Őszintén: csúfoltátok, bántottátok vagy megaláztátok gyengébb társaitokat az iskolában?

Én nem bántottam senkit, de engem éveken keresztül csúfoltak, bántottak. Fizikailag nem, de lelkileg kikészítettek. Általánosban és gimiben is. A két sulit két városban végeztem, de mindkettő kisváros, közel egymáshoz, az általános iskolai osztály- és évfolyamtársaim közül sokan mentek ugyanabba a másik városba továbbtanulni, úgyhogy ott sem volt nyugtom. Nem csak a gimiben, hanem a városban sem, a különböző sulikba járók is nagyjából ismerték egymást (főleg a bejárók), úgyhogy elterjedt, hogy engem piszkálni kell...Otthoni légkör sem volt tökéletes...Úgyhogy egy szorongó, depr3essziós felnőtt lett belőlem, a mai napig nagyon nehezen jövök ki másokkal, nehezen alakítok kapcsolatokat, nem is nagyon akarok már. Nagyon magányos vagyok, de mégsem teszek igazából semmit azért, hogy jobb legyen a helyzet, mert belefáradtam, hogy nem sikerül barátokat szereznem.

Nem tudom, miért bántottak, nem voltam szemüveges, kövér, beszédhibás, ribanc, béna, rossz tanuló, sem színjeles. Barátaim akadtak, de elsodort az élet egymás mellől minket, én elkerültem egy szomszédos országba. Egyetemista vagyok most, jól megy, 4-es átlag mindig megvan, alapszakos diploma is megvan, van 2 nyelvvizsgám, dolgozom is suli mellett, kedves vagyok az emberekkel, tudok udvarias lenni, a munkát állásinterjú után kaptam meg, tehát szerencsétlen nyomi sem vagyok. Sokminden érdekel, nem a felületes dolgok, lehet ez is a gond. A mai fiatalok véleménye, hozzáállása a dolgokhoz tőlem távol áll. Bár ez igazából az utóbbi években alakult ki, régebben az foglalkoztatott, ami másokat is, csak valamiért pár embernek nem tetszettem, és ez szép lassan megmérgezte a lelkemet.

Amikor csúfolódtak, akkor pedig azt tettem, amit javasoltak, amit olvastam akárhol, hallottam bárkitől: hagyjad, ne foglalkozz vele, majd abbahagyják. Jelentem, ez nagy hazugság. A legrosszabb, amit lehet tenni, az épp ez. "Majd abbahagyják". Persze. Nem tudom, ma kivel mi van, nem is érdekel, osztálytalálkozó természetesen kilőve.

Mint említettem, ha megismerek valakit, kedves és udvarias vagyok, mosolygok, valami mégsem tetszik bennem az embereknek hosszabb távon. Most már bennem is van hiba, az biztos, de ez a régi csúfolások miatt van. Hogy akkor mi volt bennem a hiba, arról fogalmam sincs.

sohasem csúfoltam bántottam senkit az osztályból. viszont engem annál inkább.

általánosban is csúfoltak, gimiben összesúgtak, kinevettek a hátam mögött. most már annyira elfajult a dolog, hogy az utcán ismeretlenek teszik ugyanezt mint a gimis osztálytársaim. kezd elviselhetetlenné válni...

bár, nagyon megkeményedtem ennek köszönhetően. igazából velem probléma nincs, egyetemre járok, van barátom, anyagiakkal sincs gond, próbálom élni az életem, anélkül, hogy odafigyelnék az ilyen személyekre. (csak hát nem lehet mindent ignorálni).

lehet, hogy ők, akik ennyire lenéznek, majd később csodálkozni fognak, hogy mire jutottam...

bár sohasem fogom megérteni az ilyen személyeket, anélkül tették mindezt, hogy igazából ismertek volna. és aztán ne csodálkozzanak, hogy nem tartom velük a kapcsolatot, vagy ha nem leszek ott osztálytalálkozón.

Én is nagyon sokáig a másik oldalon álltam. Nem részletezném, hogy mi volt az általánosban, de maga volt a pokol, mondhatnám úgy is. Életem legszebb napja volt, mikor onnan elkerültem. Ugyan középsuliba is volt, aki az én sulimba jött, de ott már könnyebb volt keresztülnézni rajtuk. Persze azóta megkaptam, hogy milyen dolog az, hogy nem megyek osztálytalálkozóra, de kb. csak anyum érti meg igazából, hogy min mentem ott keresztül.. Apám ugyan velünk él, foglalkozott is velem, de valahogy lerendezte volna azzal, hogy szépen vallásosan bocsássak meg nekik, ami nem megy.

Középsulit viszont imádtam, ott teljesen más emberek voltak, mint akikkel előtte találkoztam. Most már főiskolára járok, itt is nagyon szeretem a csoporttársaimat, de azoknak az éveknek a borzalmát csak nehezem tudom feldolgozni és a mai napig nem értem mit követettem el ellenük. Ahogy azt se értem, hogy más esetben is mi visz egy vagy több gyereket arra, hogy kipécézze magának a másikat.

Én voltam mindkét oldalon, volt, hogy beszálltam más kicsúfolásába, volt nagyon hosszú ideig, hogy vertek, mert nem ütöttem vissza. Jól írja az egyik előző, hogy a legnagyobb veszélye annak van, ha az áldozat elhiszi, hogy vele van a gond, és jogos, amit vele tesznek. Az ilyesmi teljesen le tudja rombolni valakinek az önértékelését.

Azóta eltelt 20 év. Ebből beletelt olyan 10-15 évbe, mire feldolgoztam a gyerekkoromnak ezt a részét, és rájöttem, hogy nem én vagyok/voltam a hülye, illetve hogyha bármit el akarok érni, akkor csak magamra számíthatok, és nekem kell tenni érte. Ennek eredményeként növesztettem egy elég masszív egot, ami persze zavar másokat, de rohadtul nem érdekel a véleményük... :D

Kapcsolatok terén egyáltalán nincs rendben az életem, nem igazán tudok megbízni másokban (ez csak részben következik a gyerekkori eseményekből), illetve kimaradt a tini szakasz az életemből, és emiatt kifejezetten béna vagyok csajozás terén, meg feszélyezve érzem magam.

Munka terén már jobb a helyzet, mivel annyian szivattak, befordultam a tanulásba, úgyhogy azzal sokáig jutottam.