Első a munka és csak azt követi a párkapcsolat, a család és a magánélet? Mit rontottunk el az utóbbi kb.70 évben?

A pénz az oka mindennek, az állandó harácsolás vagy épp a szenvedés, hogy valóban nincs. Alig van köztes állapot, hogy valakinek is elég lenne az, ami van. Vagy a nagyon kevés pénz miatt görcsöl mindenki, vagy pedig Dárius kincse is kevés neki, így leigáz inkább mindenkit, mert az jó. Ehhez kapcsolódik a félkegyelmnek a lázító, propaganda szövegelése, amire nagyon sokan vevők.

Nem feltétlen a világgal, hanem velünk van baj, mert azon kívül, hogy a magyar alapból utálja a másikat, erre még rátromfol a fent említett dolog is, és nem a megoldást, a békét keressük, hanem inkább élesedik a hangulat, mert ez jó nekünk.

Rosszabb a helyzet, mint az afrikai szavannák állatvilágában...

Japánban és az USA-ban semmiféle szocializmus nem volt, mégis bolondra dolgozzák magukat, miközben a skandináv országok erősen szociáldemokraták és ők jóval lazábbak.

Szóval ezzel megdől a tételed, hogy a szocializmuson múlik. Amúgy meg, a vidéki élet abszolút nem ilyen tengilengi, ahogy te képzeled.

A hagyományos, mezőgazdaságon alapuló vidéki életet nem lehet a városi élettel összehasonlítani, ahol nagyon élesen el lehet különíteni a munkaidőt a szabadidőtől.

Ha az idős nyugdíjas rokonaimat kérdeznéd, akkor ők at állítanák magukról, hogy a napi munkaidejük csak az a 8 óra volt, ami másnak is, a többi a szabadidejük. Holott a valóság az, hogy a hajnali keléstől kezdve az esti lefekvésig olyan szabadidős elfoglaltságuk, amit ma annak tekintenél, az csak az esti 1 órás tévézés volt, közben is pakoltak, vasalás vagy egyéb volt. Az egész napjuk munkával telt hétvégén is - most is azt teszik nyugdíjasként. Csak ők a kerti munkát, a takarítást, a ház előtti utcarész tisztántartását, az állatok ellátását, az ismerős hagymájában való segítséget, a disznóvágást, stb. stb. stb. nem tekintették munkának, hanem minden percét a "szabadidejüknek" olyan hasznos tevékenységgel töltöttek/töltenek ma is, ami nekem bizony munkának számítana. A gyerekük diplomásként éppen ilyen dolgos, szinte alig foglalkozik olyasmivel amit szórakozásnak neveznél, csak neki az már valóban olyan feladat, ami másnak is a munka fogalmába van benne, mert több állása is van, mellette másféle feladatokat is csinál stb. A mentalitása a szüleitől van, a munkavégzése is hasonlóan sokrétű és szinte folyamatos.

Egyszerűen mást nevezhetünk ma munkának, mint 1960-ban.

Ezzel párhuzamosan persze az is igaz amit a "városi" (én nevezem így, pedig nem kötődik ma már városi léthez) munkavégzéssel kapcsolatban írsz, hogy több lett a munka fontossága. Ez inkább azzal függ össze, hogy más típusú munkavégzés lett piedesztálra állítva, mint korábban. Régen egy jó mesterember büszke volt a munkájára és arra, ha annyi melója van, amit alig győz elvállalni. Vagy éppen olyan kevés "szaki" volt aki tudott is jól dolgozni, hogy őnáluk vártak sokan. A többi meg le se tojta, bement a gyárba, eltöltötte bent valahogy a munkaidejét, majd hazament. A szocializmus alatt nem lehetett senki büszke arra, hogy X cégnél vezető beosztású vagy X vállalatnak a pénzügyese, csak bizonyos körökben. A társadalom szintjén lenézettnek kellett lennie a diplomások munkavégzésének, az irodai munkának, nehogy az egyszerű melósoknál különbnek, többnek érezhessék magukat. Emiatt nem is volt nagy szám ha valakinek bent kellett maradni túlórázni vagy plussz feladatot elvégezni - az eleve elvárt volt még a kommunista műszakok "önkéntes" ideje óta.

Mára már az vált elismert munkavállalóvá, aki minden lehetséges idejét a cégre fordítja - miközben a fiatalabb generációkban meg éppen ellenkezőleg alakult ki a szemlélet, egyáltalán nem tartják nagyra azt, hogy valaki a cégnek akarjon megfelelni mindenképpen. Ez sok ellentmondást, gondot és generációk közti vitát is okoz.

