Hogyan történik egy szülő gyámság alá vétele? Illetve mennyi esély van rá, hogy megkapom ha fizikailag el tudja magát látni?
Gondnokságnak hívják, így keress rá valami komolyabb honalpon, ügyvéd oldalán vagy a magyarorszag.hu-n.
Itt majd mondanak mindenféle hülyeséget, ha ide neked a legjobb ügyvéd beír, azt is lepontozzák, mert a szomszéd Klárikánál mondta a Juli, hogy nem is úgy volt, hanem...
Alapvetően az érintett személy jogvédelmét biztosító eljárás, melynek lényege,hogy az érintett személy belátási képességének csökkenése miatt egyfajta felügyeleti ellenőrzésre van szükség a cselekményei felett, illetve csak a felügyelő – gondnok – tehet olyan jognyilatkozatokat, melyek a gondnokoltra vonatkoznak.
Alapelvek:Az önrendelkezési jog csak olyan mértékű lehet, amit állapotuk feltétlenül indokol elő kell segíteni, hogy önállóan vihesse azon ügyeit, ahol cselekvőképessége ép maradt a korlátozásnak követnie kell az érintett mentális állapotában bekövetkező változásokat, ezért bizonyos időközönként a gondnokságot felül kell vizsgálni
A magyar szabályozás: A gondnokság alá helyezést a nagykorú személy házastársa, egyeneságbeli rokona, testvére, a gyámhatóság és az ügyész kérheti.
Ha a gondnokság alá helyezés szükségességéről a gyámhatóság tudomást szerez, a gondnokság alá helyezési eljárást meg kell indítania, ha ezt a nagykorú személy házastársa, egyeneságbeli rokona, testvére a gyámhatóságnak a perindítás szükségességéről való tájékoztatását követő 60 napon belül nem teszi meg.
A bíróságnak a cselekvőképesség korlátozását kimondó ítéletében rendelkeznie kell a gondnokság alá helyezés kötelező felülvizsgálata iránti eljárás megindításának időpontjáról, mely nem lehet későbbi, mint az ítélet jogerőre emelkedésétől számított öt év.
A bíróságnak a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezést kimondó ítéletében rendelkeznie kell a felülvizsgálatról, kivéve, ha az érintett személy belátási képességének hiánya véglegesnek tekinthető. Erről az igazságügyi orvosszakértőnek szakértői véleményében nyilatkoznia kell.
A felülvizsgálati eljárást a gyámhatóságnak kell megindítania. A kereseti kérelem a gondnokság alá helyezés megszüntetésére, annak hatályában való fenntartására, a cselekvőképességet korlátozó gondnokság cselekvőképességet kizáró gondnoksággá változtatására, a cselekvőképességet kizáró gondnokság cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezésre történő módosítására, illetve cselekvőképességet korlátozó gondnokság esetén a gondnokolt által önállóan nem gyakorolható jogkörök módosítására irányulhat.
Az előző leírta a jogi részét.
Én gondnoka vagyok édesanyámnak, mert fizikailag ugyan el tudja látni magát, de demenciás. Nem tud pénzzel bánni, mert csak a fiatalkori dolgaira emlékszik, és azt hiszi, hogy 3,60 egy kiló kenyér, stb. Mindent eldug, mert az a rögeszméje, hogy el akarják venni tőle, aztán kereshetjük fél napig, hogy hová dugta a szemüvegét, a protkóját...
Miután megindítottuk az eljárást, kijött egy orvosszakértő (a pszichiátriai szakvélemény nem volt elég), aztán a bíróságra is be kellett mennem meghallgatásra, és ezek ztán döntöttek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!