Mi a helyzet a 144000-rel?

A Jel 20,6 ("királyok is papok") nem sajátlag a 144000-ről szól, hanem mindazokról a vértanúkról, akiknek részük van az első feltámadásban: Az ÖSSZES igaz keresztények tágabb értelemben Istennek és Krisztusnak papjai, mert életük állandó jóillatú áldozat Isten előtt. Más-más ismérvek vonatkoznak rájuk. A száznegyvennégyezerről írva van, hogy szűz férfiak, izraeliták, az egyház zsengéje. A nagy sokaság pedig minden nemzetből, és a nagy nyomorúságból jövet megmosta ruháját a Bárány vérében. Ha valakire illik a Jel 20,4 ("azoknak lelkeit, akiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért" stb), akkor ez inkább a nagy sokaság, mint a 144000.

Persze megértem, hogy kendtek mindent elkövetnek, hogy mégis összekössék a két csoportot, de ezen igyekezetük nem éri el a konkrét bibliai bizonyíték szintjét, hanem sok emberi összekötőszöveget igényel. Ilyenformán nem bizonyítja bibliai hitelességgel, hogy a 144000-et joggal nevezik kendtek felkenteknek. A kendtek Bibliára támaszkodónak hírlelt teológiájában e kettő mégis összeér - hát erre mondtam én azt, hogy ugyanilyen jogon nevezi a niceai teológia az Istent háromszemélyűnek anélkül, hogy e hármas szám az Újszövetségben le volna írva róla (a trinitárius keresztelési formulán kívül).

Ama minden népből való nagy sokaság (5,9sk) is királyok és papok népe: az ő királyságukat miért nem mondod éginek? A mondott igehely csak annyit mond: "És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön." Hogy pedig csak emberek fölött lehetne uralkodniuk, az merő önkényes feltételezés, hiszen Ádámnak és Évának sem kellett emberi alattvaló, hogy ezt megtegyék. De írva van, hogy angyalokat fogunk ítélni, valamint hogy ők szolgáló szellemek: hát mi szükség még embernek emberen való uralkodásáról fantáziálni, különösen az egyházban, amelyben ez deklaráltan tilos?

A kicsiny nyáj csak akkor volt kicsiny, aztán Isten szaporította számukat az üdvözülőkkel. A 144000-ről azt olvassuk, hogy zsengeként vétettek meg, azaz ugyanabból a típusból még több is akad idővel. Aztán meg ők a királyiszék előtt énekelnek, s ugyanott a nagy sokaság is (Jel 7,9). Az "enópion" szó is ugyanaz, szemérmetlenség volna az egyik helyen elerőtleníteni a szokásos "Isten látókörében" félremagyarázással, míg a másik helyen érvényben hagyni. A korinthusi levélben a mennyei és földi test közti különbséget Pál nem a két kaszt között, hanem a mostani lelki testünk és a leendő dicsőséges testünk között állítja fel. Az "uralkodunk a Földön" nem jelenti, hogy létezne olyan emberkaszt, amely csak a Földön kap üdvösséget. Ádám is tudott úgy uralkodni a Földön, hogy kifejezetten a teremtett (állat)világot vetik az uralma alá.

Az Őrtorony Társulat kiadványai alapján biztos felmerült Benned a kérdés, hogy vajon nem az volt Isten >eredeti< terve, hogy az ember „uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön"! Talán nem mondta meg Isten a saját szaváról, hogy az „nem tér hozzám vissza üresen, hanem megcselekszi, amit akarok"? (Ézs 55:11) Miért akarná Isten, hogy az ember a mennyben éljen, ha egyszer a földre teremtette?

1Móz 1:26 A Társulat szerint „Isten szándéka szerint Ádámnak a földdel és az állatokkal kellett volna foglalkoznia. Szó sem esett arról, hogy a mennybe került volna." Ha Ádám bűntelen maradt volna, folyamatos, örök élete lett volna a paradicsomban, tehát Isten nem akarta, hogy az ember a mennyben éljen.

 Ha a szöveg valóban Isten megváltoztathatatlan szándékaként azt állítaná, hogy Isten az emberiséget földi és nem mennyei életre teremtette, akkor senki sem jutna a mennybe. A Társulat szerint azonban legalább 144 000-en a mennybe jutnak, tehát vagy mégis megváltozott Isten terve, vagy a Társulat nem értette jól Isten eredeti tervét, vagy ez a szakasz nem is szól ilyen „tervről".

A teremtéskor Istennek a KIJELENTETT szándéka az volt, hogy az ember a földet művelje és uralja. Vagyis ez vonatkozott volna arra, hogyha így marad. Hogy a bűnbeesés hiányában mit lett volna a további parancsa, meg hogyan jutott volna az ember a mennybe, arról nem akarok spekulálni. Az biztos, hogy Isten már az ember teremtésekor TUDTA, hogy az el fog bukni, hiszen "eleve" engesztelő áldozatul rendelte a Fiút (Rm 3,25). Tehát ha az "eredeti" isteni tervet keressük, sokkal inkább abban kell keresnünk, ami végül megvalósult, hszen Isten nem szorul rá, hogy lélekszakadva B-terveket készítsen. Ő parancsot adott, de titokzatos bölcsességében nem azt rendelte el, hogy az ember azt megtartsa. Ahogy Pál mondja: Isten mindeneket bűn alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön.

