Mi a szabad akarat?

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak.

-

Szabad akarattal fogadhatják el az emberek Jézusban az örök életet VAGY szabad akarattal dönthetnek az örök kárhozat mellett.

-

http://www.youtube.com/watch?v=JDcKOD95Zcs

AZ AKARAT SZABADSÁGA

Annak érdekében, hogy pontosan értsük, mit jelent az akarat szabadságának problémája, mindenekelőtt a szabadság fogalmát kell tisztáznunk.

I. A SZABADSÁG FOGALMA

Szabadság ott van, ahol nincs egy irányban való megkötöttség, meghatározottság (determinatio), tehát ahol van bizonyos közömbösség (indifferentia). De nem minden közömbösség szabadság. A minden testben közös materia prima az őt meghatározó forma irányában közömbös, de nem rendelkezik szabadsággal. A szabadság a cselekvés kötetlenségét követeli meg, de nem akármilyen aktív közömbösséget. Ez utóbbi ugyanis ismét kétféle lehet: valami lehet mentes a kívülről eredő meghatározottságtól, vagy a belülről eredő megkötöttségtől. A növény növekedésében, az állat szabad mozgásában nincs kívülről eredő meghatározottság, de tevékenységük mégsem szabad, mert belső természetük szükségszerűen egy irányba indítja tevékenységüket. Igazi szabadság ott van, ahol a tevékenység nemcsak külső kényszertől mentes, hanem belső szükségszerűség nélkül is létrejön.

Az emberi szabadság kétféle:

1. Ellentmondás szabadsága (libertas contradictionis): cselekedhetek és tartózkodhatok is a cselekvéstől;

2. a több tárgy között választani tudás szabadsága (libertas specificationis): ezt vagy azt cselekedhetem. Ez utóbbinak egyik válfaja az ellentét szabadsága (libertas contrarietatis), vagyis az erkölcsi jó és rossz közötti választás szabadsága.

A szabadság lényegéhez csak az ellentmondás szabadsága tartozik. A jó és rossz közötti választani tudás a szabadság jele és következménye, ugyanakkor azonban a szabadság gyengeségére, tökéletlenségére vall. Isten végtelenül szabad, mert a világot szabad elhatározásából teremtette, és azt is megtehette volna, hogy nem teremt világot, de Istenben nincs meg az erkölcsi jó és rossz közötti választás szabadsága, mert rosszat semmiképpen nem tehet.[1]

II. AZ EMBERI SZABAD AKARAT TAGADÁSÁNAK KÜLÖNBÖZŐ ELMÉLETEI (A DETERMINIZMUSOK FAJTÁI)

Minden determinizmus közös vonása az akarat szabadságának tagadása. A különböző determinizmusok abban térnek el egymástól, hogy miben látják az akaratot determináló, megkötő tényezőt.

1. A teológiai determinizmus szerint maga Isten rögzíti az emberi akaratot egy irányban úgy, hogy az ember szükségszerűen azt akarja, amit Isten akar. E tannak fő képviselője Kálvin. — Ez a felfogás téves, hiszen Isten minden lényt természetének megfelelően indít tevékenységre: az élettelen dolgokat a fizikai törvényeken keresztül, a növényeket a vegetatív életszintnek megfelelően, az állatokat ösztöneik és érzékekhez kötött ismereteik által, és az embert értelmi és akarati természetének megfelelően.

2. A filozófiai determinizmus közös vonása, hogy az akarat szabadságát akadályozó tényezőt valami véges létmozzanatban látja. A filozófiai determinizmusnak több fajtája van.

a. A pszichológiai determinizmus szerint az ember szükségszerűen az erősebb motívum mellett dönt. E nézet legismertebb képviselője Freud. Jelen írásnak nem célja a freudizmus részletekbe menő ismertetése, egyrészt terjedelmi korlátok miatt, másrész azért, mert filozófiai lényegének bemutatásához elegendő főbb mozzanataira rámutatni.

