Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Kinek van igaza,a gimnázium...

Kinek van igaza,a gimnázium vagy a technikum a jobb ebben az esetben?

Figyelt kérdés

Van egy lány ismerősöm,aki most tanul tovább 9. osztályba.


Orvos szeretne lenni,amihez ugyebár kemény biológia és kémia/fizika kell (de inkább kémia).

Csakhogy nem gimnáziumba megy,hanem egy EÜ-s technikumba (mondjuk ez nem is közönséges technikum,hanem tényleg csak egészségügyet és szocialis dolgokat oktatnak,de ez a lényegen nem változtat semmit sem).


Egyáltalán nem is lenne baj,hogy nem gimibe megy,csak ugye technikumba nagyon lebutították a term.tudományos tantárgyakat,9.-ben összevont term.ismeret van jóforman és utana is csak 2 évig van csak biológia.

Tehat gyakorlatilag semmi kémiat éd biológiat sem tanulnak.


Persze,tudom,le lehet érrttségizni nagy nehezen kémiából is,de szerintem még úgysem kapja meg azokat az alapokat az egyetemre,amit a gimnazisták kapnak.



Persze én ezt említettem is neki,de ő úgy letámadott...tényleg,pedig tök nyugudt,barátsagos hangnemben mondtam el neki a véleményemet.


(Azóta persze ki is békültünk,de ugyanúgy ez a véleménye,hogy a technikum a jobb.)


Tehát neketek mi a véleményetek erről összességében?

Kinek van igaza?


Az illető hölgy mire számítson,ha eljön a továbbtanulás (mármint természetesen egyetemre)?



2021. júl. 14. 11:50
1 2 3 4 5 6 7
 41/62 anonim ***** válasza:
84%

Erre írtam azt, hogy

"Ha csak annyi az álom, hogy a középiskola után közvetlenül bekerüljön az egyetemre, akkor ez a jobb módszer szerintem is.

Ha viszont az az álom, hogy minél jobb orvos legyen, akkor szerintem ahhoz nagyon is fontos lehet az a tapasztalat, amit csak a technikumban, plusz utána a szakmában, az egyetem előtti egy-két évben tudna megszerezni ápolóként dolgozva ápolók között, abból a perspektívából látva az egész egészségügyet - ami azoknak sosem adatik meg, akik gimiből egyenesen egyetemre mennek. Ha valóban egyetemre való, akkor ezalatt a plusz egy év alatt simán be tudja majd pótolni a bioszból és kémiából való lemaradását, így simán megérné, csak nyerne vele, semmit se veszítene."

2021. aug. 6. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/62 A kérdező kommentje:

Az tény,hogy a technikumnak is meg van az az előnye,hogy adhat gyakorlati tapasztalatok az egészségügyben,bepillantást nyer vele az adott tanuló az EÜ vilagában.


De a technikumnak/szakképzésnek mindig az a feladata, hogy a szakmai munkára készétse fel a gyereket,hogy ha elvégzi az islolát,egyenesen menjen is a szakmájába dolgozni.


Tehat ez is egy nagyon jó dolog,de sajnos az egyetemre nem készít,mert egyszerűen nem erre való. A szakképzés max. csak a felsőoktatási szakképzésre (pl. mondjuk ha valaki diplomás ápoló szeretne lenni,arra felkészíthet nagyjából) készít fel,orvos egyetemre nem.


Az, hogy szorgalmas,komoly,tehetséges és tényleg ez az érdeklődési köre,tény.

Viszont ettől még tényleg több évnyi tananyagot kell bepótolnia,ami vérizzasztó.


A szándékos évkihagyás pedig szerintem értelmetlen.

Most ott van a gimnázium,4 éves képzéssel,emelt szinten kap biológia és kémia oktatás,ez utan pedig jó esélyekkel juthat be az orvosi egyetemre.


Ezzel szemben a technikum 5 éves és ezután még hagyjon ki még egy évet (vagy esetleg kettőt).

És ez a egy-kettő évnyi csúszás még elmegy arra a felkészülésre,amit a tagozatos gimnáziumban tök jól megkapott volna.



Egyébként nem attól lesz valaki JÓ orvos,mert mondjuk a szakközépiskolában tanult.

Rengeteg kiválóan helytálló orvos,oktató orvos, kutató orvos, orvosprofesszor gimnáziumba járt,nem szakközépiskolában (ami ma már technikum).


Szóval szerintem egyáltalán nem lesz valaki jó orvos attól, hogy technikumba járt

(Persze lehet,de nem jobban,mint akik a gimnáziumba járt.)

2021. aug. 8. 12:28
 43/62 A kérdező kommentje:

Mivel a lány komoly,szellemileg érett a korosztályához képest,nem hiszem, hogy nagyban változna az érdeklődési köre.


Persze,még csak 14 éves,de gondolkodhat úgy,mint egy felnőtt.


Bár mondjuk,az nem éppen felnőtthöz méltó viselkedés,hogy valamit megkérdezek tőle és majd nekem támad,de hiszem,hogy érett gyerek.

