Vége egy barátságnak? Nem értem a helyzetet.

Több, mint tizenöt éves nagyon szoros barátságomnak lett vége tavaly november 15.-én.

Először nem gondoltam, hogy végleges, de mivel azóta nem jelentkezett, nem vette fel a telefonomat és elmúltak az ünnepek -amikor könnyebben lehet békülni- bele kell, hogy törődjek, ennek vége.

A történet:

15 éves korunktól a legjobb barátnők voltunk. Ismertük egymás, minden vágyát, titkát, gondolatát. Soha veszekedés köztünk nem volt, se sértődés. Maga volt az ideális barátnő. Büszkék is voltunk magunkra nagyon.

Ha valamelyikünknek segítségre volt szüksége a másik kérés nélkül ott volt...

Év elején megszületett az első gyermekem. Ő lett a keresztanya is természetesen. Még azt is megbeszéltük előre, hogy ha velem bármi történne, ő fogja felnevelni a kisfiamat...

Minden szép és jó volt. Legalábbis én nem vettem észre semmit, hogy bántaná.

Novemberben költöztünk és hívtam, hogy segítsen a pakolásban, takarításban. (két éve ő költözött, akkor ő hívott én mentem természetesen). Meg is ígérte, hogy persze ott lesz. De nem jött. hívtam vagy 5x, mire felvette és ingerülten közölte, hogy ne ugráltassam már. Ő nem fog nekem takarítani.

Csak néztem ki a fejemből. Tényleg eszembe sem jutott, hogy ez ugráltatás lenne és ő erre így fog reagálni. Ahogy ellenkező esetben én sem vettem ugráltatásnak vagy fáradtságnak.

Ezután egy hónapig nem hívtam. Megbántott és vártam, hogy ő hívjon fel. De ahogy jött a karácsony már nagyon hiányzott és nyeltem egyet, felhívtam. Persze nem vette fel.

Felhívtam a férjét is, ő elnézést kért, elmondta, hogy szívesen jött volna segíteni, így is készült aznap, de valamiért a felesége/barátnője begurult. Ő sem tudja miért...

Ennyi. Szerintetek?

Az érzéseim nagyon változatosak. Egyszerre haragszom rá és szomorú vagyok. Szeretném az egészet semmissé tenni de közben a büszkeségem nem engedi, hogy további békítő lépéseket tegyek.