Saját lakás, közel a szülőkhöz, vagy albérlet +2/3 emberrel Budapesten?

Egyetemista vagyok, 3. éve élek egyedül egy másfél szobás, lakóparki lakásban. Vidéki egyetem, de élhető maga a város is, nagyon szeretek itt. A lakást béreljük, de a tulaj is teljesen normális, évente 2-3 alkalommal, ha Magyarországon van, szóval nem jár a nyakamra. De bármi gond van (pl. beázás, dugulás, akármi) azonnal intézi, nekem tényleg csak annyi a dolgom, hogy beengedjem a szerelőket, még fizetnem sem kell semmit az ilyesmikért. Itt nekem közel van (gyalog 5-10 perc) a Tesco, Lidl, Aldi. A sulim villamossal 9 perc, kocsival forgalomtól függően 10-15. Van külön parkolóm is, ingyen. Szóval én itt jól elvagyok, ráadásul a szüleim, családom is 60 km-re laknak. Én is gyorsan otthon vagyok, ők is itt vannak hamar, ha van valami baj. Ezért a lakásért rezsivel, közös költséggel együtt fizetünk 100 ezer környékén (rezsi miatt ugye változó).

Most két barátnőm felköltözik Budapestre, és nagyon csábítanak, hogy menjek én is, lakjunk együtt. Amiket néznek lakások, azok teljesen átlagosak, semmi luxus, penthouse vagy akármi. De még így is úgy számolnak, hogyha hárman laknak/laknánk, akkor 70-90 ezer lakbér + rezsi, közös költség. És ezek sima bérházak, panelok, egyszerű ikeás bútorokkal, meg jobb esetben van mosógép és egy felszerelt konyha. Nekem ennyiért itt van mindenem. Mosógép, szárítógép, mosogatógép, vadiúj konyha, 2 tv. És egyedül vagyok... Mert oké, hogy most, hogy heti 2-3x találkozunk, jó bulinak tűnik az összeköltözés. De félek, hogyha ott leszünk összezárva 50 nm-en, akkor 2 héten belül egymás idegeit fogjuk enni. Meg én azért már hozzászoktam valamilyen szinten ahhoz, hogy egyedül élek... Megvan a saját ritmusom, szokásaim és az, hogy senkihez nem kell alkalmazkodjak. Félek, hogy felköltözök, átjelentkezek, aztán kiderül, hogy ez a lakjunk együtt dolog nem nekem való. És a szüleim jól keresnek, nincsenek anyagi gondjaink, de nem fognak kifizetni 2-300 ezreket albérletre, hogy ott egyedül lakjak.

Itt meg már nézegettünk lakásokat azért, hogy vegyünk egyet nekem, és azért lehet találni jókat 20-25 millió körül. Budapesten ugyanez a kategória 40-nél kezdődik, és mondták, hogy örülnek, ha 25 milliót összeszednek, nemhogy a kétszeresét. Szóval az esélytelen, hogy nekem Budapesten legyen lakásom... Plusz az nem 60 km-re van, hanem 200... És hiába lehet az autópályán haladni, mire kijut az ember a városból, sokszor az egy óra. De közben vonz a budapesti élet, hogy milyen lehet ott lakni, barátnőkkel élni. Félek is, hogy nem jönne be (nem vagyok egy nagyon bulizós ember, 1-2 havonta egy nagyobb buli belefér, de jobb szeretek egyedül lenni). Itt a suliban már kiismertem a tanárok nagy részét, tudom mire számítsak. Nehezebb, mint Pesten, de mégis az van bennem, hogy itt tudom, mire kell jobban figyelni, ott meg egyedül lennék, egy ismeretlen közegben. Tanácstalan vagyok. A barátnőim a szüleimre is hivatkoznak, hogy jobb tőlük messzebb költözni, de igazából az én szüleimmel olyan baj sosem volt, hogy ne tartották volna tiszteletben a privát szférám. Kamaszként sem, és most sem. Ha jönnek, szólnak előre, ha feljönnek a lakásba, akkor is mondják mindig. Ezt a távot anyukám is könnyen levezeti, de pl Pestre biztos nem indulna el egyedül, mert nagyon rosszul tájékozódik, az autópályákon meg leblokkol, ha nagy a forgalom. De azért ez a város mégsem Budapest... És itt is vannak barátaim, barátnőim, de a "legjobbak" mind ott élnek és ezért ritkán is találkozunk, mert nehéz összehangolni, hogy egyszerre menjünk haza, elérhetőek legyünk mind, stb. Ott meg ott lennék az élet közepén.

Ti hogy látjátok ezt?

A barátnőim nyilván húznának, mert nekik is jobb lenne velem lakni, mint egy ismeretlennel. De ettől is félek, hogy mi van, ha valamelyikük, vagy mindketten menni akarnak onnan? Az egyik lány még nagyban munkát keres, hogy tudja miből fizetni majd a lakást, a másik meg a szüleitől kap pénzt, de azt is úgy, hogy hol kapja, hol nem... Anyukám ettől is fél, hogy a három család közül mi állunk a legjobban és nehogy az legyen, hogy úgy vannak vele, hogy mi mindig rendeznénk úgyis a lakbért, nincs miért aggódniuk.