Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért van ennyi szenvedés a...

Miért van ennyi szenvedés a világban, ha Isten létezik?

Figyelt kérdés

Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg az Istennel való "kapcsolatomat". Gyerekkoromban hittanra jártam, katolikus középiskolát végeztem, jártam egy évet katolikus egyetemre, eljártam misére, néha lelkigyakorlatokra, de azon kívül semmi. 10 éve, már ezek is elmaradtak.

A kérdésem végülis az lenne, hogy miért "szabadít" Isten ennyi szenvedést a világra, főleg a jó emberekre, akik meg sem érdemelnék? Miért szenved az egyik ember többet, a másik meg kevesebbet, attól függetlenül, hogy milyen ember? Még kiegészíteném azzal is, hogy az igaz, hogy ami nem öl meg, az megerősít?

Jehova, Hit gyüli, kérem kíméljenek!


2015. nov. 16. 17:03
1 2
 1/12 Ákos13 ***** válasza:
75%
Szerintem Isten nem folyik bele a világ történéseibe, csak akkor, ha erre imában kérik, és akkor sem mindig. Vagy egyáltalán nem, hagyja a világot haladni előre, lesz ami lesz. A földi életben lehet, hogy szenvedsz, de a feltámadás után nem fogsz többé, ezt megígérte Isten. Amúgy meg nagyon sok szenvedést (pl. terrorizmus, háborúk) más emberek rossz döntései, bűnei zúdítanak ránk, ezek a tettek el lesznek bírálva az ítélet napján.
2015. nov. 16. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 Roland G. ***** válasza:

Érdekes,hogy például Aszáfban is felmerül ehhez hasonló kérdés,sőt át is élte,hogy míg ő helyesen él,de ennek ellenére tele van bajokkal,míg a gonoszoknak látszólag semmi gondjuk.


"De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak.Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó.A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak.Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket.A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak.Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással.Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet.Azért fordul az ő népe ide, hogy tele pohár vizet szürcsölnek;És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem.Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek!Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet;Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel!" 73.Zsoltár


Nehéz a kérdésedre válaszolni,talán 2 részt idéznék a Bibliából,de ez sem teljes válasz,mindenesetre szerintem Istenről leveszi a felelősséget,mivel sajnos nem csak Istenen múlik minden.Dávid azt mondja,hogy az egek az Úrnak egei,de a földet az ember fiainak adta.Vagyis ami a földön történik,az legfőképpen az ember felelőssége.

Jézus pedig nem hiába kéri,hogy imádkozzunk Isten akaratának megvalósulásáért a Földön.Ebből is látszik,hogy ami a Földön történik,az nem Isten akarata,mivel a bűnbeesés óta a Sátánnak nagyobb a befolyása a Föld fölött,mint Istennek.Ezért nevezi Jézus a mostani világkorszakot gonosznak,mivel gonosz befolyás alatt van! (Én karizmatikus gyülekezethez tartozom,ezért elnézést,hogy nem kíméltelek) :)


Üdv:Roland

2015. nov. 16. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:

Szomorú olvasni azt, hogy akik elmondásuk szerint Biblia órákra jártak, vagy járnak, azok nem kapnak ilyen jellegű kérdéseikre választ

Talán mert nem azt tanítják, ami ezzel kapcsolatos, hanem különböző hagyományokra helyezik inkább a hangsúlyt, vagy betanult imákra, stb


Választ nem írok, mert meg kértél rá, csak elmondtam azt mennyire fájó ilyet olvasni....

2015. nov. 16. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
0%
Egyrészt az emberek okozzák, másrészt pedig az Isten szemétsége és kegyetlensége.
2015. nov. 16. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

Nem egészen értem... ha hittanra, vallásos sulikba, misékre, lelkigyakorlatokra jártál, akkor mi a baj? Miért hagytad abba? És mi a baj Istennel?

Ha ezt egy kicsit érthetőbben kifejtenéd, akkor érteném a kérdésedet is. Mert így nem egészen világos, mi köze van a kérdés első felében leírtaknak a második feléhez.


