Az 1980-as években a gyerekek, fiatalok mit tudtak, mennyit foglalkoztak a politikával Magyarországon?

Én akkor voltam iskolás.

Nem olvastam újságot, néha hallottam mi megy a Híradóban, de a politikával akkor foglalkoztam, amikor a Hofit néztük a tévében.

Suliban sem volt téma, akkor ha valamelyik szovjet vezető meghalt, és fel kellett vonulni meghallgatni a szovjet himnuszt néma csendben. De amúgy letojtuk.

Egy koszorúzásról van annyi emlékem, hogy engem leszidtak, mert az úttörő nyakkendőmet a fejemre tettem és vihogtam, hogy nénike vagyok, meg hogy épp esett az eső, a koszorúzás helyszíne csúszott és vihogtunk, hogy aki a virágot odateszi, az elesik-e vagy sem.

Határon túliakról annyit tudtam, hogy Romániában, Szlovákiában, Jugoszláviában is élnek, és ennyi.

Én is akkor voltam iskolás. ('79-'87)

A híradót mindig megnéztem.

A belpolitikai élet igen pangott akkoriban.

Külföldön épp zajlott az Irak-Iráni háború. Afganisztánról nem is hallottam a rendszerváltásig. Lehet, hogy volt a hírekben, de valószínűleg kozmetikázva, nem úgy ahogy ma tudunk róla. Messze voltak, nem érintettek.

Féltem az atomháborútól. A Reagan-Gorbacsov csúcstalálkozó után már nem annyira.

A szovjet vezetők halála (Brezsnyev,Andropov, Csernyenko - évente egy)idegesített,mert elmaradtak tévéműsorok. :-(

Soha nem értettem, hogy ünnepélyeken miért játsszák a Szovjetunió himnuszát a miénk mellett. Március 15-én is! (Ami nem volt nemzeti ünnep, de a suliban mindig volt ünnepély.)

Március 15! MINDENKI hordott kokárdát! Kivétel nélkül! Ha valakin mégsem volt, a tanító néni (bácsi)rakott rá egyet.

Trianonról olyan hallgatás volt, hogy a Képes Történelmi Atlaszból valahogy kimaradt. Az feltűnt, hogy hazánk alakja, mintha változott volna az évek során, de hogy kétharmada elveszett, az már csak középsuliban derült ki. ('87) :-)

A határon túli magyarokról semmit nem tudtam, '89-ig. Akkor a temesvári események felhívták a figyelmemet.

'56-ról hallottam a suliban még a 80-as évek elején. Otthon megkérdeztem szüleimet, hogy : "Tényleg volt itt egy ellenforradalom?"

Először láttam őket megijedni. No nem nagyon, inkább megrökönyödtek, hogy kitől hallhattam ezt, és hogy erről nem szabad beszélni. Csodálkoztak, hogy egy tanártól.

Iskolánkban az igazgató és a töritanárom is ült '56 után. Mindketten katonatisztek voltak, a forradalom mellé álltak. Úgy látszik addigra bűnbocsánatot nyertek.

Kádár Jánost "Jani bácsinak" hívtuk magunk közt. (Kicsit olyan ez, mint a "Ferenc Jóska" a kiegyezés után.)

Mi jól éltünk. Munkából. Apám villanyszerelő volt, anyám betanított munkás.

Lakást vettek. Hitelre. 800-Ft törlesztőrészlet. Apám megkereste a 10-et, anyám 3 és felet.

Minden évben nyaraltunk.

Hiába, az uralkodó osztály... ;-)

'87 után azért már szélesedett a látókör, képben volt Trianon, a magyarság helyzete, a rendszer visszásságai.

Harcos ellenzékiek lettünk.

A választásokon az MDF-re szavaztunk (én nem,mert 17 voltam, de rájuk szavaztam volna).

Az új rendszert 100 nap alatt megutáltuk, kiábrándultunk.

De ez már a '90-es évek.

78as vok,

Hát nem nagyon foglalkoztatott a 80as években a politika. Emlékszem mindig mikor megláttam Kádár a tévében, az jutott eszembe miért nemküldik már nyugdíjba ezt vén öreget. Öreg volt, aszott, alig tudott beszélni, sajnáltam mit erőlködik itt. Nagyapám mindig nézte a vasárnap a "Hét" című műsort. Akkor kusba kellett lenni este. Emlékszem sokat jártunk át jugoba bevásárolni. Sose értettem itt nálunk szocializmus vagy kommunizmus vagy micsoda van, mégis ott van tele az ország vöröscsilaggal (ugye jugó zászlóban is benne volt), és tele volt a boltok, bankok, hivatalok fala egy faxi portréjával (Tito, csak akkor még nem tudtam). Nem értettem, hogy itt mindenhol vöröscsillag van, mégis lehet kapni adidas cipőt, melegítőt, van hűtő, és boltok zsúfolásig tele árúval. Nálunk meg alig van vöröscsillag mégis alig van valami normális árú.

Egyetlen gondolattal sem tartottuk számon a"politikát.Akkor született a lányom,aztán a fiam,munkánk volt,nyaraltunk,nevettünk.

Ha a jövőbe láttunk volna,lelőttük volna azt aki erre vágyott.