Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Az emberi test felépítése a...

Az emberi test felépítése a cáfolata Isten létezésének?

Figyelt kérdés

A keresztények gyakran hozzák fel Isten létezése mellett érvként a testünk összetettségét, illetve annak működését.


Az emberi test pedig valójában inkább cáfolata a mindent tudó és jószándékú Istennek: több olyan megoldás is található benne, ami egyértelműen nem tervezett, irracionális, érthetetlen, egyenesen rossz. A teljesség igénye nélkül:

- A légcső és a nyelőcső találkoznak. Ennek semmi haszna nincs, de lehetővé teszi az étel félrenyelése általi megfulladást.

- A vakbélnek semmi gyakorlati haszna nincs (korábban volt, de visszafejlődött), viszont a begyulladásának szövődményei halálosak lehetnek.

- A férfiaknál a húgycső átmegy a prosztatán, ez okozza az időskori vizelési panaszokat.

- A nőknél a medence kialakítása kifejezetten nehézzé teszi a szülést.


Szóval három eset lehetséges. Isten:

- Nem tudta, hogy a művének a gyakorlati működésében milyen nehézségeket okoznak egyes tervezési sajátosságok, és kiengedte a műhelyéből a hibásan elkészített művet, amit ő tökéletesnek hitt. Tehát nem mindentudó.

- Tudta, hogy ezek a tervezési sajátosságok rengeteg szenvedést fognak okozni rengeteg embernek, teljesen fölöslegesen. De nem érdekelte, vagy szándékosan tette ezeket bele. Tehát nem jó.

- Nem létezik és/vagy semmi köze nincs az egészhez.


Én személy szerint a harmadikban hiszek.

Keresztények, meg tudtok cáfolni?



2014. nov. 4. 20:07
1 2 3 4 5
 11/41 anonim ***** válasza:
79%

"Az emberi agy annyira korlátozott, kicsiny, hogy még a világ működésének is csak elenyésző töredékét ismerjük.

Ezek után hogyan bírálhatjuk felül Istent, aki messze felette áll mindennek? Csak azért, mert a mi csökött agyunkkal valamit nem értünk, vagy nem tudunk elképzelni, még messze nem elég Isten cáfolatához."


Csak úgy, hogy mi még ezzel a kis agyunkkal is tökéletesebb világot tudunk elképzelni, mint Isten az ő végtelen nagy intelligenciájával. De gondolom, ha a politikusokról kiderül, hogy lenyúltak 400 milliárd forintot, akkor te nem pofázol bele, mert csak egy kis senki vagy és az az ő dolguk, ugye? :D


"Az ősrobbanás elismert tény.

Csak tervezett robbanásból jöhet létre egy ilyen tökéletes világ."


Szerintem rohadtul nem tökéletes, de mindegy is.

2014. nov. 5. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/41 anonim ***** válasza:
53%

"Olyan szépek vagytok, gyönyörködöm gyermekeimben.

Hajh,tetszettek volna nem bűnbe esni, ezért csorog könnyem az fehér szakállamra."


Nem tudom, én nem estem bűnbe.

Te mikor estél bűnbe?

2014. nov. 5. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/41 anonim ***** válasza:
35%

Légző cső és nyelő cső találkozása: Azért lett így megalkotva, mert ha megfigyeled, akkor légzésed során az 1/3-as része a levegőnek a tüdődbe megy, 2/3-ad része a gyomrodba. Egyik az életfunkcióid fenntartására kell, a másik pedig a gyomrodban lévő élelmiszer emésztéséhez.


Részletesebben járj utána a 'lassú égés' kémiai folyamatának. Ha már tudományoskodunk.


A vakbélnek van gyakorlati haszna, csak nem tudunk róla. Nem ismerjük eléggé a funkcióját. Ha nem lenne gyakorlati haszna, akkor a test lebontaná. Ismered a csípő, térd vagy egyszerűen a csontritkulást? Az esetek 99%-ban nem a napi 5-6 órát kapáló paraszt bácsinál alakul ki.


A természet alapvető működésrendje, hogy amire nincs szüksége azt lebontja. Mivel a vakbelet nem bontja le, hanem táplálja, így nyilvánvalóan valamilyen funkciója van. Egyelőre nem ismerjük ezt a funkciót ennyit lehet róla mondani.


A női medence semmivel sem alkalmatlanabb a szülésre. Az, hogy üvöltenek és fáj a szülés azért van, mert nem a szüléshez legideálisabb pózban fekszenek a nők, hanem a szülész orvosnak a legkényelmesebb pozícióban. Lassan már égnek felfelé szülnek a nők. Vagyis a gravitáció ellen kell küzdenie a szerencsétlennek.