2021. aug. 8. 12:33
 44/62 A kérdező kommentje:

Abban tényleg igazatok van,hogy nincs rálátásom az ilyen idős gyerekekre,mint egy tanárnak,hisz nem vagyok az.


Szóval ez tőlem hibás kijelentés volt,visszavonom!


Viszont a lánnyal való beszélgetés közben erre a következtetésre jutottam a lányról.

2021. aug. 8. 12:37
 45/62 anonim ***** válasza:
60%

"Egyébként nem attól lesz valaki JÓ orvos,mert mondjuk a szakközépiskolában tanult."

Nem is ezt akartam mondani. Hanem azt, hogy attól, hogy szakközépbe/technikumba jár valaki, még lehet jó orvos, sőt, szélesebb látókörű lehet a szakközepes/technikumi tapasztalataival, mint akinek a gimnáziumból egyenesen az egyetemre vezetett az útja - vagyis hogy nem olyan egyértelmű az, hogy veszítene ezzel a variációval, sőt, nyerhetne is vele ez a bizonyos lány.

2021. aug. 8. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/62 A kérdező kommentje:

Értem.


Lehet,hogy ez a lány érettségizéskor sokkal többet tud az egészégügyi ellátórendszerről és úgy un block a gyógyászatról,mint egy átalag gimis,de ez az előny nem fog sokáig tartanak, hosszú távon pedig abszolút nem ad hozzá a pályájához,orvosi karrieréhez.


Az egyetemen pedig már az orvosi képzés elején elsajátítja az összes többi hallgató (mármint azok,akik a gimiből jöttek) azt a tudást,amit a lány a technikumban megszerzett (legalábbis a lényegesebb részét).


Szóval az a kevés előny is,amit a technikumi képzéssel szerzett meg, rövidtávú,nem tart hosszú ideig,a pályájához és tovabbi tanulmányaihoz különösképpen nem fog sokat hozzátenni és a hátrányok miatt pedig jelentéktelen is lesz ez a kevéske kis előny.

2021. aug. 9. 15:41
 47/62 anonim ***** válasza:
94%

"az a kevés előny is,amit a technikumi képzéssel szerzett meg, rövidtávú,nem tart hosszú ideig,a pályájához és tovabbi tanulmányaihoz különösképpen nem fog sokat hozzátenni és a hátrányok miatt pedig jelentéktelen is lesz ez a kevéske kis előny"

Én is szakközépbe jártam, és bizony tanultam ott olyasmit, aminek nap mint nap nagy hasznát veszem ma is, és ami nem avul el, tehát hosszú távon mindig előnyben leszek miatta bárkivel szemben, aki gimnáziumba járt, mert ott ezt nem tanítják, és ha iskola mellett, tanfolyamon tanultam volna meg (nem tanultam volna meg, eszembe se jutott volna egy ilyen tanfolyamra beiratkozni, mint ahogy a gimnazisták 99%-ának se jut eszébe), nem tudtam volna olyan jól megtanulni, mint négy éven át, órarendbe épített heti többször 45 percben gyakorolva. Az ő esetében is simán elképzelhetőnek tartom, hogy lesz ilyesmi, akár egy konkrét tantárgy, akár másvalami - főleg akkor, ha tényleg a pályán is marad.


De most ezen a ponton már inkább az érdekel engem, hogy miért akarod majd meggyőzni őt arról, hogy rosszul döntött. Merthogy azt írtad, hogy

"Azért rákérdezek majd a későbbiekben,hogy ugye tudja-e azt,előnye egyáltalán nem lesz ebből,ha tényleg komolyan gondolja az orvosit,viazont hátránya annál inkább."

Pedig azt is írtad, hogy

"Éppen ezért is akarok a segítségére lenni az álmában."


Szóval ha tényleg segíteni akarod őt, akkor lesz így már értelme arról győzködni, hogy rossz döntést hozott? Segíteni fogja ez őt abban, hogy minél többet kihozzon a helyzetéből - amibe oké, hogy te nem akartad volna, hogy belevigye magát, de amiben most már benne van, hiszen a felvételi folyamatnak vége, vagy csak a te egódnak tenne jót, ha végül belátná? Szerintem akkor lenne értelme elmagyarázni neki, hogy szerinted gimibe kellett volna mennie, ha esélyt látnál rá, hogy iskolát váltson, és valóban gimiben kössön ki végül. De van erre esély? Ha nincs, akkor meg mi értelme lenne? Nem csak rombolnád vele az önbizalmát, amire mostanában, iskolaváltás után (új tanárok, új diákok, új környezet, új tantárgyak, új internetes platformok online oktatáskor..., új minden) nagyobb szüksége lesz majd, mint valaha? Szerintem inkább tárgyald ki itt velünk az egészet, de vele ne vedd elő a témát. Legfeljebb majd akkor, ha úgy alakul, hogy nem érzi ott jól magát, és tényleg, saját magától (nem miattad) már az iskolaváltás is felmerül. De ha szó sincs ilyesmiről, akkor tényleg inkább segítsd, ne pedig azt próbáld bebizonyítani neki, hogy neked van igazad.

