Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Szerinted hogyan keletkezett...

Emberakivagyok kérdése:

Szerinted hogyan keletkezett a világ amelyben élünk és hogyan működik?

Figyelt kérdés

A kérdés nem más, mint a teremtés mikéntje, isten vagy istenek és egyéb szellemlények létezése, szerepe a teremtéskor és a mai mindennapjainkban.

Nem dogmákat szeretnék olvasni, azokat már nagyrészt ismerjük. A Te véleményedre, felismeréseidre lennénk kíváncsiak.

A gondolkodást szűkítsük le a mi Univerzumunkra, mert lehet, hogy végtelen számú univerzum van, ami már tényleg felfoghatatlan. A mai úgynevezett tudomány azt állítja, hogy valamikor réges-régen egyetlen kicsi pontban volt megtalálható az Univerzumunk összes anyaga egy fekete lyukban. Egyszercsak felrobbant, ez volt az ősrobbanás, az alkotórészek azóta is szétfelé repülnek, egyszer majd megállnak, elkezdenek visszafelé repülni a tömegvonzás miatt, és visszaáll a kezdeti állapot, és ugyanez ismétlődik periódikusan. Hogy a robbanás után milyen mechanizmussal van az anyag szabályozva, arról nem igen van tudás.

A nálunk honos úgynevezett keresztény vallás viszont azt állítja, hogy kezdetben egy parányi pontban volt minden, információ formájában, (Kezdetben volt az íge) és ebből fejlődött ki a fény, abból meg az anyag, az isteni irányítás meg folyamatosan megvan.


Még ezen kívül többféle elképzelés létezik, kíváncsi volnék a Ti verziótokra.



2018. febr. 3. 16:21
1 2 3
 11/23 A kérdező kommentje:

#5:

- Abban sokan egyetértünk, úgy gondolom, hogy "Kezdetben volt az Íge" Ezt nevezhetjük Istennek, a lényeg az, hogy nem volt még megnyilvánulva, tehát nemhogy anyaga nem volt, de még fény (energia) sem, de még téridő sem, amiben bármi létező megnyilvánulhatna.

- A következő lépés a téridő megjelenése kellett, hogy legyen.

- A téridőben megjelent a fény (S lőn fény)

- Ezután meg kellett teremteni a szellemlényeket.

- A következő és egyben az utolsó lépés az, hogy Isten megteremtette a földet. A mostani tudásom szerint ezt nem úgy kell érteni, hogy megteremtette a Föld bolygót, hanem úgy, hogy megteremtette a földelemet, azaz az anyagot. Ebből az anyagból osztódással egyre több és több anyag keletkezik, ezért minél több anyag van a rendszerben, annál gyorsabban osztódik, ezért nő az Univerzum tágulásának a sebessége.

- De most jön a legfontosabb:

Mivel kezdetben nem volt más csak Isten. Ezért szerintem ami Istenből lett az minden, de minden az Isten szétosztódásából lett, ebből viszont nekem az következik, hogy Isten egyszerűen mindenben most is ott van, így bennünk is, mert egyszerűen nincs is más.

2018. febr. 3. 22:30
 12/23 anonim ***** válasza:
14%

Dicsőség meg szeretet meg bölcsesség...

De azt elfeljtik a hívők hogy létezik egy pokol nevű mitológiai túlvilági hely ahová isten akkor küld ha nem az ő törvényei szerint élsz és nem szereted!Jah és arról ne is beszéljünk hívők ha valami rossz történik az emberrel azt szeretik isten haragjának/büntetésének is tulajdonítani.

Tehát ez az istenkép szereteten felül büntető,haragos és bosszúálló!

Ez az istenkép eléggé szereti terrorban tartani az embereket!Sőt a biblia szerint is szeret gyilkolászni embereket hargból! :D

Erről nem beszéltek csak arról hogy isten mennyire szerető meg...

Ezen kellene elgondolkozni!

