Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Vallásosok! Ezt miért gondoljá...

Vallásosok! Ezt miért gondoljátok így?

Figyelt kérdés

Előre szólok, semmit sem bántásból kérdezek, csak nagyon érdekelnek ezek a dolgok.

Belegondoltatok már, hogy miért pont az az isten létezik, amelyikben ti hisztek? Hogy mi van, ha egy másik vallásnak van ,,igaza"? Szóval felmerült már ez bennetek? És hogy nem érzitek úgy, hogy a vallás csak egyfajta kiút, és segítség azoknak, akik nem tudják elfogadni, ha valaminek nem tudják a magyarázatát?

És itt nem arra szeretnék példabeszédeket kérni, hogy jelent meg előttetek Isten, hanem a ti saját véleményetek érdekel ezekről a kérdésekről!

Köszönöm ha válaszoltok!!


2017. febr. 22. 17:02
1 2 3 4 5 6
 31/51 anonim ***** válasza:
52%
Utolsó! Kérlek segíts! Hol nézzek utána a történelemben? Forrásodat jelöld meg légyszi. Egyébként Pál nem csak azt mondta, hogy egyszer nősültnek lehet lenni a püspöknek, hanem azt is, hogy:"Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok. 2Tessz 2.15" Ami arra utal,hogy Jézus és az apostolok is nőtlenül, illetve a feleségüktől megtartóztatva vállalták a szent szolgálatot.
2017. febr. 25. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/51 anonim ***** válasza:

Nem gondoltam, hogy az internet korában olyan nagy gondot okoz utánanézni, de akkor segítek. Itt címszavakban, csak érintőlegesen olvashatsz róla, pl.

" A reformáció megjelenése azonban a katolikus állami, majd egyházi hatóságok figyelmét a Biblia-fordítások és a heterodox eszmék terjedésének összefüggéseire irányította, ennek következtében egyre gyakoribbá váltak a Biblia fordítására és olvasására vonatkozó tilalmak, különösen Franciaországban és Spanyolországban."

Hogy ezek a tilalmak mivel jártak, lehet találgatni...

[link]


Itt pedig kicsit részletesebben is lehet olvasni a Bibliaégetésekről, sőt, nem csak Bibliákat égettek el... :(

[link]


(ez most csak egy gyors keresés eredménye, biztos van még sok magyar forrás, én angolul olvastam konkrét élettörténeteket. A mondandód második felére majd később reagálok, most ennyire futotta az időmből).

2017. febr. 25. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/51 A kérdező kommentje:

Várjunk, várjunk!!! Az evolúcióban HINNI kell???? :-O :-O

Én ezt nem értem. Akkor ti mit csináltok/csináltatok, amikor erről volt szó földrajz vagy biológia órán? Nem tanultátok meg az anyagot, mert nem HITTETEK benne?? Nem gyanús egy kicsit, hogy akkor miért rakják be a tananyagba? Vagy minden ember hülye, aki az evolúcióban ,,hisz"???

2017. febr. 25. 12:39
 34/51 anonim ***** válasza:
58%
Kérdező, ne csodálkozz ezen, olyanok is vannak, akik a mai napig még abban hisznek, hogy a föld lapos :D Érted, a pápa is elfogadja az evolúciót, de a kedves válaszoló itt mindenkinél okosabb :D csak tudnám, hogy hogy illenek bele az elképzeléseibe pl a dinoszauruszok :D
2017. febr. 25. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/51 A kérdező kommentje:
Hát igen...¯\_(ツ)_/¯
2017. febr. 25. 18:33
 36/51 anonim ***** válasza:

31-re reagálva: Nem biztos, hogy annyira szerencsés teológiai okfejtésekbe bocsátkozni, mert a többieket igencsak untatjuk vele, de megpróbálok röviden reagálni. Meglepő, hogy az általad idézett igevers szerinted arra utal, hogy "Jézus és az apostolok is nőtlenül, illetve a feleségüktől megtartóztatva vállalták a szent szolgálatot."

