Hogyan lehet elérni, hogy javuljon a szegénységben élő romák helyesírása?

Nem azonos értékrendben látjuk a világot. z a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy ne mis azonos logikával. Talán ha elolvasod autentikus szerzőktől a zsidók ésaz arabok újkori történelmét, megérted.

Lenézés és lenézés között óriási különbségek lehetnek. Okokban meg különösen.

Mint említettem, nálam az értékrendbeli határvonal az, hogy valaki lenéz bárkit is. A lenézés felsőbbrendűségi érzetből fakad, ilyen érzet bizonyos szint fölött nem létezik. Ez nem azt jelenti, hogy nem ítélünk el negatív cselekedeteket, hanem azt, hogy ha ilyennel találkozunk, nem az elkövető embert tekintjük rosszabbnak, hanem azt próbáljuk megtalálni, mi okozza ezt nála. Mert a változtatási lehetőség ebben a válaszban rejlik. Nagy tömegeknél ez persze további bonyolultságot okoz, ezért másképp kezelendő, mint egy embernél. De a lényeg nem változik.

Minden etnikumnál vannak rosszabb körülmények között élő deviáns emberek (az orvosi eseteket most nem számítom, mert az az orvosokra tartozik akkor is, ha a közvélemény időnként máshogy tartja). Szoros összefüggés van egy etnikumnál a deviánsok száma és az etnikum helyzete között. Mondjuk a norvégok nem valami különleges nép, hanem elég gazdagok ahhoz, hogy megengedjék maguknak az empátiát és segítést. Az indiaiak meg erre nem képesek, ők azok, akiket segíteni kell. Meg még sok mást is. Sokan azért vannak, mert kevesen, de nagyon erősen elnyomják őket. Akkor is így van ez, ha nem értesz vele egyet. Csak ez mélyebb gondolatokat igényel. Az pedig egyáltalán nem könnyű.

A te megfigyeléseiddel nem az gond, hogy hamisak (jó megfigyelések), hanem az, hogy felszínesek. Egy jelenséget vizsgálnak statikusan, pedig minden jelenségnek van oka. Például a mérsékelt iszlám ölésre való buzdítása nem tapasztalati megfigyelés, hanem a "keresztény" gazemberek hamis propagandája (és a nem gazember keresztények természetesen véletlenül sem mondanak ilyent). Elég sok iszlám országban jártam ahhoz, hogy megfigyelhessem az eltérő magatartásokat.

Nem hiszem, hogy a témában közös nevezőre tudnánk jutni, ez nem is lehet célom, de utoljára megpróbálok válaszolni annak reményében, hogy egyet s mást sikerül megértetnem. Az nekem már eredmény lesz.

Mindenekelőtt az empátia nem pénz kérdése, hanem neveltetés kérdése. Talán megkockáztatnám, sok gazdag ember nem is ismeri ezt a fogalmat, míg sok szegénytől tanulni lehetne e téren. A gazdagságot én nem egyes emberekre értettem, hanem egy népesség tartós állapotára. Ez a tartós állapot önmagában egyfajta magabiztosságot (jó értelemben!) gerjeszt, ez teszi lehetővé a nagyobb toleranciát, de nem az egyes emberben, hanem a népesség átlagában.

Az emberek ölése általában semmilyen vallásban nem megengedett, azonban ezt gonosz emberek remekül ki tudják használni hiszékeny emberek becsapására. Ma sok imám beszél gyilkosságról, mint jogos önvédelmi formáról (és erre vevő sok elkeseredett muszlim, különösen, akik Nyugat Európában élnek). Ez azonban a Korán félremagyarázása, az ilyent nemhogy nem tartalmaz, de elítél. Viszont megemlítem, hogy a kereszténységben évszázadokig a máglyán való megégetés (egyik legborzasztóbb halál) az egyház égisze alatt zajlott. Minden olyan ember halállal volt büntethető, aki nem értett egyet a katolikus Szentszékkel. Lásd Jean Dark, aki mellesleg istenfélő volt és betartotta isten igéit. Továbbá, nem politizálni akarok, de a mai magyar Kereszténydemokrata Párt látható figuráinál egyetlen pártban sem tapasztalok gonoszabb és cinikusabb embereket. Értem az okát, de mondom, nem politizálni akarok.