A nagy munkanélküliség 1990 után hozta el azt, hogy a munkavállaló mindenképpen meg akart felelni, csak nehogy ő legyen az akit elküldenek - vagy éppen hogy ő legyen az akit felvesznek. Ma már főleg a szakképzett vagy megfelelően kvalifikált munkavállalók válogathatnak az állások között, ezért ez a kényszer kicsit csökkent - míg a cégek elvárása nem.

A rugalmas munkaidőről pedig már nemzetközi szinten is folynak kutatások, születtek vizsgálatok, amikben megmutatják, hogy éppen ellenkező hatásúak voltak, mint a kezdetekkor a munkavállalók várták. Nem kevesebb, hanem sokkal több időt töltenek a munkával és sokkal nehezebb a családdal, amgánélettel összeegyeztetni, mert nem lehet a munkát és a szabadidőt elkülöníteni.

Ha egyszerűen megnézed, akkor a tény az, hogy "munkamániások" és "lógósok" mindig is voltak sokan. Meg a legtöbben akik csak elvégezték azt a feladatukat amit feltétlenül el kellett végezni aztán mást csináltak. Csak korábban azért nem volt otthon egy rakás ember, mert kocsmába ment a haverokkal meg beszélgetni ugrott át valamelyik barátnőjéhez, most meg "munka van, bent kell maradni".

Máshol sincsen ez másképpen, minden társadalomban vannak akik meg tudják oldani, hogy kiegyensúlyozottak legyenek - akármennyi is a munkaidejük, túlmunkájuk - és vannak akik nem. A különbség az, hogy ezt mosolyogva, több pénzért teszik-e meg vagy morogva mindenért, mint nálunk.

Nézd meg a "beépített főnök" sorozatot, különböző országokban készült részeivel. Mindenütt ugyanaz a probléma van, sok a munka, kevés a pénz és nincs elég idő saját magára, a családra. Csak akiket mi gazdagnak gondolunk, azok magukat egyáltalán nem tartják annak.

Kicsit nézz vissza a történelembe is, a munkaidő csökkenése folyamatos volt a '90-es évekig. Sok törekvés van most is arra, hogy a munkanélküliséget, gépesítést a további csökkenéssel ellensúlyozzák. Szerintem inkább a szemléletben van különbség, ma már nem tertják az emberek elengedhetetlennek, hogy dolgozzanak a megélhetésükért, mint korábban, ezért sokkal hangsúlyosabb, hogy mennyi a szabadidő (ez jó). Ebben látszik élesen az, amikor valakinek kisebb a szabadideje, mint amit mások ideálisnak tartanak.

Csak az a problema h egyeseknek a "megfelelő " az ami masok szamara luxus stb.

Az elégedettséggel van a gond, h az embereknek mind tobb es tobb kell..

Legtöbben kifejtették már, amit el szerettem volna mondani, de röviden azért megteszem.

Teljesen más világ van, kényszerek, ha nem is annyira egyértelműen, mint a szocializmusban, de jelen vannak pl. pénztelenségtől való félelem képében.

A 90-es évek elején nem lett visszaosztva azon parasztgazdák családjainak a föld, akiktől elvették az államosítások alatt, vagy csak nagyon kis rész került vissza, értékében.

Továbbá a szocializmusban megtakarított összegek a gyors infláció következtében nagyon is elértéktelenedtek, így nagyon sok család gyakorlatilag kezdhette 0-ról...

Így maradtunk ugyanabban a "kerékben", hozzátenném, hogy még így is sokan egy ésszerűen nézve stabil anyagi háttér nélkül vállalnak gyereket, felelőtlenül...

Mivel a technológia fejlődésével egyre több munkát a gép végez el az ember helyett, az ember akkor tud boldogulni, ha a gépek kezelését tanulja meg, nem pedig magát a kétkezi munkát, hiszen a géppel úgysem versenyezhet. Ez egy nagyon leegyszerűsített példa, de remélem, érted, hogy mit akarok ezzel mondani. Így arra kényszerülnk, hogy "önfoglalkoztatás" (gazdálkodás, állattartás, kis családi vállalkozás) helyett alkalmazottak legyünk.