Azt viszont ne feledd, Isten nem hagy el senkit. A deizmus tanítja azt, hogy "csak" megteremtette a világot, de nagyban lex@rja, mi történik ott. Az Ember tragédiája is ilyen szemléletű mű. De a katolikusok, a keresztények Istene nem ilyen Isten, hanem egy irgalmas, szerető, gondviselő Isten. Teremtő és Atya. Igazságos, de irgalmas Úr. Hatalmas, de szeretetteljes. Szent, de Krisztusban vállalt minket, a Fiú megtestesült, megváltott minket a kereszten.

2015. nov. 16. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

Ne feledd, hogy Isten szabad akaratot adott nekünk. Ha jártál hittanra, főleg tudnod kéne, hogy Istennek vannak tervei. Lehet, hogy vannak "kiválasztottjai", akiknek baleseten keresztül veszik élete. Másrészt, Isten nem úgy működik, mint egy automata, hogy bedobod a pénzt, és megkapod ami akarsz. Ez nem így működik. Szívből kell tenned, imádkoznod, hogyha szeretnéd, hogy Isten hatással legyen rád. Általában, az emberek akkor vesztik el Istennel a kapcsolatot, ha meghal az egyik szerettük, és ilyenkor jön a: "miért nem segít Isten, ha létezik?" kérdés. Isten általában nem azt figyeli, hogy mennyire szeretsz valakit, mert azt nem fogja elvenni, hanem hogy neki vannak tervei és meg is valósítja őket. Lehet, hogy egyik embernek nagy jövője lesz a Földön, a másiknak éppen lehet, hogy neki a hangsúly nem a földi életén, hanem a mennyben való tevékenykedésein van. Ez változó.


Ő a szenvedést nem szabadítja a világra. Aki szívből kéri, az mentesül, de tudniillik, hogy minden szenvedésért az ember a felelős. Ha azért hittél Istenben, hogy megkapjál tőle valami csudajó ajándékot, akkor ne higgy benne. Az emberekkel sem lehet babérarató kapcsolatokat kiépíteni, hogy valami végül megkapj tőle, ahogy már az automatás példában említettem. Ha szívből hiszel, és úgy imádkozol, akkor megkapod a boldogságot, az életkedvet, bármilyen lélekbeli dolgot, amit kérsz Istentől; de azért autót ne kérj, mert az mondjuk pont nem életfeltétel, hogy legyen.


Isten nem egy őrangyal, nem fogja majd a fejed felől elvinni az esőcseppeket, ha látja, akkor sem. Ezt neked kell kérned, hogy segítsen neked, hogy legyen veled.

"Ami nem öl, meg, az megerősít." - ez nem igaz. Az igaz, hogy "Néma gyereknek anyja sem érti a szavát" - ha nem kérsz Istentől, nem kapod meg, de csak szívből kérj, ne pedig csak elhánysz egy szöveget, hogy "Istenem, adj nekem egy kocsit oszt cs.". Tudod még mi igaz? "Segíts magadon, Isten is megsegít.". Ha kérdésed van, írj.

2015. nov. 19. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
Ha nem kérsz Istentől, akkor nem kapod meg: De Isten pontosan tudja, hogy mire van szükségem, miért vár a kérésre?
2015. nov. 20. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Mert különben az olyan, mintha szó nélkül megállnál a lábadon.
2015. nov. 21. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

Alapjaiban az a probléma, hogy istent úgy képzelik el mint valami uralkodó aki intézi a dolgokat, huzogatja a zsinórokat meg játssza a játszmékat, stb. Isten nem tesz semmit csupán VAN mindenkor és mindenütt, és nem egy rajtunk kívül álló dolog hanem mi magunk vagyunk az alkotórészei. A sok szenvedés a világban meg olyan mint egy összekevert kirakós ami így kaotikus de ha kirakjuk akkor gyönyörű lesz.


(szerény véleményem)

2015. nov. 29. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
2016. jan. 9. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!