Nem gondolom, hogy Istennek lett volna "eredeti szándéka" azon kívül, ami végül bekövetkezett. (Elvetem a párhuzamos világokat feltételező és velük Istent labdáztató molinista predestinációtant.) Másrészt az biztos, hogy az üdvözültek végállapota sokkal jobb lesz annál, amire Ádám a bukás előtt eljutott. A "volna" szót Ádámmal kapcsolatban veszélyes spekulációnak tartom - részben a rendelkezésre álló adatok szűkössége miatt, részben mert olyasmibe ártja magát, ami történetileg egyáltalán nem bizonyos. Hiszen azt sem tudjuk, hogy Ádám történeti személy volt-e, vagy a mai bibliai antropológia nézete szerint inkább jelképes alak, akiben az egész emberiség képviselve van. S hogy magát a bukást hogyan lehet az evolúcióelméletet alapul vevő történeti keretbe beilleszteni, nagyon izgalmas feladat - de mindenképpen viszonylagossá teszi az Ádám ősállapotáról szóló gondolkodásunkat.

A feltámadáskor az addig mennyei létállapotban lévő emberek fizikai testet kapnak, s számukra maga a menny is a földre száll. (Mivel a menny nem fizikai hely, hanem állapot, ez triviálisan igaz, tkp. önmagát bizonyítja.) Vagyis a menny és a föld megszűnik külön helynek lenni, hanem lényegében fedni fogja egymást. Természetesen a kárhozottak is kapnak testet, de nem ugyanilyen állapotút, hanem olyat, ami nagyon is fájni fog nekik.

Az Őrtorony elköveti azt a hibát, hogy a Biblia előrehaladó kinyilatkoztatási menetrendjét sutba dobva az Ószövetséggel ütik agyon az Újat (annak több kinyilatkoztatott részletét, mely néhol felülírta a korábbi szűkös tudásra alapozott kijelentéseket). Erre nem az a megoldás, hogy az Újat akarjuk az Óban minduntalan meglátni, s ahol az kevesebbet mond, ott görcsösen belemagyarázzuk. JT-i ellen bőven elég ilyenkor pl. a Prédikátor vagy némelyik zsoltáros létpesszimizmusát bizonyítékul hozni, hiszen ők a földön vártak minden jutalmat, és ezért féltek a haláltól, könyörögtek életük meghosszabbodásáért és így tovább.

Tévedés azt hinni, hogy a bűnbeesés előtt az emberek életformája olyan volt, mint amilyen a megígért paradicsomban (vagyis a földre leszálló mennyországban) lesz. Az ember, mint testtel bíró élőlény lényégénél fogva halandó, ha a lelke örök is. Persze az első emberpár a bűnbeesés előtt mentes volt halál kényszerétől. A halál kényszerétől való mentesség viszont nem teljesen azonos a halhatatlansággal. Tehát az első ember bűn nélkül is meghalhatott volna, ha az élettel összeegyeztethetetlen helyzetbe kerül (pl. vízbe fullad, túl magasról leesik, levágják a fejét). Az erőszakos halálra tehát lett volna lehetősége. Ez következik tehát testi mivoltából. A halál kényszerétől való mentesség azt jelenti, hogy az ember (és valószínűleg az egész élővilág) számára ismeretlen lett volna a természetes halál (elöregedés) és a betegség. Szt. Ágoston pontos megkülönböztetést tesz, amikor meghatározza, miben állt az emberi halhatatlanság adománya: az ember eredeti állapotában „képes nem meghalni" (posse non mori). Ui. az igazi halhatatlanság, vagyis, hogy valaki „nem képes meghalni" (non posse mori), csak Istenben van meg. A romolhatatlan test felöltése mindenkepp valamiféle átváltozást feltételez; ha nem halált es föltámadást, akkor legalább is elváltozást, ahogy erről az 1Kor 16,50-54 beszel. Azaz Ádámnak is át kellett volna változnia, meg ha bűntelen maradt is volna. Vagyis Isten az embernek eleve természetfeletti (ezzel nem azt mondom, hogy anyagtalan) szerepet szánt, és az ember megfelelő idő után úgy hagyta volna el a természetes világot, hogy nem kellett volna keserves haláltusát vívnia, és testét nem látta volna romlás. Azonban Isten szamara a bűnbeesés nem volt váratlan esemény, a megváltás es üdvözítés isteni tervébe „bele lett kalkulálva”.

Tetszik, hogy Isten teljes uralmát várja "kend" is. Ám engedje meg a kérdést: hol találom a Bibliában, hogy mennyei létállapotban léteznek a megholtak, fizikai testre várva? Nem a halálból fognak feltámadni? Nem a halál és a Hádesz fogja őket kiadni? Vagy a menny egyenlő lenne a Hádesszel? Ha már rögtön a halál után mennyei létállapotba kerülnék, nem is igen szeretnék feltámadni újra fizikai testbe. A kárhozottak ugyanilyen fájó testet, amilyen most is mindannyiunké, miért is kapnának? Isten pedig nézné őket, ahogy örökké szenvednek. Erre biztosan nem támasztaná fel őket, de az örök pusztulás viszont az osztályrészük lehet.

Jehova Tanúi ellen nem kell bizonyítékul hozni semmit, mert mi ugyanazt mondjuk, amit Pál apostol:

"A TELJES Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a kiigazításra, az igazságosságban való fegyelmezésre" (2Tim 3:16) Nem létpesszimizmusban szenvelgő zsoltárosokat olvasunk, hanem Isten szavát. Ugye Pál ellen nem kell bizonyíték?

Talán nem véletlen, hogy a régiek a földön vártak minden jutalmat. Isten kiválasztott népe az Ő vezetése alatt egyszer sem szólt mennyei életre való feltámadás reménységéről, de magában a feltámadásban hittek. Amíg nem akartak földi királyt maguknak, maga Jehova Isten vezette őket. Nem tudták volna, hogy ez a menny? Talán azért, mert tisztán látták, hogy a földre lettek teremtve, Isten a földön vezeti őket.

