Ateisták válaszolnátok? Szabad akaratról lesz szó
"Azt írtam, hogy Ádám nem egy valaha élt ember."
Én meg erre az állításra reagáltam. Így értettem.
"Istentől elszakított állapotban van. Itt az állapot a lényeg, az csak mitologikus magyarázat, hogy a bibliai történet ezt egy konkrét eseményhez (a bűnbeeséshez) kapcsolja."
Pont a bűnbeesés következtében szakadt el Istentől.
"Mivel Ádám, mint egyetemes archetípus, Istentől elszakított állapotban van és megváltásra szorul, ebből szerintem világosan következik, hogy ez minden emberre érvényes, tehát a Krisztus általi megváltás is mindenkire elhat, aki elfogadja azt."
Csakhogy akkor nem úgy lenne leírva, hogy egy ember által jött a világba a bűn és elhatott mindenkire. Nem úgy lenne leírva, hogy "az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által".
"A belső önellentmondás feloldható"
Nem oldható fel. A 23. válasz nem oldott fel semmit, csak több problémát vet fel.
Ha az előző válaszom nèzed ezt látod: "43/43 Időpont ma 13:04"
Ezt három különböző igazság 3 különböző távolságról szemlèlve.
Láthatsz három darab 3-ast. Ez a te igazságod.
Láthatsz három darab 4-est. Ez is a te igazságod.
Láthatsz egy egèsz számsort ès láthatod, hogy mit jelent valójában. Itt már nincsenek ellentètek csak egy vègső igazság.
"Nem oldható fel. A 23. válasz nem oldott fel semmit, csak több problémát vet fel."
Kikerülöd az alapvető problémát! Ha szó szerint akarjuk venni a Biblia elejét, ezzel egyrészt igazságtalannak állítanánk be Istent, másrészt az ott leírt dolgok java része a valóságban egyszerűen nem igaz.
Tehát van egy olyan értelmezés, ami alapján a Biblia egyszerűen nem igaz (már ha abból az alapfeltételből indulunk ki, hogy ez a teremtert világ, amiben itt és most élünk).
És van egy másik, ami alapján a Biblia értelmezése problémás, de talán igaz, talán nem.
Tényleg annyival kényelmesebb hogy ne is gondolkozz egy szövegen, hogy ne az értelmét keresd, hanem inkább ragaszkodj egy olyan szó szerinti értelmezéshez, amiről nyilvánvaló, hogy nem igaz? Csak azért, mert ez utóbbi könnyebb?
"Nem oldható fel. A 23. válasz nem oldott fel semmit, csak több problémát vet fel."
Módosítok, mert félreérthető.
Ha saját belátásod szerint értelmezed a dolgokat, akkor kerülsz olyan ellentmondásba, amit nem lehet feloldani.
Ha a Biblia alapján értelmezed a Bibliát, minden ellentmondás látszólagos.
"Csak azért, mert ez utóbbi könnyebb?"
Szerintem nem könnyebb. Épp az a könnyebb, hogy a megoldás keresése helyett megváltoztatod a leírás értelmét. De kinek hogy. Nem akarok a teremtett világról vitázni.
Szerintem hagyjuk a témát, nem jutunk előbbre.
Addig nincs is baj, amíg a Bibliát értelmezed a Biblia alapján. De amint a valóságot próbáljuk értelmezni a Biblia alapján, akkor elég sok ellentmondásba ütközünk.
Ami, ha abból indulunk ki, hogy a teremtéstörténet erről a világról ír, gyakorlatilag olyan, mintha nyíltan kijelentenéd, hogy a Biblia csak mese.
Nem tudom hogy magyarázhatnám ezt ennél is egyszerűbben, de ha ez a világ Isten alkotása, akkor az nem hazudtolhatná meg Isten szavát. Márpedig megteszi.
Ezt vagy az oldja fel, hogy a teremtéstörténet nem szó szerint értendő, vagy az, hogy Isten nem létezik, a Biblia pedig csak mese.
Azaz, ha csak közvetve is, de gyakorlatilag te ez utóbbit jelented ki azzal, ha azt állítod, hogy a teremtéstörténetet csak szó szerint lehet érteni.
"Dehogy! Ha Ádám nem valós személy, hanem az emberiség jelképe, akkor ebből következően a róla leírt események is metaforikusak. "
Ha nem az igazságot keresed csinálgass metaforákat
Kíváncsi vagyok a 24. hsz-ben leírtakból hogyan csinálsz metaforákat. Rajta:)
Pl:
"Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn" = a halál az evolúció velejárója
Lőn reggel és este, 1. nap=több millió év
Folytatnád?
Nemzetségtáblák mit szimbolizálnak?
Szellemeket
"Az emberi gondolkodás, egy emberre vagy közösségre jellemző vagy általuk hátrahagyott elképzelések és szemléletmódok"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!