A megélhetési költségek egyre növekednek, csak egy példa: 20 év alatt tízszeresére nőtt a kenyér ára, de vajon a fizetések is a tízszeresükre nőttek? Az ingatlanárak folyamatosan emelkednek, Budapesten elképzelhetetlen, hogy valaki 30 éves korára lakást vegyen spórolt pénzből és minimális hitelből. A kiadásaink egyre nőnek, hiszen egyre több mindenre költünk, 20-25 éve például senkinek nem volt mobilja vagy számítógépe, így nem kellett internet-előfizetésre, telefonszámlára, telefonbiztosításra költeni; a közlekedés átalakulásával és a városok terjeszkedésével szinte minden család számára elengedhetetlenné vált az autó, sokan alig-alig engedhetik meg maguknak, mégis muszáj fenntartani, mert a tömegközlekedést nem biztosít megfelelő mobilitást.

Sok esetben azok is rettenetesen keveset keresnek, akik szakképzettséggel rendelkeznek. Egy postai alkalmazott nettó 110e; egy pályakezdő rendőr nettó 120e, kb. 10 év után nettó 165e; egy hegesztő nettó 160e forintos fizetéssel számolhat. Persze ez diplomával magasabb, de ha valaki diplomás pályakezdőként nettó 200-at keres, attó még bőven nem kell hanyatt esni, hiszen vissza kell fizetni az esetleges diákhitelt, lakásra kell gyűjteni, sokuknak albérletet kell fizetni.

Mindez azt eredményezi, hogy ha egy pár szeretne megfelelő életszínvonalat biztosítani magának és a gyerekeknek - ha vannak -, nem elég, ha mindkettejüknek van állása, ki kell használniuk az összes lehetőséget a túlórára és a hétvégi munkavégzésre.

Egy következő óriási probléma, hogy a legtöbb magyarnak nincsenek pénzügyi ismeretei. Szinte minden ismerősöm azzal küzd, hogy kifolyik a pénz a kezük közül, papíron jut mindenre, de a valóságban fizetés után két héttel már lenullázták magukat, és nem értik, hogy mire is ment el a pénz, hiszen elvileg minden kiadásukat fedeznie kellett volna a bevételnek. Képtelenek nyomon követni a kiadásokat, így meg sem tudják állapítani, hogy mikor és mire költöttek a tervezettnél sokkal többet, így értelemszerűen nem is tudják, hogy hol kell visszafogni a költekezésből.

A nyugati országokban elsősorban a fizetéseknek köszönhető a kiegyensúlyozott családi élet. Ha az árak másfél-kétszer akkorák, de a fizetések három-négyszeresei a magyar béreknek, akkor azt hiszem, érthető, hogy miért is jobb a megélhetés. Én magam nem éltem külföldön, az ismerőseim, rokonaim tapasztalatait írom le:

- Anglia: egy egyszerű szállodai mindenes (takarító, mosogató, konyhai kisegítő, beugró pincér, amit éppen rábíznak) kb. félmillió forintot keres, ha valaki beszél angolul, akkor jobb munkakörben ennek a dupláját, tripláját is megkeresi. Ott is sokat dolgoznak, de a juttatás ezzel arányos, ott nemcsak, hogy nem jelent anyagi megterhelést az étterembe járás, de egy teljesen általános és mindennapos dolog, hogy meló után beülünk valahova vacsorázni, ahogy az ismerősök fogalmaztak, "ez kb. annyira normális dolog, mint itthon az, hogy a pékségben veszel egy kakaós csigát reggelire". A kevésbé jól keresők is megtehetik, hogy szabadidejükben utazgassanak, a tinik autót kapnak, mert megengedhetik maguknak a szülők. Hangsúlyozom, maga a munka nem könnyebb, nem osztják ingyen a pénzt, de a munkát megfizetik.

- Németország: a felső- és középosztályban nagyon gyakori, hogy a feleség nem megy vissza dolgozni, vagy csak félállást vállal azután, hogy oviba mentek a gyerekek, mert általában a férj fizetése elég a megélhetéshez, így az asszony azzal foglalkozik, hogy vezeti a háztartást, hurcolássza a kölyköket suliba, edzésre, gondozza a kertet, ilyesmi. Függetlenül attól, hogy ez szimpatikus-e valakinek vagy sem, a lényeg, hogy egy vagy másfél fizetésből simán eléldegél a család kényelemben, jólétben, ők is utazgatnak, a németeknél nagyon népszerű, hogy lakókocsival járják be Európát.

Tehát összefoglalva: a munkaközpontú életmód fő okai a bérek és az árak aránytalansága és a pénzmenedzsment hiánya.

Ezek itt az én személyes meglátásaim, ha valaki nem ért egyet, esetleg másképp tapasztalta, írjon privát üzenetet, hogy megvitathassuk :)