Eperfát termesztették valaha is nagyban?

Régen sok ház udvarán volt eperfa. Sőt, sok helyen az utcán és az utak szélén is. Többnyire a fekete fajtát ültették, mert annak édesebb a termése a fehérnél.

A lehullott epret a baromfinak, disznónak adták. A megérett termésből pedig lekvárt, szörpöt főztek.

Sem a talajra, sem az időjárásra nem érzékeny. Egy idősebb fa nagy koronájú és 3-4 méter magasra is megnő.

Kártevője a selyemhernyó. Ma már éppen azért nem nagyon ültetik, mert a hernyók nagyon elszaporodtak, és más fákat is veszélyeztetnek. Azonfelül már senki nem gyűjt selyemhernyókat.

Szervezetten akkor termesztették, amikor a selyemhernyókat a levelével etették. Nagymamám mesélt erről, hogy az ő gyerekkorában (30-as évek vége és a 2. világháború után még egy kicsit) volt nagy keletje, de aztán a selyemhernyók elszaporodtak és a selyem sem kellett már (ugyebár selyemből lehetett készíteni ejtőernyőt stb.) többé.

Ő sosem úgy mesél az eperfáról, mint elsődlegesen a gyümölcséért termesztett növényről, bár mondta, hogy szívesen csipegették a testvéreivel.

[link]

Vannak különböző nagy termésű változatai, hogy minősített fajtái vannak-e azt nemtom.

A rossz tárolhatósága miatt a gyümölcs fogyaszthatósága csak házi felhasználásra alkalmas, ezért nem játszott fontos szerepet.

Esetleg pálinka alapanyagnak alkalmas.

Megkülönböztetni.. nehéz.

Megjelent régebben az Eperfa (Morus alba) könyv a Kultúrflóra sorozatban. Egyetemek könyvtáraiban biztos megvan. [link]

[link]

Kártevője NEM a selyemhernyó, hanem az amerikai szövőlepke.

Nálam is van a kertben, madarak és tyukok is szeretik, sőt én is, mert jó édes szörpöt lehet belőle készíteni.

A selyemhernyókat a fehér eperfa levelével etették.

A fekete és a fehér eperfát csak a terméséről lehet megkülönböztetni.

Pontosan: Magyarország kultúrflórája. Eperfa. Akadémiai Kiadó.

[link]