Mi a helyzet a 144000-rel?

Nem fontos még mert ez prófécia, ami jövőben lesz teljes és nem ez az Újszövetség legfontosabb kérdése?

de ha akarod (Jel 7)

És hallám a megpecsételtek számát: Száznegyvennégyezer, az Izráel fiainak minden nemzetségéből elpecsételve.

5.

A Júda nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt vala; a Ruben nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Gád nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt;

6.

Az Áser nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Nafthali nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Manassé nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt;

7.

A Simeon nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Lévi nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; az Izsakhár nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt;

8.

A Zebulon nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a József nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Benjámin nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt.

ennyit tudunk

Olvasd el:

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

Angolul tudóknak:

* [link]

* [link] & * [link]

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

Ez szerintem képletesen volt megfogalmazva.

Nem szám szerint kell érteni.

Jelenések 7:4: „hallottam az elpecsételtek számát: száznegyvennégyezer, Izrael fiainak minden törzséből elpecsételve.” (A következő versekben azonban ’Lévi törzse’ és ’József törzse’ is meg van említve. Ezek nem tartoztak a test szerinti Izrael 12 törzséhez. Érdekes módon azt látjuk, hogy bár ’minden törzsből el lesznek pecsételve’, Dán és Efraim törzséről mégsem esik szó. [Vesd össze: 4Mózes 1:4–16.] Itt tehát mindenképpen Isten szellemi Izraelére történik utalás, amelyről a Jelenések 14:1–3 feltárja, hogy Krisztussal együtt részesei lesznek az égi Királyságnak.)

Mi ez az elpecsételés, és kik Istennek ezek a rabszolgái? Az elpecsételés i. sz. 33 pünkösdjén kezdődött el, amikor az első zsidó keresztények felkenettek szent szellemmel. Később Isten a ’nemzetekből valókat’ is elhívta és felkente (Róma 3:29; Cselekedetek 2:1–4, 14, 32, 33; 15:14). Pál apostol olyan felkent keresztényekről írt, akik garantáltan ’Krisztushoz tartoznak’, és hozzátette, hogy Isten az, aki „pecsétjét is ránk tette, és nekünk adta az eljövendőknek zálogát, vagyis a szellemet, a szívünkbe” (2Korintusz 1:21, 22; vesd össze: Jelenések 14:1). Amikor Isten örökbe fogadja ezeket a rabszolgákat szellemfiaiként, előre megkapják az égi örökségük zálogát, mint egy pecsétet (2Korintusz 5:1, 5; Efézus 1:10, 11). Ezek után elmondhatják: „Maga a szellem tanúskodik a mi szellemünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha tehát gyermekek vagyunk, akkor örökösök is: igen, örökösei Istennek, társörökösök pedig Krisztussal, feltéve, hogy vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk” (Róma 8:15–17).

„Feltéve, hogy vele együtt szenvedünk . . .” Mit jelent ez? Ahhoz, hogy elnyerjék az élet koronáját, a felkent keresztényeknek ki kell tartaniuk, hűeknek kell lenniük mindhalálig (Jelenések 2:10). Nem arról a tanításról van szó, hogy „egyszer megmentve, örökre megmentve” (Máté 10:22; Lukács 13:24). Inkább így intik őket: „tegyetek meg minden tőletek telhetőt, hogy biztossá tegyétek magatoknak elhívásotokat és kiválasztásotokat”. Pál apostolhoz hasonlóan végül nekik is el kell tudniuk mondani: „A kiváló harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam” (2Péter 1:10, 11; 2Timóteusz 4:7, 8). Isten szellem által született fiai maradékának a kipróbálása és megrostálása addig folytatódik itt a földön, amíg Jézus és a hozzá társuló angyalok végérvényesen rá nem teszik a pecsétet ezek ’homlokára’. Ezáltal véglegesen, visszavonhatatlanul úgy azonosítják őket, mint „Istenünk rabszolgáit”, akik kipróbáltak és hűségesek. A pecsét ekkor maradandó jel lesz. Nyilvánvaló, hogy amikor "a nyomorúság négy szelét elengedik", a szellemi Izrael minden tagja véglegesen el lesz pecsételve, noha néhányan közülük még itt fognak élni fizikai testben (Máté 24:13; Jelenések 19:7). A létszámuk teljes lesz (Róma 11:25, 26).

Mivel a szellem tanúskodik az ő szellemükkel arról, hogy társörökösök Krisztussal, ők maguk tudják, hogy a 144000-hez tartoznak.

JT

Az Őrtorony Társulat azt állítja, hogy szó szerint 144 000 fő alkotja a hívők égi reménységű osztályát. A 144 000 azért nem lehet szó szerint zsidó, mert (1) a törzslista nem egyezik meg az ószövetségi listákkal, (2) József törzse sosem létezett, (3) hiányzik belőle Dán és Efraim, (4) a léviták pedig nem számítottak külön törzsnek.