Nem olvastam olyat a Bibliában, hogy a menny parkoló lenne, ahol minden halott ember addig vár, csodálatos létállapotban, ameddig újra nem indul a földi élete. Nem lett volna logikusabb, ha Isten egyből az angyalok közé teremtett volna minket? Nem értem, hogy miért mondják azt, hogy mi kasztokról beszélünk, miszerint a legjobbak az égbe jutnak, a gyengébbek pedig a földön maradnak. Az égbe azok kerülnek, akiket az Atya kiválasztott, hogy ott halhatatlanul társuralkodói legyenek Krisztusnak. A földön pedig azok az emberek éljenek, akikért a legdrágábbat áldozta. Nem halhatatlanságot, hanem az örök élet reménységét adta. A kettő nem ugyanaz.

Kedves Kérdező! Örülök, ha tetszett az eddigi beszélgetésünk. Tanúként nem akarok senkit meggyőzni, mert legjobb, ha mindenki magának keres bizonyítékot a hitéhez olyan dolgokról, amik nem láthatók.

Azt mondod, ismered a kérdéshez kapcsolódó bibliai részt. Itt kapcsolnék vissza az előző beszélgetéshez. Egy kérdésre nem lehet megtalálni a kielégítő választ a teljes Biblia nélkül. Jézus is mindig az írásokra utalt."Meg van írva..." Még az ő életének mozzanatai is a régi írásokban felismerhetők voltak. Csak úgy lehet megérteni még a 144000 kérdését is, ha az egész Biblia összefüggéseit látjuk.

Köszönöm, hogy elolvastad az eddigi válaszaimat, és nem "élből" elutasítottad. Bármire jutsz is, maradj meg érdeklődő embernek, aki utánajár a kérdéseinek!

Gusev, JT

Barátom, azt javaslom fusd végig azt a pár rövid írást az első oldalon, hogy értsd miről beszélek.

„Tetszik, hogy Isten teljes uralmát várja "kend" is.” – Természetesen. Tán csak most tűnik fel kendnek, hogy nem vagyok ateista? Az ilyen hozzászólások is csak azt erősítik meg, hogy kendtekben ott van a buzgalom, de jellemzően inkább csak saját felekezetük mellett: mert még egyszer sem hallottam, hogy elismerték volna az igaz Isten imádóinak azokat, akik a kendtek kerítésén kívül lakoznak. Kifelé inkább a fenekedés és gyűlölködés árad kendtekből: a többi felekezet lebabilonozása és általánosító lesöprése.

„Ám engedje meg a kérdést: hol találom a Bibliában, hogy mennyei létállapotban léteznek a megholtak, fizikai testre várva?” – Az imént idéztem erre példát (Jel 6:9), úgy néz ki, nem tetszett elég alaposan figyelni. De van más példa is, persze. Pál sem zárta ki, hogy testen kívül járt "a harmadik égben", Istennél (2Kor 12:2-3). Nem azonosította önmagát a testével (földi sátor), amiből ő maga "kiköltözni", Krisztushoz "hazaköltözni" akart (ti. a mennyei házba, létformába). Remélte, hogy testi halála (összeomlott sátra) és feltámadt szellemi teste (mennyei háza) között nem kell "meztelenül" lennie (5:3) egy átmeneti létformában, hanem megéri az Úr visszatérését és a feltámadást. A halált nem is azért tartotta nyereségnek, mert aludhat, pihenhet, és majd évezredek múltán az első tudatos pillanata Jézus lehet, hanem mert az Úrral való meglevőközössége végre közvetlenné válhat, végre vele lehet (5:6, vö. 1Kor 13:12).

„Nem a halálból fognak feltámadni?” – De igen, viszont a halál nem jelent megsemmisülést, sem nemlétet a Bibliát, mint ahogy kendtek tagadják. Bizony előfordul az Ige szerint, hogy valaki a földön élvén is "a halálban marad," ami nem jelent megsemmisülést, csak Istentől való elvetettséget, haragot, az ítélet várását vagy gyötrelmes megtapasztalását. Az örök halál az nem örök nemlét, hanem az Istentől való örök elszakítottság, kínok a tüzes tóban, fogak csikorgatása, stb. De igenis lét, sőt annak egy fölöttébb kellemetlen fajtája. Ezzel persze nem az elvetettségET neveztem halálNAK, hanem az örök halálról állítottam, hogy kulcsjellemzőjeként magában foglalja az örök elvetettséget. És a "vessétek a külső sötétségre" utasítás erre még fel is jogosít. Itt van erről egy kisebb elemzés, amit idézek:

„A halál – elszakadás vagy megsemmisülés?

Ahhoz, hogy helyesen megértsük, hogy mit tanít a Biblia a halál utáni állapotról, a feltámadásról és az emberek örök sorsáról, fontoljuk meg először a szavak értelmét. Hogyan definiáljuk a halált és az életet? A XXI. századi, kulturált európaiak közül sokan talán azt gondolják, hogy a halál szó értelme magában hordozza a kioltás, megsemmisülés, nem-létezés vagy eszméletlenség fogalmát, de ez a felfogás meglehetősen modern. A legtöbb korban elő legtöbb ember számára, a halál nem jelentette a létezés eltörlését.

A „halál” fogalma vagy a „halálban lenni” gyakori téma az újszövetségben. Körülbelül 250 alkalommal fordulnak elő ezek a kifejezések, és bár több értelemben használja az írás, a „halál” alapjául szolgáló értelme inkább az „elszakadás, elkülönülés, eltávozás” mint a „megsemmisülés.” Ugyanúgy a héber ószövetségben is. A halál az két dolog között történő elszakadás, ahogy látjuk a következő összefoglaló táblázaton.

