A latinban az infinitivusokat nem értem. Mi az értelme? Magyarra fordítva mit jelent pl. az amari, amatus esse? Ez az egy téma amit nem értek, valaki megmagyarázná?

Példamondat:

Si vis amari, ama!

Ha azt akarod, hogy szeressenek, szeress!

Az amatus esse ugyanez lenne, csak előidejűleg. Szeretve lenni volt lehetne a körülbelüli szó szerinti fordítás, csak mi ezt nem használjuk így. A latinnak azért kell ez a sok igenév, hogy legyen valami, amivel a mellékmondatot be tudja szuszakolni a főmondatba.

Azért ez jó tömör magyarázat volt, kedves előző. :) A magyarban csak egyidejű infinitivust használunk, ahogy a latin is.

A sima infinitivust használják (aktív: amare, passzív: amari) rendes mondatokban. Amare: szeretni (Aktív). Amari: "szeretve lenni" (passzív).

A többit - néhány kivétellel, amit a következő bekezdésben írok le - sosem használják önmagukban, csak az acc.cum.inf igeneves szerkezetben.

Csak azoknál az igéknél használják pl. az előidejű idejű infinitivust rendes mondatokban, ahol maga a szónak csak perfectum (praesens perfectum) alakjai vannak (csak néhány ilyen ige van: odi - gyűlölök, coepi - kezdek, memini - emlékszem). Tehát gyűlölni "odisse", elkezdeni "coepisse", emlékezni "meminisse".

Pl. Jobb szeretni, mint gyűlölni.

Amare melius est, quam odisse.

A másik fajta pedig az álszenvedő igék, amelyek szenvedő alakban vannak, de jelentése sima cselekvő. Ott csak szenvedő alakú, de aktív jelentésű infinitivus van (pati - szenvedni, loqui - beszélni, hortari - buzdítani).

Más esetben az elő- és utóidejű infinitivusokat (előidejű: amavisse, amatus 3 esse; utóidejű: amaturus 3 esse, amatum iri) CSAK az ún. accusativus cum infinitivo szerkezetben használjuk, elő- vagy utóidejűség kifejezésére.

Az acc.cum.inf. mondattömörítő szerkezetet a "hogy"-gyal kezdődő tárgyi mellékmondatok kifejezésére használjuk, ha a főmondatban érzést vagy vélekedést kifejező igék állnak:

Azt mondom, hogy...

Úgy vélekedem, hogy...

Az a véleményem, hogy...

Egyetértek abban, hogy...

Nem értek egyet abban, hogy...

Aktív:

Azt mondom, hogy te szeretsz engem. (Egyidejűség.)

Azt mondom, hogy te szerettél engem. (Előidejűség)

Azt mondom, hogy te szeretni fogsz engem. (Utóidejűség)

Passzív:

Azt mondom, hogy te szeretve vagy. (Egyidejűség)

Azt mondom, hogy te szeretve voltál. (Előidejűség)

Azt mondom, hogy te szeretve leszel. (Utóidejűség)

Latinban ilyen mondatnál nincsen kötőszó, hanem a tárgy tárgyesetbe kerül és az ige infinitivusba.

Azt mondom, hogy te szeretsz engem.

Dico te me amare.

Na mármost: hogyha csak jelenidejű infinitivusunk lenne, akkor nem lehetne múlt vagy jövő idejű mellékmondatot kifejezni. Ezért van a latinban több infinitivus, nem csak elő- és utóidejűségben, hanem aktívban és passzívban is.

Aktív acc.cum.inf.-ek:

Azt mondom, hogy szerettél engem.

Dico te me amavisse.

Azt mondom, hogy szeretni fogsz engem.

Dico te me amaturum/am esse. (Attól függ, hogy a te nő vagy férfi.)

Passzív.

Általában ritka acc.cum.inf.-ben, mert legtöbbször nom.cum.inf.-es szerkezetben áll.

Azt mondom, hogy szeretve vagy.

Dico te amari.

Azt mondom, hogy szeretve voltál.

Dico te amatum esse.

Azt mondom, hogy szeretve leszel.

Dico te amatum iri.

(Vagy:

Dico, fore ut ameris. A fore ut+con. kötőszót használjuk az utóidejű passzív másfajta kifejezésére.)

*Jav.

"Latinban ilyen mondatnál nincsen kötőszó, hanem a tárgy tárgyesetbe kerül és az ige infinitivusba."

helyett

"Latinban ilyen mondatnál nincsen kötőszó, hanem az _alany_ tárgyesetbe kerül és az ige infinitivusba."