Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért lesz valaki muszlim ha...

Miért lesz valaki muszlim ha nem arab? Nekik nem ciki ez például fehér magyar emberként, európaiként? Nem érzi úgy hogy átállt a másik táborba? Törzsgyökeres keresztény országban fehér muszlimnak lenni, nem ciki (árulás)?

Figyelt kérdés

Beszéltem egy pár ilyen megtért magyarral, rákérdeztem hogy nem ciki ez nekik egy olyan országban mint Magyarország ami a kereszténység védőbástyája? Erre azt mondták azért lettek muszlimok mert hogy milyenek a keresztények. Kérdeztem tőlük hogy most kötelezőnek érzik hogy valamelyik frakcióhoz tartozznak? És finoman utaltam rá hogy a jelenben ugyan ezek a megtévesztettek és becsapott emberek akinek szintén kell valahova tartozniuk, robbantak fel másokat, még a saját fajtájukat is az isten-Allah nevében. A kereszténység nevében már nagyon régen nem öltek. Erre mondták azok fanatikusok. Jó de akkor miért hisznek egy olyan vallásban ami az arab kúltúrára épül az ő mentalitásukat tükrözi, elnyomja a nőket meg a szabadságot. Erre mondták hogy ez nem igaz. Én meg erre mondtam hogy az sem igaz amit a keresztényekre mondanak ilyen alapon, legalább is ő hozzájuk manapság semmilyen durva dolgot nem lehet ráfogni, míg a Iszlám a mai napig az erőszak, háború forrása. Erre mondták hogy ne akarjam ráhúzni a fanatikusok tetteit az egész vallásra, és már kicsit ingerültek lettek. Mondtam hogy szerintem ez az egész muszlim vallás az araboknak való ők találták ki, és az ő értékrendjüket tükrözi nem a fehér emberét. Nekik nem ciki ez hogy fehér emberként beállnak az erkölcsileg és társadalmilag alsóbb szinten lévő(és finoman fogalmaztam) arabok közé, mert avval hogy az ő vallásukat, softwarüket gyakorolják avval sorsközösséget vállalnak a múltjukkal és a jelenükkel (ami igen csak véres).

Itt már kihúztam a gyufát és a beszélgetés véget ért, holott mondtam nekik hogy nem vagyok aktív keresztény és nem provokálni akarom őket, egyszerűen csak nem értem hogy ők miért a törököknek szurkoltak az Egri csillagokban :D

Nem védem a kereszténységet, holott megkeresztelt katolikus vagyok, de még mindig jobban szimpatizálok velük mint az Iszlámmal, tekintve a magyar történelmet is, pontosan ezért nem értem hogy miért lesz valaki fehér európaiként muszlim? Nem akarok senkit megbántani, egyszerűen csak adjon már valaki egy értelmes választ, és ne csak azt hogy valahova kell tartozni, mert sajnos azt vettem ki hogy az ilyen vallásos emberek muszályból csatlakoznak valahova, mert magukban mint önálló ember nem tudnak hinni, az már csak ízlés kérdése hogy melyik vallástól várják a irányítást.



2013. aug. 24. 18:00
1 2 3 4 5
 21/42 anonim ***** válasza:
0%

Szerintem ez azért alakult így, mert az arabok szex terén állatok és vadak, és amilyen féltékenyek meg birtokvágyóak már rég kiirtották volna egymást, minden egyes ránézéses féltékenység miatt. Így valamelyik öreg kitalálta hogy akkor fedjük el a nőket, és nincs probléma, de a nőket nem kérdezték meg erről elhiheted.

Mutass még egy ilyen kultúrát ahol a nőket elfedik?

Max talán még mongoloknál van ilyen, de ott is tudjuk miért, mert azok is majdnem olyanok mint az arabok.

A fehér ember jóval értelmesebb, nálunk azért nincs a női elnyomásnak hagyománya.

2013. szept. 2. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/42 anonim ***** válasza:
100%
Ne is zavartasd magad hogy évszázadokkal ezelőtt MINDEN civilizált országban elvárt volt hogy a nők egész testet fedő erkölcsös ruházatba járjanak. Európában is. Erről ennyit.
2013. szept. 3. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/42 anonim ***** válasza:
65%

De egyébként itt a kép az "elnyomott" Szűz Máriáról:

[link]

És egy tipikus barokk női öltözet:

[link]

Reneszánsz:

[link]

Magyar népviselet:

[link]

2013. szept. 3. 07:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/42 anonim ***** válasza:

Nem kell messzire menni: [link]

annyi meg annyi ilyen öreg asszonyt látni - igazi templomba járó emberekről beszélünk, buszon öreg nénikékról például, akik nem veszik le - ők miért lennének elnyomva? A templomi Szűz Mária miért lenne elnyomva? ...

tessék cáfolni.