Testi halál, Prédikátor 12,7: test / lélek

Szellemi halál, Ézsaiás 59,1-2: ember / Isten

Második halál, Jel. 21,8. 22,14-15: ember, bukott szellemi lények / Isten

Meghalt a bűnnek, Róma 6,2.11. zsidó 7,26: keresztyének / bűn

Meghalt a törvénynek, Róma 7,4: keresztyének / törvény

A házasságot feloldja a halál, 1 Kor. 7,39: asszony / férj

Testi halál

A testi halál azzal jár, hogy az emberi szellem vagy lélek elszakad a fizikális testtől. Úgy írja le a Biblia Ráhel halálát, hogy a „lelke” távozott el a „testéből.” (I. Mózes 35,18). A halál pillanatában, a test visszatér a porba, a szellem, pedig, visszatér Istenhez (préd. 12, 6-7), aki megfelelő módon bánik vele (I. Mózes 18,25). A testi halál biblikus értelmezése, a szellem eltávozása (Jakab 2,26).

Szellemi halál

A szellemi halál az az állapot, mikor valaki eltávolodott JHVH Istentől. Mivel a bűn szakítja el a személyt Istentől (Ézs. 59,1-2), úgy ábrázolják a teremtőtől elidegenült állapotot, mintha halott lenne az ember. Mikor Ádám és Éva engedetlenkedtek Istennek, meghaltak még „aznap” is (I. Mózes 2,17. vö. 3,8.23), azaz, nem voltak többé közösségben Istennel (viszont, más jelentőséggel is járhat, lásd 3,19).

Megtérésük előtt, az efezusi szentek szellemileg „halottak” voltak (Efez. 2,1), azaz, elidegenültek Istentől. Lehetséges, hogy valaki szellemileg „halott”, miközben testileg él. Pál azt jelenti ki, hogy az özvegy, aki az élvezetnek adja magát „halott,” miközben él (I. Tim. 5,6). Krisztus levelet írt a szárdiszi gyülekezetnek, amelyben „halottnak” írta le a tagoknak jelentős részét (Jel. 3,1), azaz, elsodródtak a keresztyén hűségtől.

A „második halál”

A második halál a végleges, örök elszakadás Istentől. A kifejezés négy helyen található a Jelenések könyvében (2,11. 20,6.14. 21,8). A „második halál” a gonoszok nyomorúságos állapota a pokolban.

Ez az állapot második halálnak minősül, mert követi a testi halált, valamint a testi feltámadást. Halálnak nevezik, mert ez a végleges elszakadás az Úrtól (Máté 7,53. 25,41. II. Thessz. 1,9). Ha „megsemmisüléssel” helyettesítjük a „halál” szót a Jelenésekben található igékben, akkor már nincsen értelme, azaz „a második megsemmisülés”. Képtelenségnek minősül ez a kifejezés. A Biblia tanítása nem egyeztethető meg azzal a felfogással, hogy a Sátán, a gonosz angyalok és a megtéretlen emberek megsemmisülnek a „pokolban” (Máté 25,41.46. Jel. 14,9-11. 20,10).

Befejezés

A megsemmisülés dogmája nem ártatlan nézet csupán, jelentéktelen következményekkel. Az olyan fogalom, amely az Istentől származó félelmetes figyelmeztetést aláaknázza. Sok Isten ellen lázadó szívesen élne a bűnben egy életen át, hogy utána csak örökké megsemmisüljön.

Források:

Wayne Jackson, The second death – separation or annihilation? [link]

[link] ”

„Nem a halál és a Hádesz fogja őket kiadni? Vagy a menny egyenlő lenne a Hádesszel?” – Először is a Seol/Hádész nem pusztán sírt jelent, ahogy az Őrtorony Társulat tanítja. Ha tetszik tudni angolul, elolvashatja ezt: [link]

Az a hely, amire most te gondolsz, azt nem lehet hitty-hütty elintézni. Az ott szereplő „második halál” az örök kárhozat. Az Őrtornyos következtetés csak akkor villanhatna fel, ha a tüzes tavat más helyeken is „megsemmisülésként" lehetne érteni. Ez azonban sem az igehely szűkebb, sem tágabb összefüggésében nem áll meg (vö. pl. Jel 20,10, ahol az ördög, a fenevad és a hamis próféta örök gyötrődéséről van szó). így a „második halált" elkerülhetetlenül a gyehenna és a tüzes tó valósága felől - nem pedig fordítva – kell értelmeznünk. Az a tény is, hogy „a halál és birodalma" a tüzes tóba kerül, nem a gyehenna valósága ellen beszél. E megfogalmazással sokkal inkább kifejeződik az átmenet a halottak birodalmából (seol, hádész), mint köztes állapotból (vö. Jel 20,12k kontextusát) az örök kárhozat végső szintjére. Az utolsó ítéletre minden halott feltámad (tehát szó sincs arról, hogy lesznek olyanok, akik nem támadnak fel, és a csak kicsit rosszak Őrtornyot tanulni támadnak fel, hiszen nincs második esély, ez apokrif mesebeszéd, Brooklyn találmánya). Az alvilág és a halál megszemélyesítve szerepelnek. Az alvilág őrizte az istentelenek lelkét a halál pedig elveszti hatalmát. A seol feloszlik —, vagyis a benne lévők mind kijelölt végleges helyükre kerülnek. Ez a második „megölés” borzalmasabb lesz az elsőnél, mert örökké fog tartani, és szörnyű kínokkal jár a testben is (Jel 20,10.15 és 21,8).

