Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Nyelvtanulás » Melyik nyelvet tanuljam inkább?

Melyik nyelvet tanuljam inkább?

Figyelt kérdés

Szóval, nagyon szeretem a nyelveket tanulni.

Az iskolámban első nyelv a szlovák, ezt 8. éve tanulom (12. éve hallom/hallgatom), már van is belőle egy B2 szintű nyelvvizsgám.

Idén elkezdtem az angollal is komolyabban foglalkozni, de eleinte nehezen ment, mert nem igazán érdekelt. Aztán rájöttem, hogy angol nélkül nem fogok boldogulni, aztán arra is, hogy ez is egy szép nyelv. Szerintem lényegében mindegyik nyelv szép a maga módján.

Szeretnék majd minél előbb, lehetőleg a jövő év első felében nyelvvizsgázni, majd gimi elsőben elmenni a szlovák C1-re. Persze az angolt nem hagynám abba, abból is letenni a felső fokot.


De nem szeretnék itt megállni, szeretnék még egy nyelvet legalább(!!) megtanulni.

Nagyon érdekelnek a következő nyelvek: Orosz, Svéd és a Francia.


Mindegyik más miatt érdekel. Az orosz abból lenne könnyebb -szerintem- hogy egy szláv nyelvet már jól beszélek, a nyelvtan nagyon hasonló, kevés kicsi eltérés van.

A svéd nyelvben nem tudom mi fogott meg, de szerintem nagyon érdekes és nem nagyon tudom semmihez hasonlítani, így ez egy jó kihívás lenne.

A franciában az tetszik, milyen különleges a hangzása, meg -egyesek szerint- egy nehéz nyelv, szóval ez is egy nagyon érdekes kihívásnak hangzik.


Ha valakinek van bármilyen tapasztalata és megosztaná, azért nagyon hálás lennék.



2021. szept. 7. 11:18
 1/3 anonim ***** válasza:
92%
Én ezek közül elsősorban a franciát mondanám, esetleg a németet ajánlanám még, bár azt nem írtad.
2021. szept. 7. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim válasza:
63%
A Francia a legszebb ezek közül(szerintem) és azzal mész a legtöbbre de viszont nehéz, Az Orosz sokkal könnyebb lenne a Szlovák miatt is. A Svéd nyelvet szerintem felejtsd el.
2021. szept. 23. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
63%
Franciát. Szép, elegáns, kifinomult. De tényleg nehéz.
2021. szept. 23. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!