Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Keresztények miért támogatják...

Keresztények miért támogatják Izraelt és nézik el a palesztinok ellen elkövetett tömeggyilkoságokat?

Figyelt kérdés

Nem lehet nem észrevenni hogy általában véve a keresztények többsége minden szinten Izrael mellett áll. Ez számomra értehetetlen. Vallási és emberei oldalról nézve is.


Ha vallási megközelítésből nézem, a zsidók nem fogadják el Jézust. Egyszerű csalónak tekintik aki házasságon kívül született, az Újszövetséget pedig olyan könyvnek ami az Ószövetséget veszi alapul de alapjaiban változtatja meg azt.

Az iszlám viszont prófétaként tiszteli Jézust, édesayját Máriát szintén tiszteli, egy fejezet kapta a címét róla a Koránban, az Evangélium pedig eredetileg Isten kinyilatkoztatása.


Emberi oldalát tekinte pedig méginkább értehetetlen sok keresztény hozzállása. Számos emberjogi szervezet, de még az ENSZ is háborús bűnnnek nevezte azt amit Izrael tesz a palesztinokkal. Nagyon sok palesztin civilt gyilkolnak meg. Nőket, gyerekeket. Nem látom hogy ezt elítélnék. A pápa is csak annyit mondott, fejezzék be harcokat, de semmi mást. Nem tudom, biztosan van olyan keresztény aki elítéli a civiliek elleni támadást mindkét oldal esetében, de nem jellemző vagy nem ez jelenik meg a médiában.


Nem várom keresztényektől hogy a muszlimok oldlára álljanak, de azt igen hogy legalább legyenek pártatlanok.



2021. máj. 20. 23:20
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ... ❯❯
 71/252 anonim ***** válasza:
16%

"A béke akkor jön el, ha majd a palesztinok jobban szeretik a gyerekeiket, mint amennyire a zsidókat gyűlölik." - Golda Meir nyomán, aktualizálva. A mondás nagyon sarkos, de szerintem megmutatja a Hamász-Izrael háború gyökerét."


A cionista gagyi propaganda senkit nem érdekel. Cizonisták senkit nem szertnek magukon kívül, a zsidó vallás pedig a legresszistább a világon mert a zsidók kiválasztottságát és felsőbbrendűségét hirdeti.



"A Hamász a városokból lő Izraelre, pontosan tudva, hogy jönni fog válaszul a célzott rakéta Izraelből. (Oké, Izrael ilyenkor előre szól, és van 1 óra összepakolni és elmenni.) De a Hamász nem a szántóföldről lő -- pedig Gáza kb. fele szántó! (Nézd meg Google Maps-en.) De nem, iskolákból, lakóépületekből és kórházakból lőnek."


Nem gondolod komolyan hogy a palesztinok majd azt a kevés fegyvert amivel védekezni tudnak, kiteszik a mezőre? Te ennyire hülye vagy? Nyilván azért építik az alagutakat hogy oda rejtsék el a fegyvereket. Nagyon kedves Izrael hogy 1 órával előre szól hogy lebombázza a kórházat, iskolát, lakóépületeket. Te kb a násikkal vagy egyszinten ha ez számodra elfogadható. A cionisták semmiben nem különböznek a náciktól.



"- A "civil áldozatok" között most is felülreprezentáltak a katonakorú férfiak ("rakétakilövő civil", "lőszerraktári logisztikai menedzser", "rakétaösszeszerelő munkás", gondolom), és persze mindig Izraelre fogják azokat is, akiket a Hamász rakétái öltek meg."


Csak a mostani konfliktusban 63 palesztin gyereket gyilkolt meg az Izraeli hadsereg és annyira gerinctelen vagy hogy megpróbálod behazudni hogy a palesztinok ölték meg őket?