A hívek előtt Krisztus feltámadása és mennybevitele óta nyitva áll a menny kapuja is, és mi sem mondtuk, hogy a test nélküli puszta lélek (Jel 6,9) állapota volna a végleges üdvösség.

„Ha már rögtön a halál után mennyei létállapotba kerülnék, nem is igen szeretnék feltámadni újra fizikai testbe.” - Ez a vélekedésed csak hiányos értesüléseken alapulhat. A mennybeli létformában test nélkül tartózkodni ugyan kellemesebb, mint itt a földön szenvedni és sóhajtozni (2Kor 5,2), de olyan értelemben nem teljes ez a lét, hogy nélkülözi még a test megváltását (Rm 8,23). Tehát a feltámadott testben létezés még a mennybeli szellemi-lelki létezésénél is magasabbrendű. Ezért kell testben feltámadni.

A mennyország (helyesen: menny) akár úgy is elképzelhető, mint az Istennel való korlátlan és sérthetetlen közösség, amely jelenleg csakugyan nem foglalja magában a testünket, de ha a földre szállna (mint az új Jeruzsálem leereszkedésekor), akkor a föld és a menny egyesülne, így nem zárná ki egyik a másikat. Ennyit a spekulációkról. Tehát a mennyben nem "örökké" élünk testetlenül, csak a feltámadásig, így kapufát lő ezzel az állítással, hogyaszonyga „Nem olvastam olyat a Bibliában, hogy a menny parkoló lenne, ahol minden halott ember addig vár, csodálatos létállapotban, ameddig újra nem indul a földi élete.” – hiszen mi nem ezt tanítjuk.. Kend még ezt sem tudta a mi tanításunkról? Az idők teljességekor egybe lesz szerkesztve minden, ami a földön és a mennyben van (Ef 1,9).

„A kárhozottak ugyanilyen fájó testet, amilyen most is mindannyiunké, miért is kapnának?”- Miért, ki mondta, hogy ilyent kapnak?” - Igazold már nekem azt egyetlen igehellyel is, hogy a gyehennába kerülők nem támadnak fel. Mert így egyáltalán nem igazolt bibliailag, főleg, hogy tudjuk a gyehennára nem a gonoszok belül egy külön fel-nem támadó részfrakció, hanem „a gonoszok” kerülnek általában, és ugye azok is feltámadnak. Máté 5:29-30, Máté 10:28 kifejezetten a gyehennára kerülő testről beszél, amelynek csak úgy van értelme, hogy ha az illetők feltámadnak. Aztán Jézus beszél még szemmel, kézzel, lábbal a gyehennára kerülőkről, tehát megint csak arra utal, hogy ezek testtel is fognak majd (újra) bírni, ami megint csak azt mutatja, hogy ezek feltámadnak.

„Isten pedig nézné őket, ahogy örökké szenvednek. Erre biztosan nem támasztaná fel őket…” – Ez a fajta „humanista” érvelés a teológiába nem rúg labdába. Javaslom olvasd el: [link]

Az ellenvetés itt az, hogy Isten erkölcstelen lenne, ha végtelenül kínozná a gonoszokat, és így jobban hasonlítana a Sátánra, mint az Istenre. Az a gondolat, hogy a büntetés örökké tart, nem egyeztethető össze azzal a biblikus tanítással, hogy az Isten szeretet (I. János 4: 16).

J. I. Packer ezt írja: „Az érzések, melyek alapján az emberek azt akarják, hogy igaz legyen a „feltételes halhatatlanság,” véleményem szerint nem a felsőbb rendű szellemi érzékenységet tükrözik, hanem a világi érzelmességet, ami feltételezi, hogy a mennyben ugyanolyan érzéseink lesznek mások iránt, mint jelenleg, és Isten igazságos ítélete nyilvánvalóvá válása miatt tapasztalt örömünk a mostaninál nem lesz nagyobb.”

Más racionális érvek is vannak, minthogy Isten nem büntethet meg végtelen időre olyan bűnt, amelyet időben követtek el, és hogy a büntetés helye elviselhetetlen folt lenne Isten tökéletes, újraformált univerzumában.Így válaszolnék:

Elsősorban, Isten lényét nem lehet emberi ésszel tökéletesen felfogni, és a racionális érvek emiatt nem föltétlenül helyesek. Mint teremtmény, nem követelhetem meg a teremtőmtől, hogy csak az én elképzeléseim szerint viselkedjen. Isten ezt mondja magáról: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál.” (Ézs 55: 8-9).

Nincsen sok bűn, ami számomra szörnyűbb az Auschwitzban elkövetettnél, vagy a manapság elég gyakran előforduló „etnikai tisztogatásoknál.” Ez utóbbi viszont, nem nagyon különbözik attól, amit Izrael népe Isten parancsolatára tett Kánaán lakosságával (pl. Józsué 6: 17-21). Most egy másik szövetség alatt élünk, és ezt szellemi értelemben lehet magyarázni, de eredetileg fizikális értelemben történt meg.

Olyan történetek miatt, Marcion második századi tanító kidobta az egész ószövetséget, és olyan újszövetségi kánont állított össze, amely csak azt tartalmazta, ami neki tetszett, mert „nem tudta elképzelni, hogy a teremtő Isten így viselkedne.” Veszélyes, ha csak annyit fogadunk el a Szentírásból, amely megegyezik az elképzeléseinkkel, és a többit vagy kidobjuk, vagy kicsavarjuk.

