Vajon ki a felelős a kiigazításra szoruló tanításért Jehova Tanúinál? Jézus, vagy a, , Hű és értelmes rabszolga".

A 16-os válaszod egy újabb szép példája annak, hogyan nem érted azt, mait folyamatosan kritizálsz. Idéznék egy 1980-as Őrtorony cikket, mely elmagyarázza, hogy:

HÁNY EMBERNEK A „KÖZBENJÁRÓ”-JA (Jézus)?

11 De vajon Isten az új szövetséget a természet szerinti testi „Izrael házával” és a természet szerinti testi „Júda házával” kötötte meg? Hogyan volt ez lehetséges, amikor a két házhoz tartozó természet szerinti zsidók durván elutasították az új szövetség szóba jöhető Közbenjáróját és — mint nemzet — a pünkösdi ünnepet tartották meg a kitűzött napon a jeruzsálemi templomban? Isten nem tehette meg ezt. Neki az állt szándékában, hogy az új szövetséget az újszülött keresztény Izraellel, a szellemi Izraellel köti meg, amely azon a Pünkösd-napon született, amikor a „szent szellem rászállt” Jézus Krisztus mintegy 120 alámerített tanítványára. (Csel 11:15) Ők nem a templomban, hanem egy jeruzsálemi felső szobában várakoztak. Ezek a vízben már alámerített tanítványok Isten szellemének a nemzése által lettek az ő szellemi gyermekeivé mint „Isten Izraele”. IIyen minőségben kerültek be az új szövetségbe a mennyei Közbenjáró, Jézus Krisztus, a Mózesnél nagyobb Próféta által. — Csel 2:1–36; Jóel 2:28, 29; Ján 3:3, 5; Gal 6:16.

12 Ezért a mennyben levő Jézus Krisztus a Közbenjáró Isten és a szellemi Izrael között, mialatt ezek férfiakként és nőkként még hústestben vannak a földön. De Jézus Krisztus még ennek a kicsiny „szent nemzet”-nek a tagsági keretén belül is kiterjesztette az ő közbenjárói szerepét, mert Isten bizonyos sorrendet tartott be, amikor személyek egyes osztályait befogadta az új szövetségbe. Így például, i. sz. 33 Pünkösdjétől számítva körülbelül egy évig Jézus csak az olyan szellemi izraeliták Közbenjárója volt, akik test szerinti zsidók voltak, vagy körülmetélt zsidó prozeliták. Mintegy 3000 ilyen személy csatlakozott azon a Pünkösd napon, i. sz. 33-ban ehhez a szellemi Izraelhez. (Csel 2:10, 37–41) Ezután, valószínűleg a következő évben (i. sz. 34-ben) a Társus-i Saul által végrehajtott üldözés mellékhatásaként a Kisztussal kapcsolatos „jó hírt” prédikálták Szamáriában és a szent szellem ,rászállt’ az ottani alámerített hívőkre. (Csel 8:15–17) Attól kezdve Jézus közbenjárói szerepe kiterjedt azokra a szellemi izraelitákra is, akik szamáriai férfiak és nők voltak, vagyis a szamaritánusokra.

13 Két év telt el azután. Végül i. sz. 36 őszén, vagyis három és fél évvel Jézus halála és feltámadása után a szellemi izraeliták egy harmadik osztálynak is kezd a Közbenjárójává lenni, mégpedig olyanoknak, akiket a körülmetéletlen pogányok közül választottak ki, itáliai századossal, Kornéliusszal kezdve. Miután Péter beszámolt erről a meglepő fordulatról a kereszténnyé lett zsidóknak Jeruzsálemben, azok ezt mondták: „Eszerint hát Isten a [körülmetéletlen] nemzeteknek is adott megbánást az életre.” — Csel 8:1—11:18.

