A 14-16 éveseknek mitől lesz olyan borzasztó rossz az élete?

Személyes, de általánosságban is igaz lehet erre az életszakaszra, hogy ilyenkor kerülnek ki többségében a gyerekek az addig valamivel zártabb világukból, és ilyenkor szembesülnek a nagyobb világukkal, amihez már a személyiségük is elég fejlett, hogy meg tudják ítélni milyen. És hirtelen, egyszerre, azt a tapasztalatot vonják le, hogy hát ez a világ, ez az élet, valami qva sz@r, és nincs belőle kiút számukra. Tudod, ez az ártatlanság megrontása. Két dolog hat rád egyszerre, egy, hogy mások hozzád képest mennyivel szörnyűbb sorsot kell hogy éljenek, kettő, hogy mennyi mindentől fosztottak meg téged eddigi életed során. Egészséges pszihéjű embert ez a két dolog első körben padlóra küldi. Azért van ez jól, mert ebből tudod, hogy van lelked és jól működik, de azért van ez rosszul, mert ez csak azért történik mert valami nagyon nincsen rendben a világgal. Vagyis ha azt kérdezed a mai 14-16 éveseknek mitől borzasztó, arra azt tudom mondani, hogy tőlünk.

Konkrét példám egyike pl. az volt, mikor megismertem az új osztálytársakat, és akit a legjobban kedveltem elmesélte, hogy élete nagy részét intézetben töltötte 1 éves korától, és csak pár éve hozták ki a rokonai. Elmesélte hogyan élt és él most, az iskolában pedig a tanárok nemhogy segítették hanem lenézték, bántották emiatt, nagyon rossz volt látni, mert az egyik legjobb ember volt akit ismertem. Erre jött még, hogy a szüleim mindig azt hajtogatták hogy én se tudnám jobban csinálni mint ők, aztán nekem mégis sikerült, és rájöttem, hogy nekik is ment volna, ha legalább annyira szeretnek mint saját magukat. Bár ez nem csak erre a korra érvényes, ez alatt 21-23 évesen és később is összezuhantam. Csak akkor nem tudja pontosan az ember, hogy mitől érzi hogy az élete borzasztó rossz, csak ezt érzi, és később kerülnek helyére a dolgok.