Mit jelent és igazságos-e a kommunizmus alábbi"alapelve"?

Attól, hogy te, vagy én, vagy akárki egy adott irányt találunk helyesnek, attól az még nem lesz a helyes irány. Sőt, ha minden egyes ember helyesnek tartana egy irányt, még akkor sem feltétlenül lenne helyes az az irány. Sőt, ahogy #29 mondja, nincs is helyes irány, nincs tökéletes megoldás. Ezért bármilyen iránnyal vitatkozni nem rossz, hanem jó. A vitának nem az a célja, hogy földbe döngölje az ellenséges álláspontot, hanem az, hogy próbára tegye. Hogy kibukjanak az álláspont, az irány hibái, és megfelelő válaszokat lehessen ezekre a hibákra találni. Ez nem működhet, ha mindenki bólogatójánosként egyetért a valakik által önkényesen kijelölt iránnyal. Akkor ezek a hibák csak akkor buknak ki, amikor már késő: a megvalósítás során, vagy utána, amikor már lehetetlen korrigálni, mert emberek milliói, akár milliárdjai károsultak miatta.

"Miért nem lehet elismerni hogy a másiknak jelesül nekem van igazam? "

Te hajlandó vagy fenntartás nélkül elismerni, hogy nekem van igazam? Na ugye. Akkor miért várod el tőlem, hogy én ugyanígy tegyek?

"Áll a sárban a szekér-illetve megrekedt. Elkezdjük EGYIRÁNYBA húzni! Mi történik? A szekeret kihúztuk a sárból!"

Kivéve, ha egyvalaki önkényesen kijelölte azt az egy irányt, és mindenkit, aki fel merte emelni a szavát, hogy nadefőnök, arra még nagyobb sár van, azt belelökték a sárba és áthúzták rajta a szekeret. Aztán láss csodát, kiderül, abban az irányban tényleg csak még nagyobb sár volt. (Ennek a hozzáállásnak egy szélsőséges változata látható a következő filmrészletben: https://www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w )

A szerintem helyes hozzáállás a sárba ragadt szekér esetében a következő: körülnézünk a szekér körül, megvitatjuk, merre lenne legegyszerűbb kihúzni, megbeszéljük, hány emberre van szükség a húzáshoz, illetve, hogy egyáltalán húzni kell-e vagy tolni, aztán mikor megvan, nekiállunk. Ha sikerül, örülünk, ha nem sikerül, felülvizsgáljuk a megbeszélteket, immáron tapasztalatok birtokában, majd újra nekiállunk, és ezt így folytatjuk, amíg ki nem jön a szekér a sárból.

"Tudjuk hogy Londonban(Dickens)annakidején a szegények hogyan éltek-a gyerekek hogyan dolgoztak mennyit stb...stb.

Ez a kapitalizmus.

Kizsákmányolás."

És tudjuk azt is, hogy Dickens előtt hogy éltek a parasztok a feudalizmusban, és tudjuk azt is, hogyan éltek a rabszolgák az ókorban, és tudjuk, najó, sejtjük azt is, hogy éltek az ősemberek az elméletileg elnyomásmentes ősközösségekben. És az nem kapitalizmus volt, egyik sem. De nyomor, éhezés, bizonytalanság és kizsákmányolás akkor is volt.

Dickens Londonja óta pedig eltelt kétszáz év, kapitalista keretek között (legalábbis többé-kevésbé). Ezalatt pedig olyan mértékű javulás állt be az életszínvonalban a világ minden táján - igen, még Ázsiában és Afrikában is, ahol kütyügyárakban meg gyémántbányákban éhbérért robotolnak, mert azoknak azelőtt még annyijuk sem volt -, amihez még csak hasonló is példátlan az emberiség történetében. Az életszínvonalbeli javulás mértéke természetesen nagyban különbözik az egyes földrészek között, földrészeken belül az egyes országok között, illetve országokon belül egyes emberek között, de attól még tény, hogy ma a legszegényebbek is jobban élnek, mint Dickens Londonjának legszegényebbjei. És kevesebben is vannak.

"Minden dolgozó annyit kapjon a társadalomtól amennyit ő ad a társadalomnak!

Ebben mi a hiba?

Nem ez lenne a helyes?

Ezzel hogy lehet vitába szállni?"

Ha visszalapozol, láthatod, hogy ezzel a mondattal nem szálltam vitába. Erre a mondatra azt reagáltam, hogy a laissez-faire kapitalizmus az a jövedelemelosztó rendszer, amely az eddig kitaláltak közül a legjobban mutatja meg, ki mennyit adott a társadalomnak. A vállalkozó, aki kitalál egy új termelési módszert, amellyel hatékonyabban, azaz kevesebb idő alatt, kevesebb erőfeszítéssel, kevesebb pénzből el lehet érni ugyanazt az eredményt, SOKKAL többet ad a társadalomnak, mint a munkás, akinek ugyanez a vállalkozó megmondja, hogy ezt ide csavard, azt oda ragaszd, és kész is van.

Ha van egy pékséged, és addig kísérletezgetsz a receptekkel, amíg nem találsz egy olyat, amellyel a korábbihoz hasonló minőségű kenyeret tudsz előállítani kilónként 20 forinttal drágábban, akkor te minden egyes kiló kenyér után, amelyet megvesznek tőled, 20 forintot spórolsz a társadalomnak. Akármit kezdesz ezzel a kilónként 20 forinttal (lehetőségek: a) leárazod 20 forinttal a kenyeret, b) lenyeled az egészet profitként, c) a pékeid bérét emeled meg belőle, d) ezek valamilyen kombinációja), végső soron a társadalmat támogatod vele. Ha magadnak nyeled le profitként, akkor a többletfogyasztással, vagy a többletmegtakarítással, amelyet ezáltal elérsz. Te ezáltal, még egyszer mondom, minden egyes kiló kenyér után 20 forintot adsz a társadalomnak. Ezért megérdemled ezt a prémiumot. A pékeid csupán alkalmazzák az általad egyszer már kitalált receptet, ez a feladat sokkal egyszerűbb és sokkal kevesebbet nyer vele a társadalom, mint a vadiúj receptúra feltalálásával.

"Én két hét alatt rendbe tenném ezt az országot amennyiben szabad kezet kapnék és nem szólna bele a nyugat!"

Nem tennéd rendbe. Káoszt okoznál és nyomort, tömegek hagynák el az országot a menthető vagyonukkal és minden tudásukkal együtt. Maradna a tanulatlan, kilátástalan réteg, akinek nincs lehetősége elmenekülni, vagy le tudod kenyerezni őket valami osztogatással abból, amit sikerült megkaparintanod a "kizsákmányolók" vagyonából. Hidd el, volt már ilyen próbálkozás a történelemben, és mindenütt ez lett a vége.