Nem szabad elfeledkezni arról, hogy Isten nem csak a szeretet, hanem igazságos Isten is, aki haragszik a bűnre (pl. II. Mózes 34: 6-7). Kánaán népét azért irttatta ki, mert kegyetlen és undorító vallásuk és szokásaik voltak. Emlékezzünk arra is, hogy majdnem az egész föld bűnös lakosságát ölte meg Isten az Özönvíz által.

Hogy mennyire súlyos egy bizonyos bűn, nem függ attól, hogy mennyi időt vett igénybe az elkövetése. Egy ház kirablása órákig tarthat, de ahhoz, hogy lelőjek valakit, csak néhány másodpercig. A gyilkosság pedig súlyosabb bűn, mint a lopás, és nagyobb büntetést igényel.

Az sem mindegy, hogy ki ellen vétkezem. Ha bántok egy állatot, bűn lehet, de ha bántok egy ismeretlen embert, bizonyára az. Ha bántom az édesanyámat, viszont, az mindkettőnél súlyosabb, és nagyobb büntetést igényelne. Ki mondhatná, hogy ha vétkeztem a végtelenül szent Isten ellen, nem érdemelnék véget sem érő büntetést? Ha a tradicionálisak Istene nem elég szerető, lehet, hogy az annihilácionisták Istene nem elég szent.

Elfogadhatatlan az az állítás, hogy a tradicionálisak Istene szörnyeteg. Végül is, nincsen megírva, hogy Isten maga kínozza a gonoszokat, ami nem valószínű, ha ki vannak zárva jelenlétéből. Egyszerűen a sorsukra hagyja őket, amely gyötrődéssel jár.

Biztosak lehetünk abban, hogy Isten tökéletes igazságossággal fog ítélni. Vannak utalások rá, hogy nem minden büntetés lesz egyforma az ítélet napján, pl. Máté 10: 15; 11: 21-24; Luk 12: 47-48; Jel 22: 12, részletek, azonban, nincsenek.

Nagyon fontos azt hangsúlyozni, hogy olyan Istent nem lehet szörnyetegnek nevezni, aki minden lehetségeset megtett annak érdekében, hogy teremtményei ne szenvedjenek örök büntetést: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3: 16). Isten nem akarja, hogy a pokolba kerüljünk - a döntés a miénk.

„…de az örök pusztulás viszont az osztályrészük lehet.” – Itt nem az lesz a mérvadó, hogy te mit tartanál elképzelhetőnek, hanem az Írás kijelentése. Azt pedig sehol nem mondja a Szentírás, hogy bárki megsemmisülne.

„Jehova Tanúi ellen nem kell bizonyítékul hozni semmit, mert mi ugyanazt mondjuk, amit Pál apostol: "A TELJES Írás Istentől ihletett…” stb. – Én nem is vontam kétségbe, hogy elismernétek a teljes Bibliát ihletettnek. Azonban az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a brooklyni főnökeid azt tanítják, hogy ő nélkülük nem lehet megérteni a Bibliát, és így már a Biblia önmagában nem is elégséges, hanem szükség van hozzá a beszámozott bekezdésekre. Így készül az Írás-szendvics, hiszen a JT-k gyakrabban olvasnak csak egyes bibliaidézeteket, és a hozzájuk kapcsolódó Őrtorony-traktátusokat, mint magát a Bibliát. És itt jön be a képbe az, hogy a JT. hatalmi elitjének azért kell ez a kasztrendszer, ez a két osztályos kereszténység, hogy az egyszerű tagsággal szemben megkérdőjelezhetetlen hatalmi helyzetbe kerüljenek.

Így nincs mód legális lázadásra, a vezetők jogos leváltására, arra, hogy bármelyik alulról jövő kezdeményezés ésszerűen, igazoltan és jogosan leváltsa őket.

A "ráják", azaz, az egyszerű tagság, a nem felkent Jehova Tanúi rabszolgaként, FELTÉTEL NÉLKÜL kötelesek követni, a magát "rabszogának, rabszolga osztálynak" nevező önkikiáltott Őrtorony felkentek kis csoportját, akik gyakorlatilag alattvalóikhoz viszonyítva isteni jogokkal rendelkeznek.

"Mintha Isten mondta volna", úgy kell parancsaikat, utasításaikat, a megfellebbezés, kritika lehetősége nélkül végrehajtani.

Az a legszörnyűbb az egészben, hogy még az Újszövetségből is ki van zárva az egyszerű tagság, tehát Jehova Tanúi túlnyomó többsége, csakis a felkentjeiken keresztül részesülnek Isten ajándékaiból.

A Tanúk az Őrtorony Szervezet manipulációja hatására "önként" lemondanak mindenről, amit az Isten, a Biblia szerint nekik is adni akar.

Eközben nem veszik észre, hogy milyen helyzetbe kerülnek.

Néhány ilyen szempont:

Nem az övék az Atya, mert nem az Atya gyermekei, nem kapták meg a FIÚSÁG lelkét, mert ezt szerintük csak az Őrtorony felkent kis csoportja kapta meg közülük.

Én meg arra lennék kíváncsi, ha imádkoznak, milyen alapon szólítják Istent Atyának

(Róma 8:15-16)

Nem az övék a Fiú, mert nincs bennük a Fiú, és ők sincsenek Krisztusban, tehát nincs bennük az élet sem, mert hitük szerint ez csak az Őrtorony Szervezet maroknyi felkentjének jár.

Akkor vajon hogy élnének örökké?

A "rabszolgájuk" által?

Mondjuk, 1 János 5:12, akkor hogy is van ez?!

Nem az övüké a Szent Lélek, (Szent Szellem), mert hitük szerint nem lakik bennük, ők NEM a Temploma, hanem csak és kizárólagosan az Őrtorony maroknyi felkentjére vonatkozik ez a kiváltság, a Tanúk tulnyomó többsége csak rajtuk keresztül részesül belőle.