2013. szept. 3. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/42 anonim ***** válasza:
100%
Erre úgyse tud mit mondani, csak a demagóg marhaságait tudja hajtogatni, lerí az írásáról hogy fogalma sincs az európán kívüli sőt még az európai népek kultúrájáról sem. De azért a "fehér faj(??)" hajtogatása az megy. Biztos valami Pax Hungarica taghoz van szerencsénk vagy hasonlóhoz.
2013. szept. 3. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/42 anonim ***** válasza:
Fúú így visszaolvasva egy kis történelemóra is ráférne!
2013. szept. 3. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/42 anonim ***** válasza:
8%

Hát ha ti a díszes népviseletet (ünneplőt ha úgy tetszik),

úri hölgyek bő szoknyáját (+ legyező ami divat és kommunikációs eszköz nem mellesleg),

szent ember ruháját(ami egy spirituális ábrázolás is többek között),

vagy egy sima fejfedő kendőt (sapka helyett, a nők nem hordtak olyan kalapot mint a férfiak, akkor az volt a divat, meg az volt)

azonosítják a burkával akkor ott bizony erős belemagyarázás van.

Többek között azért is mert egyiket sem volt kötelező hordani, nem volt törvény ami ezt jegyezte volna, nem járt érte megkövezés, halál.

Nem kellett a teljes testet elfedni, nem kellett a fejet elfedni.

Régen annyi volt hogy a bokát nem illet egy úri nőnek, hajadonnak mutogatnia, de házas közembernek már mindegy volt. És az sem volt kötelező, egyszerűen csak divat volt, egy norma.

Olyan mint az hogy színházba, templomba, temetésen is fel kell öltözni, mert az egy tisztelet adás, no nem csak a nő részéről, hanem férfiéről is.

Mert azt nem tetted hozzá, hogy a férfiaknak is megvolt a maguk divatja, nekik is ugyan úgy fel kellett öltözniük.


Mára ezek elavultak, viszont az arabok ma ugyan úgy néznének ki mint ezer vagy kétezer évvel ezelőtt.

Na most szerintem az nem fair, hogy a férfi ott libeghet egy pizsamában, míg a nő meg hordjon feketét egész testén a sivatagban...


De most komolyan ti európaiként (ha azok vagytok) miért éreztek vonzalmat az arabok felé?

Irántuk ahol egy kislányt is képesek megölni mert keresztény templomból jött haza. Ez kell nektek, ez hiányzik nektek annyira? Párotok van? Fehér, arab? Muszlim?

2013. szept. 3. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/42 anonim ***** válasza:
100%

A kereszténység rendkívül nagy hatással volt az európai kultúrára így az öltözködésre is. A Bibliában benne van, hogy a nőknek fejfedő nélkül egyenesen tilos megjelenni az Istentiszteleten:

"Minden asszony pedig, aki födetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz fejére. Éppen olyan mintha megnyírták volna. 6Ha pedig az asszony nem akarja fejét befödni, vágassa le a haját. De ha szégyenletes az asszonynak, hogy haját levágassa vagy kopaszra nyiratkozzék, födje be a fejét."

A katolikus álláspont az öltözködésről pedig:

"z illendőség alapszabályát: „Alul nem túl magas és felül nem túl mély”, vagyis alul a térd alatt és felül a vállak fölött. Amit szigorúan el kell kerülni: a mély, szembetűnő kivágást, a meztelen vállakat és felsőkarokat szabadon hagyó ruhákat, mini és csavart-szoknyákat, melyek járásnál szélesre tárulnak, hosszan felvágott szoknyákat. Ilyen ruhákat keresztények nem hordanak, még az utcán sem, hát még a templomban. Az alapvető szabály az, hogy a szoknyának olyan hosszúnak kell lennie, hogy üléskor még betakarja a térdeket.

A testformák diszkrét eltakarása. Nem szabad szűk, a testet kidomborító nadrágot (jeans) viselni. Ez mind a férfiakra, mind az asszonyokra érvényes.

Átlátszó anyagok. Sok nyári szoknya átlátszó, mert nincs bélése. A nők egymást kell figyelmeztessék, mivel előfordulhat, hogy valaki nem veszi észre magán a szoknya átlátszóságát. De ettől még a bűnre való felhívás megtörtént."

A középkori Európában a vallás mindenhol jelen volt, mindennel összefonódott. Teljesen felesleges külön szedned a vallást és a divatot. A vallás még a divatnak is határt szabott. A nőket nem kövezték meg az erkölcstelen ruházatért, mivel ilyen elő sem fordult, elképzelhetetlen volt, elfogadhatatlan és nem is tartalmaztak ilyen ruhát a nők szekrényei. Ha a mai nők a modern öltözetükben visszamennének a XIII. századba, kétlem hogy sokáig szabad lábon lennének.

A Mária ábrázolásról annyit, hogy de igen ugyan szegényesebb és egyszerűbb változatban de hasonló volt az átlagos és egyébként elvárt öltözet a Jézus korabeli izraelben.

