Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Garázsbejáró miatt elvontatott...

Garázsbejáró miatt elvontatott autó miatt börtön?

Figyelt kérdés
Egyik reggel egy suzuki swift beállt a garázskapum elé és nekem baromira sietnem kellett. Hívtam a köztereseket, azonnal kiértek és mondták hogy nem tudják elszállítani, csak megbírságolták. Kérdeztem hogy én arrébb vontathatom-e, mondták hogy nem. A rendőrség sem vontatja arrébb. Kérdeztem hogy ilyenkor mi van, mondták hogy meg kell várnom a tulajdonosát, majd köszöntek és elmentek. Délig vártam, közben a rendőrök is kijöttek, ők próbálták felhívni a tulajt, sikerült is, de közölte a telefonba hogy szerinte ő ott jó helyen áll, nem fog arrébb állni. Rendőrök is elmentek. Felhívtam a tesómat és vonóhoroggal kihúztuk az utcára az autót, de úgy hogy mellette el tudjanak férni. Egy héttel később kaptam beidézést, azóta 3-szor hallgattak ki. Kamera is felvette az egészet. De semmit nem mondanak, hogy mi lesz, miért hallgatnak ki, én még csak tanú vagyok, de gondolom meg fognak vádolni. Rendőr csak annyit válaszolt szűkszavúan hogy az ügyésztól függ minden hogy mit akar kezdeni az üggyel. Tesómat is kihallgatták.
2019. nov. 7. 13:14
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
20%

Tipikus esete a piti hülyeségeknek.

Fogadj ügyvédet, mert az fog nyerni aki jóban van a bíróval


Kárt okoztál az autóban?

2019. nov. 7. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:

"Kárt okoztál az autóban?"



Nem tudom!

A rendőrök nem mondják, meg senki más sem. De úgy figyeltem hogy nem történt semmi kár az autóban, 3 méter vontattuk odébb.

2019. nov. 7. 13:31
 3/14 szlory ***** válasza:
64%

Ha így áll a történet a valóságban, az agyam eldobom! KRESZ tiltja a parkolást úgy, hogy a bejutást akadályozza. Itt egy nem túl mérvadó cikk ez ügyben, ami kb. 100% a te sztoridat ismétli meg, magánakció nélkül: [link]


Azt nem tudom, hogy más jármű elmozgatása (nem eltulajdonítása) minek számít. Ha nem rongálás (letéptétek a lökhárítót? :D) akkor végképp nem tudom. Kicsit úgy érzem, mint amikor azon próbálkoztak, hogy perelik a parkolóőrt, mert hozzáér az autóhoz, felemeli az ablaktörlőt..


Sajnos azt kell mondanom, hibát követtetek el a magánakcióval, biztos nem láttátok a kamerát ;)


Francokat lesz abból börtön - szerintem, de nem jogász vagyok.


Viszont téged a régi módszerrel szívatnak: ismeretlen tettes elleni feljelentés, tanúként hallgatnak ki, holott kamerafelvétel van, tehát egyértelmű kellene lennie, hogy gyanúsított személyazonossága kideríthető, akkor pedig nem kell tanúvallomást tenned. Olvasd el pl ezt: [link]


Már bajba sodortad magad, szerintem, illene ügyvédet fogadni, az esetet elmondva 1 óradíjas tanácsadással beljebb kerülhetsz.


De ha gondolod, drágállod, akkor várd meg a büntetésedet. Szerintem vagy kicsi lesz vagy elmarad (mert az az idióta kb azt írta a feljelentésbe, hogy ellopták az autóját?! vagy mi mást?! az meg nem igaz és bizonyítható hogy nem vezetted az autót :D )


drukkolok

2019. nov. 7. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
67%

Én is drukkolok, és igen, én is azért vettem egy nagyobb dízelt, hogy ha elálják az utam mint szokták (másik autóm elől) akkor el tudjam húzni a majmot, mert már tényleg bármit megtehetnek következmény nélkül.. Mondjuk nem mondenki fizetne azért, hogy autómentöre bízza ezt saját költségen.


Jól tetted, ha per lesz vagyis megvádolnak az necces lesz. Majd írd le mi lett.

2019. nov. 7. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
63%
Dehogy lesz börtön... pénzbüntetés vagy peren kívüli megegyezés (ami szintén pénz).
2019. nov. 7. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:

Hasonló jogvitás dolgom volt, amiből feljelentés is lett, én fellebbeztem a rendőrségnek, behívott az ügyintéző csaj, az meg csak fogta a fejét, hogy hogy lehetnek ilyen kretén emberek.

És természetesen elengedett minden büntetést.


Nem hinném, hogy elkezdene polgári pereskedni a majom suzukis, mivel nincs mire, ellenben te simán megtehetnéd:

Szabadságban való korlátozás, kiesett munkaidő, illetve KRESZ szabálysértés miatt.


Nem drága egy ügyvéd, szerintem 30 rugóból megvan, és a pervesztes fizet végül mindent.

Ezen Te csak nyerhetsz.


Hajrá, sok unatkozó ügyvéd van!

2019. nov. 7. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:

Dehogy kapsz börtönt. Ezért ha jó napja van az ügyésznek akkor egy figyelmeztetést kapsz, ha bal lábbal kelt akkor pár tízezer büntetést (feltéve ha nem keletkezett anyagi kár).


Legközelebb meg az ilyen kedves autóstársra egyszerűen parkoljatok rá 2-2 centire két kocsival, aztán egy nyugágy + kamerával üljetek ki sörözni a járdára.

2019. nov. 7. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:

Ebből is tanulsz, legközelebb a fejedbe húzod az állarcot és kiszúrod a gumiját.

Meg fogja unni hogy "jó helyen áll ".

2019. nov. 8. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:

Igen, teljesen biztos, hogy börtönről szó se lehet. Még ha egy csákánnyal előkészíted bontásra, abból se lenne börtön. (Feltéve, hogy ez nem a tizedik ilyen eseted.)

Most vagy a tulajdonos jelentett fel rongálás miatt, vagy a közterületes/rendőr az út eltorlaszolása miatt. Annyit semmiképpen nem fognak kérni, mint amennyit egy ügyvéd kérne.

De ha már kihallgatnak, akkor meg kellett volna mondani, hogy mi lenne a vád. És hogy ellened akarnak-e vádat emelni, vagy a testvéred ellen. A rendőrök is emberek (a legtöbb), ha valamennyire - emberileg - egyetértenek veled, akkor barátilag állnak az ügyhöz, és ha muszáj is ellened dolgozni a törvény szerint, de nem lesznek ellenségesek veled.

2019. nov. 9. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:
vád nincsen mert még csak tanúként hallgatnak ki és ezután dönti el az ügyész hogy megvádoljanak vagy nem. Ha a suzukis jelentette volna fel akkor polgári per lenne nem? Nem értek hozzá.
2019. nov. 9. 08:10
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!