Kezdőoldal » Számítástechnika » Programozás » Mit gondoltok tényleg eltűnhet...

Mit gondoltok tényleg eltűnhetnek 2040-re a programozók, és helyettük gépek fognak kódolni?

Figyelt kérdés
[link]

2017. dec. 7. 09:04
1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:
37%

A JP Morgan Chase banknál mesterséges intelligencia vizsgálja át a kereskedelmi hitelszerződéseket. A tavaly júliusi indulás előtt jogászok és hitelügyintézők évi 360 ezer órát töltöttek el ezzel a munkával. Most a szoftver másodpercek alatt elbírál egy dokumentumot és kevesebb hibát vét az embereknél.


A német Otto e-kereskedő cég mesterséges intelligencia segítségével csökkentette a vevőitől visszaérkező áru mennyiségét. Hagyományos adatelemzéssel kiderült, hogy a vevők kisebb arányban küldik vissza az árut, ha az két napon belül megérkezik. Ezt tehát célszerű lenne betartani, ám mivel az Otto nem csak a saját áruját forgalmazza, hanem másokét is, és utóbbiakat nem maga raktározza, ezt nehezen tudja megoldani. A vevők azonban azt is utálják, ha az egyes csomagokat különböző időpontokban kapják kézhez. Ezért a cég olyan tanuló algoritmust alkalmazott, amely 3 milliárd korábbi tranzakció és 200 változó elemzésével megjósolja, hogy mit fognak megrendelni a vevők egy hét múlva. A mesterséges intelligencia 90% pontossággal képes előre jelezni az elkövetkező 30 napban történő értékesítést. Az Ottónál ötödével esett vissza a felesleges árukészlet azóta, hogy mintegy 200 ezer árucikket közvetlenül a mesterséges intelligencia rendel meg a partnerektől, emberi beavatkozás nélkül.


A fogalmat (MI) legtöbbször a számítógépekkel társítjuk. A köznyelvben több külön jelentésben használják:

A mesterségesen létrehozott tárgy állandó emberi beavatkozás nélkül képes legyen válaszolni környezeti behatásokra (automatizáltság);

A mesterségesen létrehozott tárgy képes legyen hasonlóan viselkedni, mint egy természetes intelligenciával rendelkező élőlény, még ha az azonos viselkedés mögött eltérő mechanizmus is húzódik meg (TI szimuláltság – ilyen értelemben beszélhetünk pl. a számítógépes játékok gépirányította karaktereinek „intelligenciájáról”);

Végül, a mesterségesen létrehozott tárgy képes legyen viselkedését célszerűen és megismételhető módon változtatni (tanulás) – ez utóbbi jelentés az, ami a modern MI-kutatásban előtérbe került, és jelenleg az MI fogalmával legjobban azonosítható.

2017. dec. 7. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 anonim ***** válasza:
90%
Nahát, egy mesterséges intelligencia már képes több bekezdéses szöveget copy-paste-elni a gyk-ra!! Egyelőre ugyan csak 30%ot ér el, de a google mérnökei dolgoznak rajta.
2017. dec. 7. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/28 anonim ***** válasza:
93%
Vajon miért nem meglepő hogy a 30%-os gyökér csak kopipésztelni tud és nincs egyetlen önálló gondolata sem?
2017. dec. 7. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 anonim válasza:

Ahogy olvasgettam a válaszokat én is azt mondom hogy soha nem fognak „kihalni” (kivéve ha e Föld is kihal :))



Mert a gépek se magától működnek. Valakinek be kell programozni hogy mit csináljon

2017. dec. 9. 05:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/28 A kérdező kommentje:
2017. dec. 9. 22:57
 26/28 tabaki ***** válasza:

#24:

Hát, azért tanuló vagy esetleg önfejlesztő rendszerek esetén egy kissé naiv hozzáállás. Szerintem már egy mai programozó sem tudja megjósolni, hogy a saját kezűleg lekottázott programja néhány gigabájt adat bevitele után milyen döntéseket hoz, és miféle általa felismert döntések alapján.


„Ez az algoritmus képes lehet városokat, kontinenseket, magát a világegyetemet is igazgatni.”

Az a baj, hogy rá is fogják bízni.

2017. dec. 10. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/28 tabaki ***** válasza:

+ és miféle általa felismert törvényszerűségek alapján.


Jaj, de nem szerencsés dolog félálomban hozzászólni...

2017. dec. 10. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/28 anonim ***** válasza:
Én inkább a taxi/kamion/stb sofőrök munkáját félteném. A miénk valószínűleg az övék után jön. De más szakmákat is lehetne említeni.
2017. dec. 12. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!