"A legutóbbi palesztin választásokat (2006!) a Hamász nyerte, és azt mondják, hogy a mostanra kiírt választást azért halasztotta el a Fatah, mert megint a Hamász állt nyerésre. Ez mutatja a civil lakosság preferenciáit. Gondold végig. És vesd össze az idézett mondattal."


A Fatah nem tesz semmit Ciszjordániában. A terület Izraeli ellenőrzés alatt áll, és folyamatosan épülnek az illegális zsidó telepek. Nyilván a palesztin nép nem fog egy olyan szervezetre szavazni aki behódolt Izraelnek.



"Izraelben minden újépítésű házban kötelező óvóhelyet építeni. (Az óvóhely egész jól, bár nem tökéletesen véd a rakéták ellen.) Vajon ez mennyivel dobja meg az országban _minden_ új épület költségét? (20-30%? Én ennyire tippelnék.)"


És szerinted ez kit érdekel? Kit érdekel hogy a fasista Izraelben mennyibe kerülnek az épületek költségie? A földet ellopták a palesztinoktól szóvaltelekárat nem fizettek.



"Izrael _valamennyire_ próbál tekintettel lenni a palesztin civilekre."


Ez egy undorító hazugság. Senki nem hiszi el. Mindenki tudja hogy Izrael szándékosan a palesztin civuleket lövi, a keresztény világ ennek ellenére Izraelt támogatja.



"És csodálkozunk, hogy több palesztin halt meg? Mi ezen a meglepő? Play stupid games, win stupid prizes."


Ez a kijelentésed is bizonyítja hogy keresztényeket nem érdekli hány muszlim civil hal meg. Egy átlag keresztény számára az hogy Izrael meggyilkolt 63 palesztin gyereket, teljesen érdektelen.

2021. máj. 22. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/252 anonim ***** válasza:
3%

Nos én nem vagyok keresztêny, de ha abból indulok ki hogy ti azok vagytok, akkor nem tudom Krisztus mit szólna ha hallanà, hogy ti a "követői" azt élvezitek, hogy csalàdokat, emberi sorsokat tettek tönkre, gyerekeket gyilkolnak, tartanak félelemben. Elvették egy néptől a hazàjàt és gyakorlatilag bezàrtàk őket mint az àllatokat szokàs :(


Ha ti keresztények vagytok, akkor szégyelljétek magatokat ! Ha létezett volna a Megvàltó Krisztus Uratok akkor mit szólna most hozzàtok ???


Abdullah

2021. máj. 22. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/252 anonim ***** válasza:
0%

"Jézus fegyverek és hadsereg nélkül hódította meg a világot Mohamednek ez csak fegyverrel és sereggel sikerült ,pont úgy ahogyan az a gyarló emberi hódítóknak!"


Látod, mondtam hogy csak hazudozni tudsz. Egyrészt Jézust életében alig követték. Csak a családtagjai és néhány tanítványa követte a Biblia szerint. Utána fokozatosan meghamisították a tanítását mindenféle pogány elemel, te pedig ezt az össze-vissza hamistott vallást követed. A kereszténység pedig szinte csak erőszakkal tejedt, egy rövid kezdeti időszakot kivéve. Az iszlám viszont nem erőszakkal terjed. Ez csak keresztények hazudják.



"A palesztinok/arabok hiába próbálkoztak Izrael elpusztításával az nem sikerült! Pedig még anno a Szovjetunió is támogatta őket!"


Izrael önmagát pusztítja el ezzel a tömeggyilkos terjeszkedő politikával.



"Bár a te logikád szerint ők is keresztények szóval a keresztények támogatták a palesztinokat is de hiába mert elbuktak újra és újra és újra és újra és újra és újra! Na és ki tudja hányszor buknak még el!"


Ki keresztény? :) Azt ugye nem gondolod komolyan hogy egy olyan fasisztia terrorállam sokáig létezhet mint Izrael? Ahogy a náci Németország és a többi fasiszta állam, Izrael is el fog bukni.



