Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Az alábbi balesetben szerintet...

Az alábbi balesetben szerintetek ki volt a hibás?

Figyelt kérdés

Városban a belső sávban haladtam, de jobbra szerettem volna kanyarodni, így a sávváltási szabályokat abszolút betartva kisoroltam a jobb sávba. Ehhez a gázra kellett léptem, ugyanis előtte kb egyenlő sebességgel haladtam a külső sávban közlekedővel. Amikor befejeztem a sávváltást (bőven a mögöttem haladó féktávolságán kívül voltam, és távolodtam tőle) sárgára váltott az eddig zöld lámpa, és félve a 100e Ft-os csekktől nagy fékezéssel megálltam éppen a felfestett vonal előtt. 2-3 másodperc múlva csattanás. A nekem jövő (roma) illető hatalmas ordibálásba kezdett, majd miután konstatálta, hogy csak apró fénysérülés keletkezett, beült az autójába, és elhajtott. Szerintetek hogyan állapítja meg a rendőr, hogy itt ki volt a hibás?

Én tisztában vagyok vele, hogy egy kicsit benne voltam, mert átmehettem volna a sárgán, de a mögöttem jövő meg tudott volna állni, ha kellően figyel. Itt az igazi kérdés az, hogy a rendőr mi alapján állapítja meg, hogy a sávváltás mikor történt, és a másik autó féktávolságán belül vagy kívül mentem át a külső sávba.


2012. dec. 29. 21:26
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
a cigó
2012. dec. 29. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
100%
Ha elhúzott, azzal máris elismerte, hogy ő volt a hibás. Mellesleg láttál te már cigányt tanulókocsiban? ...
2012. dec. 29. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
25%
gyurcsány
2012. dec. 29. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
52%

Te voltál a hibás!


Sajnos sok ilyennel találkozom (mint te), hogy nagy nehezen leelőz a romhalmazával,

majd rögtön az első sarkon befékez és bekanyarodik!


Természetesen utánunk üres az utca, de hát meg kellett mutatnia,

hogy ő a gyorsabb, hiszen még cápauszonyt is ragasztott a tetejére...


Ha nem prémium márkám lenne,

lehet, hogy esetenként én sem tudnék megállni!!

2012. dec. 29. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:

Úgy ahogy az utolsó írta!


Nem értem miért kell előzgetni?? Hova siet ez a sok ember???


Engem is megelőznek sokan aztán 300m múlva egymás mellett állunk a lámpánál... Sok értelme volt!

2012. dec. 29. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
100%

" Amikor befejeztem a sávváltást (bőven a mögöttem haladó féktávolságán kívül voltam, és távolodtam tőle) sárgára váltott az eddig zöld lámpa"

Ha így volt, akkor a mögötted jövő. A többi csak mellébeszélés.

2012. dec. 29. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
Ha jobbra szerttél volna kanyarodni, akkor lámpától föggetlenül miért nem mögé soroltál be a sok eszeddel? Azért mentél elé, hogy a kanyarodás előtt lelassítva őt is feltartsd? Szerintem ha féktávon kívül soroltál elé, akkor ő volt a hibás, viszont a közlekedési felfogásod elég sok kívánnivalót hagy maga után.
2012. dec. 29. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 A kérdező kommentje:
Például azért elé akartam besorolni (nagyokosok) mert mögötte végig sorban jöttek az autók, tehát ha megvárom, hogy elmenjen, kirakom az indexet, és várhatok a jó szerencsére feltartva a belső sávban közlekedőket. Már látom a kérdést, hogy miért a belsőben voltam, ha jobbra akartam kanyarodni: azért, mert előtte nem sokkal fordultam rá erre az útra nagy ívben balra.
2012. dec. 29. 22:27
 9/27 anonim ***** válasza:
Ha így volt, akkor elnézést kérek.
2012. dec. 29. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
100%

hát ha azt nem számítjuk hogy hülyeséget csináltál hogy bementél elé minthogy mögé soroltál volna, akkor az aki belédment, és elhajtott a helyszínről bőrszíntől függetlenül. De nem értem miért kellett elé besorolni, és megmutatni hogy te vagy a legény.

Tegnap este jöttem haza, negyed 5 környéke, már majdnem sötétedik, autó tele 3 felnőtt 2 gyerek, meg a csomagtartóban is voltak cuccok szóval fullon volt a kocsi, ilyenkor nem száguldozok, szépen megyek, lakott terülten kívül van kapaszkodósáv, oda engem 110-el tolt le egy F astra, ha akarom visszateszek egy sebességet és gyorsulok, de én tele autóval mentem, meg nagyon kedvem sem volt, menjen csak, az autóban egy nyugdíjas pár volt(legalábbis öregek, 60 körüliek).

elmentek mellettem, folytatták utukat, és én is, de a következő faluba ez az autó az árokban volt, de nem nagyon csak úgy hogy belecsuszott amikor kanyarodott be a saját portájára a bácsi.

megálltam, megkérdeztem nincs-e baja valakinek, mentő, segítség kell-e, mindketten jól voltak, kérdeztem mi történt, a papa csak annyit tudott mondani hogy gyorsan ment, és nem tudta bevenni az autóval az ívet hogy bekanyarodjon.

személyi sérülés nem történt, kár nem lett, de azért mondtam neki hogy oké hogy itt ügyeskedik az F astrával, de az autóban 2 gyerek ül nálam, ha ezt egy autó elött teszi azt is bajba sodorja, és tehette volna elöttem is, de erre nem tudott már mit mondani.

Tehát megéri ez? sietsz és bumm? az ördög nem alszik, egy nagyobb csattanás egy kicsivel, valaki rosszul mozdul/esik, kész a baj, kell ez?

2012. dec. 29. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!