A freudizmus tapasztalati pszichológiának vallja magát, valójában azonban egyfajta filozófiai irányzatnak, a mindent mechanikusan magyarázni kívánó racionalizmusnak a terméke. Freud a racionalizmust az emberi lélekre alkalmazva azt állítja, hogy valamennyi szellemi jelenség nem egyéb, mint a szexuális ösztön megnyilatkozása. Ha az ember reménykedik, fél, bármi után vágyódik, absztrakt módon gondolkodik, kutat, ambiciózus módon vizsgálódik, harcol valami ellen, vagy tisztel valamit — csupán a maga szexuális ösztönét nyilvánítja ki. A művészet, a vallás, a tudomány, a közgazdaságtan, a technika, a háború, az állam és a politika — mind a szexuális ösztön okozata. Minden emberi tevékenységnek tehát végső soron egyetlen végső oka van: a szexuális ösztön.

Freud szerint a szexualitás szinte minden esetben beteges módon nyer kifejezést, mert „a tudat cenzúrája” a szexuális vágyakat a tudattalanba, illetve a tudatalattiba szorítja, és ezért azok neurózist eredményeznek. Érett korában minden ember kisebb-nagyobb fokban neurotikus, és ez nem a véletlen műve, hanem annak következménye, hogy potenciálisan már gyermekkorában neurotikussá vált. A csecsemőkor élményei teljesen mechanikus módon determinálják, hogy a neurózis melyik sajátos formája fogja végigkísérni egész életét. Ez ellen nem tehet mást, mint hogy aláveti magát a freudista pszichoanalitikus kezelésének, ami „a tudattalan lelki tartalmak felszínre hozásában” áll, többnyire freudista álomfejtés által. Ennek középpontjában a Freud által „Ödipusz-komplexus” néven emlegetett jelenség áll. Ha az álom tárgya egy szeretett személy halála, ebben a szülő iránt sejtett gyűlölet mutatkozik meg. Az „elnyomott” szexuális ösztön nyilatkozik meg az álmokban szimbólumok, áttételek, szublimációk által.

Mondottuk, hogy a freudizmus valójában pszichológiának álcázott racionalista filozófia. Ez igaz, de ugyanakkor egyfajta vallás is: megtalálható benne úgyszólván minden paralel vallási kellék. Vannak dogmái (hiszen a fő tételekben hinni kell, ezek bizonyításával Freud és követői adósak maradnak), van fülgyónása (amelyet „exploráció”-nak neveznek), vannak szimbólumai, tanításának „elhivatott” tolmácsolói, aposztatái és megtértjei, vannak papjai, és van liturgiája.

A freudizmus bölcseleti cáfolata roppant egyszerű. Mivel az ok nem lehet sohasem alacsonyabb rendű, mint az okozat, lehetetlen, hogy minden emberi szellemi teljesítménynek egyedül a szexualitás legyen az oka. Nincs arány a testhez, anyaghoz kötött szexuális ösztön és a művészethez, tudományhoz, a vallási fogalmak felfogásához szükséges szellemi tevékenység között. Lehetetlen tehát, hogy a szexualitás ezek egyedüli, kizárólagos oka legyen.

Mindezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a szexualitásnak semmi szerepe sincs az ember szellemi tevékenységei szempontjából; csupán a kizárólagos oksági szerepét tagadjuk.

b. A fiziológiai determinizmus szerint bizonyos fiziológiai tényezők (pl. bizonyos velünk született hajlamok) döntik el szükségszerűséggel az akarat állásfoglalását. — Ez is téves állítás. Az akarat szabadsága feltételezi az értelem akadály nélküli működését, ez utóbbi a képzelet egészséges funkcionálását, ez pedig az agy egészségét. Ha ezek a feltételek nincsenek meg, előfordulhat, hogy egyes cselekedeteink determináltan jönnek létre. Ámde ezt a beteges jelenséget indokolatlan általánosítani. Egyébként még ezekben az esetekben is csak egyik irányban szűnik meg a szabadság, a többi irányban megmarad.

c. A mechanikai determinizmus szerint az akarat működése nem szellemi tevékenység, hanem fizikai erők szükségszerű következménye. — E materialista tan tévességét egyrészt az bizonyítja, hogy az akarati döntéseink alapjául szolgáló értelem a tértől-időtől független, egyetemes lényegeket képes megismerni, másrészt az a tény, hogy az ember akarhat pusztán szellemi javakat (pl. hírt, tudományt, szépséget), akarhatja a legfőbb jót is, sőt mindezeket akarhatja az anyagiak mellőzésével, sőt azok ellenére is.

