Mit csináljak, ha ilyen mértékben gyűlölöm az úszást, de mégis kényszerítenek?

Az a helyzet, hogy gerincferdülésem van, ezért nyáron szinte mindennap úsztam. Egyre jobban ment, néha egyszerre simán leúsztam 3 km-t. Aztán jött a suli, egyre ritkábban mentem. Egyik nap épp úsztam, amikor a medence szélénél megjelent a nyári oktatóm, és úgy leb*szott, hogy az nem igaz. Nem tetszett neki, hogy egy kicsit behajlítom a karom hátúszásnál, s elkezdte, hogy amit én csinálok, az nem úszás, meg tiszta ideges lett. Onnantól kezdve, ha csak az uszodára gondolok, mindentől elmegy a kedvem. Emellett az utóbbi időben már 10 hossz után is majd meghalok, semmi sikerélményem nincs. Szüleim is minden egyes nap azzal jönnek, hogy mikor megyek úszni. Ha mondom nekik, hogy nem akarok, gyűlölök úszni, akkor is győzködnek, hogy menjek... Értem én, hogy a saját egészségem miatt csinálják, de egyszerűen amit utálok, azt már csak kényszerből csinálom, egyáltalán nem élvezem.

Köszi, hogy elolvastad a kisregényt! :D

Van valami tanácsod?