Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Az emberi test felépítése a...

Az emberi test felépítése a cáfolata Isten létezésének?

Figyelt kérdés

A keresztények gyakran hozzák fel Isten létezése mellett érvként a testünk összetettségét, illetve annak működését.


Az emberi test pedig valójában inkább cáfolata a mindent tudó és jószándékú Istennek: több olyan megoldás is található benne, ami egyértelműen nem tervezett, irracionális, érthetetlen, egyenesen rossz. A teljesség igénye nélkül:

- A légcső és a nyelőcső találkoznak. Ennek semmi haszna nincs, de lehetővé teszi az étel félrenyelése általi megfulladást.

- A vakbélnek semmi gyakorlati haszna nincs (korábban volt, de visszafejlődött), viszont a begyulladásának szövődményei halálosak lehetnek.

- A férfiaknál a húgycső átmegy a prosztatán, ez okozza az időskori vizelési panaszokat.

- A nőknél a medence kialakítása kifejezetten nehézzé teszi a szülést.


Szóval három eset lehetséges. Isten:

- Nem tudta, hogy a művének a gyakorlati működésében milyen nehézségeket okoznak egyes tervezési sajátosságok, és kiengedte a műhelyéből a hibásan elkészített művet, amit ő tökéletesnek hitt. Tehát nem mindentudó.

- Tudta, hogy ezek a tervezési sajátosságok rengeteg szenvedést fognak okozni rengeteg embernek, teljesen fölöslegesen. De nem érdekelte, vagy szándékosan tette ezeket bele. Tehát nem jó.

- Nem létezik és/vagy semmi köze nincs az egészhez.


Én személy szerint a harmadikban hiszek.

Keresztények, meg tudtok cáfolni?



2014. nov. 4. 20:07
1 2 3 4 5
 21/41 anonim ***** válasza:
34%

"több olyan megoldás is található benne, ami egyértelműen nem tervezett, irracionális, érthetetlen, egyenesen rossz"


Biztos vagy abban, hogy képes vagy követni az I-teni logikát?


( Mellesleg csak az európai fehér nõk megencéje olyan, az afrikaiaknak, sõt a cigányoknak is "kártyaszív" alakú ezért õk könnyebben szülnek. )


Ilyenkor mindig egy Heisenberg-idézet jut az eszembe:

"Az elsô korty a természttudomány serlegébôl ateistává tesz, a serleg alján azonban I-ten vár."

2014. nov. 6. 01:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/41 anonim ***** válasza:
60%

Abból ítélve, hogy soha nem írod le Isten nevét, úgy gondolom, hogy lehetséges, hogy zsidó vagy.

Akkor pedig szerintem nem kellene a fasiszta Heisenberg mondásain hasra esned, aki ezek szerint szeretett a pohár fenekére nézni és részegségében mindenféle badarságot összehordott.

2014. nov. 6. 03:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/41 anonim ***** válasza:
30%
22, hlye vagy? anyád fasiszta, nem Heisenberg.
2014. nov. 6. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/41 anonim ***** válasza:

Ne anyázz!

Mit gondolsz, Himmler kedvence vajon miért dolgozhatott a német csodafegyveren, az atombombán?

Az, hogy Nobel díjas volt, az más kérdés.

2014. nov. 6. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/41 anonim ***** válasza:
43%

amit 21 idézett, az nagyon szép. NEm ivott valószínűleg,(ellentétben veled:D

Persze kiveri a biztosítékot a tudományt babonaként művelőknél :D Mert I.ten-ről szól:D

Nem kéne ennyire félni az Igazságtól, emberek.

2014. nov. 6. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/41 anonim ***** válasza:

"A történelem nyújt legitimációt Németországnak, hogy kormányozza Európát és később a világot. Csak egy olyan nemzet tudja fenntartani magát, amely könyörtelenül kormányoz."


Ez a párja a Heisenberg mondásnak.

2014. nov. 6. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/41 anonim ***** válasza:
100%

Melyik embert tervezték? Honnan ember az ember? Homo habilis már ember volt? A neandervölgyi volt "az" ember, akit a hívők szerint teremtettek? Vagy minket, a Homo sapiens sapiens-t?


A másik:

Ki tervezte a tervezőt?

Ha a mi világunkat tervezni kellett, akkor a nálunk bonyolultabb entitást és világát (ha feltesszük, hogy létezik) is tervezni kellett.



A kérdezővel pedig egyetértek, a harmadik a legvalószínűbb, hogy nem létezik.

2014. nov. 6. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/41 anonim ***** válasza:
100%

Túlbonyolítjátok ezt, de kegyetlenül, holott egyszerű az egész.

A vikingek istene harcosok voltak, mert a viking kultúra is a harca és a fosztogatásra épült, így máris lett egy kis lelki vigasza a szerényebb vikingeknek, hisz az isteneik is ezt akarták. A maják vörös bőrű, tetovált és szegecselt külsejű isteneket találtak ki, mert ők is így néztek ki. Ha te csak XY perspektívát ismernéd, akkor nem tudnál Z istent alkotni. Ha a világon mindenkinek egy szeme lenne, akkor a legtöbb istennek ugyan úgy egy lenne. Ha a nő lenne az erősebb nem, ha ők irányították volna az ókori társadalmakat, akkor a főistenek kivétel nélkül nők lennének. A pók pókszerű istent képzel el magának, ilyen egyszerű ez, mert csak azt ismeri. Az ókori barmok, akiknek a vezetőik mind elnyomó despoták voltak evidens, hogy elnyomó despota istent tudnak csak elképzelni és kegyetlenül megbüntették azt, aki ennek ellent mond, mert más nem tudtak elképzelni. Aztán jött Jézus, aki egy konszolidáltabb istent hirdetett, aztán tessék, ismerjük a sztorit, tudjuk mi lett vele.


Felteszem a vakbuzgó hívők, akiknek éppen most sértettem meg a képzeletbeli barátjukat mindjárt fénysebességgel lepontoznak, mert élni mertem a véleménynyilvánítással, vagy mert egész egyszerűen egy szót se értenek belőle, ahogy a zsidók se Jézus szavait, mert ahogy a zsidók, úgy ők se tudnak más perspektívában gondolkodni.

2014. nov. 6. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/41 ceri ***** válasza:
Miért dolgozhatott az atombombán? -nyilván, mert okos volt. Talán nála a serleg említése nem az alkoholizálásból fakad. Tudod a saját környezeteden kívül más is létezik. Mint ahogy a proli gondolkodáson kívül is van másmilyen.
2014. nov. 6. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/41 anonim ***** válasza:

Tv-ben láttam:

Előbb több isten volt,de aztán megjelentek a törekvések,hogy igazából egy is elég volna nekik és később egy nép melyik eljutott addig,hogy egy istene van,azon kezdett filózni,hogy oké,de más népek istenével mi van. Miután ezt a népet a babilóniaiak megtámadták úgy könyvelték el,hogy őket bünteti az isten ezzel a támadással,nade ez csak akkor lehet,ha az ő istenük irányítja a babilóniaiakat is,tehát azonos az istenük.. húú

2014. nov. 6. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!