Hogyan döntsem el, hogy egy hasonulás részleges vagy teljes, ha mindkettő indokolható lenne?

2: Érdekes, amit írsz, és el is gondolkodtatott. A legérdekesebb az, hogy abból, amit leírtál, nekem épp az következik, hogy ez mégis inkább részleges hasonulás lesz. Hiszen, ahogy írtad, lassú, tagolt beszédnél a zöngésedés elnyomható, simán ki tudjuk ejteni [kútba] ill. [kúpba] alakban is e szavakat. Ez még látványosabb pl. a mészbe-mézbe párnál, ahol normál beszédtempónál mindkettő [mézbe] lesz, tagoltnál viszont előbbi maradhat [mészbe] is – bár egy kicsit erőltetettnek tűnhet, és nem túl természetes a csengése.

Viszont, az olyan esetekben, mint pl. a kés+vel, ami ugye mindig [késsel] lesz, azt bármilyen lassan és tagoltan akarjuk kimondani, az sosem lesz [késvel]. Hasonlóan: a 'bátyja' sem lesz sosem [*bátyja], csakis [báttya]. Szerintem ez a teljes hasonulás lényege: a teljes hasonulás nem opcionális, hanem az egyik hangot lecseréljük a másikra feltétel nélkül és kötelezően, akárhány hangtani jellemzőben (képzési mód/hely, zöngésség) térjenek is el egymástól. Ez alapján a teljes hasonulás inkább tűnik nekem alaktani változásnak, mintsem hangtaninak. (Függetlenül attól, hogy írásban jelölt vagy sem.) Hasonlóan ahhoz, ahogy a 'fa' többes számában az [a]-ból [á] lesz, az alaktani változás, nem hangtani, hiszen nincs semmilyen hangtani oka annak, hogy a többes szám [k]-ja előtt [á]-t kell ejtenünk – a halak sem lesz *halák. Igazából a [késvel] alaknak sem lenne hangtani akadálya, hiszen a '[késve] érkezik' kifejezésben nincs semmlyilen hasonulás.

Ha innen nézzük, akkor a kúpba szó [kúbba]-ként történő ejtése nem lehet teljes hasonulás, hiszen képesek vagyunk hasonulás nélkül is kiejteni lassabb beszédtempó mellett. Az meg csak a véletlen műve, hogy a két mássalhangzó akár azonossá is válhat. De ennek hangtani oka van, nem alaktani.