Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Az emberi test felépítése a...

Az emberi test felépítése a cáfolata Isten létezésének?

Figyelt kérdés

A keresztények gyakran hozzák fel Isten létezése mellett érvként a testünk összetettségét, illetve annak működését.


Az emberi test pedig valójában inkább cáfolata a mindent tudó és jószándékú Istennek: több olyan megoldás is található benne, ami egyértelműen nem tervezett, irracionális, érthetetlen, egyenesen rossz. A teljesség igénye nélkül:

- A légcső és a nyelőcső találkoznak. Ennek semmi haszna nincs, de lehetővé teszi az étel félrenyelése általi megfulladást.

- A vakbélnek semmi gyakorlati haszna nincs (korábban volt, de visszafejlődött), viszont a begyulladásának szövődményei halálosak lehetnek.

- A férfiaknál a húgycső átmegy a prosztatán, ez okozza az időskori vizelési panaszokat.

- A nőknél a medence kialakítása kifejezetten nehézzé teszi a szülést.


Szóval három eset lehetséges. Isten:

- Nem tudta, hogy a művének a gyakorlati működésében milyen nehézségeket okoznak egyes tervezési sajátosságok, és kiengedte a műhelyéből a hibásan elkészített művet, amit ő tökéletesnek hitt. Tehát nem mindentudó.

- Tudta, hogy ezek a tervezési sajátosságok rengeteg szenvedést fognak okozni rengeteg embernek, teljesen fölöslegesen. De nem érdekelte, vagy szándékosan tette ezeket bele. Tehát nem jó.

- Nem létezik és/vagy semmi köze nincs az egészhez.


Én személy szerint a harmadikban hiszek.

Keresztények, meg tudtok cáfolni?



2014. nov. 4. 20:07
1 2 3 4 5
 41/41 anonim válasza:

#40 Nem fogok elkezdeni vitatkozni. Mivel én magam sem vagyok vallásos, igaz materialista sem. Inkább agnosztikus. Én csak ráakartam világítani a kérdezőt, hogy amit írt, az egésze egyszerűen, NEM érv!!!


Ez egy fajta példa képen írtam, még pedig arra, hogy a Biblia ír róla, hogy az ember nem tökéletes az eredendő bűn miatt... Eleve elromlottunk, mert Isten megbüntetett minket mivel ettünk a fáról.

2014. nov. 7. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!