Kezdő sofőrkén te is csináltál hülyeségeket?

#7 Nagyon jól összerakta a segítségnyújtást a peptalk-al (bátorító beszéddel)! Hallgass rá én azt mondom.

Ami pedig engem illet, én két részletben tanultam vezetni (a koronavírus befelezte, 2 hónapot kihagytam miatta). Január végén az utolsó egy-két napban kezdtem és először nagyon szokni kellett, mert nehéz is volt, egyszerre kellett figyelnem a forgalmat és az autó kezelését, ami nagyon megosztja a figyelmet. Az első 5 órában ki sem vitt tanpályán kívülre az oktatóm, utána is csak először kevésbé forgalmas utakra vitt ki. Mindig kicsit izgultam, ritkán voltam csak teljesen nyugodt az első etapban, inkább annak is a vége felé csak (de akkor relatíve jól is ment). Március közepe felé megegyeztem az oktatómmal, hogy oké, vizsgázok, március 31-ére kaptam időpontot, addigra letudom a maradék vezetni való órát. Ez a korona miatt kukázva lett sajnos és a köztes várakozás eléggé felhergelt. A második etap május eleje körül kezdődött, akkor még vizsgáztatások nem voltak, csak oktatások. Megbeszéltem az oktatómmal, hogy oké, akkor ha kicsit szellősebb időbeosztással is, de hadd vezessek már ugyan könyörgöm, addig is nem esek ki a gyakorlatból, aztán majd idő közben ha kiderül, hogy lesz vizsga, akkor beiratkozok a legkorábbi időpontra. Ez így is történt, 18.-án újraindultak a vizsgáztatások, kicsit besűrítettük az eddigi menetrendet, hogy többet menjek rövidebb idő alatt, majd vizsgáztam már 18.-án az elsők között délben. Mivel már türelmetlen voltam és egyre erősödött bennem az érzés, hogy "ugyan csak legyek már túl rajta", ezért nem igazán volt időm még izgulni is, valahogy az a része lemaradt a vezetésnek, onnantól kezdve pedig nagyon jól ment, amit az oktatóm külön meg is jegyzett. Az autóra is akkor éreztem rá igazán, mikor nem izgultam, már lefulladni sem fulladtam le soha (dízeles sedan Passat), tehát tényleg jól ment második nekifutásra. A vizsgán is kétszer hibáztam csak mint te, amiért ha kukacosabb a vizsgabiztos, akár meg is buktathatott volna, de szerencsére nem így történt. Már alig vártam mondom, hogy vezethessek, az izgulást teljes mértékben felváltotta nálam a türelmetlenkedés, mert szeretek vezetni, de pont xar időszakot választottam, és két hónappal elhúztam az egész jogsi dolgot...

Aztán amikor először egyedül ültem autóba jogsi után, na az furcsa volt. Tipikus hibákat én is vétettem, de mivel nem voltam magamban teljesen biztos, ezért kellő óvatossággal vezettem, ha kellett tököltem/szerencsétlenkedtem. Inkább, mint egy baleset egyik szereplőjévé váljak. Kaptam is olykor az ívet, dudáltak rám stb., de nem érdekelt. Szarabb is volt, mert egész végig dízelessel tanultam, majd amit autót szereztem, az meg már benzines volt, ráadásul a kuplungja is nagyon fent fog, nem középen, nyikorog is, szóval eleinte az autó irányításával is bajaim voltak. Sokat ugráltam, lengedeztem, ha csak visszagondolok fogom a fejem, hogy úristen... :D Így 1 nap híján kerek 6 hónap távlatában visszagondolva én szerintem már mondhatni "eggyé váltam" az autómmal úgy az első-második hónap után, illetve már nem okoz gondot más autóba átülni sem, nem félek, tudom kezelni tök automatikus módon bármelyiket pár perc vezetés és kitapasztalás után. Ami pedig a társaság részét illeti, eleinte jobban szerettem én is társasággal vezetni, mert mint mondtam fura volt egyedül, de manapság már inkább egyedül szeretek vezetni, mert már nem parázok, nyugodt vagyok, így nem érzem szükségét egy másik embernek a fedélzeten, sőt. Még talán zavarónak is tartom, ha beszélnek hozzám vezetés közben. Jobb szeretem élvezni az autózást, mintsem hallgatni másokat. Magányos farkas-típusú sofőr lettem.