Abban egyetérthetünk, hogy a szegénység nem ok, csak fontos kísérő jelenség az elítélendő cselekményekben. Statisztikusan ott nagyobb a gyakoriság, de erre van magyarázat, bár nem könnyű. Abban már megállapodtunk, hogy egyes cigányok egyes cselekedetei elfogadhatatlanok, meggátolandók és kezelni kell őket. Még az is igaz, hogy mára sok cigány már önmagában rossz, kötekedő, és elfogadhatatlan viselkedést tanúsít. Ez azonban a felszín, elfogadom, hogy nem hiszed el, de (mondjuk így) a hajlam és a cselekmény két nagyon eltérő dolog. És a hajlam szokássá tud rögzülni. Ennek megértéséhez elég sok szociológiai, de főleg pszichológiai ismeret kell. Anélkül nem érthető.

Motiválni néha nagyon nem könnyű, sőt akár nem is lehet. És ennek egyedül a közeg az oka! Amely közegben kevés segítő terem, a többi meg nem hagyja őket dolgozni, folyamatosan (és öntudatlanul) rombolja a munkájukat. A motiváció azt jelenti, hogy találj valamit, amit a másik nagyon szeretne, tedd lehetővé neki, de közben éreztesd, ezért meg kell dolgoznia. Ezt nagyon finoman kell csinálni, ugyanis eleinte nem veheti észre, mire megy a játék. Ha észreveszi, vége, mert azt fogja hinni, át akarod verni. Mindig ezt hiszi, mert erre van generációs tapasztalata. Ezért nem szükséges már neki erre külön ok. Ha tanulásra akarod rávenni, akkor számára nehéz munkát ajánlsz. De mit adsz neki cserébe? Ez a döntő kérdés. Az „akkor többre mész” üres maszlag neki. Az „akkor lesz munkád” egyfelől nem csábító, másfelől nem hiszi. ÉS be tudja bizonyítani neked (ha akarja) az ellenkezőjét, mert erre már nincs hatásod. Éppen ettől lesz ez állami feladat és társadalmi ügy. Nagyon sok idő, munka és pénz kell hozzá, külön szervezést igényel, és erre az államnak van (lehet) apparátusa, ha akarja és ha a társadalom nem megy szembe vele. Mert a társadalmat is meg kell ám győznöd, hogy hagyjon dolgozni, várjon türelemmel, addig is kerülje ki a problémát, és ha két év múlva semmit sem lát, neki van igaza, lehetetlen. Csakhogy nem kapsz két év türelmi időt a társadalomtól. Őt is motiválnod kell. Önuralomra szólítod, de mit adsz cserébe? Mihez van hatalmad? Itt milliókról van szó. Olyan nincs, hogy száz renitens embert tisztességre tanítasz, miközben millió naponta érezteti vele, hogy nem hisz neki. Minden munkád eredménytelen lesz, kiteheted a lelked.

Egy komplexen rossz viselkedésű emberben mindenekelőtt a viselkedések fontossági sorrendjét kell felállítani. Itt a fontosság abból a szempontból értendő, hogy melyik hat a leginkább a többire. Azonban ennek feltérképezéséhez közel kell kerülnöd ehhez az emberhez, meg kell ismerned őt. Ha hagyja. És akkor fogja hagyni, ha (kényszerből) kezdetben elfogadod nem tisztességes viselkedésének egy részét. Ez fogja kelteni azt a bizalmat, aminek a segítségével megismerheted. Csakhogy ezt számos más ember is figyeli, félreérti, azt fogja gondolni, megfertőztek. Nem tudod az ellenkezőjéről meggyőzni őket. A legnagyobb nehézség tehát nem a páciens kezelése, hanem az, hogy a többi ember hagyjon téged kezelni, ne akadályozza a munkádat, ne értsen félre. És ez azért különösen nehéz, mert páciensből relatíve kevés van, félreértő kibicből meg nagyon sok.

Semmiképpen nem az agresszióval, a koszos pelenkával vagy a munkakerüléssel kell kezdeni. És te vajon ezt elhiszed nekem? Mert ha nem, miért várod a cigányoktól, hogy higgyenek neked a jó szándékodat illetően. Hiszen neked csak elfogadni kellene amit mondok, de nekik megváltozni. Amint ezt megérted, igen nagy lépést tettél az eredményesség felé.

És vedd észre: most elsősorban azt szeretném, ha mellém állnál, mert ez a kulcs. Ha sokan leszünk, menni fog. Lesz bőven munkájuk még az unokáinknak is, de az igencsak jelentős hatást már mi is érzékelhetjük. Csak hát a végső cél nagyon messze van.