Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Ki a hibás az alábbi közlekedé...

Ki a hibás az alábbi közlekedési helyzetben?

Figyelt kérdés

A kocsi szabályosan halad a sávjában lépésben. Ekkor azonban arra lesz figyelmes, hogy a műszerfala alól füst szivárog. Emiatt - miközben az előtte levő autó ép megindul, gázra lép, s nagy sebességgel megindul balra a záróvonalat átlépve a sáv mellett levő járműforgalom elől elzárt területre, hogy azon keresztül minél messzebb kerüljön a várhatóan kigyulladó autóval a közlekedés többi résztvevőjétől. Azonban a járműforgalom elzárt területen a kocsisor mellett egy megkülönböztető jelzését ne használó mentőautó nagy sebességgel érkezve ép ekkor ér oda s az autónak ütközik. Az autó nemsokkal később kigyullad és mivel nem sikerült így a sofőrnek messze kerülnie a kocsisortól, a sorban levő kocsikból több is kárt szenved, de csak a fényezésüket éri kár a lángoló autó miatt.


A kérdés az, felróható e az A jelű autósnak, hogy irányjelzés és körülnézés nélkül tört ki a felgyulladó kocsijával a közlekedő többi résztvevőt mentve (vagyis jogosan sértett meg szabályt) olyan helyre és irányba ahonnan a bizalmi elv alapján nem kellett számítania senkire, mivel a mentő szirénázás nélkül érkezett rá se, s kizárólagosan a járműforgalom elől elzárt területen jogtalanul haladó mentő a hibás, vagy nem?


2018. okt. 27. 20:20
1 2 3 4 5
 1/45 anonim ***** válasza:
100%
miért nem jobbra indul meg? mondjuk az árokba, leállósávba, útszélére, stb...
2018. okt. 27. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/45 A kérdező kommentje:
korlát volt.
2018. okt. 27. 20:30
 3/45 A kérdező kommentje:
de ha leállósáv lett volna ott ugyanígy jöhetett volna egy szabálysértő.
2018. okt. 27. 20:31
 4/45 anonim ***** válasza:

Mindketten hibásak.

Nem lehet irányjelzés és körülnézés nélkül "kitörni".

Jobbra le kellett volna húzódni, vészvillogó, kiszállni. A kocsisor pedig kikerüli.

2018. okt. 27. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/45 A kérdező kommentje:
Köteles a vezető az életét kockáztatni egy szabálytalankodó miatt? Merthogy egy kigyulladó kocsiból menekülés közben 1 másodperc késés is az életébe kerülhet.
2018. okt. 27. 20:43
 6/45 anonim ***** válasza:

Hátha ennyire számít minden másodperc, akkor ott ahol voltál rögtön megállhattál volna.

De gondolom, hivatalosan is az lett az eredmény, hogy mindketten hibásak voltatok, azért is kérdezted meg itt.

2018. okt. 27. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/45 A kérdező kommentje:
Ha ott ahol van megáll s ott száll ki akkor meg elütötte volna ugyanez a mentő. Ha nem száll ki akkor meg emiatt ég halálra. Szóval a vezető a lehető legjobban reagált, mégis hibás:
2018. okt. 27. 20:49
 8/45 A kérdező kommentje:
(nem kell belekombinálni a kérdésbe olyasmit, ami nem hangzott el.)
2018. okt. 27. 20:51
 9/45 anonim ***** válasza:
Az elsődleges az életvédelem, éppen ezért vagy köteles az irányjelzőt használni (a saját érdekedben is!), mert a manőver idejét egyáltalán nem változtatja meg (egy ujjmozdulat az egész), azonban nem leped meg a körülötted közlekedőket.
2018. okt. 27. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/45 A kérdező kommentje:
az index ebben az esetben nem segít mert aki ennyire felrúgja a szabályokat s ilyen területen jogtalanul nagy sebességgel megy, nm fog amiatt megállni, hogy valaki indexel. ráadásul az életet sem az védi ha valaki nem ütközik egy védett kabinban hanem az ha nem ég meg védtelenül.
2018. okt. 27. 20:59
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!