Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » 1 hónap alatt fel lehet...

1 hónap alatt fel lehet készülni emelt biológia és kémia érettségire, hogy meg legyen a kettes?

Figyelt kérdés

Túl későn döntöttem el, hogy hova szeretnék jelentkezni, gyógyszerész szakra jelentkeztem, és ehhez jelentkezem emelt biológia és kémia érettségire, mert úgy gondoltam, hogy még pár hónap alatt, ha nagyon belehúzok fel tudok készülni és jó eredmény elérni. Itt gyakori kérdéseken is olvastam egy ehhez hasonló sikersztorit, az győzött meg, hogy lehetséges. De mielőtt nekikezdtem volna ezeket tanulni, át akartam venni töri érettségire mindent, hogy azzal igazán már ne is kelljen majd foglalkozni, csak ismételgetni. A töri a mumusom, nagyon nehéznek tartom, pedig magát a tantárgyat imádom. De az történt, hogy nagyon elhúzódott a töri tanulás, meg közben próbaérettségiket is írtunk az iskolában, azok is elvették az időt, így végül eltelt sok idő, de én még mindig nem kezdtem el az emeltekre tanulni és végül arra jutottam, hogy már úgyse sikerülne, ezért nem is foglalkoztam velük, gondoltam majd jövőre érettségizek belőlük, és idén nem megyek el. De most elkezdett az zavarni, hogy nem kapok bizonyítványt, ezért mégis el szeretnék menni belőlük érettségizni, és az se baj, ha csak 2-esre sikerül, csak sikerüljön, és legyen egy bizonyítványom. Aztán meg majd jövőre újracsinálhatom.

Szóval a kérdésem az lenne, hogy lehetséges e egy kettest összehozni? Kémiából kb a semmivel egyenlő a tudásom, biológiából azért tudok dolgokat, de nem sokat. Majd meg szeretnék csinálni egy feladatlapot, csak hogy lássam, hogy kb hány %-ra menne most a jelenlegi tudásommal, de előtte azért kiírom a kérdést, addig is hátha érkeznek válaszok, melyeket előre is köszönök!



2021. ápr. 2. 09:57
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
100%
#7 vagyok. Nálunk aki megbukott, tehát megírta és nem érte el a 2est,annak nem került a bizonyítványába sem és mondták neki, hogy az első javító érettségi ingyenes (viszont végül nem élt a lehetőséggel) szerintem ha nem mész el, az is bukásnak számít, de ebben nem vagyok biztos, lehet el kell menned megírni,de akkor max nem nagyon töltöd ki. A legjobb, ha a felvi.hu-n utánaolvasol ennek, ha elmész és megbuksz akkor biztos ez a procedúra zajlik le.
2021. ápr. 2. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
67%
Tényleg, ha nem megy kettesre a kémia, akkor ingyen van a javító. De amúgy emelt kémia szóbelin 69 kísérlet van, nem kell mindet elvégezni, de ha nem elvégzendőt húzol, úgy kell elmagyaráznod, mintha csinálnád. Aztán vannak a szóbeli tételek is. Kémiát kizártnak tartom, de ha bemagolod az elméletet, akkor talán, szóval döntsd el mennyire éri meg. Én 10 hónapot jártam tanfolyamra és még ígyis 3 pontos lett a próbaérettségim. Aztán közepeztem, az 55% lett, aztán ismétlőt tettem és 75% lett emelten.
2021. ápr. 2. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
nem lesz elég. esetleg próbáld meg ősszel. :)
2021. ápr. 2. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
és halassz egy fél évet egyetemen
2021. ápr. 2. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
Én most vagyok negyedéves(SE GYTK). Én 0ról készültem fel egy kihagyott évben a 2 emeletre. Én közép bioszt tettem, így kaptam bizonyítványt. Bár nem tudom pontosan, de emeltre (vagy középre) már nem kellett jelentkezni?
2021. ápr. 3. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:
58%
Egy évet halassz most, első félévben kémián tuti elhasalnal, és akkor ugyanúgy év évet csuszol, csak közben el kell használj egy állami felevedet, és érdemes őket későbbre hagyni mert ezen a karon szerintem bármelyik félévben benne van, hogy buksz véletlen egy két tárgyat és csusznod kell. Biosz tuti magolhato erettsegiig a nagy etelebol egyébként, kémiát is megpróbálhatod, erre a két emeltre tekints próbaként. Viszont a kémiát kezdd el nyáron ezerrel, és az otosom leszt az elejétől végééig oldd meg, kolunben nagy szenvedés fog első évben várni
2021. ápr. 3. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:
0%
nem kell végig megoldani, inkább az érettségi feladatok fontosabbak
2021. ápr. 3. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
Pedig nagy szenvedés fog rá várni első félévben ha nem oldja meg a villanyis feladatokat rutinbol
2021. ápr. 5. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
inkább azt a vegyészeknek/kémia szakosoknak kell rutinból vágni, mármint nekem ezt mondta egy magántanárom, aki kémia szakos volt, mert ők az első félévben abból is oldogattak. De egyébként tényleg jó szemléletet ad a könyv, csak vigyázni kell, mert nem kell minden feladat.(Én is avval indítottam 0ról)
2021. ápr. 5. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
Nálunk az utolsó szervetlen nagyzhn rohadt sokan buktak. Viszont azok akik tudtak számolni, már szinte a számolási feladatokkal tisztán at tudtak menni
2021. ápr. 6. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!