Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Keresztények miért nem úgy...

Keresztények miért nem úgy imádkoznak ahogy Jézus tanította?

Figyelt kérdés

Az alábbi Újszövetségi versből kiderül hogy Jézus arccal a földre borult és így imádkozott:


Máté 26:39 Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te."



Ószövetségi versekből kiderül hogy a próféták és a zsidó nép is arccal a földre borulva imádkoztak:


Mózes 2. könyve, 34:8 Mózes sietve letérdelt a földre, leborult,


Mózes 1. könyve, 17:3 Ekkor Abrahám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá:


Mózes 4. könyve, 20:6 Mózes és Áron pedig elment a gyülekezet elől a kijelentés sátrának a bejáratához, és arcra borultak.


Mózes 2. könyve, 4:31 A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az ÚR gondjaiba vette Izráel fiait, és hogy meglátta nyomorúságukat, meghajoltak, és leborultak.


Egyértelműen kiderül a Bibliából hogy Isten parancsa szerint arccal a földre borulva kell imádkozni, de keresztények mégsem így imádkoznak. Muszlimok imádkoznak arccal a földre borulva.

Találtam egy érdekes videót ezzel kapcsolatban:


https://www.youtube.com/watch?v=wqwkGnMSJAI


Az első imádkozó férfi ortodox zsidó vallást követi és arccal a földre borulva imádkozik. A mozdulatok, testtartás nagyon hasonlít a muszlim imához. Úgy tudom ma már csak kevés zsidó imádkozik így. A második imádkozó férfi arámi keresztény.Itt is látható hogy a mozdulatok, testtartás nagyon hasonlít a muszlim imához. A harmadik imádkozó férfi pedig szintén keresztény. Nem tudom pontosan melyik irányzat, de ő is nagyon hasonlóan imádkozik ahogy a muszlimok. A negyedik imádkozó férfi pedig muszlim.


Tehát ha nem is sokan, de vannak zsidók és keresztények akik úgy imádkoznak ahogy azt a Biblia írja, a muszlimok viszont mind és mindig így imádkoznak.


Tehát kérdés, keresztények többsége miért nem követi Jézus tanítását az imával kapcsolatban? Másik kérdésem, keresztények szerint miért muszlimok imádkoznak úgy ahogy a Jézus tanította és ahogy a Biblia írja?



2020. okt. 4. 11:46
❮❮ ... 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 ... ❯❯
 151/960 A kérdező kommentje:

"Nagyon sok idézet a Bibliából, amit idéztél nincs bennük olyan, hogy letérdeltek, aztán arcra borultak, csak annyi, hogy arcra borultak. Tehát ha nem térdeletek le, akkor az nem teljes ima a te meghatározásod szerint nem?"


A Biblia nem írja le a teljes imát. Csaj egy-egy részét, de kivehető hogy imáról van szó. Mózes 2. könyve, 4:31 például úgy írja "meghajoltak és leborultak", tehát itt már két részletét is ír ami egymás után következik. Ha megnézed a muszlim imát, a meghajlást a leborulás követi tehát ez is egyezik.



"Pedig itt ugyanaz a szó szerepel, mint Máté 26:39, Máté 5:44, Máté 6:5-9, Lukács 18:10-14, Apcsel 9:40, és Apcsel 20:36, és Máté 19:13-nál. Márpedig ez a Biblia szerint ima."


Nem néztem meg a görög fordítást, de más szónak kellene szerepelnie mert itt fohászról van szó. Egyébként többszáz év telt el mire leírták az Újszövetséget. Lehet addigra összemosták a kettőt.Pál írásai pedig a lehető legkevésbé megbízhatóak. Nem is értem egyébként mit keres a Bibliában.

2020. okt. 10. 20:06
 152/960 A kérdező kommentje:

"#132 az egész részt letudnad írni?"


Utánanéztem és 76 alkalommal szerepel a szeretet szó a Koránban és még sok hadiszban is. Arra sajnos nincs kapacitásom hogy mindet kigyűjtsem de amiket mutattam szerintem kiderül hogy a szeretet mennyire fontos az iszlámban.

2020. okt. 10. 20:08
 153/960 anonim ***** válasza:
100%

#152 nem a szeretet részére gondoltam, bocsánat hogy nem voltam specifikus a kérdésben.


Arra gondoltam, hogy van ez a részlet: Máté 26:39 Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te."


És írtad hogy ez szerinted ima és nem fohasz, mert ez nem a teljes rész.