14 Több mint 20 évvel később Pál apostol még mindig a nemzetek apostolaként tevékenykedett és harmadik missziós körútjának a befejezéséhez közeledett. Hazatérőben Jeruzsálembe megállt Milétusban és beszédet mondott a Kisázsiában levő efezusi gyülekezet vénei előtt. Elmondta nekik, hogyan dolgozott: „Alapos tanúbizonyságot tettem mind a zsidóknak, mind a görögöknek az Isten iránti bűnbánatról és a mi Urunk Jézusban való hitről. És most lássátok! a szellem hatása alatt utazom Jeruzsálembe.” (Csel 20:21, 22) Már nem szolgált többé farizeusként a régi mózesi Törvényszövetség érdekében. Ehelyett inkább, ahogyan a 2Korinthus 3:5, 6-ban írja, „a mi megfelelő képesítésünk Istentől van, aki bizony megfelelelően képesített minket arra, hogy egy új szövetség szolgái legyünk, nem írott törvénygyűjteményé, hanem a szellemé; mert az írott törvénygyűjtemény halálra ítél, míg a szellem élővé tesz”.

15 Kikre gondolt itt az apostol a „mi” névmás használatával? Levelének a bevezetőjében feltárja nekünk, kiket foglal magába ez a „mi”, amikor ezt mondja: „Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timótheus, a mi testvérünk, az Isten gyülekezetének, mely Korinthusban van.” (2Kor 1:1) Így tehát mind Pál, mind pedig Timótheus „a szellemi „új szövetség szolgái” voltak. Pál ezzel nem azt akarta mondani, hogy ő és Timótheus Közbenjáró Testületet alkottak volna, akik részt vállaltak Jézus közbenjárói szerepéből. Nem, mert ők maguk is csupán szellemi izraeliták voltak, akiknek az érdekében Jézus, Isten Közbenjárójaként szolgált. Egyedül Jézus az „új szövetség közbenjárója”. — Zsid 12:24.

16 Amikor közvetlenül Timótheusnak írt, Pál megemlítette Jézus közbenjárói szerepét, és így folytatta: „Ezek közé tartozik Hymenaeus és Alexander; és én átadtam őket a Sátánnak, hogy fegyelmezés által megtanulják, hogy ne káromkodjanak. Ezért mindenekelőtt intelek, hogy először is könyörgéseket, imákat, közbenjárásokat és hálaadásokat végezzetek mindenfajta emberért, [de nem a káromkodó Hymenaeusért és Alexanderért] királyokért és minden magas állásban levőkért, hogy továbbra is nyugodt ,és csendes életet élhessünk teljes isteni önátadással és komolysággal.”

17 „Ez jó és elfogadható a mi Megmentőnk, Isten előtt, aki azt akarja, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön és az igazság pontos ismeretére jusson. Mert egy Isten van és egy közbenjáró Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki megfelelő váltságdíjul adta magát mindenkiért [vagy: mindenfajta emberért, széljegyzet]; erről kell tanúskodni a maga különleges idejében. E tanúskodás céljából neveztek ki engem prédikálóul és apostollá — az igazságot mondom, nem hazudok —, a [körülmetéletlen] nemzetek tanítójául a hit és az igazság dolgában.” — 1Tim 1:20—2:7.

18 Ezért buzdított Pál arra, hogy „könyörgéseket, imákat, közbenjárásokat” végezzenek „királyokért és minden magas állásban levőkért”. De nem arra buzdította Timótheust, hogy közbenjáróként cselekedjen Isten és az ilyen köztisztviselők között. A „könyörgések, imák, közbenjárások” indítéka nem az volt, hogy az ilyen köztisztviselők megtérjenek a keresztényiségre. Valójában kik azok, akik ezekből az Istenhez intézett könyörgésekből hasznot merítenek? Mi volt hát az Istenhez intézett ilyen folyamodványok célja? „Hogy mi [keresztények mint Pál és Timótheus] nyugodt és csendes életet élhessünk teljes isteni önátadással és komolysággal.” — 1Tim 2:2.

19 Az ilyen csendes, istenfélő, komoly élet a keresztények megmentését szolgálja, akik a politikai uralkodókkal kapcsolatos könyörgéseket intézték. Az ilyen ártalmatlan keresztények megmentése „jó és elfogadható a mi Megmentőnk, Isten előtt”. Miért? Azért, mert Istennek az az akarata, „hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön és az igazság pontos ismeretére jusson”. Ezzel összhangban az itt „Megmentőnk”-nek nevezett személy nem Jézus Krisztus, hanem „Isten”.

