Hívők ÉS HITETLENEK! Mi a véleményetek az ateistákról?

Szerintem a hit a gyenge emberek mentsvára. Ha egyedül nem megy, akkor előveszik a Bibliát és ettől várják a megoldást. Viszont nem a saját találékonyságuknak tulajdonítják, hogy jobb lett a sorsuk, hanem valamilyen "Isten" megsegítette őket.

Na mármost én (mint ateista) úgy gondolom, hogy rajtam eddig soha a büdös életben senki nem segített és mindent magamnak köszönhetek.

Vannak akik a vallásba "kapaszkodnak", így nem érzik magukat egyedül, még akkor sem, ha ténylegesen egyedül vannak és vannak a többiek, akik tudják, hogy ők irányítják és alakítják az életüket és nem más.

Egyébként semmi gond nincs a vallásos emberekkel.

Mondjuk én a Bibliát úgy képzelem el, mint a világ "legagyoncenzúrázottabb" mesekönyvét, szóval hiszi a piszi :) Én azzal támasztottam ki az egyik szekrényt :D (Isten bocsá')

ma 20:45

Ez még mindig jobb, mintha pornó-magazinokért cserélgetnék a Bibliát... (ha jól tudom Helsinkiben volt ilyen)

Az hogy azért nem utálják az Istent, mert Etiópiában éheznek a gyerekek, és ezért letagadják a létét.

XD

Javítok!

Azt, hogy azért utálják az Istent, mert Etiópiában éheznek a gyerekek, és ezért letagadják a létét.

