Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Mi legyek ha nagy leszek?...

Mi legyek ha nagy leszek? Teljesen kétségbe vagyok esve, hogy még mindig nem tudom azt se, hogy milyen irányba induljak.

Figyelt kérdés

17 éves lány vagyok, és most szeptemberben fogom kezdeni a 11. osztályt egy gimnázium általános tagozatán. Már 7.-8. osztály óta foglalkoztat a kérdés, hogy mi legyek felnőttként, de még mindig nem jutottam semmire. Akkor úgy voltam vele, hogy van még időm kitalálni, hogy milyen irányba menjek, de most már egyre inkább közeledik a választás, és még csak azt sem tudom, hogy merre induljak. Emiatt fakultációt sem választottam, nem tudom, hogy mi lesz a választott tantárgyam érettséginél, pedig már minden osztálytársamnak van erről elképzelése.

Az iskolában az egyetlen tantárgy amit szeretek, az az angol. A többi tantárgy viszont nem túlzottan érdekel, a reál tárgyakból pedig kifejezetten rossz vagyok. (Idén év végén fizikából 2-es lettem, a többiből 4-es, de számomra szenvedés ezeket tanulni) Idén már kicsit többet foglalkoztam a tanulással, így év végén 4,2 volt az átlagom, ami sokkal jobb, mint az előző években volt, szóval most kezdek rájönni a tanulás fontosságára, bár még mindig nem igazán vagyok oda érte.

Szabadidőmben olvasni szoktam de ezen kívül nincs más hobbim, nincs semmi ami érdekelne.

A képességeimet nem igazán tudom megítélni, de szerintem semmiből sem vagyok kiemelkedően jó, inkább csak átlagos vagy rossz.

A továbbtanulással nincsenek nagy terveim, nem szeretnék mindenáron egyetemre menni, csak ha valami olyan foglalkozás tetszik meg, amihez elengedhetetlen a felsőfokú végzettség. Egyébként inkább OKJ képzésekben gondolkozok, de nem tudom, hogy mi az ami érdekelne és meg is tudnám csinálni.

A kérdésem az lenne, hogy ezek alapján mit tudnék tanulni, majd utána dolgozni? Vagy hol tudnék segítséget kérni a döntéshez? Már rengeteg tesztet kitöltöttem, de azok nem segítettek, azért gondoltam, hogy itt kérek segítséget.



2019. aug. 21. 14:21
 1/6 anonim válasza:
89%
Tudós leszel, pszichológus, fizikus, bármi lehetsz 📚💕
2019. aug. 21. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
89%
Igazából, még baromi sokat változhat a világképed,én, most vagyok 18, most érettségiztem, de csak a nyár folyamán jöttem rá hogy mit is akarok majd csinalni :)
2019. aug. 21. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Ahogy írja az első, a jövőkép ebben a korban sokat változik - még azoknak is, akiknek most sziklaszilárd elképzelésük van a tanulmányaikat illetően.


Az jó, hogy nem akarsz mindenáron egyetemre menni. Sokan vannak, akik csak úgy elkezdenek egy szakot, én is ilyen voltam, aztán 20 évesen találtam meg, hogy mi az, amit igazán akarok csinálni.


Az önismereti tesztek hasznosak és valamit mindenképp kiadnak, amit legalább támpontnak használhatnál. Ha ez végképp nem mond semmit, hobbijaid biztos vannak, amikkkel szereted eltölteni az idődet. Gondolkozhatsz azon is, hogy hogy szeretnél dolgozni, milyen körülmények közt (pl. irodában vagy nem helyhez kötötten, szereted-e az állandóságot vagy változatosságra vágysz stb). A felvi.hu-n böngészd végig az összes szakot, hátha valamin megakad a szemed, olyanokat is nézz meg, amiket most elvből kizársz (pl. természettudomány), illetve ne csak magukat a szakokat nézd, hanem azt is, hogy azokkal hol lehet elhelyezkedni, vagy akár gondolkozhatsz forditva is úgy, hogy egyetemi szakok helyett állásokat böngészel.

2019. aug. 21. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Nyugi, 11-ben még nekem sem volt sok elképzelésem és most, érettségi után sincs, legalábbis hosszútávon... persze fakt szempontjából fontos lenne most eldönteni, hisz lehet tegyük fel majd végzősként úgy döntesz, hogy hopp, te orvos szeretnél lenni (csak mondtam egy példát), máris nagy lemaradásban leszel pl. bioszból... de alapvetően meg: nyugi!, pláne ha az egyetem nem feltétlenül szerepel a terveid között. Nekem is 11. osztály után kezdtek el derengeni a dolgok
2019. aug. 21. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
61%

Hirtelen két ötletem van.


(1) Turizmus-vendéglátás. Nagyon érdekes szakma, ha akarod sokat utazhatsz, használhatod a nyelvtudásodat; vagy dolgozhatsz szállodában vele, lehetsz idegenvezető, dolgozhatsz vállalatoknál mindenféle munkakörökben stb.


(2) Marketing. Ez is nagyon izgalmas szakma, ezeket olvasd el hozzá:


https://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__egyeb..


https://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__tanul..


https://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__tanul..

2019. aug. 25. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Egy nyelvszak(pl vmi Távol-Keleti nyelv)?
2019. aug. 25. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!