20 Akkor hát mi Krisztus szerepe ebben a megmentési programban? Pál ezt mondja: „Egy Isten van és egy közbenjáró Isten és emberek [nem minden ember] között, az ember Krisztus Jézus, aki megfelelő váltságdíjul adta magát mindenkiért.” — 1Tim 2:5, 6.

21 Pál a keresztényiség első századának tényeivel összhangban írt, mely században az új szövetség életbe lépett. Ebbe vettek fel minden nemzetiségű „embereket”, zsidókat, szamaritánusokat, körülmetéletlen pogányokat, miután részévé lettek a szellemi Izraelnek. Krisztus Jézus volt ennek az új szövetségnek a közbenjárója. Pál Timótheushoz írt levele ez esetben az ,új szövetség egyik szolgájának’ a levele volt az ,új szövetség egy másik szolgájához’. Az az új szövetség „a mi Megmentőnk, Isten” és a szellemi Izrael között mindaddig érvényben van, amíg vannak testben élő szellemi izraeliták mint „emberek” itt a földön. A szövetség tehát ma is érvényben van. Jézus „megfelelő áldozata mindenkiért” alapul szolgál mindenfajta férfi és nő számára, hogy szellemi izraelitává legyen és bekerüljön az új szövetségbe (144.000 felkent közé), amelynek Krisztus Jézus az „egy közbenjárója”.

22 Amikor ezek közül az elismert szellemi izraeliták közül az utolsók is megszűnnek „emberek” lenni a földi haláluk és feltámadásuk következtében, hogy azután részt vehessenek a mennyei Királyságban, akkor Jézus Krisztus közbenjárói szerepe is véget ér. Öröklött bűnös állapotuk, amely miatt volt szükség egy közbenjáró ténykedésére köztük és a szentség Istene között, akkor már a múlté lesz. Miként a szent mennyei angyaloknak, ezeknek a megdicsőült szellemi izraelitáknak sem lesz már szükségük többé közbenjáróra köztük és Jehova Isten között. (Jel 22:3, 4) Jézus Krisztus alatt királyokként, papokként és társ-bírókként fognak szolgálni az emberiség egész világa felett. — Jel 7:4–8, 14:1–3; 20:4, 6; Luk 22:28–30.

Érthető-e?

A 17-es válaszod is (mint oly gyakran) egy kisebb szövegrész egyoldalú félremagyarázásán alapul, mivel azt nem érted meg, hogy mit jelent a Bibliában a "próféta" kifejezés, vagy mit nevezhetünk "profetikusnak". Nem csak szigorúan azokról van szó, akik ihletéssel, álommal vagy bármi más közvetlen módon kaptak isteni utasítást, hanem olyanokra is vonatkozhat, akik nem részesültek ilyenben, de mégis a szellem vezetését élvezik, mint napjainkban, hiszen a Biblia egésze a szent szellem terméke. Ha azt olvassuk, tanulmányozzuk, imateljesen elmélkedünk rajta, akkor fokozatosan megértjük Jehova igazságait. Ezzel együtt Jézus vezetése is segítségére van a világméretű testvériségnek, hiszen az Ő tanítása is benne van a Szent írásban - de azt mindig figyelembe kell venni, hogy ezzel még nem jár tévedhetetlenség! Nem járt az első sz.-ban sem, pedig ők is szellemmel felkent emberek voltak.

Nem is gondolnád, hogy annak ellenére, hogy itt kis hazánkban nincsenek meg a régebbi kiadványok, még az elmúlt 35 évben is foglalkoztak a témával. Van róla irodalom magyarul is. Ezen kívül pedig angol nyelvterületen sok-sok tesónak megvan a jelentős, vagy teljes könyvtár, hiszen ott nem volt korlátozás, legalábbis nem hosszú ideig. Ebből pedig az következik, hogy a Társulatnak szándékában sincs, de nem is tudná "eltitkolni" a régebbi tévedéseit. Ez csak a megtévesztett emberek szövege állandóan.

Mondom neked még egyszer: NEM VAGYOK A TESÓD! Ezt vedd komolyan. Te egyoldalúan és Írásellenesen dobálózol e szavakkal, ne járassuk már le mindenféle laza értelmezéssel a szoros szellemi testvériség szent gondolatát, rendben?!