2020. okt. 10. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 154/960 anonim ***** válasza:
100%

"De ezt már leírtam. Nem az ima módja áll középpontban. Része az imának. Abból pedig hogy Jézus felébresztette a tanítványait azért hogy imádkozzanak, az következik hogy az ima elvégzése kötelező."


Megint nem érted. Ha egy tanítónéni magyarázza a gyerekeknek, hogy "Gábor biciklivel átjárta a várost, hogy embereknek segítsen, gyerekeket, ti is tegyetek így", akkor ennek a mondatnak vagy a történetnek a közepében nem az áll, hogy biciklivel kell menni, a tanító néni nem fogja leszidni a gyerekeket, ha nem biciklivel mentek.

Jézus nem azért ébresztette fel a tanítványait, mert akkor kellett imádkozni, hanem tudta, hogy nemsoká eljön az Ő órája és a tanítványok szunyókáltak, ahelyett hogy vele lettek volna vagy mondjuk áldották volna Istent.


"Van olyan keresztény aki meg is issza."


Ezt én sem helyeslem.


"Egymásnak osztották szét? :) Ez viszont a törvény kijátszása."


Megint, Jézus nem törvényekről meg parancsokról beszélt.

Meg nem csak egymásnak osztották szét, mellette sokan dolgoztak is. Akinek kellett, annak adtak.


"A zsidók ma is naponta háromszor imádkoznak kötelezően tehát ők is meg fogják erősíteni hogy az ima kötelező."


A zsidók nem mérvadók, a Biblia az, az pedig nem írja hányszor és hogyan kell imádkozni. Ha a hinduk mondanák hogyan kellene imádkozni, ők sem lennének mérvadók.

De lehet azt mondod azért mérvadók a zsidók, mert valószínűleg én sem ismerem a Bibliát, mint sok keresztény, de ez nem így van.


"Ez egyáltalán nem biztos. Lehet valaki tiszteletlen azzal akit amúgy szeret. Lényeg az hogy úgy logikusabb ha önmagában veszed legfőbb törvénynek az egyistenhitet. A szeretet, tisztelet, engedelmesség stb pedig ezután jön."


Amikor Jézus a legfontosabb törvényről beszélt, akkor nem konkrét dolgokat mondott, például, hogy egy Isten van, vagy szeretni kell Istent. A legfontosabb törvény, hogy minden erődből, teljes szívedből az egyetlen egy Istent kell szolgálnod.


"Megnézted a videót amiben a muszlim ima és fohász látható? Nézd végig majd olvasd el újra a Bibliai verseket."


Megnéztem. Azért, mert te vagy a muszlimok különbséget tesznek a fohász és az ima között, nem azt jelenti, hogy a Biblia is. A Bibliában van földre borulás és tárt tenyerekkel az ég felé nézés is, de semmi jel nem utal arra, hogy a Biblia különbséget tenne köztük.


"A Biblia nem írja le a teljes imát. Csaj egy-egy részét, de kivehető hogy imáról van szó. Mózes 2. könyve, 4:31 például úgy írja "meghajoltak és leborultak", tehát itt már két részletét is ír ami egymás után következik. Ha megnézed a muszlim imát, a meghajlást a leborulás követi tehát ez is egyezik."


De akkor mért kéne a keresztényeknek betartani a teljes imát, ha a Biblia nem említi?


"Nem néztem meg a görög fordítást, de más szónak kellene szerepelnie mert itt fohászról van szó. Egyébként többszáz év telt el mire leírták az Újszövetséget. Lehet addigra összemosták a kettőt.Pál írásai pedig a lehető legkevésbé megbízhatóak. Nem is értem egyébként mit keres a Bibliában."


Éppenséggel lehet, hogy más szónak kéne szerepelnie, de ez csak egy feltételezés.

Emellett mindegy, hogy Pált ki mennyire tekinti hitelesnek, az biztos, hogy az összes zsidó szokást betartotta, hiszen farizeus volt, tehát Pál hitelessége itt nem számít.


De akkor ez a válasz a kérdésre. Azért nem arcra borulva imádkoznak a keresztények, mert 1Tim 2:8-ból és a többi imáról szóló idézetekből kiderül, hogy a Biblia nem tesz különbséget ima és fohász között.

2020. okt. 10. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 155/960 anonim ***** válasza:
100%

"Akkor nem érted. A ima nem csak arccal a földre borulásból áll."


