Mennyire normális az, hogy ha valakinek barátja van, akkor az nem engedi a barátnőjét fesztiválozni?

Engedélyt kérni a gyerekek szoktak a szüleiktől.

Mi igyekszünk együtt tölteni a szabadidőnket, de ha valamelyikünk nem ér rá vagy nincs éppen kedve, ellenben a másiknak igen, akkor jó szórakozást kívánunk egymásnak, majd elmeséljük, hogy milyen volt.

A villanykapcsoló felrakásának mi köze a papucssághoz? Aki nem tud felrakni egy villanykapcsolót, arra max. lehet mondani, hogy béna, ügyetlen, lusta volt megtanulni vagy tojik rá. A papucs fogalom egészen mást jelent. Pont az olyanokra mondják, akik mindenért engedélyt kérnek.

Hajvágásnál nálunk vélemény van, nem engedély. Persze hallgatunk egymás véleményére, de nem sírunk a melóhelyen utána, hogy azért nem mentünk fodrászhoz, mert a párunk nem engedte.

ez a hajlevágatás...gondolom csak vicc. A feleséged levágatná, ha nem tetszene neki is a hosszú haj.

Na, ha meg kamaszkoról van szó, akkor meg egyenesen röhejes a kérdés, ha a szülők elengedik a lányt, akkor a pasi jobb, ha csak véleményez, nincs joga tiltani

A vélemények alapján szívesen tartanék közvélemény-kutatást, hogy az itt jelenlévők melyik korosztályhoz tartoznak, ill. nők-férfiak aránya érdekelne, meg hogy kapcsolatban élnek-e, és mennyi ideje.

Mert aki azt hiszi, hogy egy kapcsolat nem jár lemondással, csak jól érzi magát az ember a másik mellet, boldogan élnek, míg meg nem halnak, az feltehetően:

- tini csaj, szingli, max barátja van pár hete

- elvált, vagy egyedülálló vénlány

Szerintem ebbe a csoportba sorolható az itt kommentezők 99%-a, jól tévedek? :D

Most komolyan, mit kell besértődni azon, ha egy reális vélemény is lehangzik? Én szeretem a páromat, és ezt talán bizonyítja, hogy már harmadik éve vagyunk házasok.

Jó, ez nem olyan sok, de valahol el kell kezdeni, nem? APumék már az 50. évfordulójukhoz közel tartanak. Feleségem szülei is 30 felett voltak, mikor apósom meghalt, tehát talán van némi fogalmam arról, mi tesz tartóssá egy kapcsolatot.

Az állandó nyafogás, önérzeteskedés, önzés NEM. Elárulom a nagy titkot mindazoknak, akik ebben az álomvilágban élnek: ezért vagytok egyedül és kutyának sem kelletek, mert szeretnétek boldog kapcsolatot, de annyira önzőek és magatoknak valók vagytok, hogy élő ember nem bírná ki mellettetek pár napnál tovább.

A párkapcsolat bizony lemondással jár. Nem is kevéssel. És ha szereted a másikat, akkor bizony hajlandó vagy érte lemondani dolgokról is.

Sokat segít, ha egy más megvilágításba helyezzük a kérdést: szeretnéd, hogy a barátod, férjed megcsalna?

Ha azt nézzük, neki joga van lefeküdni a lányokkal, pláne, ha még szépek is. És hát mindig lesz olyan, aki szebb, nem? Jogos korlátozni egy férfit, hogy feladja a vágyait és céljait, amikor máshoz lenne kedve? Miért szólnál bele, mit tesz a másik. nem tilthatod meg neki!

Persze, ez kicsit sarkítás. De talán segít megértetni, mire is gondolok. Egy párkapcsolat nem attól lesz jó, hogy minden mindig szép és jó, mint egy tündérmesében. Inkább attól, hogy úgy döntöttetek, egymást választjátok. És legyen bármi az ára, megegyeztek, közös úton jártok, még akkor is, ha ez időnként mindkét fél lemondásával jár.

És véletlen sem arról beszélek, hogy csak az egyik félnek jár lemondással, mert az rég rossz.