És persze a Szodoma-Gomorra hiszti is egy jó példa a manipulációra. Ráhibáztál erre is, mert az 1989-es Őrtorony foglalkozik ezzel magyarul. Ebből az derül ki, hogy nem volt annyiféle verzió, mint amit itt be akarnak állítani!

Valamint az is kiderül, hogy a kérdés összetettsége miatt több a kérdés, mint a válasz, s ezt a végén el is ismerik:

Olvasók kérdései

▪ Jézus szavai a Máté 11:24-ben azt jelentik, hogy mindazok feltámadnak, akiket Jehova Sodomában és Gomorában tűzzel elpusztított?

Amikor e kérdésre megpróbáltunk az elmúlt években lelkiismeretesen válaszolni, Jézusnak a Máté 10:14, 15; 11:20–24; és Lukács 10:13–15. versekben mondott szavait vettük szemügyre. E kérdés újbóli megvizsgálása azt sugallja, hogy ezeket a verseket nem kell a jövőre vonatkozó kijelentéseknek tekinteni Sodoma és Gomora lakói esetében. Mielőtt megvizsgálnánk e városokban elpusztult emberekre vonatkozó egyéb bibliai magyarázatokat, vegyük szemügyre, mit mondott Jézus.

Jézus galileai tartókodása alatt „elkezdte kárhoztatni azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodáját tette, amiért nem tértek meg”. Hármat meg is nevezett: „Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Betsaida! Mert ha Tiruszban történtek volna azok a csodák, amelyek bennetek történtek, régen megtértek volna . . . Tirusznak és Szidonnak elviselhetőbb dolga lesz az ítélet napján, mint nektek. Te is, Kapernaum, talán az égig fogsz felmagasztaltatni? A Hádeszig fogsz leszállni; mert ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyek benned történtek, megmaradt volna a mai napig . . . Sodoma földjének elviselhetőbb dolga lesz az ítélet napján, mint neked” (Máté 11:20–24). Jézus hasonló kijelentést tett, amikor kiküldte 12 tanítványát, majd a hetvenet prédikálni (Máté 10:14, 15; Lukács 10:13–15).

1964 előtt ezeket a verseket úgy értelmeztük, hogy Korazin, Betsaida, és Kapernaum lakói az örök pusztulás büntetését szenvedték el. Az 1964 és 1965-ös Őrtorony-cikkek azonban arra világítottak rá, hogy a Hádeszben, vagy a Seolban (az emberiség közös sírjában) levő emberek előjönnek a feltámadáskor és utána ítéltetnek meg „cselekedeteik szerint” (Jelenések 20:13).

Ezek a cikkek ilyen érveket hoztak fel: A Máté 11:23 és Lukács 10:15 szerint, Kapernaum nem fog felmagasztaltatni az égig, hanem levettetik a „Hádesz”-ig, amelyből legalább is az tűnik ki, hogy e város lakói meg fognak aláztatni. Ugyanebben a bibliai szakaszban Jézus beszélt egy másik ősi városról, Tiruszról és Szidonról. Ezékiel 32:21, 30. verse szerint a szidoniak, akiket Isten elítélt, a Seolba mentek (Ésaiás 23:1–9, 14–18; Ezékiel 27:2–8). Mivel Jézus Tiruszt és Szidont Sodomával hozta párhuzamba, ebből arra lehetett következtetni, hogy a sodomaiak is a Seolban vannak.

A Máté 11:20–24 újra megvizsgálása azonban vitássá tette, hogy Jézus itt az örök ítéletről és feltámadásról beszél-e. Jézus kihangsúlyozása szerint Korazin, Betsaida, és Kapernaum lakói annyira nem figyeltek üzenetére, hogy nem nagyon valószínű, hogy megjavulnának az ítélet napján. Az a kifejezés, hogy Tirusznak és Szidonnak, illetve Sodomának és Gomorának „elviselhetőbb dolga lesz az ítélet napján”, túlzó kijelentés (vagyis egy bizonyos pontnak túlzott kihangsúlyozása) volt, és Jézus nem szó szerint értette, mint ahogyan egyéb túlzó kifejezéseit sem szó szerint értette.