"A jelenlegi tényállás szerint Allah nem tudja a palesztinoknak adni Izrael földjét!"


Javaslom olvasd el a Koránt mert megjósolja mi fog történni:


17/4-6 És Izráel fiaival kapcsolatban közöltünk az írásban (a Tórában): "Bizony, ti két ízben fogtok romlást okozni a földön, és fennhéjázva fogtok hatalmaskodni. Amikor az első alkalom ígérete bekövetkezik, hatalmas erejű szolgáinkat küldjük ellenetek. És tűzzel-vassal végigkutatják házaitokat és így Allah beteljesítette az ígéretét. Aztán visszaadjuk nektek fölöttük a hatalmat, s bőségesen ellátunk benneteket javakkal és fiúgyermekekkel és számosabbá tesszük a hadi népeteket."



Azt írja a Korán hogy a zsidók két alkalommal okoznak romlást a Földön. Az egyik már megtörtént, és Allah megbüntette a zsidókat ezért. Ugye a zsidó állam megszünt az első században mert leigázták őket. Aztán azt írja visszakapnak a zsidók mindent, hatalmat, javakat bőséggel, erős hadsereggel. Ez van napjainkban.


Így folytatódik:


77/7 Ha jót cselekszetek, a magatok hasznára teszitek a jót. Ha pedig rosszat cselekszetek, az is a magatoké. És amikor az utolsó alkalom ígérete bekövetkezik, elküldjük ismét a szolgáinkat, hogy fájdalom torzítsa el az arcotokat, és hogy bizony belépnek az Al-Akasza mecsetbe, amiképpen legelőször beléptek oda, és az írmagját is megsemmisítik annak a hatalomnak, amit szereztetek.


Tehát második alkalommal is mikor a zsidók romlást okoznak, Allah megbünteti őket és megsemmisül a hatalmuk. Tehát a Korán előre megjósolta mi fog történni és amit ír az eddig be is következett, és nyilván a vége is be fog következni.



"Az iszlám soha nem győzi le Izraelt de a keresztényeket sem! Nem egy példa bizonyítja hogy a legreménytelenebb helyzetben is bagatell dolog vagy dolgok vezetettek a teljes megsemmisülés elkerüléséhez!"


Isten fogja megbüntetni Izraelt és ezt maguk a zsidók is tudják. Az ortodox zsidók pontosan ezért Izrael állam létezését is ellenzik és a palesztinok mellett állnak. Tudják hogy Isten el fogja törölni ezt a fasiszta terrorállamot. Az iszlámnak pedig nem célja mások legyözése. Vallásszabadságot hirdet és ellenzi a erőszakos térítést. Egyébként ti keresztények önmagatokat győztétek le ezzel az összes vissza hamisított keresztény vallással.

2021. máj. 22. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/252 anonim ***** válasza:
1%

"Azt még tegyük hozzá, hogy Izrael Isten kiválasztott népe a Biblia szerint, és azért történtek ezek a csodák mikor meg akarták semmisíteni őket! És ez a jövőben is így lesz, benne van a Bibliában. Izgalmas nagyon látni, ahogy a próféciák beteljesednek!"


Ez neked csoda ? Hogy Izrael népirtást követ el? Jól mutatja keresztények milyen erkölcsi mélységekben vannak, hogy egy népirtást isteni csodának tekintenek. A Korán egyépként megjósolta mindezt és azt is hogy mi fog történni. Előző válaszomban elolvashatod a Korán verseket.

2021. máj. 22. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/252 anonim ***** válasza:
3%

"Nem hamisították, ez így történt, megvannak az okai, nem fogok veled teológiai vitába keveredni erről mert mintha a falnak beszélnék!"


Ha szerinted Isten nők és gyerekek tömeges legyilkolására, népirtásra adott parancsot, akkor csak téged minősít és a többi keresztényt aki ebben hisz és mutatja erkölcsileg milyen szinten vagytok.