Sok mindenre utalhat, az élőszót nem tudjuk leellenőrizni, de Isten gondoskodott arról, hogy elég levél fennmaradhasson az apostoloktól, és nyilvánvalóan élő szóban nem mondtak ezeknek ellent, tehát azt biztosan leszögezhetjük, hogy arra, amit te írsz, biztosan NEM vonatkozik. Jézus valóban, valamint Pál apostol is nőtlenül végezték a szolgálatot, a többi apostol viszont nem. Figyelmedbe ajánlok egy igeverset:

"Nincsen-é arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úrnak atyjafiai és Kéfás?" 1Korintus 9:5

A fenti igevers több katolikus doktrinának is ellentmond, ettől függetlenül én inkább ennek hiszek ;)

Ebből az igeversből teljesen egyértelmű, hogy az apostolok többsége házas volt (Péter is), a feleségüket is magukkal vitték a szolgálatba, és Jézusnak voltak testvérei (ez nem mostani téma, de ez annak a katolikus doktrinának mond ellent, hogy Mária Jézus születése után is szűz maradt).

Ami a feleségüktől való megtartóztatást illeti, egyáltalán nem állja meg a helyét, hiszen a Szentírás éppen az ellenkezőjére vonatkozóan tartalmaz utasítást. Az 1Korintus 7-ben Pál egyértelműen leírja, hogy a házasok ne tartóztassák meg magukat egymástól, csak legfeljebb rövid időre, mert különben könnyen paráznaság lehet a vége. Ezt is mondja ebben a részben: "Szeretném ugyanis, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy."

Tehát nem azzal van a gond, ha valaki pap és nőtlen, hiszen Pál apostol is az volt, hanem azzal van a gond, hogy a katolikus egyház ezt mindenkinek előírja, holott ezt még Pál apostol sem tette meg, mert tisztában volt azzal, hogy nem mindenkinek van meg az a kegyelmi ajándéka, hogy meg tudja magát tartóztatni a testi kapcsolattól. Na ezt nem veszi figyelembe a katolikus egyház, és mindenkire ráerőlteti a cölibátust. Ennek meg is van az eredménye. Egy (magyar) katolikus pap mondta el nekem, hogy nagyon kevesen vannak, akik hűek maradtak a fogadalmukhoz. Ő belülről látja a dolgokat, nyilván hiteles forrás. Ez szerintem nagyon szomorú, hogy azok a vezetők, akiknek példával kellene elöl járniuk, maguk is a paráznaság bűnével küszködnek. Ismerek olyan embert is, aki eredetileg katolikus pap volt, aztán nem bírta, és megnősült. Szeretett volna továbbra is pap maradni, de nyilván ez nem volt lehetséges (pedig másokkal együtt még levelet is írt a pápának, kérve a cölibátus feloldását). Pedig ez sokkal tisztességesebb, mint paráznaságban folytatni a szolgálatot - efelett szemet huny az egyház, mert különben nem lennének papjaik. (a félreértés elkerülése végett, ez nem légből kapott dolog, az a pap egy jó ismerősöm, akitől hallottam, és őróla jó véleménnyel vagyok, annak ellenére, hogy nem értek egyet a katolikus doktrináival)

2017. febr. 25. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/51 anonim ***** válasza:

"Várjunk, várjunk!!! Az evolúcióban HINNI kell????"

Igen, amire nincs bizonyíték, ami csak feltételezés, abban csak hinni lehet.


"Én ezt nem értem. Akkor ti mit csináltok/csináltatok, amikor erről volt szó földrajz vagy biológia órán? Nem tanultátok meg az anyagot, mert nem HITTETEK benne??"

A történelemórára emlékszek. Olyan volt, mint mondjuk Hófehérke és a 7 törpe történetét megtanulni.


"Nem gyanús egy kicsit, hogy akkor miért rakják be a tananyagba? Vagy minden ember hülye, aki az evolúcióban ,,hisz"???"

Nem gyanús, mert a mai modern társadalmakban (Amerika, Európa) a tudomány terén az evolúció, a társadalmi normákat tekintve pedig a liberalizmus a be nem vallott, de hivatalos vallás. Ha te mást vallasz, akkor a legenyhébb következménye az, hogy köznevetség tárgya leszel, ennél súlyosabb következményekről is tudok, van, akinek az állásába került, hogy nem a "hivatalos vallás" híve.

Én nem nevezem hülyének azt, aki az evolúcióban hisz, akkor sem, ha ő annak nevez engem, mert én másban hiszek. Azt mindenki saját maga tudja, hogy miért hisz az evolúcióban, azért-e, mert azt tanították neki, és soha nem nézett utána, hogy mennyire van valóságalapja, vagy meggyőződésből.

