Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Csak a teljesen bűntelen,...

Csak a teljesen bűntelen, tökéletesek jutnak a Mennybe? Mit kell tenni hozzá?

Figyelt kérdés

Nem igazán értem. Ugyebár elvileg az jut oda, aki megérdemli és egyszer Jézus is megmondta, hogy nagyon kevesen jutnak oda.

Ugyanakkor vannak, akik azt mondják, hogy ha vétkeztem is életemben, akár többször is, ha megbánom őszintén, akkor a mennybe kerülhetek, mert a megbánás a lényeg. Gondolom a gyónást is azért találták ki. A kereszten Jézus a római katonákért imádkozott, hogy bocsásson meg nekik az Isten. Biztos nem imádkozott volna, ha nincs megbocsátás, nem?

Jézus azt mondta a házasságtöréssel vádolt nőnek mielőtt elbocsátotta, hogy menjen és ne vétkezzen többé. Azoknak, akik meg akarták kövezni, nekik meg azt, hogy az vesse rá az első követ, aki még nem vétkezett.

Ez azt jelenti, hogy ha egyszer vétkezek és megbánom, utána ha még egyszer vétkezem, akár egyetlen egyszer is, akkor már nem kerülhetek a mennyországba, mert újra megtörtént? Attól függetlenül, hogy ugyanaz a bűn, vagy nem.


Valaki elmagyarázná ezt nekem?


Ami pedig a tökéletességet illeti, lenne még két kérdésem.

Az egyik: kerülhetek-e vajon a mennybe, ha az életem egyik részében többször vétkeztem, bár közben igyekeztem jobb lenni, viszont egy bizonyos naptól kezdve sohasem vétkeztem? Mi számít, a korábbi bűnök, az is az élet része, vagy az, hogy utána semmi bűnöm nem volt?

A másik: elvileg nem az van, hogy emberként ha akarnék se lehetnék tökéletes, mert egyszerűen az emberi létem, jellegem ezt akadályozná?

De akkor az meg nem azt jelenti, hogy egyetlen ember se jut a mennybe?



2021. ápr. 14. 15:48
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:
90%

Ján 8:34 Felele nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.

Ján 8:35 A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad [ott] mindörökké.

Ján 8:36 Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.

2021. ápr. 16. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 anonim ***** válasza:
64%
Ez úgy van az ember nem tud tökéletes lenni egyedül ezért kell újjászületni Szent Szellemtől! Amikor pedig ez megtörtént akkor növekedni kell Szellemben. Vagyis egyre inkább teret engedni hogy a Szent Szellem működjön és vezessen bennünket! Ez a megszentelődés folyamata! Ezért Írja a Biblia hogy egyre inkább el kell hogy változzunk az Ő hasonlatosságára!
2021. ápr. 16. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/25 anonim ***** válasza:
62%

#20 Kérdező, nem a tökéletesség a kritérium, hanem az élő hit Jézus Krisztusban. Vagyis hiszel benne és igenled azt az értékrendet amit lefektetett. Ha utálod azt az értékrendet amit tanított,akkor hiábavaló a hit,mert csak képmutató leszel, vagyis külsőleg próbálod megcselekedni,ami ellentétes a belsőddel.

Már Mikeás egyszerűen leírta lényeget:

"Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel."

Ezen nincs mit ragozni.

2021. ápr. 17. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező, azért kapsz többféle választ, mert a Biblia nem fogalmaz egyértelműen. Ahány felekezet, legalább annyi értelmezés.


A kereszténység elterjedésének egyik oka az volt, hogy azt ígérte, halálod után paradicsomi állapotokban élhetsz tovább ha legalább megpróbálod betartani Isten törvényeit.


Vannak olyan (keresztény vallás szerinti) bűnök, amiket lehetetlen elkerülni, például a gondolatban elkövetett bűnök, mert nem te szabod meg mit gondolj vagy érezz, a gondolatok és érzelmek maguktól keletkeznek.


De a kereszténység szerint nincs olyan bűn, amiért ne lehetne bocsánatot nyerni.


Így ha valóban hiszel benne, egy pillanatot sem kell aggódnod. Az a fontos, hogy a te felekezetednek megfelelő módon bánd meg a felekezeted által bűnnek tartott cselekedeteket és gondolatokat.


Ha hiszel abban, hogy Isten jó és megbocsátó, akkor nincs mitől tartanod.

2021. ápr. 19. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 anonim ***** válasza:
0%
Jézus engesztelő ill helyettesítő áldozat volt értünk erted ezt el kell fogadnod hittel ha meg vétkesel hivőként miután megtertel es ujjaszülettél akkor is van bűnbocsánat ha megbánod es kéred Istent hogy bocsásson meg Isten olyankor mar nem rad hanem Jezus helyetted megtörtént engesztelő áldozatára tekint es a benne valo hitedet neked tulajdonítja tehat minden mi igazságunk megfertőzte tett ruha mondja a próféta tehat neked legjobb szándékoddal törekedni kell arra hogy úgy élj ahogy krisztusi emberhez illik viszont ha megis elfog vmi bűn van Szószolonk az atyánal mindig van lehetőség odaállni a kegyelem királyi székéhez hogy megbocsátást nyerjél siha ne add fel
2021. ápr. 22. 05:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!