Amit én a saját történetemből levontam következtetéseket, azok a következők:

1.) Nyugodtnak kell lenned és nem szabad félned körülményektől függetlenül. Ezek nagyon alapvető tulajdonságok, amik szükségesek ahhoz, hogy biztonságosan és magabiztosan vezethess. Ha nyugodt vagy és nem idegeskedsz, kevesebbet hibázol és jobban oda fogsz tudni figyelni, ha nem félsz, akkor nem ijeszt meg a sávváltás, netán előzés, illetve fel tudod mérni, hogy egyáltalán szükséges-e előznöd. Ehhez ugye nyilván biztos tudás is kell, szóval az is hasznos pont, ha jól ismered a KRESZ-t, így minden helyzetben tudni fogod mit kell tenned. Ami még fontos, hogy bízz magadban. Ha nem bízol magadban, sosem leszel nyugodt vezetés közben, mindig parázni fogsz picit, ami a vezetés rovására megy. Hidd csak el, hogy megtanultad az alapokat, tudod amit tudni kell, már csak a gyakorlás van hátra.

2.) Autó- és önismeret. TUDD, mire képes az autód, illetve mire vagy képes TE magad. Ez idővel mindenképp kialakul, de ehhez kell az a fajta mentalitás, amit az 1-es pontban részleteztem. Ha feszegetni is akarod a határaidat, csak akkor tedd, ha tudod, hogy hibázás esetén is lesz visszaút, képesnek kell lenned felmérni a helyzetet tehát. Vagy szimplán csak menj egy kietlen helyre, ahol kedvedre ökörködhetsz és kész, az a legbiztosabb.

3.) Az autó kezelése automatikusan, már-már öntudatlanul menjen. Ne kelljen nézegetned mit művelsz a kezelőszervekkel, tudd mi hol van, mikor kell váltanod, hova kell rakni a váltókart a kívánt sebességbe kapcsoláshoz.

+1 Az sem árt, ha érzed az autót méretét, de ez elhagyható igazából. A visszapillantó tükrök használatával tökéletesen meghatározható az autó szélessége, illetve ha jól beállítottad simán láthatod azt is, hogy mennyire vagy közel mondjuk a záróvonalhoz, vagy az út széléhez. A visszapillantóban látod az autó hátulját, előre nézve pedig az elejét, szóval minden adott.

Kicsit hosszú lett, de remélhetőleg segítettem ezzel. Tudom könnyű mondani, hogy legyél nyugodt stb., de próbálj meg ne a félelmeidre fókuszálni, hanem az élvezetre, amit a vezetés nyújt ha jól kezeled az autót.

Soha sem hibáztam, vagy ha igen azt soha nem ismertem el és mondjuk büntetőfékeztem ezzel kifejezve, hogy igazi újgazdag vagyok aki lélekben egy utolsó tetű.

Opsz, nem ide.

Ja, de.

Persze, hogy hibáztam pont 5éve, hogy vezettem első alkalommal egyedül. Úgy fostam azt sem tudtam hogyan indul a kocsi. Ha nincs ez az oldal meg a régi jó arc tagok ( nem, nem D.Brasco véletlen sem ) akkor nem is tudtam volna megbátorodni, naponta kérdezősködtem mit s hogyan meddig, nekem nem volt senki aki bemert volna ülni mellém. Aztán a magántanáromom majd a unokatesóm apukája majd Anya és utána kb. fél évre rá Apa. Most meg már buszozok :).

Most is hibázik még, nem is lehet ezt jól csinálni, ez egy olyan művelet ami szabályait 45 éve lefektették és nem tudnak változtatni rajta. Nem rég magamba leegyszerűsítettem az egész kreszt, annak van elsőbbsége akinek a legkönnyebb megoldani egy kereszteződést. ( kifejtsem? Nem akarok sokat írni ha nem érdekel).