Afrikában a nők például guggolva szülnek és érdekes semmilyen orbitális erőlködés nem szükséges számukra, a szüléshez. Egyedül is meg tudják szülni a gyereket. Ami egyébként, ha már evolúció, akkor egy alapvető követelmény, hogy ne kelljen 22 nővérke meg egy szakképzett diplomás orvos, hogy szülni tudjon egy nő...


Tehát nem mondtál semmi értelmeset. Ez a kút fejedből kipattant és még csak el sem gondolkodtál a dolgon. Akár az Isten akár a természet alakította az emberi testet mindenképpen az egyszerűség, a hasznosság és a praktikum volt az elsődleges cél nem pedig a kényelem és bonyolultság.


De jól jellemzi érveid a mai kort: Könnyű, de bonyolult... Isten a természet is inkább a nehéz, de egyszerűt választja.


Anonymus

2014. nov. 5. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/41 anonim ***** válasza:
30%

Kedves kérdezö


Bocsi de nem értek veled egyet. :)


Az emberi test nagyon is csodálatosan van megalkotva.

A tudós urak, sokat vitatkoznak,veszekednek. Egyszer azt állítják hogy pld. semmi haszna a vakbélnek, hogy fölösleges, ma már tudják, hogy ezt mondani enyhén szólva elég nagy baromság volt. :)


Éppen úgy a mandula a torkunkban. Mikor én gyermek voltam az volt a "tudós divat" hogy káros, ki kell venni...nos én is egyik áldozata vagyok ennek a tudós doktori felfogásnak. :(


Sok esetben azért betegszünk le, mert az ember agyonszennyezi a természetet, nem ügyel a hygiéniára, sokszor a perverz erkölcstelen életmód következménye a sok jaj-baj. Pld. dohány, mértéktelen alkohol, falánkság, promiszkuitás..stb


A baj az, hogy Ádám és Éva elveszítették a tökéletességüket, nem müködik rendesen az immunitásunk, sajnos a testünk megöregszik, "elkopik", és meghal az ember.

2014. nov. 5. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/41 anonim ***** válasza:
65%

Spartacus, örülök, hogy bűntelen vagy. Gyónás következeik: mindig, amikor duális, tükrözött tudattal élek, szemlélek, veszek részt a világban -bűnbe esem. Nem fejtem ki, mert a gyk nem erre van, röviden: ez ontológiai és gnoszeológiai nyugszik.


"hogy mi még ezzel a kis agyunkkal is tökéletesebb világot tudunk elképzelni, mint Isten az ő végtelen nagy intelligenciájával."

A gőgünk határtalan,az biztos.

2014. nov. 5. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/41 anonim ***** válasza:
57%
*alapokon nyugszik
2014. nov. 5. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/41 anonim ***** válasza:
59%

"Spartacus, örülök, hogy bűntelen vagy. Gyónás következeik: mindig, amikor duális, tükrözött tudattal élek, szemlélek, veszek részt a világban -bűnbe esem. Nem fejtem ki, mert a gyk nem erre van, röviden: ez ontológiai és gnoszeológiai nyugszik."


Akkor akaszkodj fel, mert amikor levegőt veszel, akkor elszívod az oxigént más élőlények elől, tehát mocsadék sátánista vagy.


"A gőgünk határtalan,az biztos."


Hát nem ártana, ha kicsit gőgösebb lennél, mert a mostani állapotod eléggé siralmas.

Gondolom ott rugdosnak meg téged mások, ahol csak tudnak, de szerinted ez sem baj, majd jól meggyónod, hiszen szegénykéknek biztos fáj miattad a lábuk.

2014. nov. 5. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/41 anonim ***** válasza:
0%
Nem sikerült megértened,kedves Spartacus, majd máskor, máshol.
2014. nov. 5. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/41 anonim ***** válasza:
83%

Az ember nem így lett tervezve, hanem jelen pillanatban így néz ki a faj jellemzően. Ennyit a tervezésről részemről.


Az isten és az emberrel kapcsolatos betegségekkel meg az a bibi,hogy oké,hogy mi betegek vagyunk,meg büntet vele,de a többi élőlényt minek?


Egyszerűen nem lehet elfogadni,hogy az ember teremtve lett,ha egyszer kialakulására utal minden jel.

2014. nov. 5. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/41 anonim ***** válasza:
66%

"Légző cső és nyelő cső találkozása: Azért lett így megalkotva, mert ha megfigyeled, akkor légzésed során az 1/3-as része a levegőnek a tüdődbe megy, 2/3-ad része a gyomrodba."


Hehehe!

A kopoltyúba meg semmi?

:)

Figyelj, jobb, ha tőlem tudod, hogy az un. hasi légzés is a tüdőben történik, csak annak az alsó részében, amit a has izomzatával lehet segíteni.

A kérdéshez meg: olyat nem kell cáfolni, ami nincs bizonyítva.

2014. nov. 5. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!