Például:

„Könnyebb az égnek és a földnek elmúlni, mint hogy a Törvény betűjéből egyetlen vesszőcske is beteljesületlen maradjon.” „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak” (Lukács 16:17; 21:33; Máté 5:18; vö. Zsidók 1:10–12). A betű szerinti égről és földről tudjuk, hogy sohasem múlnak el (Zsoltárok 78:69; 104:5; Prédikátor 1:4). Jézus azt is mondta: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak bejutni Isten királyságába” (Márk 10:25). Jézus biztosan nem azt értette ezen, hogy egyetlen gazdag sem lehet az ő tanítványa; egyes gazdagok ugyanis az első században felkent keresztények lettek (1Timótheus 6:17–19). Jézus, amikor túlzó kifejezéseket használ, azt akarja kihangsúlyozni, mennyire nehéz a gazdag embernek Istent tenni az anyagi gazdagság és kényelem elé (Lukács 12:15–21).

Ebből következőleg Jézusnak az a mondása, hogy „elviselhetőbb dolga lesz Tirusznak vagy Sodomának az ítélet napján”, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezeknek a személyeknek jelen kell lenniük az ítélet napján. Ő egyszerűen csak azt akarta hangsúlyozni, hogy Korazin, Betsaida, és Kapernaum legtöbb lakója nem figyelt üzenetére és vétkes volt. Azért mondjuk, hogy legtöbben, mert egyesek elfogadták Kapernaumban Krisztust (Márk 1:29–31; Lukács 4:38, 39). Alapjában véve azonban ezek a városok elvetették őt. Egyes ott lakók, mint például a farizeusok és írástudók még vétkeztek is a szent szellem ellen, pedig erre a bűnre nincs bűnbocsánat még a „dolgok eljövendő rendszerében sem”. Az ilyen egyének a Gyehennába mennek (Máté 12:31, 32; 23:33).

Eltekintve most Jézusnak e kérdéses szavaitól, az Ezékiel 32:21, 30 igenis azt mondja, hogy az ősi Tirusz és Szidon pogány lakói a Seolban vannak; úgyhogy ők számíthatnak a feltámadásra. Mi a helyzet „Sodoma földjének lakóival az ítélet napján”? Az a puszta tény, hogy Jézus Sidont Sodomával hasonlította össze, nem jelenti, hogy ezeknek a gonoszoknak, akiket Isten kénköves tűzzel pusztított el, biztos jövőjük lesz. De lássuk, mit mond a Biblia más helyeken erről a kérdésről.

Az egyik legfontosabb magyarázat Júdás 7. versében található. Júdás itt beszélt 1. azokról az izraelitákról, akik hitetlenség miatt pusztultak el, és 2. azokról az angyalokról, akik vétkeztek és „akik fenntartattak az örök bilincsekben a nagy nap ítéletére”. Júdás ezt írta: „Sodoma és Gomora . . . intő példaként állnak előttünk, elszenvedve az örök tűz bírói büntetést.” Ezt a szöveget a városok örökre történő tényleges elpusztítására alkalmazták, nem az emberekre. De Júdás 5. és 6. versére való tekintettel, valószínűleg a legtöbben a 7. verset úgy értették, hogy itt Isten az egyes egyénekre hirdetett ki bírói ítéletet. (Hasonlóképpen a Máté 11:20–24. verse felfogható úgy is, hogy Jézus az embereket és nem a köveket vagy az épületeket bírálta.) Ebben a megvilágításban Júdás 7. verse azt jelentené, hogy Sodoma és Gomora gonosz lakói örökre ítéltettek el és semmisültek meg.

Ha tovább vizsgálódunk, azt a figyelemre méltó tényt állapíthatjuk meg, hogy a Biblia nem is egyszer összekapcsolja a Vízözönt Sodomával és Gomorával. Milyen szövegösszefüggésben?

