Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért lesz valaki muszlim ha...

Miért lesz valaki muszlim ha nem arab? Nekik nem ciki ez például fehér magyar emberként, európaiként? Nem érzi úgy hogy átállt a másik táborba? Törzsgyökeres keresztény országban fehér muszlimnak lenni, nem ciki (árulás)?

Figyelt kérdés

Beszéltem egy pár ilyen megtért magyarral, rákérdeztem hogy nem ciki ez nekik egy olyan országban mint Magyarország ami a kereszténység védőbástyája? Erre azt mondták azért lettek muszlimok mert hogy milyenek a keresztények. Kérdeztem tőlük hogy most kötelezőnek érzik hogy valamelyik frakcióhoz tartozznak? És finoman utaltam rá hogy a jelenben ugyan ezek a megtévesztettek és becsapott emberek akinek szintén kell valahova tartozniuk, robbantak fel másokat, még a saját fajtájukat is az isten-Allah nevében. A kereszténység nevében már nagyon régen nem öltek. Erre mondták azok fanatikusok. Jó de akkor miért hisznek egy olyan vallásban ami az arab kúltúrára épül az ő mentalitásukat tükrözi, elnyomja a nőket meg a szabadságot. Erre mondták hogy ez nem igaz. Én meg erre mondtam hogy az sem igaz amit a keresztényekre mondanak ilyen alapon, legalább is ő hozzájuk manapság semmilyen durva dolgot nem lehet ráfogni, míg a Iszlám a mai napig az erőszak, háború forrása. Erre mondták hogy ne akarjam ráhúzni a fanatikusok tetteit az egész vallásra, és már kicsit ingerültek lettek. Mondtam hogy szerintem ez az egész muszlim vallás az araboknak való ők találták ki, és az ő értékrendjüket tükrözi nem a fehér emberét. Nekik nem ciki ez hogy fehér emberként beállnak az erkölcsileg és társadalmilag alsóbb szinten lévő(és finoman fogalmaztam) arabok közé, mert avval hogy az ő vallásukat, softwarüket gyakorolják avval sorsközösséget vállalnak a múltjukkal és a jelenükkel (ami igen csak véres).

Itt már kihúztam a gyufát és a beszélgetés véget ért, holott mondtam nekik hogy nem vagyok aktív keresztény és nem provokálni akarom őket, egyszerűen csak nem értem hogy ők miért a törököknek szurkoltak az Egri csillagokban :D

Nem védem a kereszténységet, holott megkeresztelt katolikus vagyok, de még mindig jobban szimpatizálok velük mint az Iszlámmal, tekintve a magyar történelmet is, pontosan ezért nem értem hogy miért lesz valaki fehér európaiként muszlim? Nem akarok senkit megbántani, egyszerűen csak adjon már valaki egy értelmes választ, és ne csak azt hogy valahova kell tartozni, mert sajnos azt vettem ki hogy az ilyen vallásos emberek muszályból csatlakoznak valahova, mert magukban mint önálló ember nem tudnak hinni, az már csak ízlés kérdése hogy melyik vallástól várják a irányítást.



2013. aug. 24. 18:00
1 2 3 4 5
 31/42 anonim ***** válasza:
100%

Na hát az lehet hogy téged nem érdekel, attól még közös tőről fakadnak. Az első bekezdésem nem a zsidókra vonatkozik mert az Újszövetségből idéztem a Korintusiakhoz írt 1. levélből. Az utána lévő idézet MODERN katolikus álláspont, amit abból is leszűrhettél volna hogy elegendő a térdet takaró szoknya. (Kb ennyit lett finomítva a dolog)

És ez a "sima hívőktől" az elvárás.

Remélem azt azért tudod hogy egyrészt nem minden arab országnak van nagy olajkészlete, és fenn tudják tartani a gazdaságuk. Remélem azt is tudod hogy a VIII.-XIV. századig az arab és egyéb iszlám népek tudomány és kultúra terén évszázadokkal megelőzték Európát.

Az Iszlám kb 1,6 milliárd hívőt számlál amiből kb 350 millió muszlim. A legnagyobb muszlim ország ennek ellenére Indonézia ahol kb 200.000 millió muszlim él, vagy Pakisztán ahol 170 millió egyik sem arab ország. A Perzsák sem arabok, a különböző török népek sem, a Közel-keleti indo-iráni népek sem, csakúgy mint a bosnyákok albánok és különböző szub-szaharai országok lakosai sem. Ha ezeket mind felsorolnám kb 20 soron át írhatnám és ott lenne valahol közte az arab szó is. Tehát lényegében értelmetlen amit beszélsz. Csakúgy mint a "fehér faj" emlegetése is. Feltudnád sorolni nekem hogy kik tartoznak ehhez a "fehér fajhoz"? Mert ha az Indo-európai népekre gondolsz, akkor ott messze nem csak keresztényeket fogsz találni.