2018. febr. 4. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 HaEv ***** válasza:
40%

Kedves #12-es Hozzászóló!


Isten nem KÜLD senkit a pokolba. A Mennybe egyetlen tetted alapján kerülhetsz, ez pedig az, hogy elfogadod-e Jézust, mint a bűneid megváltóját, tehát elismered, hogy vétkeztél a szent Isten ellen, aki teremtette ezt a világot, és adott egy lehetőséget, hogy mégis jóban legyél vele, és te élsz ezzel a lehetőséggel.


Nem tudom hol élsz. Tételezzük fel, hogy egy házban. Mindenkinek odaadod a kulcsot? Vagy csak azoknak, akik a családod tagjai? És még beengedni sem fogsz olyat, aki folyton rossznak állít be téged és minden aljas galád gazembernek mondd el úton, útfélen. Ha ez a ház lenne a menedék egy hatalmas kataklizma ellen, ami az élőhelyünket éri (ami persze lehetetlen, de jelképnek most jó) - és mindenki elpusztulna, aki nem megy be ebbe a házba... Mit tehetnél te arról, ha valaki nem akarna jóban lenni veled, és nem akarná betartani az együttélés szabályait, ami a családod biztonságát biztosítaná? Hány és hány horror és egyéb film készült ebben a témában - kit engedsz be az otthonodba.

Vagy nézzük máshonnan. Mennybe jutsz. És egy csomó olyan ember is oda kerül, mert pusztán nem akarták az erőszakos és rosszindulatú véleményüket tovább hallgatni kintről, hogy milyen szemetek, hogy nem engedik be őket. Vajon meddig lenne a Menny olyan, amitől Menny. Nagyon gyorsan újból olyan vacak lenne,mint a Föld, akkor meg minek költözködni?

A Menny az Isten jelenléte. Ami Isten jelenlétén kívül van, az a pokol. Az a hely, amiről a Biblia Pokolként, mint tüzes tóként beszél - és szerintem erre gondolhatsz, az egy olyan hely, ahol örökre el vannak választva az emberek és egyéb szellemi lények az Istentől. Ez az alapvető különbség a két hely között. Ha nem akarsz Istennel élni, nem kötelező. Lehet menni máshova is. De az nem túl jó hely ám! Nem az embernek lett alkotva! Hanem lázadó szellemi lényeknek. Nem neked készült! Nagyon nem szeretném, ha ott kellene eltöltened az örökkévalóságot! És Isten is így gondolja. De ha te mégis úgy döntesz, hát én tiszteletben fogom tartani a döntésedet. Ahogy Isten is. Ha ettől Ő egy szemét alak... hát nem is tudom.


Embereket gyilkolászik haragból? Hm. Ez az ő "háza". Ő alkotta, az Ő szabályai érvényesek. Mondhatnám azt is, amit egy kormányfő mondott egyszer prosztó paraszt módon: ha nem tetszik, el lehet menni. De ismét felmerül a kérdés: hova?


És felmerül a kérdés: mi van a rengeteg jóval, amit szintén tesz - és figyelmen kívül hagyod. Ha olyan lenne Isten, amilyennek leírod,már nemcsak ujjaid nem lennének, amivel írj, de levegő sem lenne az orrodban. Gondold szerintem ezt át egy kicsit.

2018. febr. 4. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
0%

# 13

Megint ugyan oda lyukadunk ki ezen gondolkodás alapján is!

Ha nem Istent választod meg nem fogadod el Jézust akkor nem a mennyországban jutsz hanem örökké szenvedni fogsz!

"100% szeretet!"

Lehet csűrni csavarni a dolgokat de sokat nem változtat a tényeken...