Amikor „a dolgok jelen rendszere befejezéséről” Jézust megkérdezték, Jézus jövendölt az eljövendő „végről” és arról a „nagy nyomorúságról is, amilyen még nem volt a világ kezdete óta” (Máté 24:13, 14, 21). A továbbiakban beszélt „Noé napjairól és arról, ami „Lót napjaiban” történt. Ezeket azok példáiként idézte, akik nem vették figyelembe az eljövendő pusztulásra vonatkozó figyelmeztetést. Jézus hozzáfűzte: „Ugyanúgy lesz azon a napon is, mikor az Emberfia leplezetlenül kinyilatkozik” (Lukács 17:26–30; vö. Máté 24:36–39). Vajon Jézus csupán egy magatartást szemléltet itt, vagy ezt a szövegösszefüggést, amelyben ezeket a példákat idézte, az ítélet értelmében használta?

Később Péter is írt Isten ítéleteiről és azok megbüntetéséről, akik erre rászolgáltak. Péter három példát idéz: A vétkező angyalokat, a Noé korabeli régi világot, és Sodoma és Gomora városában elpusztult embereket. Az utóbbiak — mondta Péter — ’például szolgálnak az istenteleneknek az eljövendő dolgokról’ (2Péter 2:4–9). Ezután összehasonlította a Vízözönben elveszett emberek pusztulását az istentelen emberekre jövő ítélet és pusztulás napjával, ami közvetlenül megelőzi az ígért új egeket és új földet (2Péter 3:5–13).

Hasonlóképpen a jelenlegi gonosz rendszer végén, vajon azok, akiken Isten végrehajtja ítéletét, végérvényes ítéletben részesülnek? A 2Thessalonika 1:6–9. verséből erre lehet következtetni: „Igazságos dolog Isten részéről, hogy nyomorúsággal fizessen meg azoknak, akik titeket nyomorgatnak, nektek viszont, akik nyomorúságot szenvedtek, enyhüléssel, velünk együtt, amikor az Úr Jézus kinyilatkozik a mennyből hatalmas angyalaival, lángoló tűzben, amikor bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézusról szóló jó hírnek. Ezek az örökké tartó pusztulás bírói büntetését szenvedik el az Úr jelenlététől és erejének dicsőségétől.”

Érdekes hasonlóságot lehet felfedezni e leírás és Júdás szavai szerint a Sodomában történt események leírása között. A Máté 25:31–46 és a Jelenések 19:11–21. versek szerint azok a „kecskék”, akik levágatnak Isten eljövendő háborújában, „örökre levágatnak” a tüzes tóban, amely a végleges megsemmisítést szemlélteti (Jelenések 20:10, 14).

Következésképpen azon kívül, amit Júdás 7. verse mond, a Biblia Sodomát és Gomorát és a Vízözönt a jelenlegi gonosz rendszer pusztító vége példáiként hozza fel. Nyilvánvaló, hogy azok, akiken Isten ítéletét végrehajtotta az elmúlt időkben, végérvényes pusztulást szenvedtek el. Természetesen bárki meggyőződhet közülünk erről, ha most hűségesnek bizonyul Jehova iránt. Ugyanis ez esetben alkalmasak leszünk arra, hogy éljünk az új világban és meglássuk, kik támadnak fel, és kik nem támadnak fel. Azt tudjuk, hogy Isten ítéletei tökéletesek. Erről így biztosított minket Elihu: „Bizonyos tény, hogy Isten nem cselekszik gonoszul, és a Mindenható nem ferdíti el az ítéletet (Jób 34:10, 12).

[Lábjegyzetek]

Ezékiel 16:53–55. versében „Sodomát és a környéki városokat” említi, de nem a feltámadással kapcsolatban, hanem képletesen Jeruzsálemre és leányára utalva. (Vö. Jelenések 11:8.) Lásd még Az Őrtorony 1952. június 1-jei száma 337. oldalát (angolban).

Vesd össze „Olvasók Kérdései”-vel Az Őrtorony 1979. augusztus 1-jei számában (angolban).

Ki kell ábrándítsalak, ugyanis a magam részéről az én tisztem annak Írás szerinti eldöntése, hogy kit tartok a szellemi testvéremnek, ebbe neked semmiféle beleszólásod nincs - te NEM vagy az!