Akkor én most adtam fel. Te egyszerűen képtelen vagy elrugaszkodni a saját nézőpontodtól. Ismersz egy kötött ima formát és abból indulsz ki. Ezt a vetíted rá az összes szövegre. "Ha valaki áll, akkor biztos épp abban a pozícióban van, amikor állni kell." Csakhogy az égvilágon sehova nincs leírva a Bibliában, hogy hogyan kell imádkozni, az Újszövetség meg végképp nem határozza meg. Ahol tehetné, ott nem teszi. Így az egész csak a te feltételezésed.

Továbbá mit mondhatnék arra, hogy képes vagy leírni, hogy a 1Tim 2:8-ban nem imáról, hanem fohászról van szó, csak azért, mert szerinted nem úgy kell imádkozni? Ha te képtelen vagy figyelembe venni a tényeket, akkor ez a beszélgetés soha nem fog haladni sehová.


"Ő hazugságokat állít aminek semmi alapja nincs a Koránban."

De, a te állításodnak semmi bibliai alapja nincs, csak te ezt nem vagy hajlandó elfogadni, mert az sérti a világképedet. A saját véleményedet akarod másokra erőltetni, a másik véleményét pedig teljesen figyelmen kívül hagyod. Már többször is beszéltünk, de most megint adtam egy esélyt, mert arra gondoltam, hogy talán téged tényleg érdekel mások véleménye és tényleg csak nem érted a dolgot. Most újfent bizonyítottad, hogy ez nem így van. Téged sem a tények, sem mások meglátásai, nézőpontja nem érdekel.

Ezt írod: "A rituálisan elvégzett ima hol ellentétes a te hiteddel?" Már leírtam. Nem ellentétes. Úgy imádkozol, ahogy akarsz. Nem mi hadakozunk a te imádkozási módod ellen, hanem te a miénk ellen.

"Mi egy magyar fordítást olvasunk. Lehet például a héber vagy görög szövegben van különbség a szavak között amit imának fordítottak mindkét esetben." Időt szántam arra, hogy kikeressem neked a görögből és láthatod, hogy nincs különbség, de téged ez nem érdekel.

2020. okt. 11. 04:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 156/960 tgt ***** válasza:
100%

Kérdező:


Azt írod:

„Három videót linkeltem. Az egyikben két keresztény és egy zsidó imádkozik, nagyon hasonlóan ahogy a muszlimok. A második videóban csak zsidók imádkoznak. A harmadik videóban egy zsidó rabbi magyarázza el hogyan kell elvégezni a rituális mosakodást. Javaslom nézd végig.”


Remek, hogy youtube videókkal akarod bizonyítani, hogy a zsidók úgy imádkoznak, ahogy a muszlimok. Nem úgy imádkoznak. Menj el egy zsinagógába, nézz végig egy Istentiszteletet.


Azt írod:

„Pont hogy a muszlimok követik a Bibliát ebben a kérdésben, keresztények pedig nem, hiszen kiderül hogy az ima kötelező és rituálisan kell elvégezni.”


Semmi ilyesmi nem derül ki. A Bibliából az derül ki, hogy sokféleképpen lehet imádkozni, nincs kötelezően meghatározott mozdulatsor. A Tóra 613 parancsot tartalmaz, az élet minden területét szabályozza, az ima mozdulatairól nem tesz említést. Mint már írtam, a muszlimok nem a Bibliát követik, hanem Mohamed tanításait.


Azt írod:

„Nincs miért bocsánatot kérnem. Rengeteg Bibliai verssel bizonyítottam. Te viszont még mindig nem válaszoltál a kérdésekre:

Jézus miért imádkozott arccal a földre borulva? Ábrahám Mózes és a többi próféta miért imádkozott arccal a földre borulva? A zsidó nép miért imádkozott arccal a földre borulva? Egyes keresztények miért imádkoznak ma is arccal a földre borulva?”


Belső indíttatásból borultak földre, Isten ugyanis közvetlenül szólt hozzájuk, illetve jeleket küldött számukra. Jézus pedig a kereszthalála előtti éjszakán félelmében, vívódásában és elkeseredésében borult le. Szóval, le lehet borulni Isten előtt, ha valaki ennek érzi szükségét, de a Biblia sehol nem írja ezt kötelező mozdulatnak. Ezért sem a zsidóktól, sem a keresztényektől nem elvárás, hogy a mindennapi imáikat leborulva végezzék.