III. AZ AKARAT SZABADSÁGÁNAK POZITÍV BIZONYÍTÁSA

Az akarat szabadságát pozitíve is bizonyíthatjuk, mégpedig kétféle módon: öntudatunk tanúságtételére támaszkodva és a priori érvvel.[2]

1. Az akarat szabadságának bizonyítása öntudatunk alapján.

Mindannyiunk tudata nyilvánvalóan tanúsítja, hogy bizonyos lelkiállapotaink, lelki megmozdulásaink nem tőlünk függnek, más tevékenységeinknek viszont mi vagyunk az urai: tudunk cselekedni vagy nem cselekedni, tudunk ezt vagy azt tenni. Ezenkívül van erkölcsi tudatunk is: cselekedeteinkért felelősséget érzünk, van kötelességérzetünk, tudjuk, hogy cselekedeteinkért jutalomra vagy büntetésre vagyunk méltók.

2. Az akarat szabadságának bizonyítása a priori úton.

Az érv megértése érdekében néhány előzetes megjegyzést kell tennünk:

a. Akaratunk az értelmi meglátás fényében jár el, vagyis az egyetemes jó ismeretének birtokában. A részleges javakat mindig csak annyiban akarja, amennyiben jók, amennyiben a jó fogalmát valamilyen szempontból fedik.

b. Akaratunk mindig csak a jót akarhatja, vagyis amit az értelem jónak ítél. Értelmünk tévedhet — s ennek következtében akaratunk is —, de amit akarunk, azt mindig a jósága (legalábbis a látszat-jósága) miatt akarjuk.

c. Értelmünk a konkrét cselekvésre vonatkozóan többféle ítéletet alkot. A cselekvésre irányuló ítéletet praktikus ítéletnek mondjuk. Vannak spekulatíve praktikus ítéleteink, amelyek a cselekvésre csak távolról irányulnak, és praktikusan praktikus ítéleteink, amelyek az akaratot tényleges cselekvésre indítják. A spekulatíve praktikus ítéletek vagy általános érvényűek, vagy egyedi cselekvésre irányulnak. Például: az utcán koldussal találkozom. Azt gondolom: a koldusnak pénzt adni erényes cselekedet (spekulatíve praktikus általános érvényű ítélet). Majd szemügyre veszem a koldust és azt gondolom: ennek a koldusnak pénzt adni erényes cselekedet (spekulatíve praktikus egyedi ítélet). Végül ezt az ítéletet alkotom: nekem most, a jelen körülmények között jó ennek a koldusnak pénzt adnom (praktikusan praktikus ítélet).

A mondottak alapján nyilvánvaló, hogy az akarat a különböző javak irányában akkor szabad, ha az ezekre vonatkozó praktikusan praktikus ítélet nem szükségszerű, hanem közömbös, vagyis ha a végső ítélet a kérdéses tárgyra vonatkozóan kedvező is lehet (ez nekem a jelen körülmények között jó), és kedvezőtlen is (ez nekem a jelen körülmények között rossz). Ámde a földi életben a különböző javakra vonatkozó végső ítéletünk mindig közömbös. A földi életben ugyanis vagy véges javak elérésére, vagy a végtelen jó birtoklására törekszünk. De a véges javak úgy is tekinthetők, amennyiben jók, és úgy is, amennyiben a jónak híjával vannak, mert a jó egyetemes fogalmát ismerő értelem a véges javakat az egyetemes jóval összehasonlítva észreveszi, hogy valamilyen jó hiányzik belőlük, vagyis rosszak. A végtelen jót, Istent pedig a földi életben nem ismerjük színről színre, hanem létére és mivoltára a világból következtetünk.[3] Ezért jóságát csak véges módon ismerjük meg, emiatt felfoghatjuk Őt úgy is, hogy valamilyen szempontból nekünk nem felel meg, tehát számunkra rossz. Földi életünkben tehát a konkrét javakra vonatkozó ítélet mindig közömbös, mindig változtatható. Az akarattól függ, hogy melyik ítéletet fogadjuk el véglegesnek, mert az akarat indítja az értelmet, hogy más és más szempontból vizsgálja az akarat tárgyát. Az emberben lehetnek ugyan bizonyos hajlamok, szenvedélyek, amik az ítéletet egy irányba vonják, de a végső ítélet ilyenkor is közömbös marad, amennyiben az akarat irányítja az értelmet, hogy ne a szenvedély álláspontját tegye magáévá, hanem a tárgyát más, esetleg magasabb szempontok szerint is fontolóra vegye.