"A felsorolt 4 igevers ószövetségi és lezárt, megtörtént eseményeket mutat be. Nem vonatkozik a jövőre, ne keverd ide a jelen eseményekhez!"


Jézus egy szóval sem mondta hogy az Ószövetség érvénytelen sőt azt mondta nem azért jött hogy eltörölje a törvényt tehát a te vallásod szerint még érvényben van.



"A nekik járó földről pedig ennyit: a rómaiak elűzték őket a földjükről, diaszpóra szó mond valamit? A törzsek szét lettek szórva. Még van amelyik nem került elő, de elő fog! Ők is zsidók! Jó pár millió ember!"


És akkor mi van? Ez 2 ezer éve történt. Sok más népet is elűztek. Ez nem jogosítja fel a zsidókat arra hogy kirtsák a jelenleg ott élő palesztinokat.



"És milyen népirtásról beszélsz? Azt a nácik csinálták az arabok tanácsára!"


Az araboknak mi közük van a nácikhoz? :) Döbbenetes hogy keresztények mit össze nem hazudnak.



"Izrael önvédelmet folytatott most!"


Izrael népirtást folytat több mint 70 éve.


Jó hogy ki lett írva ez a kérdés. Megint bebizonyosodott hogy a keresztények gátlástalanul hazudoznak és támogatják a fasista Izraelt a népirtásban.

2021. máj. 22. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/252 anonim ***** válasza:
100%

Könnyű volt a Koránnak megjósolni azt, ami már megtörtént. A Korán irásakor Izraelt már leverte Róma.

A másodikra meg ne várjatok.

2021. máj. 22. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/252 anonim ***** válasza:
89%
Nem tetszik nekem itt ez a muszlim hit-terjesztés. Talán tisztelhetnétek a keresztény vallást amely alapján a prófétátok megirta a Koránt.
2021. máj. 22. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/252 anonim ***** válasza:
95%

"Egyrészt Jézust életében alig követték. Csak a családtagjai és néhány tanítványa követte a Biblia szerint. Utána fokozatosan meghamisították a tanítását mindenféle pogány elemel, te pedig ezt az össze-vissza hamistott vallást követed."

Hmmm A Biblia szerint Jézusnak elég sok követője volt egész Júdeában, sokszor több ezres tömegek követték Őt. Láthatóan nem ismered a Bibliát, amire hivatkozol.

Igen, sajnos tényleg meghamisították Jézus történetét, csúnyán átírták, ezt a hamisítást Koránnak nevezzük és egy nagyra törő ex-kereskedő hadúrtól származik, aki a 7. században élt.

2021. máj. 22. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/252 anonim ***** válasza:
0%

"Könnyű volt a Koránnak megjósolni azt, ami már megtörtént. A Korán irásakor Izraelt már leverte Róma.

A másodikra meg ne várjatok"


De ugye ezt írja a Korán: "Aztán visszaadjuk nektek fölöttük a hatalmat, s bőségesen ellátunk benneteket javakkal és fiúgyermekekkel és számosabbá tesszük a hadi népeteket."


A 7. század elején a zsidóknak semmiféle hatlamuk nem volt. Szétszéledve éltek állam nélkül. Jelenleg viszont jelentős hatalma van Izraelnek és a zsidóknak, bőségben élnek és erős hadseregük van. Tehát ez nem történt meg a Korán kinyilatkoztatásakor, de később bekövetkezett, tehát a Korán eddigi jósalatai mind teljesültek.

2021. máj. 22. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/252 anonim ***** válasza:
0%

"Nem tetszik nekem itt ez a muszlim hit-terjesztés. Talán tisztelhetnétek a keresztény vallást amely alapján a prófétátok megirta a Koránt."


A Koránnal helyreállt Isten eredeti üzenete amit a keresztények hamisítottak meg a Bibliában.

2021. máj. 22. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!