Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Nyelvek » Létezik valami elmélet arra...

Létezik valami elmélet arra vonatkozóan, hogy a magyar nyelv hogyan tudott fennmaradni Európa kellős közepén?

Figyelt kérdés

Én nagyon nem tudom elhinni, hogy az a pár tízezer fős hadsereg, amelyik a 9.század végén érkezett ide, sikeresen el tudta terjeszteni a nyelvét szinte a teljes Kárpát-medencében. Biztosan nem voltak sokan, néhányan 300-500 ezer főt feltételeztek, de annyi embert egyszerűen képtelenség mozgatni, védelmezni, élelmezni több ezer kilométeres vándorlás során (Urál-Kárpátok útvonal). Az újabb kutatási eredmények alapján pedig kb. 30-50 év alatt tették meg a magyarok ezt az útvonalat.

A Kárpát-medence meg korántsem volt lakatlan, több százezren éltek itt már a magyarok érkezése előtt is, sőt többen 1 millió fölé tették a lakosok számát. Hasonló esetben mindig a kisebb számú hódítók olvadtak be nyelvileg. Miért lett volna ez itt pont fordítva? Meg ha már állítólag magyarosították a helyieket a hódítók, akkor miért hagytak ki bizonyos területeket? 900-1526 között nem volt idegen megszállás alatt az ország területe, nem volt elég 600+ év a Felvidék és Erdély elmagyarosítására? Miért csak bizonyos területeket magyarosítottak volna el?


2019. aug. 15. 13:17
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
úgy, hogy volt egy így-vagy úgy de szuverén magyar állam. És nagy magyar nyelvű népesség.
2019. aug. 15. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
78%
Hogyhogy hogy? Amióta idejöttünk, itt vagyunk, és nyilván velünk együtt a nyelv is.
2019. aug. 15. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Idegen megszállás nem volt, de épp a Felvidékre már az Árpádok alatt is komoly német betelepítés volt.
2019. aug. 15. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

#2

Ezt mondd a genetikusoknak, akik réges rég bebizonyították, hogy azoknak a bizonyos 895-ös honfoglalóknak nyoma sem maradt a 11. század elejére.

2019. aug. 15. 14:52
 5/8 anonim ***** válasza:

"Ezt mondd a genetikusoknak, akik réges rég bebizonyították, hogy azoknak a bizonyos 895-ös honfoglalóknak nyoma sem maradt a 11. század elejére"

Ki, mikor és hogyan bizonyított ilyesmit?

2019. aug. 15. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Ezt a kérdést kb. havonta felteszik. Már ennél is belinkelt valaki egy előzőt:

https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__nyelvek_..


Utolsónak: A mai magyarok genetikailag már tényleg a környező népekre hasonlítanak. Ezt már számtalanszor vizsgálták:

[link]

2019. aug. 15. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

#5

Archeogenetika. A honfoglalás kori és az államalapítás korából származó sírokban talált csontmaradványok vizsgálata alapján megállapítható, hogy a honfoglalók ázsiai vérvonala 100-150 év alatt eltűnt. Elvéreztek a háborúkban meg visszaköltöztek keletre (erre is van már bizonyíték).

2019. aug. 15. 19:08
 8/8 anonim ***** válasza:
56%

"de annyi embert egyszerűen képtelenség mozgatni, védelmezni, élelmezni több ezer kilométeres vándorlás során"


Ez nem igaz, számtalan nép érkezett a sztyeppéről Európába. Ma is élnek olyan sztyeppei népek Oroszország területén akiknek múltjuk legalább ezer éves. Vannak akik megmaradtak a történelem folyamán (bolgárok, magyarok,) , és vannak akik eltűntek(hunok, avarok), ez ilyen egyszerű. Többnyire szerencse kérdése.


" Hasonló esetben mindig a kisebb számú hódítók olvadtak be nyelvileg. Miért lett volna ez itt pont fordítva? "


Először: Hasonló eset volt az, amikor Hódító Vilmos elfoglalta Angliát.Hódító Vilmosék sem alkalmazkodtak az angolokhoz. Angliában legalább 300-400 évig a vezető réteg franciául beszélt. Ma ezt úgy mondanánk hogy a francia volt a hivatalos nyelv.


Másodszor: A magyar egy nagyon erőszakos nép volt, ki tudja mennyi embert irtottak ki eleink a honfoglalás során a Kárpát-Medencében?


Harmadszor: A Kárpát-medence népessége nagyon megosztott volt, nem lehet azt mondani hogy tele volt szlávokkal, vagy tele volt germánokkal, sok-sok nemzet és nép élt. Egyik nyelv sem tört hegemóniára. Így mint a magyar, az uralkodó nemzet nyelve könnyen elterjedhetett.


Negyedszer: Egyfajta felsőbbrendű érzés már akkor megmutatkozhatott a magyar néplélekben, gondoljunk csak arra hogy az István idejében zajló "pogány" lázadások mind-mind az ősi pogány kultúra dicsőségét hirdették.


Ötödször: Egyfajta behódolás megtörtént a latin nyelv által a nyugati kultúra felé. 1844-ig ugyanis ez volt Magyarország hivatalos nyelve.


"Meg ha már állítólag magyarosították a helyieket a hódítók, akkor miért hagytak ki bizonyos területeket? 900-1526 között nem volt idegen megszállás alatt az ország területe, nem volt elég 600+ év a Felvidék és Erdély elmagyarosítására? Miért csak bizonyos területeket magyarosítottak volna el?"


Itt voltak olyan "nyelvi-tömbök" románok, horvátok, szerbek, szlovákok, akik már akkor rendelkeztek valamiféle identitás tudattal, és hát ide nem szívesen költözött magyar ember. De egyébként, az sem volt ritka hogy az asszony otthon a férjével magyarul a szomszéddal meg szlovákul beszélt.

2019. aug. 15. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!