Csak azt nem értem, hogy akkor hogyan járhatnak Lélek szerint, hogyan volnának képesek nem a test szerint élni, egyáltalán hogyan szentelődhetnek meg Szent Lélek nélkül?

Mondjuk, Róma 8:9, 1 Korinthosz 6:11.

No, meg a legalapvetőbb, ha nem lakik bennük Isten Lelke, aki feltámasztotta Krisztust a halálból, akkor milyen alapon reménykednek a feltámadásban.

Mondjuk, Róma 8:11

„Nem létpesszimizmusban szenvelgő zsoltárosokat olvasunk, hanem Isten szavát.” – De egyes hittételeket, pl. a megsemmisülés tant, igen is pesszimizmustól terhelt idézeteit kiragadva próbálnak „igazolni” főnökeid, félretolva az Újszövetség kijelentéseit.

„Ugye Pál ellen nem kell bizonyíték?” – De Pál apostol leveleiről meg azt mondja az Írás, hogy: „Vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is.” (2Pt 3:16) Tehát ennek nem lehet baltával nekimenni.

„Talán nem véletlen, hogy a régiek a földön vártak minden jutalmat.” – Itt a régiek alatt gondolom az ószövetségi igazakat tetszik érteni, amelyekről azt tanítja a kend felekezete, hogy nem juthatnak a mennybe. Vö. [link]

Pl. az „Érveljünk” könyvben a szerző Karl Klein (igen, pajtikám, kiderült, hogy kik írták ezeket) „A Héber Iratokban foglaltak sohasem kecsegtették a hűséges zsidókat égi élet jutalmával.”. Erre az a válasz, hogy ott nem, de az Újszövetségben igen, ahol arról olvassuk a Zsid 11,13-16-ban az ószövetségi hithősökről, hogy "hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem [csak] távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy >idegenek és vándorok a földön<. Mert akik így szólnak, nyilván jelentik, hogy >hazát keresnek<. [...] Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik >mennyei után<; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenüknek neveztessék, mert >készített nékik várost<." Püff. Ez egyébként bedönti kendtek mindazon buta tanítását, hogyaszongya a mennybe csak egy szűk kiskaszt kerül. Nem, a menny és a föld szembeállítása megint csak az 1935-ös tanból származik.

Kend azt tolta félre tehát, hogy a saját menny képzetét, amely szerint az egy külön hely, ahol majd a főnökei repkednek az alattvalóktól elválasztva, holott nem. A mennyország, vagy mennyek országa nem más, mint a tökéletes boldogság helye, Isten országának beteljesedett állapota. Tehát ez a szó a végleges üdvösség kifejezése, ahol az emberek Krisztus által Isten életében részesülnek. Krisztus mennybemenetele nem azt jelentette, hogy elszakadt ettől a világtól, hanem inkább azt, hogy megadta és bemutatta a kozmikus megdicsőülés lehetőségét. A mi üdvösségünk és boldogságunk nem más, mint részesedés az ő dicsőségében. A mennyország nem valami történésen kívüli hely, ahová az ember eljut, hanem a Krisztussal való együttlét, az ő dicsőségében való részesedés, amit ő földi érdemeivel kiérdemelt önmagának és a mi számunkra. A mennyországot nem lehet úgy fölfogni, mint külön helyet v. mint egészen más állapotot, hanem mint az embereknek Istennel való életközösségét. Ezért amikor „felsőbb” világról beszélünk, azt nem tér szerint, hanem a lét rendje szerint kell érteni.

Mivel a végleges üdvösség helye az lesz, ahol a menny és a föld egybeforrasztva lesz, az éppen annyira föld, amennyire menny: tehát a „föld” szóra mutogatással itt kapufát lő elenemben.

Van az üdvtörténetnek egy Istentől rendelt kibontakozása, így kend spekulatív kérdése itt mit sem ér. Lám, ilyen "egyszerű" kérdést tett föl kend mint a spekuláció kerülésének iskolapéldáját. És ez a kérdés maga a legtökéletesebb spekuláció. Mert azt igen nehéz elképzelni, hogy az emberi faj, a mainál valószínűleg tízszer nagyobb egyedszámban hogyan élhetne békében és bőségben a földön, nem is beszélve a rengeteg, szintén szaporodó állatról, melyek az ősállapot szerint szintén nem egymást ették (és ennék). Valószínűleg már egyetlen fűszál sem volna ezen a hipotetikus földön, így az embernek más élelemforrás után kellene néznie. A megváltottak (és Jézus) a világ teremtése ELŐTT ki lettek választva Krisztusban (Ef 1,4), tehát ez nem csak egy B-terv. Egy "milyen lenne, ha" kérdés képezi az Őrtorony teológiája gerincét. Az apostolok ezzel szemben nem a múltba meredtek, sem a hipotetikus jelent nem szuggerálták másoknak (így készítve valamiféle fotót az állítólagos jövőről), hanem a valódi múltat és a valódi jövőt lebegtették a szemük előtt: a megtörtént bukással és a valódi megváltással, valódi mennyei reménységgel, satöbbi. Az Ige azt mondja, hogy szem nem látta, szív fel nem foghatta, amit Isten az őt szeretőknek készített. Márpedig Ádám már látta és fel is fogta mindezt. És ismét: némelyek kendtek szerint is a mennybe jutnak: nekik ugyan bizony miért "jár" több? Ádám és Éva nem élvezett "korlátlan és sérthetetlen közösséget" Istennel. Az ő Istennel való közösségük korlátos és sérthető volt. Íme, egyszer látták Istent, másszor nem, és el is bukhattak - míg a végítélet után szüntelen látjuk majd Istent, és el sem bukhatunk.

