Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mondjak neki igent vagy csak...

Mondjak neki igent vagy csak be akar csapni? Van Istentől ihletett szerelem?

Figyelt kérdés

Egy fiú szerelmet vallott nekem a gyülekezetből, és azt mondta, legyek a felesége. Gondolkodhatok rajta nyugodtan, ha kell, ő küldeni fog értem.


Ismerem már egy ideje, sokszor beszélgettünk úgy mélyebb dolgokról is, és azt mondta, hogy ez a ,,szerelem", érzés nála biztosan Istentől ihletett, ez így helyes, sokat böjtölt és imádkozott érte, gondoljam át. Nekem viszont Ő nem tetszik, se kinézetben, se személyiségileg. De szerinte ez nem fontos, mert a legesleglényegesebb dolog a hit, és hogy Isten majd megoldja, hiszen mindenható. Nekem ez kicsit abszurdnak és önzőnek tűnik.


Én valóban Istennek tetsző életet akarok élni, most viszont csapdában érzem magam. Már csak azért is, mert ez a fiú úgy gondolja, hogy 1) vagy Isten szerint élünk helyesen vagy 2) csinálhatjuk úgy, ahogy mi akarjuk, de az már nem a helyes út, ha ellenkezik Istenével. Nekem ez viszont elég erőteljesen zsarolásnak tűnik.


Mit tegyek? Mit mondjak neki? Tudom, hogy ő az a fanatikusabb fajta, és volt, hogy már másokkal leállt veszekedni, az alapvető hitüket megkérdőjelezve. Másrészt nem akarok még 20 évesen férjhez menni, ez nekem túl korai...



2015. aug. 14. 17:13
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ❯❯
 1/94 anonim ***** válasza:
100%

Mit tegyél? Fuss, amerre látsz!

Figyelj, ha nem tetszik neked sem így, sem úgy, ráadásul tartasz tőle, hogy erőszakos, és a hitét a kapcsolatotok elé helyezné... mi a fészkes fene venne rá arra, hogy igent mondj?

2015. aug. 14. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/94 anonim ***** válasza:
47%
Hit gyülis?
2015. aug. 14. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/94 anonim ***** válasza:
100%
Mindkét félnek éreznie/tudnia kell, hogy a másikat Isten rendelte mellé, olyan nincs, hogy csak a fiú vagy csak a lány tudja/gondolja, hogy a másik ember Istentől rendelt társa.
2015. aug. 14. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/94 A kérdező kommentje:

Nem, baptista...


De szerinte előfordulhat, hogy én majd csak idővel kapok ,,jelet". És ,,a külső nem fontos, hiszen hogyan is lehetnél igazán Istennek tetsző, lelki ember, ha nem a belső a legfontosabb?" Ezt mondta.

2015. aug. 14. 17:40
 5/94 anonim ***** válasza:
100%

Vidiripi


Mond a fiúnak azt hogy neked még "nem szólt" Isten ezt illetően! Nem kaptál igét!

A másik dolog meg az hogy Istentől kapta az ember a szabad akaratát s azt Isten nem fogja felül írni!

Ha sem fizikailag sem személyiségként nem tetszik neked akkor ne hogy összeházasodjatok mert abból katasztrófa lesz! A fizikai rész még annyira talán nem is bár ez megint csak ember függő. de hogy személyiségben sem jön be neked na az már tényleg komoly figyelmeztetés.

Ne tedd! Mert katasztrófa lesz belőle! Megbánod! Van a Bibliában egy történet ami Jákobról és Ráhel szól meg arról is hogy Jákob mennyire türelmes volt s hogy évekig várt arra hogy el vehesse feleségül a lányt!

A fiú akiről írsz az vajon mennyire türelmes? Nyugodtan felhozhatod neki ezt a történetet. S azt is hogy te nem látsz a szívekbe mint Isten s te nem kaptál jelzést Istentől így vársz minden féle dologgal. S ha Isten így látja jónak hogy neked nem szólt akkor a fiúnak türelmesnek kell lennie! Mert mindennek meg van a maga ideje!

2015. aug. 14. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/94 anonim ***** válasza:
65%
nos, én jobb képűbb vagyok, és szerintem igenis számít, hogy te is szerelmes légy. gyere inkább hozzám, én soha nem zsarollak meg. mit szólsz? megkérdezheted erről a feleségemet is, ha akarod...
2015. aug. 14. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/94 A kérdező kommentje:
Barátként kedves, tényleg, és sokszor segített már nekem, viszont mint férjet nem tudnám magam mellett elképzelni. Főleg, hogy tudom, mit gondol a nőkről, és a nő helyéről a házasságban. Én hiszem, hogy egymást kiegészítően kellene együttműködnie a két házastársnak, harmóniában élni egymással, nem pedig, hogy a férj ,,leuralja" a nőt. Erről volt szó az egyik csoportos beszélgetésen. Határozottan emlékszem a válaszára: ,,Nem hogy örülnétek, ti nők, hiszen az iszlámban még csak megszólalnotok sem lehet, lábtörlők lennétek. Örüljetek, hogy csak engedelmeskedni kell". Kösz -.-" Fő a szeretet és tisztelet, mi?
2015. aug. 14. 17:43
 8/94 A kérdező kommentje:
#6: ez nagyon jó, teljesen feldobta a napomat :DD
2015. aug. 14. 17:44
 9/94 anonim ***** válasza:
Ne haragudj, de most tényleg igent mondanál neki?
2015. aug. 14. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/94 anonim ***** válasza:
100%

Te se tetszel neki sem kinézetben, sem személyiségileg? Mert ha esetleg úgy áll, hogy te tetszel őneki (az viszont, hogy ő nem tetszik neked, az már persze "nem számít"), akkor egyszerűen küldd el a fenébe. Röhej, majd én is odamegyek bármelyik jó csajhoz, és közlöm vele, hogy jöjjön hozzám, mert Isten ezt akarja...


Ha meg te sem tetszel őneki, akkor mondd meg neki nyugodtan, hogy te nem kaptál Istentől ilyen jelet, tehát részedről nem aktuális a dolog, és sok szerencsét.

2015. aug. 14. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!