XD

ateizmus (a gör. theosz 'Isten' és az a fosztóképzőből): istentagadás, istentelenség. - I. Története. 1. Az ateizmus egyik formájának tekinthetők a Buddha előtti ősi indiai filozófiák és vallások, melyek Isten nélkül megyarázzák a világot és az embert. Kínában és a Közel-K-en az ókorban ismeretlen volt az ateizmus; a mindenséget és az egész emberi életet rettenetes istenségek tartották hatalmukban. A fejlettebb kultúrákban az istenség szelídebb alakot öltött, a gör-róm. politeizmusban egészen emberközelivé vált, de az istenek változatlanul hatalmuk alatt tartották az emberi életet. - 2. Izraelben, mivel a nép az igaz Isten kinyilatkoztatásának birtokosa volt, az ateizmus az ostobaság felső fokának számított (Zsolt 14,1; 53,1); a bálványimádás a legnagyobb bűn. - 3. Szt Pál úgy látja, hogy a pogányok erkölcsi romlottsága Isten büntetése bálványimádásuk miatt (Róm 1,18). A pogányságból megtérteket emlékezteti, hogy keresztségük előtt reménytelenül és Isten nélkül, „ateistaként” éltek (Ef 2,12), s hogy a pogányok nem ismerik Istent (1Tesz 4,6). Mivel azonban Isten a teremtett világból fölismerhető, a bálványimádóknak nincs mentségük (Róm 1,19-20). Szt Pál Athénban az ismeretlen istennek sztelt oltárban fölismerte az emberi szív kiolthatatlan vágyát az egy, igaz Isten iránt, akit ő Krisztusban hirdetett. A krisztusi kinyilatkoztatás óta az ateizmus az ő istenségének tagadását is jelenti. - 4. A gör-róm. műveltség területén az ateizmus a legnagyobb bűnök közé tartozott, a gör. törv-ek néha halállal is büntették. Isteneiket 3 csoportra osztották: a mesék és mítoszok, a term. és a fil-ok, az áll. és a pol. isteneire. A mesék és mítoszok isteneit a nép képzeletére bízták, az áll. istenek azonban a társad. élet alapját képezték, tiszteletük kötelező államvallás volt. Ateista az a polgár, aki tagadta az állami istenek létét, v. nem tett eleget kultikus kötelezettségének. A fil-ok közül ateistának mondták azokat, akik az áll. és a népi politeizmussal szemben eljutottak a monoteizmus fölismeréséhez. Emiatt kellett menekülnie Athénból Anaxagorasznak és Prótagorasznak, s kellett meghalnia Szókratésznek. Ezzel szemben a róm. birod. eleinte toleráns volt: megkövetelte az államvallás kultuszát, a cs-korban a cs-kultuszt, de az egyes emberek személyes véleményével nem törődött, a fil-okéval sem. Az ateizmus problémája a zsidósággal és a kerséggel jelent meg. A zsidók ateizmusára a gettó, a keresztények ateizmusára a keresztényüldözés volt a válasz. - 5. Az ősegyh. az ateizmus ellene fölhozott vádját az apologéták révén visszafordította vádlóira, ateistának nevezte a pogányokat (akik nem ismerik Krisztust, s azt, aki őt küldte, az igaz Istent), a zsidókat, a perzsákat. Alexandriai Kelemen fő ateistának tartotta Epikuroszt, s a pogányokban kettős ateizmust látott: nem ismerik el az igaz Istent és istenként tisztelik azt, aki és ami nem Isten. Ugyanígy ateisták voltak a különféle eretnekségek (animizmus, manicheizmus, doketizmus) követői, a markioniták és a szentlélektagadók. - Az ateizmus ókori fogalma tehát összetett. Részben Isten létének közvetlen tagadása, részben tiltakozás az olyan istenfogalom ellen, amely összeférhetetlen az igaz Istennel. A legnagyobb gör. fil-ok ilyen értelemben voltak ateisták, s szegültek szembe a népi és áll. istenségekkel, de a kerséggel is, mert számukra a megfeszített Krisztus istensége ostobaságnak tűnt. De uígy tartották ateistáknak a ker. tudósok a pogányokat Isten létének, az eretnekeket a helyes istenfogalom tagadása miatt. - 6. A középkorban az ateizmus tört-e és megítélése egybeesett az eretnekségekével. - 7. Az újkorban ismét megjelent az ateizmus, és 3 forrásból táplálkozik: a felélesztett antik fil-ból (főként a sztoicizmusból, a szkepticizmusból és az epikureizmusból), a reformációból és a fil. panteizmusból. Descartes és Malebranche még szilárdan istenhívő volt, Bacon úgy nyilatkozott, hogy „aki csak ízlelgeti a filozófiát, hajlik az ateizmusra, de aki igazán merít belőle, az vallásos lesz”. A reneszánsszal azonban megkezdődött a nyíltan hirdetett ateizmus, és a 16-18. sz: érte el tetőfokát. Képviselői az ang. deizmus, a fr. felvilágosodás és liberalizmus, a német racionalizmus követői. A 19. sz. No-ban Feuerbach és Haeckel a porosz államegyh-zal szemben fegyverként használta az ateizmust. Marx Feuerbachot követve minden különbségtétel nélkül a kerség ellen fordította Démokritosz és Epikurosz valláskritikáját, és nyílt, harcos ateizmust hirdetett. A marxista dialektikus és történelmi materializmus szövetségest talált a darwini fejlődéselméletben (darwinizmus), mert úgy vélte, kielégítő magyarázatot ad az ember eredetére. Marx tanítványai, Lenin és Sztálin a kommunizmus hitvallásává, s ahol hatalomra kerültek, államvallássá tették az ateizmust: pártjuk tagjaitól megkövetelték, s az eljövendő boldog kommunizmus ideológiai alapfeltételeként erőszakosan terjesztették. - A modern ateizmus egy másik reneszánsz kori forrása Macchiavelli, kinek erkölcstelen, ateista államelmélete nagy hatással volt egész Eu. pol. életére. A vádak, amelyek a bolsevik kommunizmus ellen szólnak, igazában a macchiavellizmust támadják. A modern elméleti ateizmus fő forrása Spinoza, Kant, Hegel, Schopenhauer panteizmusa.