A Társulat több bibliai információt figyelmen kívül hagy. Az Ószövetségben található több mint két tucatnyi törzslistából csak három egyezik meg teljesen, és van köztük hiányos is (pl. 5Móz 33). A Biblia szerint József Jákob fia, tehát igenis a 12 törzs egyikének az alapítója volt. A törzslisták rendszerint két fia valamelyikét: Efraimot vagy Manassét említik. A Jel 7 listája csak abból a szempontból példátlan, hogy József és Manassé (apa és egyik fia) külön törzsként jelenik meg. Ennek az oka nyilván a pótlás, ugyanis jogosan hiányzik a bálványimádóvá lett Dán (3Móz 24:11, Bír 18:1.30, lKir 12:28-29) és Efraim (Bír 17, Hós 4:17). Lévi azért lehet benne a listában, mert bár földje nem volt, eredetileg Jákób fia volt, és vér szerint mindenképpen külön törzsnek számított. Végül megjegyzendő, hogy Mózes áldásában József és Lévi törzse is benne van (lásd 5Móz 33).

Talán az is elkerülte a figyelmedet, hogy a 144 000 a Jel 7-ben még nem a mennyben van, hanem a földön áll. Isten csapásai és a földi katasztrófa csak az ő megjelölésük, elpecsételésük után szabadulhat el, hogy ők védve legyenek a csapásoktól vagy a csapások alatt. Logikus, hogy ők eszerint mind megérik a nagy nyomorúságot, vagy legalábbis a kezdetét, nem? De akkor hogyan lehetne őket 2000 év összes „felkentjével" azonosítani, amint azt a Társulat teszi? Hogyan lehettek folyamatosan elhívva az 1. század óta, és maradhatott mára csak kb. 9000, ha a „nagy nyomorúság" előtt és annak kezdetekor mind a 144 000 a földön van?

A 144 000 a megtérő zsidókról szól; a Társulat szerint azért nem lehetnek zsidók, mert a törzsek névsora nem egyezik az egyik ószövetségi listával, de egyrészt az Ószövetségben található húsz törzslistából csak három egyezik (!), másrészt Dán és Efraim a bálványimádás miatt hiányzik. Csupán két ponton különbözik és azt is okkal. Ez nem zárja ki, hogy a 7. fejezetben Izraelről van szó. Sőt, kifejetetten Izrael törzseiről van szó. Aki nem tartozik a törzsbe, az nem Izrael. A törzsek közt nem szerepel Dán törzse, lehet, mert a zsidó felfogás szerint az Antikrisztus Dán törzséből származik. Helyére József fiának, Manasszesznek törzse került. Tehát Dán nemzetsége, mely bálványozással kitünőleg megbélyegezte magát, ki van zárva, annak jelentéseűl, hogy mindazok, kik ahhoz hasonlítanak, a világot istennél inkább szeretik, az ő sorsában osztoznak, s nem lesz részök a választottságban. Dán nemzetségében ütötte fel először fejét a bálványozás (Birák 18. r.), és az ő kerületében volt Jeroboám borja. (Kir. I. 12,30.). Dán már a Krónikák könyvében (Krón I. 4–8. r.) sem számíttatik a többiekkel. Efraim törzse helyett Józsefé szerepel, mert Efraim osztotta meg Izrael egységét.

Itt a testi izrael megtért tagjairól van szó, az tagozódik "törzsekre".

Tehát, aki az egyház, vagyis a szellemi izrael tagjává lesz a keresztség által, az nem fog kapni egy "törzset". A törzsek testi leszármazottak, így idelinkelni olyan bibliaverseket, ahol arról beszél, hogy Isten népévé fogadta a pogányokat is, nem illik ide.

Ez igaz, de nem tartozik ide, mert ők is izrael, de nem törzs szerint, itt pedig törzsek szerinti izraelitákról van szó.

A kiválasztottaknak két nagy csoportja van, eredet (forrás) tekintetében, de a reménysége mindkettőnek egy és ugyanaz (Ef 4:3-6): a zsidókból (4-7. vers) és pogányokból (9. verstől). Isten jelével, pecsétjével rendelkezik az az angyal, aki Isten híveit megjelöli. Régente a katonák és a rabszolgák is hordtak jelet. Ez a megjelölés Ezekiel jövendölésére emlékeztet, ahol a kereszt alakú tau betűt használják a megjelöléshez (9,4-6) a jel Isten tulajdonjogát fejezi ki. Ennek a megjelölésnek a karikatúrája a vadállat jele (Jel 13,16). A pecsét szó különben nagyon korai neve a keresztségnek (vagyis a megkeresztelkedésnek).

A törzsek közt nem szerepel Dán törzse, lehet, hogy szándékosan, mert a zsidó felfogás szerint az Antikrisztus Dán törzséből származik. Helyére József fiának, Manasszesznek törzse került.

Tehát Dán nemzetsége, mely bálványozással kitünőleg megbélyegezte magát, ki van zárva, annak jelentéseűl, hogy mindazok, kik ahhoz hasonlítanak, a világot istennél inkább szeretik, az ő sorsában osztoznak, s nem lesz részök a választottságban. Dán nemzetségében ütötte fel először fejét a bálványozás (Birák 18. r.), és az ő kerületében volt Jeroboám borja. (Kir. I. 12,30.). Dán a Krónikák könyvében (Krón I. 4–8. r.) sem számíttatik a többiekkel.