Az akarat szabadságának közvetlen alapja tehát a praktikusan praktikus ítélet közömbössége, távolabbi alapja, végső gyökere pedig az értelem egyetemes fogalmakat alkotó természete.

A teljesség kedvéért hozzá kell tennünk, hogy az akarat az egyetemes jó irányában nem szabad, hanem szükségszerűen rögzített. Az ember mindig csak a jót akarhatja. Az öngyilkos sem akar rosszat magának, hanem a rossztól, a szenvedéstől akar megszabadulni, ez pedig jónak tűnik számára. Az ember szükségképpen akarja a boldogságát is, sőt minden cselekedetét a boldogság igézetében hajtja végre. De örök boldogságát csak úgy érheti el, ha földi élete utolsó praktikusan praktikus ítéletével a végtelen jót, Istent a maga számára az adott körülmények között is jónak értékeli. Ez az ember nagy méltósága, de óriási felelőssége is.

________________________________________

[1] Ez azonban nem csökkenti Isten mindenhatóságát, mert a rossz léthiány, nem pozitív léttartalom. A rossz ugyanis egy olyan léttartalom hiánya, aminek egy adott lényben meg kellene lennie. V.ö. S. Thomas: Summa Theologiae, I, q 49.

[2] A priori érvnek nevezzük az okból az okozatra történő következtetést (ellentéte az a prosteriori érv: az okozatból az okra történő következtetés).

[3] V.ö. id. mű, I, q 2, a 3.

Az akaratszabadság az akaratnak az a képessége, hogy bizonyos esetekben önmagát tudja elhatározni, vagyis külső és belső kényszer nélkül maga választ cselekvés vagy nem cselekvés, illetőleg ilyen-olyan cselekvés közt. Az akaratszabadság hirdetői nem mondják, hogy minden cselekvésünk és akarásunk szabad, mert nagyon sok esetben, ahol ellenkező indítóokok és értékítéletek nem merülnek fel, az akarat azonnal, ingadozás és válogatás nélkül csatlakozik az előtte jóként jelentkező tárgyhoz. Vannak azonban esetek, amikor valami különböző szempontból jónak is, rossznak is tűnik (pl. érzékileg jó, erkölcsileg rossz), s ilyenkor az akarat dönti el, melyik oldalhoz csatlakozzék. Az akaratszabadság közvetlenül az akarat tényére, tehát az akarásra vonatkozik; innen azonban magára az akaratra mint képességre, sőt a külső cselekvésre is átvisszük a szabadság attributumát. Az akaratszabadságot tagadták a sztoikusok,Spinoza és a materialisták; dogmatikai okokból Wyclif, Luther, Kálvin ésJansenius (akik szerint minden cselekedetünket Isten határozza el, mi csak kényszerűen végrehajtjuk), s a modern deterministák, akik szerint az okság elvével ellenkeznék, hogy az akarat valamit akarjon, anélkül, hogy arra valamely indítóok által döntőleg determináltatnék. Ezzel szemben az akaratszabadság hirdetői rámutatnak arra, hogy szabad akarás szerintük is mindig megfelelő indítóok alapján, tehát az okság elvének teljes érvényesülésével történik, csakhogy mivel egyszerre nem is egy, hanem több indítóok küzd az érvényesülésért, egyik sem hat az akaratra döntőleg, hanem az akarat maga dönti el, melyiket engedje érvényesülni önmagában.