- II. Az ateizmus fajtái. 1. A gyakorlati ateizmus életforma, melyben az ember úgy él, mintha Isten nem léteznék. Nem tiszteli őt, csak önmaga, s legfeljebb a társad. törv-eihez igazodik. - 2. Az elméleti ateizmus Isten létének közvetlen v. közvetett, tételes tagadása. a) A közvetett (negatív) ateizmus tagadja Isten létét, mert nem ismeri Istent. Azt vallja, hogy Isten létének kérdése ítélőképességének körén kívül esik; v. közömbösségből nem óhajt foglalkozni vele (indifferentizmus). - b) A közvetlen (pozitív) ateizmus cáfolja és támadja Isten létének bizonyítékait, a vallás és az istentiszt. emberi természetből fakadó voltát (anima naturaliter christiana), a gondviselést, a lélek halhatatlanságát, az erkölcsi felelősséget, Isten bíró voltát. Meggyőződéssel hirdeti, hogy nincs Isten, minden istenbizonyítást tudománytalan szemfényvesztésnek, tévedésnek tart, s e bizonyítás lehetőségét elvileg zárja ki. - III. Teol. szempontból nézve nemcsak minden olyan filozófia és vallás ateizmus, amely Isten létét tagadja, hanem azok is, amelyek Isten valamely lényeges tulajdonságát tagadják. Az ateizmus ellenkezik a természetes erkölcsi törv-nyel, ezért korábban az Egyh. általánosságban nem foglalkozott vele, hanem egyenként ítélte el azokat a fil. rendszereket és eretnekségeket, melyek tagadják Isten létét, megismerhetőségét és helyes fogalmát. Az ateizmus összefoglaló, rendszeres elítélése az I. vat. zsin-on történt a Teremtőről és a kinyilatkoztatásról szóló fejezetekhez csatolt anatémákban. A zsin. Isten létének tagadói közül elítéli azokat, akik 1. tagadják a látható és láthatatlan világ teremtő Urát; 2. akik azt állítják, hogy az anyagon kívül más nem létezik; 3. akik a teremtett dolgok és Isten lényegét v. szubsztanciáját azonosnak mondják; 4. akik azt állítják, hogy a véges valóságok az isteni lényegből áradnak ki v. ennek megnyilvánulásai, ill. a teremtés az önmagában meghatározatlan istenség önmeghatározása; 5. akik tagadják a világ semmiből való teremtését, v. azt mondják, hogy a teremtés nem szabad cselekete Istennek. - Az 1. kánon az elméleti ateizmust, a 2. az abszolút materializmust, a 3. általában a panteizmust, a 4. a panteizmus fajtáit (emanatizmus, evolucionizmus, idealizmus), az 5. Günther tanítványait ítélte el. A kinyilatkoztatásról szóló rész kánonjai az Isten megismerhetőségét tagadók ellen szólnak (DS 1801-1809). - Lényegéből áradó ateizmusa miatt ítélte el a p. a modernizmust. Az ateizmus elítélése minden olyan p. állásfoglalás is, ami az agnoszticizmus, az indifferentizmus, a naturalizmus, a racionalizmus, a liberalizmus, a szabadkőművesség és a kommunizmus ellen irányul. - IV. Erkölcsileg nézve a gyakorlati ateizmus bizonyos ideig bűntelen is lehet. Hitetlen család, vallástalan isk-k, az élet nehézségei, szenvedélyek bizonyos ideig elterelhetik az ember figyelmét Isten létéről, de előbb-utóbb mindenki szemben találja magát léte alapkérdéseivel. Az ilyen ateizmus kialakulásához hozzájárulhatnak a kat. hívők is méltatlan életükkel, s a különféle felekezetek is az egymás közti vitáikkal, de véglegesen nem menthetik föl az embert felelőssége alól. Az elméleti negatív ateizmus Közép-Eu-ban aligha lehetséges. A pozitív ateizmus súlyos bűn: istentagadás, vallástalanság, hitetlenség.