Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miért azzal szeretnék megcáfol...

Miért azzal szeretnék megcáfolni isten létezését, ami valójában nem zárja ki hogy létezik, vagy csak megerősíti?

Figyelt kérdés

Nagyon sokan a sok háború, az emberi gonoszság, különböző természeti csapások miatt nem hisznek Istenben. Azt mondják hogy ha létezik Isten, akkor miért van ez? Ez jelenti számukra a magyarázatot arra, hogyha létezik Isten az akkor is gonosz, vagy nem is létezik. Ezt az elképzelést már az is kizárja, amit a mai elkényelmesedett világban élő embereknek, nagyon nehéz felfogni. A földi élet a kereszténység szerint egy próbatétel. Isten próbára tesz bennünket, és ha kilépünk a komfortzónánkból, a biblia szerint élünk, lemondunk magunkról és a kényelmünkről, oda adjuk magunkat a másiknak és segítünk az embereken akkor istenek tetsző életet élünk. Ha Istenek tetsző életet élünk akkor boldogabbak leszünk, jobb lesz az életünk. De ehhez az kell, hogy nemet mondjunk annak, amit a reklámok és a mai világ sugall nekünk. Nemet kell mondani a neked ez jár szövegeknek és gondolatmenetnek. Ha így élne mindenki, vagyis a biblia szerint, akkor kevesebb háború lenne a földön. A szegények nem szenvednének, kevesebb háború is lenne a földön, mivel az emberek nem saját magukkal foglalkoznának hanem azon, hogy egymáson segítsenek. Mi miatt van a legtöbb háború? A kapzsiság, a hatalomvágy stb. miatt, ezért mondom hogyha inkább az emberek lemondanának egy kicsit legalább magukról, akkor béke lehetne mindig. Természeti csapások, és megpróbáltatások persze mindig lennének. Ezek azért jók, hogy még jobban közelebb kerülhessünk Istenhez és Jézushoz. A földi élet erről, a megpróbáltatásokról szól. Isten szeretné azt látni hogy mennyire vagyunk hűségesek hozzá, és akkor is ha elvesz tőled mindent, megsérülsz, megvakulsz, meghal mindenki a családodból, meghal a feleséged/férjed, fiad akkor is őt választanád e? Ha őt választod, és nem kezdesz el inni és bűnben élni, drogozni akkor boldog leszel, és lehet a dupláját kapod vissza, boldog lehetsz, hallálod után ha végig hűséges maradsz hozzá ott lehetsz a színe előtt. Beszéltem ilyen emberekkel, akik mindent elveszítettek, de még is Jézust választottak, és oda adják még mindig magukat a másiknak. Sugárzik belőlük a szeretet, és az öröm. Ez az amit nem tudnak megmagyarázni, ez az amit nem tudnak az okos tudósok és kételkedők megérteni, hogy hogyan lehet boldog ha már semmi sincs neki. Isten adta a szabad akaratot, hogy őt válaszuk vagy az ördögöt azaz magunkat? A békét válaszuk vagy a háborút? A szabad akarat miatt vannak gyilkosságok, a szabad akarat miatt vannak lopások, a szabad akarat miatt van a pedofília is. A legnagyobb hitű keresztény ember is ember. Neki is szabad akarata van. Ezért van az, hogy sokszor a papok is képesek bántani a gyerekeket, vagy még lopni is. Minden ember, még a leghűségesebb embert is megkísérti a gonosz és a szabad akarat miatt azt tehet amit akar. De a szabad akarat nélkül nincs öröm sem, nincs boldogság érzet sem, nincs szerelem se, nincs szeretet sem. Isten azért adott nekünk szabad akaratot, hogy ne legyünk beprogramozva, úgy mint az ember által készített robotok, vagy úgy mint az Isten által teremtett növények. Növények napfény hatására megnőnek, mert így vannak beprogramozva, ha meg nem kapnak elég napfényt elszáradnak. Ezért csodálatos amit Isten tett, mert nem vagyunk beprogramozva, és mindenki szabad akaratából dönthet. Ezért vannak hívők, nem hívők, és kételkedők!

Van aki azért nem hisz Istenben, mert szerinte a tudomány kizárja Isten létezését. Szerinte csak a tudatlanok hisznek Istenben. Valójában a tudomány és a vallás nem zárja ki egymást. Nem tudja senki bebizonyítani hogy létezik Isten, de nem tudja senki, még a tudomány sem bebizonyítani hogy nem létezik Isten. Az a tévhit sem igaz, hogy a keresztények tudatlanok, elítélik a tudományt, és a tudást. Ez már csak azért is nem igaz, mivel rengeteg keresztény tudós van, és rengeteg olyan iskola amelyet az egyház alapított. A középkorban is az iskolák az egyház tulajdonában álltak, a kolostorokban is tudásra oktatták az embereket. Ez már itt elbukik hogy a tudás és Isten nem fér össze! Egyszerűen semmi sincs ami kizárná isten jelenlétét, de valahogy az van ami megmagyarázza a hitetlenséget.



2019. jún. 7. 12:11
❮❮ ... 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 ... ❯❯
 301/377 anonim ***** válasza:
100%

Mivel elképesztő mértékben pusztítjuk a környezetünket, ezzel nyilván ártunk az ott élő többi fajnak is.

De ez nem azt jelenti hogy erősek lennénk, épp ellenkezőleg. Ez csak azt bizonyítja, milyen egy gyenge és kártékony faj vagyunk, hisz a saját környezetünk pusztítása árán maradunk csak fenn.

2019. jún. 8. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 302/377 A kérdező kommentje:
Gyengék vagyunk, de azért ki írtunk rengeteg állatot a vadászás miatt. Vannak olyan patkány fajok, amelyeket a szegény állatvédők sajnálnak, mert alig van belőlük. Szóval azokat a kertevőket sajnálni kell? Vagy pedig úgy is túlélik az állatvédők meg bolondok, és ki írthatom öket?
2019. jún. 8. 13:25
 303/377 A kérdező kommentje:
Régen egy csomó faj a vadászat miatt halt ki. Az ember miatt, nem a környezet változásai miatt.
2019. jún. 8. 13:26
 304/377 anonim ***** válasza:
100%
Olvasd újra az előbbi kommentem, ha elsőre nem sikerült értelmezni!
2019. jún. 8. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 305/377 A kérdező kommentje:
Drága nem a környezet valtozás miatt halt meg rengeteg faj, hanem a vadászat miatt. Már a középkorban is voltak fajok akik kihaltak az ember vadászata miatt. Meg még előtte is.
2019. jún. 8. 13:29
 306/377 anonim ***** válasza:
100%
És?
2019. jún. 8. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 307/377 A kérdező kommentje:
Ennek köszönhető, hogy az ember itt tart. Hogy mi vagyunk a legfejlettebb faj.
2019. jún. 8. 13:31
 308/377 anonim ***** válasza:
100%
Elég szánalmas világkép az ami abban méri a fejlettséget, hogyan pusztítunk más élőlényeket...
2019. jún. 8. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 309/377 A kérdező kommentje:
Erősebb,okosabb fenn marad, gyengébb elpusztul. Élet törvénye m
2019. jún. 8. 13:34
 310/377 anonim ***** válasza:
100%
A logikád szerint akkor a csótányok mennyivel erősebbek és okosabbaknaz embernél...
2019. jún. 8. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!