Az akaratszabadság fő bizonyítéka az öntudat tanúságtétele. Nem mintha az öntudat az akarati tény szabadságát és kötetlenségét közvetlenül, szemléletszerűen érezné (bár vannak, akik ezt is állítják), hanem a szabad választás esetén semmiféle determináltságot nem fog fel, holott fel kellene fognia ha ez fennforogna. Míg ui. kényszerű akarásoknál öntudatunk nemcsak az akarás tényét magát veszi észre, hanem a kényszerűséget is, amelynek alá voltunk vetve, addig szabadakarati cselekvésünknél semmiféle ilyen kényszerről nem tanúskodik; ellenkezőleg: tanúsítja, hogy egyszerre több, ellentétes indítóok és értékítélet merült föl bennünk, s hogy ezeket egymás mellé állítva, mintegy mérlegelve, gyakran soká ingadozunk, s magunkat elhatározni nem tudjuk, míg végre (néha észrevehetően erős elhatározási ténnyel) kiszakítjuk magunkat a többi indítóok hatása alól, s csak egyhez csatlakozunk. Amikor ezt tesszük, elhatározásunkat nem érezzük olyannak, mint amelyet kivédhetetlenül, lélektani szükségességgel kellett volna tennünk; épp ezért a döntést magunknak is tulajdonítjuk s aszerint, hogy az erkölcsileg jobbat választottuk-e, megnyugvást, erkölcsi önbecsülést, önvádat vagy bűntudatot érzünk. Azonkívül emlékezetünk is tanúsítja, hogy hasonló körülmények között, vagyis egymással ellenkező értékítéletek esetén néha ehhez, máskor ahhoz az értékítélethez csatlakoztunk, egyszer így, máskor amúgy döntöttünk; amiből ismét teljes joggal következtetünk arra, hogy szabadon választottunk. Hozzájárul, hogy az akaratszabadság az emberiség egész erkölcsi és jogi életének alapja; akaratszabadság nélkül nincs beszámíthatóság, sem erkölcsi jó, sem érdem, sem bűn. A bűnöst nem azért rójuk meg, mert esetleg abnormisak az értékítéletei (ezért legfeljebb betegnek kellene tekinteni, s kórházban kezelni, nem büntetni), s érdemnek is csak azt a kötelességszerű v. szabadon vállalt erkölcsi cselekvést számítjuk be, melyet valaki önként, esetleg gátló okok ellenére is gyakorolt; ezért nem emelünk szobrot az állatnak v. a kitűnően működő gőzgépnek. A bíróságok is a szándékosságot és a szabad elhatározást tekintik a beszámíthatóság feltételének; aki ellenállhatatlan lelki kényszer hatása alatt v. éppen öntudatlanul cselekedett, azt sehol sem büntetik.

Az akaratszabadság fajai: az ellentmondás szabadsága (amikor szabad vagyok abban, hogy bizonyos esetben cselekedjek v. ne); az ellentétek szabadsága (amikor választhatok jó v. rossz közt), a minőség és fokozat szabadsága (amikor választhatok ilyen v. olyan jó közt, s bizonyos irányban többre v. kevesebbre határozhatom el magam).

Az akaratszabadság az értelmes lénynek mint ilyennek szükségképpeni velejárója. Csak ott van meg, de ott szükségképp megvan, ahol értelem van, mert az értelem egyszerre többféle jót ismerhet meg. Azért akaratszabadság szükségképp van Istenben is, de nála nem irányulhat jóra és rosszra, hanem csak erre v. arra a jóra, ill. ennek v. annak a jónak ilyen v. olyan módon való akarására.

Az akaratszabadság a keresztény erkölcsiség lényeges alaptétele; Isten parancsainak, az Evangélium törvényeinek és intelmeinek, fenyegetéseinek, jutalmainak és büntetéseinek az akaratszabadság nélkül nem volna semmi értelme. Az Egyház Lutherrel és Kálvinnal szemben a trienti zsinaton mondta ki az akaratszabadság dogmáját.

Ez az utolsó kettő Ctrl+C Ctrl+V nagyon hatásos, de nem ez volt a kérdés.

A saját kútfejedből, a saját szavaiddal nem is tudod leírni?!

A hívők szerint nincs szabad akarat.

Ki az a hülye akinek, ha azt mondod:

Itt ez a ... (ide bármit beírhattok) a tied, de ha ezt választod azonnal meghalsz!