Szintén elgondolkoztató kép:

[link]

Nem tudom milyen ideológiát képviselsz de rendkívül ellentmondásos hogy bár az állítod hogy a világot egy bizonyos brigád irányítja rossz felé, az szégyenteljes ha valahol "ugyanúgy öltözködnek mint 2000 éve"

Szóval szerinted ilyen téren nincs probléma. Én elhiszem és meg is tudom érteni hogy tetszetős a látvány, na de azért...gondolkozz.

És a Bibliában is ugyanilyen "kétarcú" dolog, hogy hogyan öltözködhet a nő és hogyan a férfi. Ezen most felesleges vitát nyitni hogy na vajon miért, azért gondolom az emberi anatómiával tisztában vagy.

Lehet hogy hihetetlen de európai vagyok, magyar és még csak muszlim sem vagyok. Még mi előtt rám fognád liberális sem vagyok. Egyszerűen foglalkozok más kultúrákkal, vallásokkal köztük az iszlámmal is, és nem dőlök be ezért a mindenféle ferdítésnek és tévhitnek, valamint feltűntek az egyértelmű párhuzamok más vallások és kultúrák között.

De ez más téma. Ilyen dolgokon most fent lehet akadni mert tragikus, de legalább ugyanannyi eset van amire rálehet keresni ahol keresztények támadnak muszlimokra, vagy bármelyik másik vallás követője támad egy másik vallás követőjére, függetlenül attól hogy nő,beteg,idős vagy gyerek. Azért általában ha nincs viszályszítás jól megéltek egymás mellett a muszlimok és keresztények, lásd Libanonban, ahol elég vegyes a vallási megoszlás, ezért megegyeztek fair módon hogy ki ezt ki azt a köztisztviselői posztot töltheti be. Én nem akarok semmiféle Iszlám államot sem Magyarországon sem Európában ezzel abszolút nem értek egyet, de a tudatlanságot sem tudom pártolni mások részéről.

2013. szept. 3. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/42 anonim ***** válasza:
100%

ilyen hülyeséget honnan vesznek egyesek, mint pl. az utolsó előtti, meg a kérdező, hogy a muszlim=arab, keresztény=fehér? nem ártana kicsit művelődni.


ja, és mi az a "törzsgyökeres"?

2013. szept. 3. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/42 anonim ***** válasza:
0%

28 nekem ne hozzad a más vallásokat mert egyik sem érdekel, én most az iszlámot illetném kritikával, és arra nem válasz az hogy "de a keresztények meg a zsidók..." engem az nem érdekel, most az iszlámról van szó.


De csak hogy belemenjek, az első bekezdésed zsidókra vonatkozik.

A másik hogy te a tízenX századi kereszténységet hozod fel, de mi most a 21.-ről beszélünk, itt nincs megkötése mit hordjon egy aktív keresztény tudtommal.

Az iszlámban még mindig van.

Mária a 2000 évvel ezelőtti zsidó volt, még jó hogy korabeli öltözetben fogják ábrázolni, de mondom nem véletlen úgy néz ki a Mária a festményeken ahogy, nem véletlen van rajta zöld vagy kék díszes fehér ruha.

De ebbe most nem mennék bele, más téma.

A képedről annyit hogy a keresztény nővérek ügye fogadalmat tett egyházbeliek voltak, míg a többiek csak "sima" hívők tudtommal.

Ami utána van pár mondat, azokkal nem tudom mit akartál.


Én csak azt akartam kihozni ebből hogy szerintem amit ma az arabok/muszlimok csinálnak a nőkkel az maradi primitív. És ha nem lenne olajuk, a kutya nem ment volna oda hozzájuk és szerintem még mindig ugyan úgy megállva lenne ott az idő mint 1000 évvel ezelőtt.


A muszlim vallás tudtommal az arabok között a "legnépszerűbb" ők találták ki, az ő szintjükön van, nekik való.

És megint más való egy fehér embernek, minket a keresztény irányzatok tükröznek.

Minél nyugatabbra mész annál nyitottabb a vallás irányzat, jó példa erre a keleti ortodox irányzatok vs nyugati protestánsok.

A vallások egyébként mindig tükrözik a helyi népet, annak szokásait. Na most ha egy vallásban az van hogy nyomd el a nőt (nem kell a körítés mindenki tudja hogy arra megy ki a játék), akkor azt nyilván nem a helyi isten adta parancsba, hanem a férfiak találták sovinizmusból vagy megelőzve a féltékenykedéseket mint takarás birtoklás.

Ennél már csak az sovinisztább mint ott afrikában némely fekete törzseknél hogy a nő csiklóját kivágják, mert ha nem élvezi a sexet annyira, nem lesz céda sem. De persze a férfi a fütyköséhez még véletlen sem nyúlnak, a férfit még véletlen sem büntetik akár ha ő maga kezdeményezi a cédaságot, akkor is csak a nő lehet a rossz.


Ezért mondom hogy különböző típusú emberek, különböző szinteken, annak megfelelő és azt tükröző vallásokkal.

Amivel nincs baj, csak nem értem hogy a fehér ember miért megy "visszafelé".

2013. szept. 3. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!