"Embereket gyilkolászik haragból? Hm. Ez az ő "háza". Ő alkotta, az Ő szabályai érvényesek. Mondhatnám azt is, amit egy kormányfő mondott egyszer prosztó paraszt módon: ha nem tetszik, el lehet menni. De ismét felmerül a kérdés: hova? "


Hát igen erről beszélek hogy bosszúálló és haragos ez az istenkép, de ilyenek a diktátorok is hogy az ő országuk ezért azt csinálnak amit akarnak!Ezeket a mondatokat nem érzed öngólnak most őszintén?Mert ezzel csak azt mondtad hogy ez az isten nem csak hogy haragos és bosszúálló hanem diktátori tulajdonságokkal is rendelkezik.

De nem tudom hogy el a olvastad az egészet elküldet a hozzászólást de magadnak mondasz ellen...


"És felmerül a kérdés: mi van a rengeteg jóval, amit szintén tesz"

Pont hogy a hívők csukják be a szemüket a bibliai istenkép negatívjai felett mert már annyira hipnózisban vannak a vallásukkal hogy még elfogadni se akarják a negatív tényeket mint ahogy te se csak "jajj a szeretet és a bölcsesség..."

2018. febr. 4. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
0%

14.Hsz!


Jönnek Európába afrikai,ázsiai bevándorlók,hogy részesüljenek az európai gazdagságban,de azokat a törvényeket elvetik,amik gazdaggá tették azt,és helyette rá akarják kényszeríteni azt a törvényrendszert,ami óhazájukat nyomorban tartja,hogy Európában is nyomor legyen.


Isten országát,a szeretet törvényrendszere irányítja.

Mindazok,akik az Alkotó jellemét megvetik,nincs ott helyük.Isten nem kényszerít rá senkire semmit.

Az ő jövőbeni sorsuk,a megsemmisülés,a pokol,ami nem más,mint az élet forrásától való elkülönülés,vagyis az örök halál.

(Igen,Jézus egy tanmesében,ami a hitetlenség reménytelenségét példázta mesélt egy mesebeli pokolról,de ügyelt arra,hogy az elég képtelen képet mutasson,hogy mindenki lássa: ez,csak egy példabeszéd,s nem egy reális valóság.)

2018. febr. 4. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 HaEv ***** válasza:
35%

Kedves #14-es! Mivel még mindig névtelen vagy.

Tulajdonképpen mi a bajod? Szeretnél a Mennybe jutni?

Nem érzem öngólnak, amit írok. Főleg mert a kérdéseimre nem válaszoltál! Egyikre sem! Te ezt nem érzed öngólnak? Miért gondolod azt, hogy te mindent helyesen látsz és a te mércéd az egyedül igaz és mindenki más a ...? Milyen alapon vagy TE a világ világossága és bírája? Ki vagy te? És most komolyan érdekel erre a válaszod, mert ha kiderül, hogy te vagy a világ bírája, azaz maga Isten, akkor elnézést fogok kérni tőled. Értem, hogy keserű vagy, de ez nem jelenti azt, hogy igazad is van. Nagyon megbántottak, ezt is megértem, de a problémádon ezek a hisztik nem fognak segíteni.

Ezek szerint, aki bemegy hozzád az engedélyed nélkül és legyilkolja a családodat, az nem betöréses gyilkosságot követ el, hanem egy új albérlő. Mert szerinted ez a szeretet. Te nem gondolod, hogy ez fura egy kicsit?

Egyébként pedig aki nem olvassa el normálisan a dolgokat az akár te is lehetnél. Miért számot írsz a nicknevem helyett? Mert azt el se olvastad?

Ha ekkora lúzereknek tartasz bennünket, minek állsz szóba velünk? Minek vitatkozol, ha meg vagy győződve arról, hogy még az Istenünk is egy "bosszúálló és haragos ...diktátor"? Mi ennek a harcnak a célja és értelme? Komolyan érdekel,mert rengeteg energiát fektetsz olyan emberekkel való értelmetlen vitatkozásra, akiket lenézel, idiótának tartasz és lebecsülsz. Megtisztel, hogy így lealacsonyodsz hozzánk a mennyei logika és észértelem magasságaiból, de nem kértük. És nem is értjük. Ha ennek ellenére mégis teszed, hát ... hajrá! De ez az igazi öngól! Nem vagy buta, használhatnád az energiáidat olyanra, aminek értelme is van - mások sértegetésének nincs értelme. Itt akarod levezetni a feszkót? Nos... oké. De ez is öngól! És innentől kezdve téged minősít, ha valakit lenézel.