Az apostol azt mondja, hogy szem nem látta, fül nem hallotta, szív meg nem gondolta, amit Isten az őt szeretőknek készített - azaz nyilván sokkal feljebb célzó ígéretet, mint az örök élet a paradicsomi földön. Gondolom, a kendtek "mennyei osztálya" lehet az, ami ténylegesen részesülhet emez ígéretben, a többiek ebben a bizonyos (sokszor látott, hallott, végiggondolt) ígéretben fognak csak részesülni.

„Nem értem, hogy miért mondják azt, hogy mi kasztokról beszélünk, miszerint a legjobbak az égbe jutnak, a gyengébbek pedig a földön maradnak.” – Azért, mert ez két külön kaszt, két külön osztályrésszel, amelyről az Írás nem beszél. Pál egyféle reménységről (Ef 4:4) beszélt, és nem kétféléről, és az üdvösség tekintetében nem is tett különbséget „gyengébbekről” meg „legjobbakról”. Kend nem azért érzi magát „gyengének” a „felkentjeihez” képest, mert Isten így akarta, hanem mert tulajdon felekezetük az, ami nem készítette fel erre kendteket. Mert hetven éve már nem a mennybe hívogatják kendtek a kapukban az embereket, hanem a paradicsomi földre: hát (emberileg szólva) hogyan is készíthetné fel őket Isten Szelleme az égre?

„Tetszik, hogy Isten teljes uralmát várja "kend" is.” – Természetesen. Tán csak most tűnik fel kendnek, hogy nem vagyok ateista? Az ilyen hozzászólások is csak azt erősítik meg, hogy kendtekben ott van a buzgalom, de jellemzően inkább csak saját felekezetük mellett: mert még egyszer sem hallottam, hogy elismerték volna az igaz Isten imádóinak azokat, akik a kendtek kerítésén kívül lakoznak. Kifelé inkább a fenekedés és gyűlölködés árad kendtekből: a többi felekezet lebabilonozása és általánosító lesöprése.”

Az idézett mondatommal, gondoltam, megerősítem azt az alapot, ami közös bennünk.. Fenekedés, gyűlölködés…nem sült el visszafelé a puskája?

„…de az örök pusztulás viszont az osztályrészük lehet.” – Itt nem az lesz a mérvadó, hogy te mit tartanál elképzelhetőnek, hanem az Írás kijelentése. Azt pedig sehol nem mondja a Szentírás, hogy bárki megsemmisülne.”

De igen. A Jelenések 20:10 szerint az Ördögöt le fogják vetni a tűz tavába, és kínoztatik éjjel és nappal örökkön örökké (Károli). Ha az Ördögöt örökké kínoznák, Istennek életben kellene hagynia őt, de a Biblia azt írja, hogy Jézus „meg fogja semmisíteni” (Héberek 2:14). A jelképes tüzes tó „a második halált” jelenti. „De a gyávák, hitetlenek, szennyükben undorítók, gyilkosok, paráznák, spiritizmust gyakorlók, bálványimádók és az összes hazug osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban lesz. Ez jelenti a második halált.” (Jelenések 21:8). Ez nem az a halál, melyet a Biblia először megemlít, vagyis nem az Ádám bűne miatti halál, melyből fel lehet támadni (1Korintusz 15:21, 22). Mivel a Biblia nem mondja azt, hogy „a tűz tava” kiadja magából azokat, akik benne vannak, ezért ’a második halálnak’ egy másfajta, egy visszafordíthatatlan halált kell jelentenie.

„…Tehát a mennyben nem "örökké" élünk testetlenül, csak a feltámadásig, így kapufát lő ezzel az állítással, hogyaszonyga „Nem olvastam olyat a Bibliában, hogy a menny parkoló lenne, ahol minden halott ember addig vár, csodálatos létállapotban, ameddig újra nem indul a földi élete.” – hiszen mi nem ezt tanítjuk.. Kend még ezt sem tudta a mi tanításunkról?”

Milyen tanításról is illene tudnom? Ki az a MI? Ugyanis én Jehova Tanújaként azonosítva vagyok, benned kit tisztelhetek? Csak azt ne mondd, hogy „a” keresztényeket és tanításukat képviseled, mert abban biztosan egyetértünk, hogy számtalan tanítás létezik. Magam is keresztény vagyok.

Egyetértünk abban, hogy az egész emberiség élvezni fogja Isten uralmát, tudjuk azt is, hogy Isten sátora az emberekkel lesz. (Jelenések 21:3) Erről nem is lehet mást gondolni, a Bibliában is így olvasható.

A Héberek 11:13-16-ban sincs szó másról, mint erről a reménységről. Püff.

Mikor lesz mindez? Akkor, amikor már Sátán nem létezik. Arról az időről van szó, amikor Jézus már átadta az uralkodást Istennek (1Korintus 15:24-26). A 144000 nem Istennel, hanem Jézussal fog uralkodni –mindezek előtt- királyokként és papokként. A végső próba ennek az időnek a végén következik. Tudod, mikor Sátánt elengedik egy rövid időre.

Gondoltam, megmaradunk a tiszteletteljes beszélgetés keretein belül. Kérlek, nincs szükség gúnyolódó megjegyzésekre a Vezető Testülettel kapcsolatban. Egyet sem ismersz közülük. Azt pedig elárulom neked, mint bennfentes, hogy nem vagyunk se megfélemlítve, sem gyengék nem vagyunk, sőt, főnökeink sincsenek, csak egy van, aki a tiéd is.

Gusev