Kezdőoldal » Otthon » Egyéb kérdések » Elmebeteg szomszéd ellen...

Elmebeteg szomszéd ellen jogilag mit lehet tenni?

Figyelt kérdés

20 éve lakunk édesapámmal a jelenlegi lakhelyünkön. Soha, senkinek nem voltunk terhére, minden költségünket időben befizettük, stb. A felettünk lévő lakás tulajdonosa külföldön tartózkodik, és rendszeresen kiadja mindenféle jöttmenteknek a lakását (bérleti díj nélkül, csak rezsiért) ugyanis több milliós rezsitartozás van a lakáson, és valószínűleg nem akarja halmozni. Nemrég felénk költözött egy házaspár, két gyerekkel, ráadásul azóta sikerült fölénk szülnie még egyet.


Amióta idejöttek, gyakorlatilag a lakás élhetetlenné vált, reggel héttől este tíz-tizenegyig FOLYAMATOSAN (szó szerint, lemértem, volt hogy öt másodperc csend nem volt) dübörögnek, rohangálnak, de olyan hanggal, mintha egy szekrényt borítanának fel. Nem lehet a lakásban aludni, hétvégén pihenni, nem lehet semmiféle koncentrációt igénylő tevékenységet végezni, olvasni, stb. A helyzet súlyosságát mutatja hogy felhangosított zene mellett is tökéletesen hallható amit művelnek, sok esetben a mi ablakunk is beleremeg a dübörgésekbe. Ehhez jön extraként hogy pár hete leáztattak minket, öt percet kellett várni mire a két majom feltápászkodott a tévé elől, azzal védekeztek hogy "Ők nem vették észre hogy szétment a mosógép", holott az előszobában tíz centi magasan állt a víz, a két hülyegyerek meg benne rohangált. Magyarul a szülők naphosszat döglenek, a kölykök meg nevelés és kontroll nélkül tombolnak a lakásban. Mondanom sem kell, se a kárunkat nem tértették meg, se bocsánatot nem kértek, noha a villanykapcsoló mögül ömlött a víz, és két falfelület teljesen tapétázásra szorul, mert hólyagosra ázott.


Emellett a kölykei ordibálnak is, szintén naphosszat. Mielőtt letámadnak: Tisztában vagyok vele hogy a gyerek az gyerek, de nekem senki ne mondja hogy ez mentesít mindenféle közösségi norma betartása alól, és hogy egy 4 éves gyereknek este 11-ig rohangálnia kell a lakásban. Mindkét szülő tanulatlan, munkanélküli tuskó, észérvekkel lehetetlen rájuk hatni, ráadásul az új gyerekkel bebiztosította magát a nő hogy még legalább 3 évig otthon ülhessen, és ki se lehessen lakoltatni őket.


Nemrég terveztük hogy eladjuk a lakást, de így gyakorlatilag lehetetlen, amint idejön egy érdeklődő, s meghallja ezt a gyalázatot ami felettünk folyik, azonnal elzárkózik minden továbbitól. Amióta idejöttek, kétszer volt a liftbe belehugyozva, és egyszer beleszarva (tudom, post hoc ergo propter hoc, de előtte 20 évig egy ilyen sem volt). Az idegrendszerem annyira kikészült, hogy bármiféle zajra remegve ugrok fel az ágyból, államvizsgára is ilyen körülmények között kellett tanulni, mert akkor is képtelenek voltak húsz percig csendben maradni, vagy ellátogatni az egyébként kb. 100 méterre található játszótérre.


Kérdésem a fentiek fényében az lenne, hogy létezik-e bármiféle hivatalos út arra, hogy az ilyeneket emberi viselkedésre bírjuk? Nem feltétlenül a pénzbüntetés a cél, hanem hogy "érezzék a törődést", hogy ez egy társasház, és vannak dolgok amikhez minden lakónak alkalmazkodni kell. Hová lehet ilyenkor fordulni, és milyen jogcímen? Birtokháborítás? Csendháborítás?


Köszönöm előre is mindenkinek aki konstruktív választ ad, és nem intoleráns patkányoz le, mert hát "gyerekek".



2015. júl. 23. 12:44
 1/8 kovpet ***** válasza:
88%

A tulajjal nem lehet beszélni?

Ha nem, akkor a Jegyzőnél kell birtokvédelmet kérni.

2015. júl. 23. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
A probléma az, hogy a tulaj is hasonló mentalitású. Amíg itt lakott, éjjel-nappal ordíttatta a zenét, meg a faszijával hajnali kettőkor álltak neki ordibálni, rezsit viszont nem fizettek, ezért van végrehajtás a lakáson. Ki viszont a gyerek miatt nem tehetik őket az illetékesek szerint. Már arra is gondoltunk hogy ha árverésre kerül a lakás, megvesszük mi, és úgy megemeljük a bérleti díjukat hogy kénytelenek eltakarodni, de az árverésen is moratórium van mint kiderült. Lényeg hogy szerződés, minden nélkül élnek itt. Csak azért, hogy legalább a KK-t legyen aki fizeti. Mi meg szívjuk. Köszi a tippet, utánajárok
2015. júl. 23. 15:31
 3/8 anonim ***** válasza:
95%

Jegyző, birtokvédelem kérése. Már ha megérti a tulaj a hivatalos irat tartalmát.