2021. aug. 9. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/62 A kérdező kommentje:

Én úgy vagyok vele,hogy csak azért ne váltson iskolát,hogy "mert én azt mondtam".

Csak szeretném,ha tudatába lenne azzal,hogy milyen hátrányai lesznek ezzel az iskolával.

Csak akkor bíztatnám őt az iskolaváltásra,ha ő is hajlandó lenne erre.


Ahogy te (ti) is mondtátok,az ilyen korú gyerekek változnak és nem csak szemilységben,hanem a tervekben,a jövőjével kapcsolatban is.

Lehet,hogy talán már másképp gondolja az iskola témát.


Igazából erről a témáról nem nem nagyon beszéltün,direkt nem hoztam fel nekik,hátha ti is tudtok adni tippeket,tanácsot stb.


Igazából úgy gondolom,hogy ha nem vevő a tippjeimre és segítségemre ezen a téren,akkor nyugodtan menjen a technikumba,csak magának okoz nehézségeket,felesleges köröket.

2021. aug. 10. 15:10
 49/62 A kérdező kommentje:

""Azért rákérdezek majd a későbbiekben,hogy ugye tudja-e azt,előnye egyáltalán nem lesz ebből,ha tényleg komolyan gondolja az orvosit,viazont hátránya annál inkább."


Pedig azt is írtad, hogy


"Éppen ezért is akarok a segítségére lenni az álmában."



Szóval ha tényleg segíteni akarod őt, akkor lesz így már értelme arról győzködni, hogy rossz döntést hozott? "


Úgy gondolom,hogy mindenképp segítség az,hogy én elmondom neki az érveimet az iskola előtt,ugyanis ezzel tényleg megspórolhat felesleges nehézségeket.

Szerintem ez az azért nagy szó,főleg ebben a korban!


Nem is értem,miért ne lenne ez segítség.Sőt,ebben az esetben szerintem pont ez a legnagyobb segítség,amit nyújthatok.


Természetesen,ha az ő álláspontja nem változik,nem erőltetem ezt a témát.

Csak egyszer szeretném vele átbeszélni ezt.

De ha ő tényleg másképp fogja ezek után gondoloni a témát,kézséges leszek és állni fogok a rendelkezésére.


Ha nem is fog változni a véleménye,utána is segíteni fogok a tanulásban,ha igénye lesz rá és utána is uyganúgy fogom segíteni.

2021. aug. 10. 15:17
 50/62 anonim ***** válasza:
100%

"Úgy gondolom,hogy mindenképp segítség az,hogy én elmondom neki az érveimet az iskola előtt,ugyanis ezzel tényleg megspórolhat felesleges nehézségeket."

Milyen érveidet? Azokat, amik a technikum ellen szólnak, ahova ő már beiratkozott? Nem az iskola előtt, hanem az iskolaválasztás előtt kellett volna beszélned vele. Ha akkor nem volt rá lehetőséged, akkor így jártál: kimaradtál a döntésből, most már késő, mindjárt becsengetnek.


"Nem is értem,miért ne lenne ez segítség.Sőt,ebben az esetben szerintem pont ez a legnagyobb segítség,amit nyújthatok."

De mi? Az, hogy elmagyarázod neki, hogy nem technikumba, hanem gimibe kellett volna mennie, mert a technikumban (ahova már beiratkozott!) rosszabb lesz neki ezért meg ezért meg ezért? Szerintem ezzel csak rombolnád az önbecsülését.


"Természetesen,ha az ő álláspontja nem változik,nem erőltetem ezt a témát."

És ha változik? Akkor mit fogsz majd tenni most, amikor már beiratkozott a technikumba? A nyakadba veszed az egész ügyet és felhajtasz neki egy olyan gimnáziumi igazgatót, aki átveszi most, a felvételi eljárás lezárulta után, ráadásul egy tagozatos osztályba? Szerinted mekkora esély van rá, hogy találsz ilyet? Ha nem valami nagy, akkor lenne értelme őt a sikeres meggyőzés után abban a hitben ringatni, hogy mégiscsak mehet gimibe, te majd elintézed neki - és aztán valószínűleg visszapottyantani őt a technikumba, mert nem jön össze beprotezsálni máshova?


"Csak egyszer szeretném vele átbeszélni ezt."

Ez csak rólad szól, nem az ő érdekét szolgálná.


Szerintem ez a hajó már elment. Ha nem akarod a reményeit most, az iskolakezdés előtt a sárba tiporni egy ilyen átbeszéléssel, akkor hagyd az egészet, elkéstél vele, ez van.


Majd menet közben figyelsz rá, segíted a tanulásban, tanácsot adsz neki, hogy szerinted mit hogyan lenne érdemes, stb. - ez mind rendben van. De a gimi témát már engedd el, ha jót akarsz neki.

2021. aug. 10. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!