Ezen kívül pedig a te személyed hiteltelensége már sok-sok oldalon kiderült, így elsősorban nem neked válaszoltam, hiszen az eddigi tapasztalat az, hogy semmilyen bizonyított igazságot sem ismertél még el - én legalábbis még nem láttam egyet sem. Pedig szinte minden minket érintő kérdésnél ott vagy és gyakran szétoffolod azokat.

Ezért a válaszom azoknak szól, akikben még megvan az őszinte vágy az isteni igazság megismerésére.

Kedves kérdezŐ!

A kérdésedre a válasz az, hogy Az Atya-Isten (aki Jehova) a "felelős" (ha már így nevezed). mivel övé az "igazság", ahogy Jézus is tanította - nem másé. (János 17:17, Máté 4:4, János 7:16)

Jehova Isten szent szelleme segít megérteni az Ő szavát, a Szentírást (mintegy 'paraklétosz',segítő az Atyától, ezért is az "igzság szelleme"), vagyis elvezet az igazságra, megtanítja azt - ahogy Jézus ígérte. (János 14:16,17,15:26,16:7,13,1János 4:6,5:6)

Mivel az Atya imádóiból (János 4:23,24) álló gyülekezetnek Krisztus a feje (Efézus 5:23), ő a közvetítő ebben a folyamatban (1Timóteusz 2:5) Ő pedig a "szolgáját" (Máté 24:45) használja fel, hogy "a maga idejében adjon azoknak eledelt" - mármint a "háznépnek" (az imádóknak)

A "tanítás" tehát az Atyáé, aki megadja azt az imádóinak a szelleme által - a Fián (és az Ő, mint az "ur" által kinevezett "szolgáján") , mint közvetítőn keresztül .

Vidiripi

"Akik itt a Tanúk KIJAVÍTOTT, vagy majd esetleg kiigazításra szoruló tévedésit kritizálják, maguk sem egységesek hit és erkölcs dolgában, tehát miről is beszélünk?"

Hát beszélhetünk arról is hogy Jehova tanúi sem teljesen egységesek. Pl. nem alkotnak egységet az Igazhitű Jehova tanúival!

Bár az Őrtorony szervezet részéről történtek kísérletek az újraegyesítést illetően több ízben is. Sikertelenül!

"Igen, amikor már megértettük, akkor már világos és egyszerű. A fenti mondat nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy minden igazság megértése csettintésre történik és tévedés nélkül."

Történelem!

Amikor egy szervezet azt hirdette hogy csak neki van joga a Bibliát értelmeznie akkor az nagyon is eltért a Bibliától. S most arról az időről beszélek amely még a reformáció előtt zajlott.

Luther Márton megpróbált hatni az akkori vezetőkre beszélni akart velük levelet írt stb. De nem jött össze. Ő meglátta azt hogy amit az akkori egyház tesz és ami a Bibliában olvasható az nem egyezik! Esemény eseményt követett és elindult a reformáció! Pedig Luther a Bibliát olvasta s azon elmélkedett!

Pál apostol rómaiakhoz írt levele első részének 17. versén elmélkedett, hirtelen felismerte, amit sok éven át hasztalanul keresett. - "Az igaz ember hitből él".

"Másrészt pedig bizonyított tény, hogy ha elolvassa egy csapat laikus ember a Bibliát és megkérjük őket, hogy értelmezzék azt, kb. annyiféle vélemény születne, ahány olvasója."

Ja hogy megkérjük őket! Így már egyből más a dolog. S ha megkéred azokat az embereket hogy a Biblia alapján támasszák alá az értelmezésüket akkor mi lesz a helyzet?

(mert ugye hitről ebben az esetben nem beszélhetünk)

"Ezen kívül a Biblia maga ad egyértelmű választ arra, hogy nem helytelen segítséget használni, sőt nagyon is rendjén való - a segítség formája pedig logikus hogy lehet élő ember, vagy nyomtatott irodalom is. Logikus tehát, hogy NEM A SEGÍTSÉGGEL van a gond, hanem annak tisztaságával, vagy legalábbis a tisztaságra való őszinte törekvésével!"

Ezzel egyet értek! Annyival kiegészíteném hogy mindezek ellenére saját kutatásokat is kell folytatni mindenkitől függetlenül.