De kell lennie a társasházban házirendnek is. Ebben a közös képviselő segíthet.

A gyerek az gyerek, de 23 órakor 4 évesnek ágyban a helye.

2015. júl. 23. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
80%

Nincs ilyen, hogy "nem lehet kitenni" őket. Ki lehet, csak eléggé macerás a jogi út.


A tulaj láthatóan tárgyalóképtelen, pedig a hatályos jogszabályok értelmében ő felelősséggel tartozik azokért a személyekért, akiknek a lakása használatát átengedte. (Ha valóban nem kér bérleti díjat, akkor ún. szívességi lakáshasználatról beszélünk; de igencsak kevéssé valószínű, hogy tényleg erről lenne szó. Amit írtál, logikailag sem áll meg: a mindenkori lakók a saját rezsijüket fizetik - jó esetben -, az előzőleg felhalmozott tartozásokat nem. Illetve ha üres a lakás, akkor nem keletkezik további tartozás pl. áramra, vízre, fűtésre; kivéve ha távfűtéses, és nem szabályozható, ill. a vízre és a gázra is van egy minimális alapdíj, továbbá a közös költség az, ami független a lakottságtól. A lényeg, hogy ha a bentlakók nem fizetik a saját áram-, víz- és fűtésfogyasztásukat, ami ugye nélkülük nem lenne, akkor a tulaj sokkal nagyobbat bukik az ügyleten, mint ha üresen állna a lakás.)


A lényeg, hogy hivatalosan fel lehet szólítani a tulajt, hogy rendezze a helyzetet azonnal, ellenkező esetben jogi lépéseket tesztek. Ezt megtehetitek ti is, akár a többi lakóval közösen, ill. a közös képviselő is önállóan vagy veletek együtt. (Én ez utóbbit javasolnám, a nyomaték kedvéért.)

Amennyiben nem intézkedik pár napon belül, akkor a helyi önkormányzatnál szabálysértési eljárást lehet indítani, melynek során beidézik őket, ill. másokat is tanúnak, és pénzbírságot kaphatnak. (Elsőre még nem biztos, de ha nem hagyják abba a kifogásolt magatartást, és újból az önkorihoz fordultok, akkor másodikra már igen.)


Visszatérve a kilakoltatáshoz: az árverezésen a lakás lakottként fog szerepelni. Ha megveszi valaki, akkor ő nem köteles továbbra is fenntartani a bérleti/lakáshasználati szerződést, simán felmondhatja, ill. felszólíthatja a bent lakókat az ingatlan elhagyására (a törvényes határidőket betartva). Amennyiben ezt nem teszik meg, akkor lakáskiürítési pert indíthat, ami ugyan eltart pár hónapig, de ha megvan az ítélet, akkor akár karhatalommal is kitehetik a családot. (Sőt, a gyerekeket is elvehetik tőlük, ha nem tudnak a lakhatásukról gondoskodni. Ilyenkor a végrehajtó felveszi a kapcsolatot a helyi gyámhivatallal, és tájékoztatja őket a lakás kiürítésének időpontjáról, ill. a kiskorúak helyzetéről.)


Ja, és lehet rám is mondani bármit, nem érdekel. Vannak együttélési normák, amiket egy társasházban be kell(ene) tartani, pont. (Nem véletlenül van a Házirend, ill. azért van a jogi út, hogy be lehessen tartatni a szabályokat. Szóval ha a szép szó nem használ, akkor marad a hatósági, és ne legyen lelkiismeret-furdalásod.)

2015. aug. 5. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Köszi!


Amennyire én tudom, főleg a közös költségből, és az alapdíjakból jött össze itt annyi tartozás, hogy már árverésen van a lakás, ugyanis évtizedek óta egyik lakó sem fizette egyiket sem. Ezért írtam, hogy simán el tudom képzelni, hogy adott esetben ingyen laknak itt, csak a rezsit és a KK-t fizessék, így kevesebbet bukik a tulaj, mint ha üresen állna a lakás.

2015. aug. 6. 19:37
 6/8 anonim ***** válasza:
82%

Hát, igen, de erősen kétesélyes a dolog...


Mindenesetre majd írj, légy szíves, ha lesz valami fejlemény. :)

2015. aug. 15. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim válasza:
15%
Add ki a lakásod bérbe, te pedig költözz másikban az árából! Mást nemigen tehetsz!
2016. jan. 24. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
45%

Elképesztő, mekkora barmok léteznek a világon... Aztán nem csoda, hogy annyi hülye felnőtt van, mikor alapból hülye szülők "nevelik fel" őket (tisztelet a kivételnek).


Én csak most olvastam a kérdést, és látom, hogy 3 évvel ezelőtti, de van valami változás azóta?

2018. márc. 10. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!