Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » Elütöttem egy bringást jobbkez...

Elütöttem egy bringást jobbkezes kereszteződésben, mert nem adott elsőbbséget, és most kártéritést követel. Mi ilyenkor a teendő?

Figyelt kérdés
Kereszteződésben én egyenesen mentem, ő pedig a bal oldali utcából szintén egyenesen akart menni, és ahogy elmentem előtte a kocsim oldalának ütközött. Azonnal megálltam, mire kiszálltam az autóból már felállt a csaj, és a biciklijét vizslatta. Azt mondta, hogy nem esett semmi baja, csak a tenyerét horzsolta le, és nem akarta, hogy kórházba vigyem. Bicikli kicsit megsérült, de az autómnak nem esett baja, mivel egy platós kisfurgon, igy csak jelentéktelen karcolás látszik rajta, ami nem is érdekel. Miután tisztáztuk, hogy nem esett baja, megkérdeztem, hogy miért nem adott elsőbbséget, és azt válaszolta, hogy azthitte lassitani fogok, és behajthat a a kereszteződésbe. Felvilágositottam, hogy az egy egyenrangú kereszteződés volt, és mivel én a jobb oldaláról érkeztem elsőbbséget kellett volna adjon. Látszott rajta, hogy hadilábon áll a kresz-el, de legalább nem okoskodott. Miután ezt tisztáztuk mindenki folytatta az útját. Csakhogy még aznap délután felkeresett a szüleivel (18-20év körüli csajszi) azok pedig felháborodva kártéritést követeltek, és feljelentéssel fenyegetőztek. Annyira felháboritottak ezzel a hülyeséggel, hogy rájuk zártam az ajtót, és mondtam hogy csináljanak amit akarnak, de fizetni nem fogok. Lehet ennek valami következménye?

2018. máj. 29. 19:14
1 2
 11/14 szlory ***** válasza:

Azért izgulok érted, mert: [link]


Röviden: mentőt nem kötelező hívni (sérülés jellege megmondja) DE rendőrt személyi sérülés esetén mindig kell hívni a helyszínre! (Személyi sérülés minden!)


"Ha a baleset helyszínén nem történt rendőri intézkedés, nincs jegyzőkönyv, akkor nem tudja semmivel sem bizonyítani, hogy ott és akkor, abban a balesetben sérült meg. Tudja, hogy mire fog majd a bíróságig jutó kárrendezési ügyben a másik fél hivatkozni? Hogy biztosan a baleset után esett el, s azt a sérülését igyekszik a korábbi baleset felelősére ráterhelni. Hiszen mindenki látta, hogy a helyszínen még jól volt, semmire nem panaszkodott, és nincs is jegyzőkönyv arról, hogy neki bármi baja történt volna. Így elesik a baleseti sérülés miatt jogosan járó és követelhető kártérítésektől, sérelemdíjtól."


Így tehát hogy tudod megúszni extrakönnyen szerintem? Leginkább úgy, hogy magadra terhelő bizonyítékot ne tegyél, ne is ejtsd ki a szádon többé a balesetet HA semmi bizonyíték (pl autód festéke a bringán)


Hogy tudod könnyen, kis kockázattal? Pontosan, ahogy írtad, megpróbálhatsz a szülőkkel egyeztetni. De ha megőrülnek, te járt pórul, ahogy írták fentebb. Ugyanis elhagytátok a helyszíni jegyzőkönyv nélkül. Legalább neked ott kellett volna maradnod, hogy legyen "igazolásod" az esetről.


Szerintem sajnos ingyen nem úszod már meg, csak kockázat mellett. (Pénzért ad tanácsot a jogász, cca 20e?)


Honnan tudják a címedet? Ebből még zaklatás is lehet, főleg fenyegetőzés mellett!


---offtopic

Bár autót is vezetek, sokat bringázom. Én kérek elnézést a primitív gyökerekért, akik köztünk vannak. Gerinc sincs bennük (ld. az esetedet), nemhogy értelem (ld. az esetedet). Ennek ellenére a másik oldal sem vidám (tudnék saját sztorit - többet), örülök, hogy látom benned az empátiát. Cserébe az ökölszabály közlekedéshez:


1) minden vitás esetnél elő a kamerás mobilt. fotó, videó. sokszor mentett meg hazudozó hőbörgőtől a kihallgatásokon!

2) BÁRMILYEN EMBERT ÉRT SÉRÜLÉS ESETÉN rendőrt hívok, megvárom - mert ennél csak drágább lesz (várni 30percet, melóból késve nem öröm, de ahova most jutottál, még kevésbé az)



Drukkolok neked, ha lehet, írd majd meg nekünk a végeredményt is.

2018. máj. 30. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 szlory ***** válasza:
Bocs, kihagytam, szintén tapasztalat. MINDIG legyen legalább annyi tanúd a beszélgetésekre, mindenre, amennyi a másik félnek van. Tudod mi lesz, ha ők 3an állítanak egyvalamit, te meg egyedül az ellenkezőjét? Én sajnos igen.
2018. máj. 30. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Azóta nem történt semmi, nem kerestek sem ők, sem a rendőrök. Egy húszezres kisvárosban történt a baleset, ha megkérdeznek 20 ismerőst, hogy kinek van platós Ducatója a városban akkor valószinüleg könnyen eltalálnak hozzám, szerintem igy találtak meg.
2018. máj. 30. 18:21
 14/14 anonim ***** válasza:

Következmény? Lehet, persze. Feljelent, aztán vagy megáll rendőri szakaszban a dolog, mert elutasítják, vagy ha kifog egy okoskodó szabálysértési előadót, amelyik nem ismeri a KRESZT, akkor esetleg elindul egy eljárás, amiből szintén ő fog rosszul kijönni. A közúti közlekedés szavályai a bringásra is vonatkoznak. Az "azt hittrm, hogy lassítani fogsz" nem tényező. Hinni a templomban kell, közúton meg betartani a KRESZ-t. Ha nem ismeri, semmi keresnivalója az úton.

Szóval ne aggódj, neked ebből annyi bajod lehet csak, hogy ha ragaszkodik a feljelentéshez, akkor az idődet fogja rabolni. Meg az idegeidet koptatni.

2018. jún. 19. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!