Aki semmiben sem hisz, miért kezd mondatot azzal, hogy "azt hiszem"?

I. A józan ember mit tart igaznak?

A józan ember azt tartja igaznak,

1. amit magától tud,

2. amit másnak hisz.

1. Magunktól tudhatunk valamit, vagy külsőleg, vagy belsőleg. Külsőleg az öt érzékünkkel, belsőleg az eszünkkel. Külsőleg: az öt érzék: a látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás. Amit tehát látok vagy hallok vagy szagolok vagy ízlelek vagy tapintok, azt igaznak tartom.

Belsőleg az ésszel. Például: ha látom, hogy a kémény füstölög, tudom, hogy tűz van a kályhában. Nem látom ugyan magát a tűzet, de látom a füstöt, és eszem azt mondja: a füstnek kell, hogy oka legyen, és ez az ok a tűz.

A következtetés tehát az, hogy egy igazságból az ész megismer egy másik igazságot azon szabály alapján, hogy semmi sincs elegendő ok nélkül.

2. Másnak hiszünk, ha az megbízható. Megbízható csak az, aki nem hazudik és nem szokott tévedni. Föltétlenül megbízható az, akiről lehetetlenség föltételeznünk, hogy hazudik vagy téved.

Ha valaki azt mondja: „Csak azt hiszem (tartom igaznak), amit látok, ez felületes beszéd. Az ilyent efféle kérdésekkel kell észretéríteni. Láttad már Amerikát? Nem. – Akkor szerinted nincs Amerika. Láttad már az eszedet? Nem. – Akkor szerinted nincs eszed.

II. Isten léte

Istent szemünkkel nem látjuk, de tudunk rá eszünkkel következtetni. Következtethetünk a látható dolgokból, még pedig, amint azok vannak és amint azok erednek. Amint vannak, rendet és célszerűséget veszünk rajtuk észre.

A rendből így következtetünk. Rend van fent, az égboltozaton és lent a földön. Ebből eszünk azt következteti: Ahol rend van, ott rendezőnek is kell lennie. Már pedig a világon csodálatos rend van. Tehát csodálatos rendezőnek is kell lennie. És ezt a csodálatos rendezőt nevezzük mi Istennek.

A célszerűségből így következtetünk. A természetben mindenütt célszerűséget látunk, tapasztalunk. (Például a lónak patája van, mert terhet kell húznia, míg az embernek finoman tagolt keze, mert neki finomabb munkát kell végeznie.) Ahol viszont célszerűség van, ott kell valakinek lennie, aki ezt a célszerűséget kigondolta és létrehozta. Már pedig a világon bámulatos célszerűség van. Tehát kell valakinek lennie, aki ezt eszével oly bölcsen kigondolta és hatalmával létrehozta. És ezt a valakit Istennek hívjuk.

Az eredetből így következtetünk. Minden élet másból ered. Így például a fa magból ered, a mag meg a fából. Vagy az egyiknek vagy a másiknak kellett elsőnek lennie, de ez az első nem lehetett a másikból, mert akkor nem volna első. Kell tehát valakinek lennie, aki ezt az elsőt létrehozta. És ezt a valakit Istennek hívjuk. Éppen így vagyunk a tyúkkal és a tojással is. És végre az emberekkel is. Az első emberpár nem lehetett más emberekből, mert akkor nem volnának elsők. Kellett tehát valakinek lennie, aki teremtette az első embereket. Vagyis az első életet teremtenie kellett olyan valakinek, aki az életet szükségszerűen önmagától öröktől fogva bírja. És ezt a valakit Istennek hívjuk.

Hogy ez a következtetés helyes, azt mutatja a közmegegyezés. Az összes népek megegyeznek abban, hogy van Isten. Egész nép sohasem volt, most sincs, hogy legfelső lényt el ne ismerne, akit Isten gyanánt imád. Tévedtek abban, hogy milyen az Isten, de hogy van Isten, azt minden nép elismeri. Csak egyes emberek vannak, akik azt mondják, hogy nincs Isten. De ezt csak szájukkal mondják, mert ha betegek, vagy valami baj éri őket, mindjárt felsóhajtanak: „Jaj, Istenem!” És éppen az istentagadók káromkodnak legtöbbet. Miért káromolják Istent, ha nincs?