Drága 14-es, lehet, hogy a te kapcsolatod ilyen, de én nem szeretnék abban a kapcsolatban benne lenni :) Persze, van lemondás, van alkalmazkodás, de az ilyen dolgokban felesleges, kicsinyes és értelmetlen dolog korlátozni a másikat. Mert ugyan mégis minek? Ha arról lenne szó, hogy a párom is szeretett volna elmenni velem együtt egy bizonyos koncertre (vagy akár lehet szó bármi másról is), de nem tud, mert dolgoznia kell, akkor mondjuk tekintettel lennék rá, és nem mennék én se, mert az neki rossz lenne. Kérnie sem kellene. Ez egy olyan helyzet, ahol tényleg tekintettel kell lenni a másikra. De az milyen korlátolt gondolkodásra vall már, ha valaki azt mondja, hogy nem ENGEDI el a párját a barátaival szórakozni? Fú, engem a hideg kiráz az ilyen párokról, mintha egymás jobbágyai lennének, az ilyenekkel nem lehet sose programot szervezni, mert ha az egyiknek közbejön valami (vagy csak épp duzzog valamiért - és biza ők veszekszenek a legtöbbet, úgyhogy duzzogás is bőven van), akkor a másik sem mehet, hiába szeretne.

Ennél már csak az a szebb, amikor valakit mindenhová kísérget a párja. Pl. amikor nyár elején volt egy sütögetős kis kirándulás, kimondottan egy szűkebb társaságnak, és volt olyan lány, aki a barátja nélkül NEM JÖHETETT volna el. Az egész társaságból senki nem ismerte a pasast, senki más nem hozott magával párt, ez a fazon meg ott ült órákon át csöndben, mert nagyon nem tudott hozzászólni semmihez, hiszen megvoltak a magunk sztorijai, poénjai, és látszott, hogy egy idő után a barátnője is nagyon unta már elmagyarázni, hogy kiről van szó, miért nevetünk, mi az előzmény, stb.

Nos, úgy gondolod, hogy ennek van így értelme? Vagy nem, de a lánynak sem kellett volna eljönnie? Innentől kezdve ne járjon sehova, mert a gazdája nem engedi?

Kedves 14-es válaszoló!

Ha érdekel, akkor nosza: 26 éves nő vagyok, 1 éves kapcsolatban, együtt is élünk, előző kapcsolatom 4 évig tartott, szintén együtt éltünk. Mielőtt félreértések lennének, nem azért lett vége, mert tiltottuk volna egymást bármitől.

Az, hogy másokkal nem létesítünk szexuális kapcsolatot, nem jó példa, mert mindketten tudjuk, hogy monogám kapcsolatba mentünk bele, ezzel tehát rábólintottunk a fenti szabályra. De ez is megegyezés, akár megbeszéléssel, akár hallgatólagosan. Nem tiltás.

" Nagyon szeretem így, ezért mondtam, h nem vágathatja le." - ezt írtad a feleséged hajával kapcsolatban. Ez tiltás. Ha ezt mondod neki: "Nagyon szeretem így a hajad, ezért jobban tetszene, jobban örülnék, ha nem vágatnád le." Ez lenne a vélemény. Amit meg is fogadhat, meg nem is. De utóbbi esetben sem biztos, hogy nem veszi figyelembe a véleményedet. Meg létezik kompromisszum is.

Egyébként nem is értem, miért kell ügyet csinálni egy hajlevágásból. Úgyis megnő, pár hónap és megint hosszú lesz.

A párkapcsolat szerintem nem csak alkalmazkodásból, hanem kompromisszumokból is áll. Ha alkalmazkodunk a másikhoz, azt is úgy, hogy ne csorbuljon mellette a saját egyéniségünk, vágyaink, ne "vesszünk el" a kapcsolatban teljesen. Némi csiszolódás természetes, mindenki változik egy párkapcsolatban, csak éppen nem mindegy, hogy ez a változás kiteljesedéshez vagy "elveszéshez" vezet. A kérdező szerintem úgy érzi, hogy a barátnőjének kicsit csorbult volna az egyénisége ebben a kapcsolatban. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy egy esetleges szakítás után a véleménye újból ugyanaz lesz, mint a párkapcsolat előtt és "nem is érti, hogy lehetett ilyen hülye, hogy hagyta". De szerintem elég fiatalok még, az is lehetséges, hogy tartósan változott a barátnő hozzáállása, ezt nem tudhatjuk.

A lényeg a lényeg: nekem, nekünk tiltások és megszabások helyett jobban beváltak a kompromisszumok és a megbeszélés. Persze mindenki úgy csinálja, ahogy akarja, de szerintem egy felnőtt-felnőtt egyenrangú kapcsolatban ez a jobb megoldás.

11-es voltam.