Hogy sikerült feldolgozni közeli hozzátartozótok halálát? Ez természetes nálam?
5 hónapja elvesztettem édesapámat hosszú betegség után. Az első napokban furcsa volt nagyon, valahogy nem éreztem semmit sem, egyből tudtam folytatni az életemet, de ahogy az idő telik egyre rosszabb. Nem telik el úgy nap, hogy valami ne emlékeztessen rá és ne jutna eszembe apukám, ami nem baj, de sajnos minden nap eszembe jut az a nap is, amikor meghalt, vagy a temetés napja és ilyenkor nagyon letörtté válok és rám jön a sírás. Akár buszon utazom, akár itthon vagyok, akárhol. Egyedül az köt le, amikor dolgozom, vagy amikor a barátaimmal megyünk valamerre, de amikor egyedül vagyok, akkor mindig ez jut az eszembe. Ez természetes dolog? Gondolom 5 hónap még nagyon friss, azért is van ez, de kb. kinek mennyi idő alatt sikerült ilyet feldolgozni? Vagy ez már mindig végig fog kísérni egész életemen? Jelenleg ezt érzem.
A másik érdekes dolog pedig, hogy mikor még apukám élt, akkor ha meghallottam egy halálesetet, aki csak egy távoli ismerős vagy a TV-ben egy ismert személy, nem igazán éreztem semmit sem, most viszont meghallom, hogy meghalt ez+az, akkor annyira át tudom érezni a család helyzetét, hogy egyből rám jön az együttérzés és a sírás.
válasza: válasza:Teljesen normális, mindenkinél máshogy zajlik le a gyász.
Azt sajnos nem tudom megmondani hogy fel tudod e dolgozni. Nyáron lesz 9 éve hogy elveszítettem az édesapámat (szintén hosszú betegség után), de a mai napig nem sikerült feldolgozni. Elég komoly mentális betegség alakult ki nálam, az egész életemre kihat. Nem is érzem úgy, hogy valaha sikerül majd feldolgoznom.
Viszont van egy barátnőm, aki 7 éve veszítette el az édesapját, de rá egy-két évvel már teljesen kiheverte. Pedig nagyon jó volt a kapcsolatuk. Mindenki máshogy éli meg ezeket a dolgokat.
válasza:Szerintem természetes, de ha már nem érzed normálisnak, akkor próbáld szakember segítségét kérni.
Nekem eddig aki legközelebb állt hozzám az elhunyt szeretteim közül az a dédim volt. A maga öreg naivságával, szeretetével, a hatalmas szívével. Nagyon sokat "bandáztunk" együtt, amit laikusok mindig nehezen hisznek el, sokat kacarásztunk, megbeszéltük az élet nagy dolgait, elképedt, rácsodálkozott mindenre. A sok generációs különbség ellenére is igyekezett követni a dédunokák életformáját és nem fennakadni mindenen, imádtam tényleg! :)
Amikor megmondták a hírt, pár napig nem volt semmi. Nem is fogtam fel, nem tudtam, hogy miért nem tudok sírni. A temetésen vált valóságossá az egész és az eszméletlenül meg is viselt, aznap K.O volt, mintha valami más univerzumban járnék, csak fetrengtem az ágyamban. Aztán megint semmi.
Teltek a hetek és egyszer ránéztem a székemre és leesett, hogy basszus, ezt a párnát a dédim csinálta nekem. Egész nap rossz hangulat, zokogó görcs... Két héttel később benéztem az egyik fiókomban és bevillant, hogy basszus ezt a zoknit a dédim kötötte, megint zokogás, egésznap rossz kedv és igazából rengeteg ilyen apróság van a lakásban, ami mellett sokszor elmentem, máskor meg magzati pózban kuporogva az ágyamon szorongattam zokogva. :) Még néha most is pedig már 5 éve...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!