És egyébként mi a véleményed arról, hogy a kereszténység felvétele előtt minden "fehér" embert más vallási nézet tükrözött. Ilyen gyökeresen megváltoztunk?

Másik kérdés mit értesz a "nyomd el a nőt" alatt?

Nyilván a feminista célokhoz viszonyítva minden elnyomás. De nem árt hogyha tudod, hogy párszáz éve, vagy akár most egyes vidékein Európának kb semmi különbség nem volt abban ahogy ott kezelik a nőket és abban hogy az Iszlámban kezelve vannak.

Tehát mi az hogy az Iszlám az araboké? Mi az hogy fehér ember? Mi az hogy fehér ember vallása? Mi az hogy nők elnyomása?

Mi ez az egész amiről beszélsz? Inkább gondolod át, mert annyira értelmetlen dolgokat írsz, hogy csak lejáratod magad. Én elhiszem hogy anonim oldal, de azért figyelhetnél az ilyen dolgokra.

2013. szept. 3. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/42 anonim ***** válasza:

"Az Iszlám kb 1,6 milliárd hívőt számlál amiből kb 350 millió muszlim"

Az Iszlám kb 1,6 milliárd hívőt számlál amiből kb 350 millió arab* (javítom)

Egyébként azt még hozzáfűzném a dologhoz ha vitázni akarsz akkor nem ártana az általam leírt tényekre is reagálnod(akármilyen kellemetlenek is), és nem előkapni gyorsan valami másik témát amin támadhatsz mert ez így egyoldalú.

2013. szept. 3. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/42 anonim ***** válasza:
100%
A közel-keleten élő keresztények között már az iszlám előtt is természetes volt, a kendő viselése némely csoportjuk mind a mai napig fontosnak tekinti, ahogy a keresztény apácák és az ortodox zsidók között sem ismeretlen. Kinek mi a szabadság, egy muszlim nőnek, az, hogy az alakját, csak a férjének fedi fel, míg egy európainak az, hogy az alakjával szerez magának előnyt (akárhogy is nézzük, egy jó alakú fiatal nő szinte mindig előnyben van). Nem kell messzire menni, Bosznia nincs messze és muszlim ország akár Koszovó vagy Albánia, pedig ők is "fehérek". A fejlettségről, pedig csak annyit, hogy volt idő nem is kevés, mikor az iszlám világ volt a tudományok központja, és Európa bőven elmaradt mögötte, az arab számokat is tőlük vettük át (ők meg az indiaiaktól, akiket meg gondolom, még fejletlenebbnek tartasz) Illetve Venezuellának több olaja van mint Szaudinak és többet is termel ki, az emberek meg azért mégsem pont ugyanúgy élnek.
2013. szept. 4. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/42 anonim ***** válasza:
A vallás nem családi tradíció, hanem személyes meggyőződés. Igaz, az előbbi hat az utóbbira, de más hatások is érik az embert, ami alapján inkább ezt választja.
2013. szept. 4. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/42 anonim ***** válasza:
0%
Azért térnek rá mert ha Muszlim leszel akkor lehet robbantgatnod meg nőket erőszakolnod és ha megcsal a csajod meg is ölheted. :))
2014. júl. 2. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/42 anonim ***** válasza:

Látszik, hogy műveletlen, aluliskolázott, bunkó emberek is jelen vannak itt, akik semmi, de semmi fogalmuk sincsen a muszlimokról (a kérdezővel együtt). Egyáltalán ismertek legalább egy muszlim embert? Vagy tudjátok mi az az iszlám vallás? Vagy még azt a szót sem ismeritek, hogy "iszlám" vagy "muszlim"? Mert nagyon látszik. Kezdjük alapból ott, hogy a vallás NEM csak araboknak találták ki. Igaz, hogy arab kultúrából is ötvöződött ezt NEM AZT JELENTI! A normális muszlimok férfiak tisztelik a saját feleségüket, és a nőket. Vagy ezt melyik pizsamában álmodtátok meg? Ha nem vettétek, akkor mutassátok meg azt a részt a Koránból, ahol ez van leírva. Segítek: nem fog sikerülni, de azért büntetésből lapozzátok végig egyenként a 112. fejezetet. EZ EGY MONDA!!! Csak mert egy nem muszlim sz''házi kitalálta ezt a baromságot, és akkor rögtön tőle kell elhinni. Habár a terroristák többsége muszlim, NEM MINDEN MUSZLIM TERRORISTA! Azért térnek át a muszlim vallásra, mert azoknak a leghihetőbb a története. Valaki születik ezzel, valaki pedig áttér erre a vallásra. Nincs olyan, hogy kilépés. És nem is csodálom, hogy ingerültek lettek ettől, mert ez nagyon frusztráló tud lenni,hogy össze-vissza a vadarságodat összehordod, és hülyeségeket beszélsz. Minek kérdezted meg tőlük ezt az egészet, ha úgy sem hiszed el még tőlük sem? Számtalan, tömérdek börtönben vannak keresztény emberek, akiket elítéltek (többszörös gyilkosok, bérgyilkosok, [szexuális] erőszaktevők), szóval nem értem, miről beszélsz Na erről mi a véleményed a kedves cimboráiddal együtt. Annyi különbséggel, hogy azt nem fújják fel. És hogy egy vallás ciki-e? Egy VALLÁST NEM CIKIZÜNK KI. Szabad vallásgyakorlat van, mindenki abban hisz, amiben akar!! Mindenki olyan vallást választ, amit akar!! Kétlem, hogy egyikőtök is találkozott muszlim emberrel. A normális muszlim emberek együttérzőek. Ramadánkor (mikor nem szabad napkeltétől napnyugtától sem enni, sem inni) át érezzük, hogy milyen érzés szegénynek lenni. Ez ráférne "pár" magyarra, mert a felmérések is azt bizonyítják, hogy a többségük flegma (ezt nem én találtam ki, egy felmérés bizonyította 3 évvel ezelőtt a Deák téren Bp-en). Amúgy megkérdezhetem a "kedves" válaszolóktól, és a kérdezőtől, hogy hány évesek vagytok? Hol voltatok magyar-, és történelem órán? Egyszerűen semmit nem tudtok, az jött le. Túl sok a sertéshús, látszik... 10 éves szint, komolyan mondom....

Meg az meglátszott, hogy vallástalan emberek hordanak itt össze baromságokat. Tűnjetek innen, nincs szükség rátok!

2014. júl. 12. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/42 anonim ***** válasza:

Még annyi hozzáfűznivalóm van, hogy az iszlám mindenkit befogad, de én születésem óta muszlim vagyok, és nem vagyok se arab, se magyar. Ennyit erről!

Annak írtam le, akik baromságot írtak, így a válaszom nem mindenkire értendő!

2014. júl. 12. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/42 anonim ***** válasza:
100%

Na és most olvastam el azokat a válaszokat és válaszolnék is egyre:

Idézet: "Az iszlámot az arabokra tervezték, olyanok benne a szokások amik az arab embereknek valók. És ez sok esetben különbözik a fehér emberétől, pl nálunk az iszlám eleve azért nem rúghat labdába, mert a nők nem fognak belemenni a múmia szerkóba, és én mint férfi sem szeretném a szép magyar lányokat bepokrócozva látni."


Válasz: Nem kell szajhának, vagy szajhásan öltözni, ahhoz, hogy egy nő/lány szép legyen. Aki pedig miniszoknyát és/vagy rövidnadrágot hord (ami róluk leginkább jellemző, főleg nyáron), az pedig vallástalan, és hajlamosabbak lesznek pros#######ra. Te meg csak álmodozz a csajoddal/feleségeddel meg az összes többi ilyen honfitársaddal, hogy kimennek egyszer pl. az Emirátusokba, ahol lopás sincsen, meg nyugalom van. Mert ott az ilyeneket keményen bírálják pl. leköpik őket talán JOGOSAN! És ezért nyomják el őket szerinted és mások szerint... Eszemben sincs provokálni senkit, provokátor sem vagyok, de szerintem te sem vagy egyik vallás hívője sem, mert akkor az ellenkezőjét mutatnád, és tiszteletben tartanád az iszlám vallást (is)! Pl. Mi, mond már meg, mikor kötöttünk bele más vallásába? De nem is vitatkozok tovább... Elég csak megnézni az értékelésedet (igen, hogy %-ban hasznos). Ja és az ilyen erőszaktevést nyugodtan fejezzétek be, mert ilyen nincs nálunk Mert házasságon kívüli szexualítás BŰN! Az keresztényeknél van talán. Itt be is fejezem, túl sok a sertéshús, meg a sör, nem is folytatom inkább...

2014. júl. 12. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/42 anonim ***** válasza:

Aki pedig miniszoknyát és/vagy rövidnadrágot hord (ami #róluk leginkább jellemző, főleg nyáron),


# Itt nem muszlim magyarokat, európaiakat értem leginkább

2014. júl. 12. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/42 anonim ***** válasza:

Felesleges a vita, kedves Testvér, látom, kiállsz ellenük pedig nem kellene, vitázzanak csak. Ha nekik ciki, hát legyen, الله dönt majd mindenkiről.

Kedvenc idézetem egy előadást tartó muszlimtól: 'Let the dogs bark, it will NOT harm the "Sky"'

2014. júl. 13. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!