Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » Kezdő vezetőként tik mindjárt...

Kezdő vezetőként tik mindjárt vezetettek? Többi lent

Figyelt kérdés

Egy hónapja megvan a jogositványom. Szeretek vezetni, és jól is megy, az oktatóm mindig megdicsért, sőt még azt is mondta, hogy lány létemre jobban megy mint némelyik fiúnak.

Amióta megvan a jogsim nem vezettem. A szüleim nem engedik sem egyedül sem pedig velük. Nem biznak meg bennem mert, hogy nem tudják hogy hogyan megy nekem. De bebizonyitani sem hagyák. Tik mit gondoltok erről? Veletek is igy volt? (a hibáim kérlek nézzetek el, szlovákiai magyar vagyok)

19L



2019. nov. 19. 11:16
 1/10 anonim ***** válasza:
62%

Egyetlen j hiányzik csak (hosszú í nem minden billentyűzeten van.), bárcsak ez a kérdés lenne a leghelytelenebb!


A tárgyra térve: Nehéz kérdés, miképpen lehetne őket rávenni, hogy vezethess. Tanulni engedtek, vagy már azt sem támogatták? Eltöltöttél vele sok időt, pénzbe került, amit így kidobsz az ablakon.

Be kellene látniuk, hogy minél több idő telik el az utolsó tanulóautós óra óta, annál nehezebb lesz az önállóságra átállás. Még olyannak is vissza kell szoknia hozzá, akinek már sok éves gyakorlata van, de kimarad pár hét.

Az rendben van, hogy féltenek, de nem óvhatnak meg mindentől. Felnőtt nő vagy, akinek kijár az önálló döntések joga, annak felelősségével együtt.

2019. nov. 19. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Az autóiskolát támogatták, nagyon drága volt én suli közben is dolgoztam, igy együtt a szüleimmel fizettük ki az iskolát. De minek? Tudtam volna hogy ez lesz a vége akkor bele se megyek, mert ez csak kidobott pénz ahogy te is irtad. Az egésztől már el is ment a kedvem őszintén.
2019. nov. 19. 11:38
 3/10 anonim ***** válasza:
Nekem 7 éve van jogsim, az első pár évben alig vezettem, mert ugyan engedték hogy vezessek ha akarok, de először csak úgy hogy valaki üljön mellettem és mindenbe beleokoskodott. Úgyhogy én azt untam meg, mert nem pár alkalomról volt szó, amíg felmérik hogy elengedhetnek e egyedül. Aztán egyszer kiálltam magamért és azóta egyedül járok, imádok vezetni, nem görcsölök rá, senki nem okoskodik, odafigyelek szépen és nincs baj. Te is állj ki magadért, nem azért költöttél és készültél rá hogy a jogsid kitedd a polcra porosodni.
2019. nov. 19. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
0%

Majd a saját autód vezetheted...miért várod el, hogy odaadják?

Azért nem engednek mert biztos látják, hogy szerencsétlen vagy.

2019. nov. 19. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Nagyon boldogtalan lehetsz és gondolom az életedben semmi se alakul jól, neked van megvan a jogsid? van saját autód?

tipikus az a személy vagy akinek nincs élete, se barátai és másokat sértegetsz ahelyet, hogy az életed tennéd rendbe

tudtommal a gyakorikérdések azért van hogy itt informálódj dolgokról esetleg más megossza a tapasztalait amivel segit a másikon

nem én vagyok az első és az utolsó sem szerintem akinek ilyen formában irtál igaz? közben azt az illetőt nem is ismered

szerintem csukd be a szemed és gondolkozz el magadon:)

szép napot kivánok

2019. nov. 19. 14:17
 6/10 anonim ***** válasza:
0%
Jólvan na nem kell felkapni a vizet hé. Kérdésedre válaszolva: Én amikor megszereztem a jogsit vettem autót is mellé diákmelóból szerzett pénzemen tehát sose kértem el senki autóját, volt hogy önként mondták próbáljam ki. Én akkor 17 voltam. Most én is 19. Lehet féltenek téged és a kocsit is. Sőt biztos... Gyűjts saját autóra.
2019. nov. 19. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
0%

Válaszoltam normálisan. Ja és van nagyobb kategóriára is jogsim, volt már 4 autóm. Jelenleg is van 2. Egyiket sem tolták a valagam alá.

Ennyi.


Neked is szép napot, és bocs ha sértő volt amit először írtam. :)

2019. nov. 19. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

nekem szerinted mit toltak a valagam alá?

ha nem olvastad volna el akkor suli mellett dolgoztam hogy ne a szüleimnek keljen az egészet kifizetni

megtehetem volna hogy otthon üljek, nem a szüleim mondták hogy menjek dolgozni

totál másról irsz amúgy mint amit kérdéztem

2019. nov. 19. 15:46
 9/10 anonim ***** válasza:
0%

Válaszoltam rá és írtam is, hogy megbántam amit írtam először. Te a válaszomra adott válaszoddal feltettél nekem kérdéseket amire válaszoltam külön.


Próbáltam normálisan válaszolni, de látom az értelmezési képességeddel problémák adódtak, inkább ne vezessél túl nagy felelősség az neked még. Tanulgassál tik. :))

2019. nov. 19. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
0%
Reméljük nem ilyen primitív az összes felvidéki spiné. :)
2019. nov. 19. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!