Mivel védekezzen egy ateista, ha ilyen helyzetbe kerül?

"Az egyik egész nap ül egy széken, a másik pedig rengeteg tevékenységet visz véghez. Melyiknek tűnik hosszabbnak a nap? Szerintem a széken ülőnek, tehát nem jó a legyes példád."

Egységnyi idő alatt, ha több információt kell feldolgoznia a megfigyelőnek, akkor az idő lassabban telik a megfigyelő számára. Erre mérget vehetsz. :)

Nem értetted meg a Thomas Mann utalásomat. Amikor semmi nem történik veled egy napon belül, akkor azért tűnik hosszúnak a nap, mert a nap minden mozzanatára emlékszel. Ebben és abban az időben is csak ugyanaz történt, a semmi, de ezekre az "ugyanazokra" mind emlékszel, mert előtted vannak az egyes órákban és napszakokban a veled történtek, hiába semmi az a történés. A tevékeny ember azonban nem figyeli annyira az órák eltelését, és észre se veszi azokat, így nem tudja pontosan a történéseket időpontokhoz kötni, vagyis számára a nap gyorsan eltelik, mert a tevékeny ember a napi időpontokhoz társítható információkból keveset kap.

Mondjuk, ha te vagy az a napi unatkozó ember, akkor ahogy telnek a hetek, hónapok (és még mindig nem történik veled semmi) az emlékezeted halványul, és nem a napokon belüli részletekre emlékszel már, mivel az eltelt napok szinte egyetlen képrészletté, szinte egy nappá zsugorodnak, mert minden napod ugyanolyan volt. Tehát hosszabb távon - mondjuk egy év alatt-, számodra a feldolgozható információk száma egyenlő lesz a tevékeny embert érő egy hónapnyi információ mennyiségével.

A tevékeny ember visszatekintve a mögötte lévő évbe, rengeteg emlékbe kapaszkodhat, és csodálkozik, hogy milyen hosszú a sor (ugyanannyi idő alatt most ő az, aki több információt kap veled szemben), és ő ezért hosszabbnak érzi az év hosszát, mint te.

@62

Talán ezt a példát egyszerűbb megérteni.

Készítesz egy olyan filmfelvételt a Nap mozgásáról (napkeltétől napnyugtáig), ami 10 percenként készült fényképek egymás utáni lejátszásából áll. Mondjuk egy fénykép 1 percig látható, majd jönnek a következő képek egymás után.

Mondjuk napkeltétől napnyugtáig pont 12 óra telik el. Lejátszod a filmet, ami azt jelenti, hogy a mozgófilm ideje pontosan 60/10*12=72 perc lesz (60 percben 6 db. 10 perc van, ezért a 6-ot kell megszorozni 12 órával, ami 72 képet eredményez, és minden kép 1 percig látható).

Most csinálsz egy olyan filmet a Nap mozgásáról, ahol az egyes fényképeket nem 10 percenként, hanem 5 percenként készíted. Ekkor ezen képek egymás után történő lejátszásával elkészült második film hossza már 60/5*12 perc lesz, vagyis kétszer olyan hosszú idejű lesz, mint az első, mert az ugyanannyi 1 óra alatt kétszer több információt szereztél be ugyanarról az eseményről.

Te folyamatosnak látod a Nap mozgását, nem úgy mint ahogy a két filmen, ahol percenként ugrik egyet a Nap (a hosszabb filmen kisebbet ugrik, a rövidebb filmen viszont nagyobbat), de a légy még nálad is több képkockát lát a Nap mozgásából, vagyis az ő életének egy napja/filmje hosszabb lesz.

Magamtól: "Ekkor ezen képek egymás után történő lejátszásával elkészült második film hossza már 60/5*12 perc lesz, vagyis kétszer olyan hosszú idejű lesz, mint az első"

Lemaradt az eredménye a 60/5*12-nek, ami ugye 144, és az pont a kétszerese a 72-nek.

"Az idődilatáció lehetővé teszi, hogy egy gyorsan mozgó űrhajó rövid idő alatt hatalmas távolságot tegyen meg."

Amiről mi beszélünk, annak semmi köze az idődilatációhoz. Az tényleg fizikailag mérhető különbözőséget okoz, vagyis a két megfigyelőnél lévő órák ténylegesen is el fognak térni egymástól. Mi azonban a szubjektív időérzetről vitáztunk eddig. Vagyis ilyenkor a két megfigyelőnél mind a két óra ugyanazt fogja mutatni, de más és más lesz az időérzete a két megfigyelőnek.

Ám érdekes dolgok jöhetnek ki ebből is. Pl. ha végtelen sok "képkockát" tud megfigyelni az eseményből a megfigyelő, akkor gyakorlatilag számára is megáll az idő. Persze nyilván ilyen nem lehetséges, de minél több részletet észlel a folyamatból a megfigyelő, annál jobban lassul számára az idő, közelítve az idő megállásához, de azt soha el nem érve (de ilyenkor maga az óra is lassul a számára, vagyis míg az idődilatációs ügy esetén az egy percet a szokásos egy percnek érzi a megfigyelő, csak a másik megfigyelőhöz képest jár az órája lassabban, vagy gyorsabban, addig a vitatott esetünkben maga a percérzet hossza nő).