2018. febr. 4. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
0%

# 15

Az első bekezdés csak annyit nagyon tükrözi a tudatlanságodat, és hogy a média a kezében tart téged!


A második bekezdésre reagálva meg...megint csak erős mellébeszélés és kimagyarázás.

De hogy csak egy példát hozzak fel!Akkor azt is mondhatnánk hogy a kommunisták is jó emberek hisz nem kényszerítettek senkit semmire, hisz nem mondta senki hogy az ő törvénye szerint élj a te döntésed ha nem úgy viselkedsz és börtönbe zárnak a te döntésed hogy rendszer ellenes vagy!Tök ugyan ilyen az érvelésed...

2018. febr. 4. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
0%

# 16

Próbálom felnyitni a szemeit azoknak akik a szekta lelki terrorba tartja, hogy lássák a valóságot és ne csak a vallásos propagandákat ismerjék.

És nem hiszek se istenben se pokolban se az ördögben se a mennyországba...a világban hiszek.

2018. febr. 4. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 A kérdező kommentje:
Gyerekek, mi köze a legutóbbi bejegyzéseknek a kérdéshez ???
2018. febr. 4. 22:11
 20/23 KZitus ***** válasza:
32%

Szia


Mivel úgy tetted fel a kérdésedet, hogy "szerinted..." ezért én arról írok írok, mit találtam ezzel a kérdéssel kapcsolatosan. Hiszen a kérdésed minden emberben megfogalmazódik egyszer...

Sokat kerestem, kutattam a témában, és s Biblia beszámolója az egyetlen hiteles információ a számomra. Mert sokféle elmélet létezik, de soha senki a történelmünk során nem tudott élő sejtet létrehozni az élettelenből. Ezért minden olyan elmélet, mint az evolució és az ősrobbánás és számos más elmélet amelyről olvastam ezen a ponton megbukik, A sejt olyen csodálatosan van megalkotva, hogy az mga egy kisebb "üzem", amelyet lehetetlen, hogy nem egy inteligens, hatalmas(számunkra felfoghatatlan) tudású alkotó hozta létre.


Bár a 1Mózes 1-3 részei nagyon egyszerű megközelítéssel írja le hogyan teremtette meg Isten a világegyetemet, és benne minket embereket, de gondolj Mózesre, aki a sorokat leírta, és az utána következő ezer évek alatt élő embereket, akik csak azt az egyszerű leírást olvashatták, ami számukra éthető és elfogadott volt a teremtésről, és nem rendelkeztek tudományos bizonyítékokkal, amellyel mi ma élő emberek már (némivel) rendelkezünk!

Isten maga hasonlítja össze a tudását az ember tudásával a Jób 38-40 részeiben.


A teremtési beszámolót éppen azért íratta le Isten, hogy az ember ne találgasson....viszont tudományosan bizonyítani, még csak morzsákat tud az ember. Pár száz éve még ennyit sem tudott.

De ha úgy érzünk mint Dávid, aki a sokkal kevesebb tudományos ismeretével ámulta és csodálta Isten minden teremtésművét, akkor alázatosságot fogunk érezni saját kevés tudásunk miatt, és meghajlunk a hatalms tudás, bölcseség előtt, amellyel létrehoztak minket.

Minden amit Isten létrehozott az egy csoda.

Ha van kedved hallgasd meg egy orvos(rövid) véleményét az ember egy testrészének működéséről.

[link]

2018. febr. 5. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!