vettem egy E36-os BMW 320i kupét, ami nekem az álomautóm volt akkor, és az továbbra is a mai napig.

Nem volt rossz állapotú, lerúgott autó, de nagyon sok volt vele a gond - cserébe olyan vezetési élményt nyújtott, és annyira imádtam a formáját, meg a hangját, hogy azt nehéz elmagyarázni. Mindig mosolyogtam benne.

Csak hát olyan mennyiségű pénz ment el rá, amit akkor nem engedhettem igazából meg magamnak, nem tudtam miatta semmi másra félretenni, mindig jött egy újabb nagy költség, ami elvitte a félretett pénzem.

Majdnem 3 éve volt meg, amikor eladtam. Úgy történt, hogy meghirdettem, még nem is igazán voltam biztos benne hogy el fogom adni, csak felraktam kíváncsiságból. Még mielőtt átgondolhattam volna, hívott egy korrekt vevő, hogy ő ma megnézné és akár meg is venné, ha nem talál rejtett hibákat.

El is jött, megnézte, alig alkudott valamit, és hát elvitte a szeretett autómat.

Hogy hogy éreztem magam?

Furán.

Nyilván amikor láttam elmenni a kocsimat, és tudtam, hogy már nem az enyém, nem jön vissza, akkor azért eléggé elgyengültem. De őszintén szólva elég hamar átvette az irányítást az az érzés, hogy SZABAD VAGYOK. Félre tudok tenni bármire, nem kell folyton fájnia a fejemnek, hogy mi lesz a következő probléma, és az élet hosszú még, majd ha jobban szituált leszek, akkor tudok venni egy ugyanilyet, sőt, jobbat, nagyobb motorral, szebb állapotban.

Eltelt azóta 5 év. Lett telkünk, lett házunk. Lett nekem is, és barátnőmnek (lassan feleségemnek) is sokkal jobb keresete, mint akkor.

Van egy egészen jó céges autóm (2015 Kia Cee'd, csak ajánlani tudom), van egy egészen jó saját rohangálós autónk arra az esetre, ha a céges nem lenne, és most ott vagyok, hogy ismét E36-ot keresek, csak most lesz is rá pénzem egyebek mellett is. Még próbálom eldönteni, hogy 328i vagy M3 kabrió legyen, jövő héten megyünk ki megnézni párat külföldre. Akárhogy is nézzük, akármennyire is fájt a szívem az utóbbi pár évben akárhányszor meghallottam vagy megláttam egy sorhatos E36-ot, egész biztosan megérte. Mert ha nem adtam volna el, akkor 100%, hogy most nem tudnék venni egy sokkal jobbat, és az sem biztos, hogy már meglenne a ház, amiben élünk. Mert egyszerűen az időmet is, pénzemet is olyan szinten zabálta, hogy nem tudtam kitörni a hónapról hónapra típusú életből. Nekem elég volt 5 év, lehet, hogy másnak kevesebb, vagy több, de az biztos, hogy ameddig nem tudsz kényelmesen fenntartani egy ilyen autót, addig el kell engedni. Hiába fáj.

#6: Minden szavával egyet tudok érteni. És is hasonló megfontolásból adtam el a Golf-omat (na meg azért, mert az motor tekintetében sem volt extra). Előtte meg áldom a szüleim eszét, hogy nem engedtek Calibra-t venni:D De azért azt remélem érzed, hogy a te sztorid messze átlag feletti. 5 év alatt a szó szerint nulláról (hónapról, hónapra élés) eljutni a saját ház, három autó mellé nézegetni M3-at szintre az már ebben az országban nem semmi. Még ha két fizetésből is.

#4