De, ha emezt ... (ide megint bármi jöhet), akkor szeretetet és simogatást kapsz, akkor az előbbit választja.

Akkor lenne igazi szabad akarat, ha bármelyiket is választod, boldog leszel.

És még egy:

Kinek a joga eldönteni, hogy két dolog közül melyik a jó, a helyes és melyik a rossz, helytelen?

Talán a Bibliának? Talán a Korannak? Talán a Bhagavad-gita-nak? Vagy esetleg a Ji-King-nek?

Az a nagy helyzet, hogy csak a keresztények beszélnek állandóan a "Szabad akarat"ról. Egyéb vallásos könyvekben szó sincs erről.

Nem tudom, melyik hívők szerint nincs szabad akarat, de a Jézus Krisztusban mint Isten egyszülött Fiában hívők szerint van.

Isten elküldte Őt, hogy megváltsa ezt a világot, s a Benne hívőket megszabadítsa a bűnöktől és azok következményétől is. Aki hisz Benne, átment a halálból az Életbe.

Aki nem hisz, elkárhozik. Ennyi.

-

Ha meg akarsz térni Hozzá, egyszerűen mondd el Neki a saját szavaiddal, hogy mit szeretnél! De arra kérlek, ne legyél lusta meghallani az Ő hangját sem :)))

Erről beszélek Elsa.

Csak és kizárólag a keresztény vallásban van szó szabad akaratról.

Mi a bizonyíték arra, hogy csak és kizárólag a keresztény hitvallás az igaz?

Mi a bizonyíték arra, hogy csak és kizárólag Jézus az Isten fia?

Mi a bizonyíték arra, hogy csak akkor "üdvözülök" meg, ha a keresztények istenében hiszek?

Bemásolt, többoldalas Bibliaidézetek nem érdekelnek és nem győznek meg a nézetem hibás voltáról.

A szabad akarat azt jelenti, hogy azt hihetek amit csak akarok és nézeteimért nem fenyeget senki.

Még a Ti istenetek sem!

Nos, akkor csatlakoznék a válaszadókhoz, és kifejteném én is, hogy szerintem mi a szabad akarat.

A kifejezés egyszerű, jelentése: szabadon dönthetsz kettő vagy több, világosan és egyenesen közölt alternatíva közül. Ez azonban nem jelenti azt, amit egy másik válaszadó mondott, hogy bármit választasz, boldog leszel, hiszen következményei mindennek vannak. Az, hogy szabad akaratod van, ez azt jelenti, hogy senki nem kényszeríti rád pl. az üdvösséget, még Isten sem. Ha mi inkább a halált választjuk, lelkünk rajta, eldönthetjük, a következményekkel pedig tisztában vagyunk. Senki nem mondhatja, hogy Isten becsapta pl. Ádámot, hiszen az igazat nem hallgatta el előle. Az, hogy a tiltott gümölcs megevése halált okoz, nem Isten büntetése volt egyébként, hanem a gyümölcs megevésének egyenes következménye. Isten ezért mondta, hogy "ne egyél belőle, mert meghalsz". Minden szülő óvja a gyerekét, hogy belenyúljon a konnektorba, nem? Ez a normális.

A jó hír pedig az, hogy Isten volt olyan jó, hogy még innen, az ördög fogságából is adott egy kiutat az embernek, hogy lehetősége legyen újra az életet választani - ha akarja. Ezzel megint nem kötelező élni, de ez a lehetőség létezik.

A kérdező egyik kérdésére pedig a válasz - hogy hogyan lehet Istent választani az ördöggel szemben - az, hogy ha Istent akarod választani, akkor egy imában kell segítségül hívni Őt, amelyben elismerjük, hogy bűnösök vagyunk, és kérjük, hogy Jézusnak, az Ő Fiának a vérével tisztítson meg, és költözzön a szívünkbe. Ezt én emailben el tudom küldeni, ha még nem írták le előttem neked.

Ha pedig nem akarjuk Istent választani, akkor pedig nem kell csinálni semmit. Ott kell maradni, ahol vagyunk, hiszen az őseink már meghozták ezt a döntést.

Remélem hasznos voltam és érthető. További kérdésekre is szívesen válaszolok, akár privátban is.