2017. febr. 25. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/51 anonim ***** válasza:
47%
én még mindig nem kaptam választ arra, hogy ha az evolúció nem valós, akkor mi van a dínókkal? :D
2017. febr. 25. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/51 anonim ***** válasza:
Bocsi, a dinókra legközelebb válaszolok, mert sajnos nem vagyok időmilliomos :)
2017. febr. 25. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/51 anonim ***** válasza:

"Érted, a pápa is elfogadja az evolúciót, de a kedves válaszoló itt mindenkinél okosabb"

Hadd idézzek erre egy történetet William Tyndale-ről, aki az első (angol) Bibliafordítók között volt:

"Nem sokkal ezután egy művelt katolikus hittudós, aki vitába elegyedett vele, így kiáltott: "Isten törvényei nélkül jobban meglennénk, mint a pápa törvényei nélkül!" Tyndale így válaszolt: "Elvetem a pápát és minden törvényét! S ha Isten megtartja életemet, nemsokára egy ekehajtó fiúnak is többet megtanítok a Szentírásból, mint amennyit ti tudtok.""


És bár Tyndale máglyán végezte, munkája és élete nem volt hiábavaló, sokakhoz eljutott a Biblia, és megismerhették az igazságot neki köszönhetően is. És sokan közülük, egyszerű emberek is, hasonló sorsra jutottak mint ő. És ők is megkapták, hogy egyszerű, tudatlan létükre okosabbnak gondolják magukat a pápánál. Ehhez képest, egy-két gúnyos/lenéző/lesajnáló/megvető megjegyzést nem nehéz nekem elviselnem azért, mert a pápával szemben én a Bibliának hiszek és adok igazat. Annál is inkább, mert jelenleg olyan országban élek, ahol a hitem megvallásának sokkal súlyosabb következményei lehetnek ettől, vannak, akiket bebörtönöznek, másokat megölnek a hitükért itt.


"csak tudnám, hogy hogy illenek bele az elképzeléseibe pl a dinoszauruszok"

Megtudhatod, nem titok. :) Éppen az evolúció az, amelynek az elképzelésébe nem illeszkedik sok minden (még új felfedezés sem) a dinoszauruszokkal kapcsolatban.

Szóval, a dinoszauruszokat ugyanazon a napon teremtette Isten, mint az embert. Ergo, a dinoszauruszok és az ember egy időben éltek. Ha most ezzel az állítással sikerült kellően sokkolni, akkor érdemes tovább olvasnod, mert ez azt jelenti, hogy eddig elég egyoldalúan voltál informálódva a dolgokról, és csak evolucionista oldalakkal találkoztál a neten. Érdemes szétnézni, sok érdekes dolgot lehet találni a témával kapcsolatban. Ha angolul tudsz, tudok tudományos/hiteles oldalt is ajánlani.


Szóval ahhoz, hogy megkérdőjelezd az evolúció azon állítását, miszerint a dínók millió évekkel az ember előtt éltek, aztán kihaltak, mielőtt az ember megjelent - egyáltalán nem kell kereszténynek lenned, elég csak elgondolkodnod a dolgokon. Vegyük például a Bibliát. Gondolom, nem hiszel abban, hogy Isten szava lenne, azt viszont gondolom, elhiszed, hogy emberek írták. A Bibliában (pontosabban Jób könyvében) megtalálod két dinoszauruszfaj részletes leírását. Ezek a dinoszauruszok az emberrel egy időben éltek, hiszen az akkor élő ember számára ismerősek voltak, ma viszont már nem létezik hozzájuk hasonló faj.

Emellett érdemes azon is elgondolkodni, hogy pl. a kínai csillagjegyek állatokról lettek elnevezve (a legenda szerint Buddha magához szólította a föld állatait, és a leghamarabb megjelentekről nevezte el a csillagjegyeket), és megtalálod köztük a sárkányt, csakúgy mint a patkányt vagy tigrist. Ebből logikusan az következik, hogy a sárkány ugyanolyan állat volt az akkor élő ember számára, mint bármelyik másik (macska/nyúl stb.). Vagy sorolhatnám Sárkányölő Szent György legendáját stb.

És végezetül jöjjön egy elég modern felfedezés, ami nagyon nem illeszkedik az evolúció keretei közé, és annak, aki ezt szóvá tette, az állásába került a merészsége:

[link]

2017. febr. 26. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!