2020. okt. 11. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 157/960 A kérdező kommentje:

"És írtad hogy ez szerinted ima és nem fohasz, mert ez nem a teljes rész."


Azt írtam hogy ez ima, de csak egy része. A Biblia nem írja le az egészet. Mi a kérdés?

2020. okt. 11. 17:26
 158/960 A kérdező kommentje:

"Jézus nem azért ébresztette fel a tanítványait, mert akkor kellett imádkozni, hanem tudta, hogy nemsoká eljön az Ő órája és a tanítványok szunyókáltak, ahelyett hogy vele lettek volna vagy mondjuk áldották volna Istent."


Jézus nem tudhatta hogy mi fog történni, de ha tudta volna, akkor ebből miért következik az hogy a tanítványoknak imádkozniuk kell akkor? Sokkal logikusabb hogy azért ébresztette fel őket mert akkor imádkozni kellett. Ha az ima nem kötelező, ahogy állítod akkor miért kötelező akkor mikor Jézus mondja? Ennek semmi értelme.



"Megint, Jézus nem törvényekről meg parancsokról beszélt."


De igen. Jézus parancsokról és törvényektől beszélt amiknek a betartása kötelező.


Máté 5:19 Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában


Ebből az következik hogy a legkisebb parancsot is be kell tartani és tanítani kell.



"A zsidók nem mérvadók, a Biblia az, az pedig nem írja hányszor és hogyan kell imádkozni. Ha a hinduk mondanák hogyan kellene imádkozni, ők sem lennének mérvadók."


Ugyanazt az Ószövetséget olvassák mit a keresztények, így azért van némi jelentősége hogy a zsidók hogyan látják.



"A legfontosabb törvény, hogy minden erődből, teljes szívedből az egyetlen egy Istent kell szolgálnod."


Igen, ezzel egyetértek.


"Megnéztem. Azért, mert te vagy a muszlimok különbséget tesznek a fohász és az ima között, nem azt jelenti, hogy a Biblia is. A Bibliában van földre borulás és tárt tenyerekkel az ég felé nézés is, de semmi jel nem utal arra, hogy a Biblia különbséget tenne köztük."


De nem is zárja ki semmi a Bibliában hogy külön kell választani az imát és fohászt. Oké hogy konkrétan nem írja de ki lehet következtetni. Az egyértelműen kiderül hogy a Biblia egyes esetekben rituálisan elvégzett imáról ír. De látunk olyat is amikor egyszerűen csak megszólítják Istent. Tehát van mikor rituálisan kell elvégezni az imát, és saját szavaiddal is bármikor szólhatsz Istenhez. Ez a két eset fordul elő a Bibliában. Ha ezeket nevén nevezzük akkor első az ima, utóbbi a fohász. Ennyire egyszerű és benne van a Bibliában.



"De akkor mért kéne a keresztényeknek betartani a teljes imát, ha a Biblia nem említi? "


A Korán sem írja le az ima teljes folyamatát. Ezt a próféták tanították és hadiszokból tudjuk. Azt viszont leírja a Biblia és a Korán is hogy az ima kötelező.



"Emellett mindegy, hogy Pált ki mennyire tekinti hitelesnek, az biztos, hogy az összes zsidó szokást betartotta, hiszen farizeus volt, tehát Pál hitelessége itt nem számít."


Pont hogy nem tartotta be. Pál volt az egyik aki azt mondta keresztényeknek nem kell betartaniuk az Ószövetség törvényeit.


"De akkor ez a válasz a kérdésre. Azért nem arcra borulva imádkoznak a keresztények, mert 1Tim 2:8-ból és a többi imáról szóló idézetekből kiderül, hogy a Biblia nem tesz különbséget ima és fohász között."


Pál mégcsak nem is látta Jézust. Pál volt az aki elkezdte megváltoztatni Jézus tanítását. Szóval Pál írásainak semmi keresnivalója sincs a Bibliában.

2020. okt. 11. 17:56
 159/960 anonim ***** válasza:
100%

#157 nálatok az ima egy recitálásból áll a megadott imákközül kell valamelyiket mondani az adott ima közben, ez igaz?


Ha igen, akkor az amit Jézus mond az nekem úgy tűnik, hogy saját szavait használta. Erről mit gondolsz?

2020. okt. 11. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 160/960 anonim ***** válasza:
100%
Igazatok van, mától mint keresztény leborulva is imádkozom, térdelve is és utána áldást kérően állva széttárt karokkal.
2020. okt. 11. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 ... ❯❯

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!