Efraim törzse helyett Józsefé szerepel, mert Efraim osztotta meg Izrael egységét.

Tehát a száznegyvennégyezer, Izrael minden törzséből tizenkétezer megjelölt, a megtért zsidókat jelenti.

Majd a 9. vers folytatja:

"Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt"

Nehogy valaki azt higye, hogy a választottak csak a zsidókból lett keresztények, sz. Jánosnak még egy nagyobb keresztény sereg mutattatik a pogányságból, annak jelentéseűl, hogy főleg a pogányok azok, kik az anyaszentegyházat megnépesítik, hiszen a megtért pogányokból kiválasztottak serege igen nagy.

Jól látható tehát a kontraszt:

Jel 7,4-ben csak "Izrael fiainak törzseiből" (Izraelnek, azaz Jákobnak 12 fiaiból való törzsek) valók vannak, addig a 7,9-ben "Minden nemzetből, népből és nyelvből"

Figyeld meg: Izrael fiai esetén törzsekről beszél [mivel Izrael törzsekre oszlott], addig a pogányok esetén nemzetekről [vö. az Új Világ fordítás úgy fordítja a pogányt, hogy "a nemzetekből valók"], népekről és nyelvekről beszél.

A 7,4-ben szereplő jelképes szám kifejezi azt is, hogy mivel "az ő értelmük eltompult, hiszen mindmáig rajta a fátyol az Ószövetségen, amikor olvassák, s rajta is marad, mert csak Krisztusban tűnik el. Igen, mind a mai napig fátyol borítja szívüket, amikor Mózest olvassák, de ha majd az Úrhoz térnek, eltűnik a fátyol." (2Kor 3:14-16) ezért a zsidókból megtért keresztények száma elenyészően kicsi a pogányságól megtértekhez (7,9) képest, akik egy nagy sereget, sokaságot alkotnak.

A Jelenések könyvében található számok és jelképek 2000 év folyamán sokakat vezettek tévútra, ezért fontos, hogy megértsük: mindez csak kifejezôeszköz a teológiai igazság közlésére.

A Jelenések könyvében található számok jelentése:

· egy-elsô: kizárólagosság, elsôség, méltóság

· fél-három és fél: korlátozott idô, lehatárolt idô

· négy: egyetemesség

· hat: tökéletesség, negatív értelemben

· hét: teljesség, tökéletesség pozitív értelemben

· tizenkettô: Izrael, a választott nép összessége

· ezer: sokaság, nagy szám

A számok, szimbólumok megvilágítják az Isten által közölni akart teológiai igazságot: ennek a világnak vége lesz, Isten mindent megítél, majd új világot alkot.

A felkentek elpecsételésének két szakasza van. A kezdeti elpecsételés két szempontból más, mint a végső elpecsételés: a céljában és az időpontjában. A kezdeti értelemben vett elpecsételés azt a célt szolgálja, hogy egy új tag ki legyen választva, és a felkent keresztények számát gyarapítsa. A végső értelemben vett elpecsételés pedig annak megerősítéséül szolgál, hogy ez a kiválasztott és elpecsételt egyén teljes mértékben bebizonyította a lojalitását. Csak ekkor, a végső elpecsételéskor lesz a pecsét véglegesen a felkent személy ’homlokára’ helyezve, és ez azonosítja őt meggyőző erejűen úgy, mint aki „a mi Istenünk” kipróbált és hűséges ’rabszolgája’. A Jelenések 7. fejezetében említett elpecsételés az elpecsételésnek erre a végső szakaszára utal (Jelenések 7:3).

A kezdeti elpecsételés időpontjáról Pál apostol ezt írta a felkent keresztényeknek: „ti is benne reménykedtetek, miután hallottátok az igazság szavát, a megmentésetekről szóló jó hírt. Őáltala, miután hittetek, el is pecsételtek benneteket a megígért szent szellemmel” (Efézus 1:13, 14). A bibliai beszámoló számos esetben azt mutatja, hogy az első századi keresztények valóban nem sokkal azután elpecsételést nyertek, hogy hallottak a jó hírről, és Krisztusban hívő személyekké lettek (Cselekedetek 8:15–17; 10:44). Ez az elpecsételés azt bizonyította, hogy Isten elismeri őket, de mégsem a végső elismerését jelentette. Miért nem?

Pál megállapította, hogy a felkent keresztények el vannak „pecsételve” a „szabadítás napjára” (Efézus 4:30). Ez arra utal, hogy a kezdeti elpecsételés után idő telik el, rendszerint sok év. A felkenteknek hűségeseknek kell maradniuk attól a naptól kezdve, hogy szent szellemmel lettek elpecsételve egészen a fizikai testüktől való ’szabadulásuk napjáig’, vagyis a halálukig (Róma 8:23; Filippi 1:23; 2Péter 1:10).Természetesen az elpecsételés a földön történik, ebben egyetértünk. Az általad idézett vers viszont nem mutatja azt, hogy ez egyszerre történik, csak annyira enged következtetni, hogy a földön lesz.